A fórumon való vitáim során azt vettem észre, hogy a keresztények jelentős része nem tud különbséget tenni az Isten szerinti gondolkodás, és az ember szerinti gondolkodás között.
A saját testies gondolkodásmódjukat keverik a lélek szerinti, Isten szerinti gondolkodásmóddal.
"sehol nem esik szó arról, hogy az Úr korábban bűnnek minősítette volna a csábítást."
Az elcsábítás azért bűn, mert a jó útról a rossz útra téríti az embert.
Bűnössé tesz azt, aki eddig bűntelen volt.
Nem véletlenül mondják erre, hogy bűnre csábít.
Az elcsábítás, Istentől fordít el. Ezt tette a kígyó is Évával.
Péld 28,10
Aki elcsábítja az igazakat gonosz útra, vermébe maga esik bele; a tökéletesek pedig örökség szerint bírják a jót.
Jer 18,15
Ám az én népem elfeledkezett rólam; a hiábavalónak áldozik; elcsábították őket az ő útaikról, az ősrégi nyomról, hogy ösvényeken, járatlan úton járjanak;
Igaz, valóban, a kígyó esetében elvben egyértelmű. Ádám-Évánál már kevésbé.
Mindazonáltal sehol nem esik szó arról, hogy az Úr korábban bűnnek minősítette volna a csábítást. Ebből kifolyólag részéről a számonkérés nem helyénvaló, nélkülöz minden alapot.
1 Móz. 3,14 És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. 1 Móz. 3,15 És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.
"De az evangélium nem demokrácia, hogy az az igaz, amit a legtöbben annak tartanak."
Én a kevesebbhez tartozom.
"Aztán történt a bűneset, az ember fellázadt Isten ellen, szembeszegült,"
Az egy teljesen más teremtéstörténet., amelyik éppen azért került az Ószövbe, hogy a nő bűnösségét, alárendelt szerepét bizonyítsa.
1Tim2:14 „És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett:”
És akkor kinek jár kegyelem? Ádámnak, aki nem bűnös, vagy Évának aki bűnös?
Ha szűken értelmezzük a bűnbeesést, akkor igencsak sántít a dolog, hiszen Ádám még véletlenül sem bűnös!.... Akkor ki lázadt föl?
No, és miután az ember egységet alkot Istennel, miképp lehet bűnös? Lásd a 140. 2. bek. idézeteit.
"Miféle elszakadásról? - kérdezed, majd hozod a kegyelemről szóló igehelyeket."
Azok nem kegyelemről szólnak, hanem az EGY-ségről, ami mindvégig sajátja az Univerzumbak, embernek, Istennek:
22.) "A Megváltó azt mondta: „Az egész természet, minden forma és valamennyi teremtmény egymásban és együtt létezik, és ismét feloldódik majd saját gyökereiben." (Mária Magdolna Ev.)
Az lehet, hogy Te úgy érzed beleszülettél, de én nem!
Én sem mindig voltam tisztában ezzel!
És feltételezem, hogy rajtam kívül sokan mások sem érzik úgy.
A többséghez tartozol! De az evangélium nem demokrácia, hogy az az igaz, amit a legtöbben annak tartanak. Ismered az egymillió légy történetét?
Ez egy butaság!
Nem is gondolhatod ezt másként! Krisztus értem, miattam és helyettem elszenvedett kereszthalála valakiknek bolondság, másoknak megbotránkoztató, de nekem Isten megtartó ereje. Erről már Jézus Krisztus is beszélt, nehogy nagyobbnak tartsuk magunkat...
Amikor az Isten megteremtette az embert, saját képére teremtette, megáldotta, s úgy bocsátotta útjára.
Aztán történt a bűneset, az ember fellázadt Isten ellen, szembeszegült, és el kellett szenvedje a bűn következményét. Kirekesztette magát az életből, a halál állapotába került.
Miről beszélünk akkor?
Erről, és a közvetlenül ezután felhangzó evangéliumról! Az Úr szembesít, számon kér, az ember pedig tagad, másra, egymásra, végül Istenre mutogat. És mit mond Isten? Akkor edd meg, amit főztél? Éppen ellenkezőleg, nem hagyta végleg elveszni az embert! Micsoda kegyelem! - hát erről beszélünk.
Miféle elszakadásról? - kérdezed, majd hozod a kegyelemről szóló igehelyeket.
Na látod, milyen közel a bűneset következtében elszenvedett halál után a Krisztusban kijelentett kegyelem!? Közel van! Érted?
„De azt fenntartom, hogy nem az a kegyelem, ha a bűn büntetés nélkül marad, hanem az, ha megmenekülünk a bűneink következtében nekünk kijáró igazságos ítélettől, de a bűn ekkor sem maradhat büntetés nélkül!”
Ez amolyan fából vaskarika…
„Annyit beszélünk a bűnről, és tartok tőle, elbeszélünk egymás mellett! A bűn nem más, mint az Istentől elszakadt állapot, amibe beleszülettünk, Te is, én is, mindenki.”
- Az lehet, hogy Te úgy érzed beleszülettél, de én nem! És feltételezem, hogy rajtam kívül sokan mások sem érzik úgy.
- Ez egy butaság!
Amikor az Isten megteremtette az embert, saját képére teremtette, megáldotta, s úgy bocsátotta útjára. Miről beszélünk akkor? Miféle elszakadásról?
Jn 14:20 „… én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.”
Jn17:21 „Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk:…”
2Kor 13,5 „…nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van?”
„Nem más, mint ennek az Istentől elszakadt állapotnak a helyreállítása.”
Ez alapjában véve igaz, hiszen az Ószöv valóban elszakította az embert az Istentől, és az is igaz, hogy Jézus ezt az Isten-ember kapcsolatot, a Mózes előtt meglévő egységet kívánta eredeti állapotába visszaállítani. Ennek azonban semmi köze a bűnhöz.
Az Ószövetségben sehol sem jelenik meg úgy az ítélet, hogy azzal párhuzamosan a kegyelem ki ne lenne hirdetve!
Na jó, ez csak egy gondolat volt, jeleztem is, hogy nem gondoltam át alaposan!
De azt fenntartom, hogy nem az a kegyelem, ha a bűn büntetés nélkül marad, hanem az, ha megmenekülünk a bűneink következtében nekünk kijáró igazságos ítélettől, de a bűn ekkor sem maradhat büntetés nélkül! Amint nem is maradt, mert Jézus Krisztus magára vette bűneimet, és helyettem elszenvedte a bűneim miatt nekem kijáró igazságos ítélet következményét, a halált.
Annyit beszélünk a bűnről, és tartok tőle, elbeszélünk egymás mellett! A bűn nem más, mint az Istentől elszakadt állapot, amibe beleszülettünk, Te is, én is, mindenki. Amit bűnnek mondunk, az mind ennek az állapotnak a következménye. Tünetek. Ne a tüneteket akarjuk kezelni (ámbár, mi magunk, a saját erőnkből még erre is csak alig-alig vagyunk képesek), mert valódi gyógyulásra van szükségünk, és ez éppen a Jézus Krisztusban kapott kegyelem, amit bűnbocsánatnak hív a Biblia. De mi is ez valójában? Nem más, mint ennek az Istentől elszakadt állapotnak a helyreállítása. Most még rész szerint, mert a bűnös természetük ebben a testi létünkben végig kísér minket, de már nem uralkodik rajtunk a bűn. Szabadok lettünk, mert Krisztus megszabadított.
És ez még csak egyik része a kegyelemnek! Jézus Krisztus halálával bocsánatot szerzett számunkra, megszabadultunk a bűn rabságából (noha romlott természetünk miatt továbbra is követünk el bűnöket, de már van választásunk, ellene tudunk állni a kísértésnek, meg tudunk bocsátani egymásnak, stb.) és feltámadása lett a mi örök életünk záloga (biztosítéka), így teljes Isten Jézus Krisztusban kijelentett kegyelme, ami hit által lehet a miénk, már most. Sőt, csakis most ragadhatjuk meg, amíg a kegyelmi időben vagyunk!
"Krisztus nem a bűnöket szüntette meg, hanem lehetőséget adott minden embernek, hogy tiszta lappal kezdhessen megint."
Az eredendő bűnösség mózesi találmány, csupán félelemkeltés, függelmi viszony fenntartása a célja. Egyébként semmi értelme.
"Átveszi tőled a bűneidet, Te meg átveszed Tőle a bűntelenséget."
Badarság, senkitől nem vett át semmit. Ez a bűn-átvétel egy rendkívül erkölcstelen, egoista szemlélet átmentése. Lásd a bűnök elvitelére áldozott életet,(Mózes 2 könyve) aminek azon túl, hogy még egy gyilkossággal tetézte addigi bűneit az áldozattevő, semmiféle eredményre nem vezetett.
Jézus is egy ilyen áldozati bárány volt a farizeus Pál szemében, aki erről akarta meggyőzni az embereket is. A keresztényeket sikerült.
"Isten tud adni, mert neki nincsenek bűnei."
Mózes Istene lelkén több vér szárad, mint az enyémen, erre mérget vehetsz.
„Nem! Jézus nem elvetette, hanem betöltötte, azaz maradéktalanul eleget tett a törvénynek!”
Olvasd el a Hegyibeszédet.
„Jézus a törvényeskedő szemlélettel szemben a törvény valódi tartalmáról tanított.”
Igen, de nem a mózesi törvényről, hanem az isteni, kezdettől fogva valóról…
„Nem értelek! A Biblia elejétől végéig a kegyelemről beszél, igen, az Ószövetség is”
Az Ószöv csak Izraelnek adott kegyelemről beszél. Egyébként senki nem kap kegyelmet, aki a törvény, aki Jahve ellen vét.
„Ószövetségben sehol sem jelenik meg úgy az ítélet, hogy azzal párhuzamosan a kegyelem ki ne lenne hirdetve!”
3Móz 20:2,27 vagy 24:14,16 vagy 4M15:35 vagy 5M 13:10 17:5, stb, stb. Sokáig sorolhatnám. Sehol nincs kegyelem.
„…megjelent a bűn következtében a félelem,”
Ne butáskodj! Az ember félelme megakadájozza, hogy hülyeséget tegyen: Nem ugrik le a tizedikről, mert fél, hogy összetöri magát. Stb. A félelem az önvédelem egyik fajtája. Enélkül még a gyerekkort sem élnént túl.
„Hol a kegyelem? - kérdezheted. Hát nem volt-e maradék,…”
Kegyelem az, ha kiirtja az Isten az emberiséget? Maradék… Hmmm. Neked az kegyelem, ha a ma élő 7,5 milliárdból marad egy pár? (egy pár az kettő)
„..noha az ember szívének minden gondolata szüntelenül csak gonosz,”
Nem tudom mi okod lehet ilyen sötéten látni, de mások tele vannak jóindulattal, szeretettel, emberséggel, segíteni akarással. Nem ártana, ha esetleg ezt is észrevennéd, ha segítenek egymáson, s lehet, hogy olykor Rajtad is.
„Mózes második könyve azzal ér véget, hogy az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot, és Isten népe látta ezt utazása alatt végig!”
Aztán meg úgy megfeledkeztek róla, mintha sose látták volna. Ezt mivel magyarázod?
„Hogyan, akkor nem kötelező az áldozat? Nem bizony!”
Már hogyne lenne kötelező! Az „akar” szó csak arra vonatkozik, hogy éppen akkor szeretne áldozatot bemutatni:
„…mert háládat szeretnéd kifejezni! És hogyan? Akárhogyan? Hát nem, csak úgy, ahogyan Isten elmondta ennek a módját. Az Ószövetség idején olyan áldozatokkal, melyekből a megváltásra szorultságát és a kegyelem szükségességét érhette meg Isten népe, …”
2M20:24 „Földből csinálj nékem oltárt, és azon áldozd a te égő- és hálaáldozatodat, juhaidat és ökreidet. Valamely helyen akarom, hogy az én nevemről megemlékezzetek, elmegyek tehozzád és megáldalak téged.”
2M22:29 "Gabonáddal és boroddal ne késlekedjél; fiaid elsőszülöttét nékem add."
2M34:19 "Mindaz a mi az anyja méhét megnyitja, enyém legyen, és minden hímbarmod is, a mely a te tehenednek vagy juhodnak első fajzása."
4M3:13 „Mert enyém minden elsőszülött; a mikor megöltem minden elsőszülöttet Égyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben; akár ember, akár barom,enyéim legyenek: én vagyok az Úr."
3M27:29 "Senki, a ki teljesen az Úrnak szenteltetett az emberek közül, meg ne váltassék, hanem halálra adassék bizonynyal."
Ezekből biztosan jól meg is értették…
„Mennyire komolyan vették, mennyire mélyen érintette őket, hogy újra megszólalt a törvény magyarázata, és újra tanították őket az Úr rendeléseire, és ők újra közelíthettek a Szent Istenhez!”
Tényleg nagyon örültek…. Lássuk csak mennyire. Ennyire várták a hazatérőket:
Ez 11:15. „Embernek fia! a te atyádfiai, atyádfiai, a te rokonaid és Izráel egész háza együtt azok, a kikről Jeruzsálem lakói ezt mondják: távozzatok el az Úrtól, nékünk adatott ez a föld örökségül.”
Ezs4:3. „És monda nékik Zorobábel és Jésua és Izráel családainak többi fői: Nem veletek együtt kell nékünk házat építeni a mi Istenünknek, hanem mi magunk fogunk építeni az Úrnak, Izráel Istenének, a miképen megparancsolta nékünk a király, Czírus, Persia királya.”
Mint láthatod, nem maguktól tértek haza, hanem királyi parancsra, s a templomot is királyi parancsra kezdték építeni, ami nem tetszett az itthon maradottaknak:
4. „És igyekezék e tartomány népe megkötni Júda népének kezeit és elrémíteni azt az építéstől.”
12. „Tudtára légyen a királynak, hogy a zsidók, a kik feljöttek tőled, megérkezének hozzánk Jeruzsálembe; a visszavonó és gonosz várost építik, a kőfalakat készítik s a fundamentomokat javítgatják.”
Ezs6:3 „ Czírus király első esztendejében, Czírus király parancsolatot adott Isten házára nézve, mely Jeruzsálemben van, hogy e ház építtessék meg,”
11. „És megparancsolom azt is, hogy valaki e rendelést megszegi, annak házából szakíttassék ki egy gerenda s felállíttatván szegeztessék reá, háza pedig szemétdombbá tétessék e miatt.”
Annyira örültek a hazatérőknek, hogy csak királyi paranccsal, halálbüntetéssel lehetett megakadályozni, hogy el ne zavarják őket.
Mert a törvény Mózes által adatott – Jézus kellőképpen meg is támadta, úgy is mondhatnám elvetette. - írod
Nem! Jézus nem elvetette, hanem betöltötte, azaz maradéktalanul eleget tett a törvénynek! Jézus a törvényeskedő szemlélettel szemben a törvény valódi tartalmáról tanított. Meg van írva, hogy aki szereti embertársát, a törvényt betöltötte, és nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki életét adja az ő barátaiért. Így töltötte be Jézus Krisztus a törvényt.
nem hinném, hogy azért kellene valakinek megbocsájtanom, mert már valaki nekem is megbocsájtotta vétkemet...
Jól látod! Nem arról van szó, hogy kell! Arról van szó, hogy lehet! Aki kegyelemben van, az akar élni a lehetőséggel. Az pedig kegyelem, hogy nem csak akar, de tud is élni a lehetőséggel.
Nem találod kicsit furának, hogy az Általad oly fontosnak tartott kegyelem mindössze egyetlen mondatba sűrítve jelenik meg az evangéliumokban?
Nem értelek! A Biblia elejétől végéig a kegyelemről beszél, igen, az Ószövetség is (sőt, különösen az Ószövetségben olvasunk sokat az Úr kegyelméről, mely mindenütt Jézus Krisztusra mutat)! Ha jól belegondolok -és ha tévedek, bátran javítson ki bárki-, nekem úgy tűnik, az Ószövetségben sehol sem jelenik meg úgy az ítélet, hogy azzal párhuzamosan a kegyelem ki ne lenne hirdetve!
Már a bűneset után, amikor az emberpár átélte az életből való kiszakadást, és megtapasztalta a halál állapotának tüneteit, hiszen megjelent a bűn következtében a félelem, hazugság, vádaskodás, de már ott elhangzik a szabadítás evangéliuma, már ott beszél az Úr Jézus Krisztusról! Aztán Noé idejében, amikor épül a bárka a hegy tetején: az emberek a kegyelmi időben voltak, mert látták, hogy közeleg az ítélet, de még van valamennyi idő, amíg a bárka nincs készen, és az ítélet csak ezután következett! Hol a kegyelem? - kérdezheted. Hát nem volt-e maradék, noha az ember szívének minden gondolata szüntelenül csak gonosz, és Isten mégis fenntartja a világ fizikai törvényszerűségeit, azóta is kapjuk az éltető napsütést, tápláló esőt, a napszakok és évszakok Isten rendje szerint váltakoznak, stb?! Az Ószövetség idejét végig ez jellemezte, az Úr kegyelmet hirdet, majd ítéletet gyakorol, amire ismét a kegyelem következik.
A kegyelem ettől nyilvánvalóbb jelét csak mi kaptuk, akik ismerhetjük a feltámadt és élő Jézus Krisztust!
De gondolj csak Mózes harmadik könyvére! Mózes első két könyve a megváltásról szól, hogy Isten a népe között lakozik. Isten a bűneset miatt az életből kiszakadt bukott ember után jött, akik így az Úr dicsőséges jelenlétét élték meg. Szerinted mi a kegyelem, ha nem ez? Mózes második könyve azzal ér véget, hogy az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot, és Isten népe látta ezt utazása alatt végig! És aztán jön a harmadik könyv, ahol az Úr a saját szentségéről beszél, hogy nem lehet hozzá akárhogyan közelíteni! Az Ő jelenlétébe már levetett saruval sem mehet a bűn miatt az ember! Akkor elveszett Isten népe? És jön a kegyelem:
"Szólította Mózest az ÚR, és így beszélt hozzá a kijelentés sátrából: Beszélj Izráel fiaival, és mondd meg nekik: Ha egy ember közületek áldozatot akar bemutatni az ÚRnak, valamilyen állatot, marhát, vagy juhfélét, így mutassátok be az áldozatot: Ha valaki marhát akar áldozni égőáldozatul, csak hibátlan hímet mutasson be..." (Mózes harmadik könyve 1,1-től)
Ha valaki áldozatot akar bemutatni, ha marhát akar áldozni, és a többi... Mi az, hogy ha akar? Hogyan, akkor nem kötelező az áldozat? Nem bizony! Ám ha megéled a kegyelmet, és legalább csak részben is megérted bűnös állapotod nyomorúságát, ahonnan az Úr kegyelméből kihozott, akkor az hálaadásra kötelez. Nem azért, mert valami megfelelési kényszer miatt kell neked hálát adnod, nem azért, mert cserébe valamit várnál, mert el szeretnél intézni azzal valamit, hanem mert háládat szeretnéd kifejezni! És hogyan? Akárhogyan? Hát nem, csak úgy, ahogyan Isten elmondta ennek a módját. Az Ószövetség idején olyan áldozatokkal, melyekből a megváltásra szorultságát és a kegyelem szükségességét érhette meg Isten népe, Jézus Krisztus egyszeri, tökéletes és végleges áldozata óta pedig úgy, ahogyan Jézus Krisztus tanított a törvényről. Kegyelem, ha érted, miről szól a törvény, még nagyobb kegyelem, ha ezt meg is éled! Így volt ez a bűnesettől folyamatosan mostanáig, és így is lesz, amíg Jézus Krisztus másodszor el nem jön teljes dicsőségében!
Érdemes elolvasni Nehémiás könyvéből, milyen hálával, és mekkora éhséggel ragadta meg a babiloni fogságból szabadult nép az Úr Igéjét! Mennyire komolyan vették, mennyire mélyen érintette őket, hogy újra megszólalt a törvény magyarázata, és újra tanították őket az Úr rendeléseire, és ők újra közelíthettek a Szent Istenhez! Szerinted mi a kegyelem, ha nem ez, hogy Isten népe éhezi és szomjazza az igazságot, és öröm tölti ki őket, mert megértették, amire tanították őket? Igaz, mennyien keresik az igazságot? És milyen szívszorító, mikor nem ott keresik, ahol megtalálhatnák... Kegyelem, hogy szól az evangélium, és Isten újjászülő kegyelme megszólít, vezet és megtart!
Muszáj megbocsátani? Aki kegyelemben van, annak nem így vetődik fel ez a kérdés! Akarok megbocsátani, de nem tudok! Ezért kérem Istent, jöjjön segítségül hitetlenségemben, haragomban, lázadásomban, megbocsátani nem képes önteltségemben, önigazult követelőzéseimben! Ha pedig tudok megbocsátani, azért hálát adok. És újra és újra megélem ismét és ismét Atyám kegyelmét.
„Ha az ember megbocsát, akkor Isten is megbocsát, sőt, ha az ember megbocsát, akkor Isten automatikusan megbocsát.”
Ez pontosan így van leírva, és ez így is természetes, ez az emberek együttélésének szabályai szerint való.
A második félmondat az előzőből egyenesen következik, ugyanis semmi oka, hogy ne bocsásson meg, tehát meg fog bocsájtani.
„Semmi döntési hatalma és lehetősége nem lenne eszerint Istennek?”
Már hogyne lenne! Ha mi nem bocsájtunk meg, Ő sem fog. Így döntött.
„Nálam mindig megszólal a vészcsengő, ha olyat hallok, hogy Isten kénytelen megtenni valami,”
Ez nem kényszerűség, Ő így döntött. - A szuverenitásról meg annyit itt közbevetőleg – hogy saját magával szemben nincs szabad akarata, azaz, amit egyszer „kimondott”, törvénybe foglalt, azt be is kell, hogy tartsa, ha már egyszer Önmagára is érvényesnek „írta le”. (A hívő Isten Igéjének tartja a Szentírást, akkor tekintse is annak)
„Vagy Istennek automatikusan meg kell tennie valamit az embertől függően!”
Ha ezt így rendelte el, akkor igen. Saját döntése volt ez, nem az emberé.
„Krisztusban készen van a kegyelem, ez Isten akarata és rendelése szerint van.”
Sem Máténál, sem Márknál elő sem fordul ez a szó, hogy „kegyelem”. Lukácsnál sem Jézussal kapcsolatban, de úgy sem, ahogyan Te értelmezed. Egyedül Jn1:17-ben van róla említés. Ezután mélyen hallgat a dologról.
Nem találod kicsit furának, hogy az Általad oly fontosnak tartott kegyelem mindössze egyetlen mondatba sűrítve jelenik meg az evangéliumokban? És az sem Jézus tanításai között, hanem csak egy elbeszélő megjegyzéseként…
Ja, és a megjegyzés első felét - Mert a törvény Mózes által adatott – Jézus kellőképpen meg is támadta, úgy is mondhatnám elvetette. Ez nem jó előjel a másik mondatfél hitelességére nézve.
„Csak annyit tudunk, hogy megváltásra szorulunk,”
Ez sincs az evangéliumokban…
„Hogyan lehet az enyém ez a kegyelem? Mi a következménye ennek a kegyelemnek?”
Az első kérdésre két lényegi válasz lehetséges, Vagy mindenkire kiterjed, s ez akkor gyakorlatilag semmit nem jelent, vagy csak egyes esetekben, ami viszont ellentmondásban van a nem-személyválogató Isten képével.
„Mármint azokat, amik jók, mert nem a test hizlalására, és az érzékeink gerjedelmeire valók, hanem valóban szükségesek nekünk!”
A mi szükségleteink nemcsak lelkiek, hanem testiek is. Mindkettő szükséges, Jézus is ezt tanította. Nem is lehet ez másképp, hisz’ isteni teremtmények vagyunk, az Ő tervei szerint megalkotva.
„Ezért van az, hogy aki hittel tud megbocsátani, az azért tud megbocsátani, mert neki is megbocsáttattak a bűnei.”
Hosszútávon van ebben igazság, de nem hinném, hogy azért kellene valakinek megbocsájtanom, mert már valaki nekem is megbocsájtotta vétkemet…
Eszerint hiába tette velem szemben jóvá bűneit a vétkes, és hiába kért bocsánatot, mindaddig nem fogok megbocsájtani, amíg az én bűneim nem nyernek bocsánatot….
„Már bocsánatom van Krisztusban, ez arra indít, hogy én is megbocsássak az ellenem vétkezőknek!”
Ezzel elvileg nincs semmi baj csak annyi, hogy mégis csak jobb lenne, ha Magadtól, saját erkölcsi indíttatásból, s nem külső erőből kellene meríteni. Persze, ha így működik, az is jó,
„Ha nem hitből bocsátunk meg, az bűn, mint ahogy minden bűn, ami nem hitből van.”
Zokon ne vedd, de nagy butaságot írtál: Miért lenne bűn az, ha valaki saját erkölcsi értékrendjének, bölcsességének engedelmeskedve jár el helyesen azzal szemben aki mindezt csak egy külső késztetés hatására teszi meg?
„Ha nem nézünk szembe a saját bűneinkkel (melyekre Krisztusban van bocsánatunk), akkor hogyan tudnánk mások ellenünk elkövetett bűneit megbocsátani?”
Látod, ez a számítás, jutalomvárás, amiről írtál.
„Nem a mi megbocsátásunk van tehát a középpontban, hanem Isten kegyelme, azaz Isten már előbb elvégzett teljes és tökéletes megbocsátása!”
Ha ez így lenne, akkor a Miatyánk egy hamisítvány.
Látod, ezeket az ellentmondásokat kell feloldani… Vagy Jézus tanítását fogadod el, vagy egy farizeusét. De akkor Jézus intelme ellenére teszed azt:
„Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától.”
"Isten anélkül is megbocsát - akkor tulajdonképpen mit akarsz ebből az egészből kihozni, amit már hónapok - vagy évek?!? - óta itt újra és újra előhozol?"
Igazán sajnálom, ha eddig erre nem derült fény...
Megpróbálom összegezni:
Az Ószövben nincs arról szó, hogy a vétkes és a sértett egymás közt miként rendezze vitás dolgait, tudniillik Mózes szerint vétkezni csakis az Úrral szemben lehet, így fel sem merül, hogy embertársainkkal szemben is létezik bűnelkövetés. Éppen ezért engesztelésért csak az Úrhoz kell folyamodni, Akit áldozat felajánlásával lehet enyhülésre bírni.
Nyilvánvaló, hogy az áldozatnak semmi köze a cselekményhez, és bárki/bármi legyen is az, az ő élete nem fogja senki bűneit megváltani. Ennek az elgondolásnak az erkölcsi értéke a nullához áll a legközelebb.
Jézus ezzel szemben egy merőben más, emberi megoldással állt elő: A vétkes intézze el a sértettel vitás kérdéseit, a sértett viszont ne tápláljon haragot, ha a sértett megbánást, jóvátételt tanúsított. Egy szóval: A vétkes vállalja tettei következményeit, merjen szembe nézni a sértettel (is, meg tettei következményeivel is). A sértett pedig ezután békéljen meg a vétkessel. Így mindkét részről lezártnak tekinthető a cselekmény, miután senkiben nem marad sem lelkiismeret-furdalás, sem pedig harag.
Ez tehát az isteni rendnek, törvénynek megfelelő elintézése a dolgoknak. Aki nem így cselekszik, vét ezek ellen a szabályok, végső soron Isten parancsa ellen. Ha viszont ezek szerint cselekszik, akkor megfelelőképpen járt el; Istennek tetsző módon.
Mindebből következik, hogy Isten csak akkor huny szemet az ember hibás cselekedetei fölött (bocsájt meg), ha azokat az együttélés szabályainak (isteni rendnek) megfelelően igyekszünk rendezni. Ez tükröződik Jézus azon tanításából, amelyik kimondja, hogy előbb mi, emberek tegyünk pontot az ügy végére, s ezután Isten is megelégedetten nyugtázza a "napot".
Ez tehát nem zárja ki azt, hogy a hívő Isten bocsánatát kérje, azonban elsődlegessé teszi az embertársával való rendezést, és feltételévé az isteni megbocsájtásnak. Ez igen fontos különbség a korábbi mózesi felfogással szemben.
"Ha pedig azt is látod és elismered, hogy ha ÉN mindent megtettem, amit a rendezés érdekében kellett, akkor nem vagyok rászorulva a sértett bocsánatára,"
A vitás helyzet két ember között történik, mind a két embernek együttesen kell rendezni a dolgot. Nemcsak Neked, hanem a másik félnek is! Az persze igaz, hogy arról nem tehetsz, ha a másik fél nem mutat semmiféle hajlandóságot az ügy előmozdítására, de ha nem változik a dolgok állása, akkor nyilvánvalóan féloldalas marad a rendezés: Az egyik fél (jelen esetben a sértett) részéről lezáratlan lesz az ügy.
Jézus a sértettnek szóló tanítása nem véletlenül ilyen hangsúlyos a Miatyánkban.
Jézus tanításában ez az "egymásra utaltság" is benne van: Két ember között áll fenn a vitás helyzet, nekik is kell azt megoldani. Ha a vétkes nem lép a megoldás irányába azzal a sértett dolgát nehezíti, ha pedig a sértett nem nem fog békejobbot nyújtani, azzal a vétkes dolgát hátráltatja, s ezen Isten sem tud - és nem is akar - segíteni.
"Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket."
