Ügyfelem úgy érezte, nem halad a nyomozás mondta P. ügyvédje, dr. Brunner Tamás. Hetek telnek el úgy, hogy nincs előrelépés, ami nagyon nyugtalanítja őt. Ettől egyre feszültebb volt, majd megtörte a csendet, részletes vallomást tett. Többet nem szeretnék erről elárulni, hétfőn ugyanis folytatás várható közölte dr. Brunner Tamás, P. László ügyvédje.
Pszichológiailag teljesen érthető, ami történt kezdte Makai Gábor klinikai szakpszichológus. Ezt a férfit hónapok óta szinte semmi inger nem érte. Ez nagy feszültséget okoz. Talán rájött, ha beszél, csökken a belső nyomás.
A Magyar Idők szerint annak ellenére, hogy P. László konkrétan nem mondta ki, hogy ő robbantott volna tavaly szeptember 24-én késő este a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, a két nap alatt tett vallomása részleges beismerésnek tekinthető, mert érdemben nyilatkozott minden eléje tárt és az ellene szóló alapos gyanút megerősítő bizonyítékról. Az alapos gyanút alátámasztó bizonyíték például, hogy genetikai azonosságot mutattak ki a pokolgépszállításhoz használt hátizsák maradványairól, illetve a pokolgép indítószerkezetének maradványairól nyert DNS-hordozó anyag és P. László DNS-e között.
Szerdán a gyanúsított és védője az erről készült végleges genetikai szakértői véleménnyel szembesülhetett. A másik ilyen perdöntő bizonyíték a végleges tűzszerészszakértői vélemény, amely kimondhatta, hogy a robbantáshoz használt anyag minden molekulájában azonos a P. László présházában talált robbanóanyaggal. Hétfőn várhatóan már arról is beszélhet a gyanúsított, hogy miért történt a merénylet, miért éppen rendőrök ellen hajtotta végre a robbantást - írja a lap.
"Részletes vallomást tett a nyomozóhatóságnak a budapesti Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi - mondta el Brunner Tamás, a gyanúsított védője az MTI-nek. Ügyfele saját elhatározásából döntött a vallomástétel mellett. A vallomást szerdán és csütörtökön tette, hosszasan és részletesen, a kihallgatása pedig hétfőn folytatódik."
Ha tippelni kellene, megegyezés született. Nincs sok bizonyiték, de az alapján is életfogytot lengettek be neki, kivéve, ha vall. Igy talán valamelyik cseresznyevirágzás előtt kint lehet........... akár már az idein.
Ha tényleg ő volt, akkor nem kérdés, hogy ülnie kell. A következő életében majd jobban vigyáz az email cimekre és a dns mintákra.
Részünkről csak ott van a dilemma, hogy mitől sántít az egyik képen egy kövér öregember, a másikon viszont fürgén inal egy fiatal. Rossz videót tettek közzé?
Nos ez jelentős előrelépés a legutóbbi állapothoz képest, amikor is "bocsánatkérést vár"
Az a baj az ilyen szar alakokkal, hogy a magatartásuk betesz azoknak, akik valóban balszerencséjükre ártatlanul vannak vizsgálat alatt, mert a kutya nem hisz nekik hogy ők valóban ártatlanok (Pusoma-ügy)