Drasztikusan módosítana a választójogon a Fidesz elnöksége. Értesüléseink szerint az eddig automatikusan összeállított névjegyzék helyett a párt elképzelései szerint a szavazóknak maguknak kéne regisztrálniuk a választás előtt, hónapokkal előre jelezve részvételi szándékukat. A rendszernek előnyei is vannak, kiszűrhetőek lennének azok a szavazók, akiket eddig kisértékű ajándékokkal lehetett rábírni egyik vagy másik jelölt támogatására.
A regisztráció nagyon jól használható információt ad a fidesz kezébe a válsaztás biztos megnyeréséhez, és megfelelő visszaélésekre ad lehetőséget nekik.
Amikor a szavazást illetően arra történik hivatkozás, hogy bármiféle korlátozásnak objektívnek és ésszerűnek kell lennie, akkor kíváncsi lennék például az objektivitásra a közügyektől való eltiltás esetében, amelyekben a méltatlanságra és az érdemtelenségre hivatkoznak.
De ezzel nincs semmi probléma.
De elkezdhetjük az objektivitás feszegetését.
Mert egyes országokban ilyen esetekben van eltiltás, más országokban meg olyan esetekben. Sőt vannak helyek, ahol automatikusan jár a jogtól való megfosztás bekerüléskor, ismét másutt meg mnden további nélkül megmarad.
Roppant kíváncsi lennék az objektivitásra és az ésszerűségre.
További feltételekről, vagy előírásokról és ezek szándékairól egyelőre nem tudok. Ha Te meg ilyeneket vizionálsz, akkor az meg rettegtetés egyelőre. Szerintem. Na persze ugye! Jobb félni, mint megijedni.
Meg ami a mai politikai média alapja általában.
"Fortélyos félelem igazgat bennünket
Nem csalóka remény."
A kérdés.
Félnünk kell-e az előzetes regisztrációtól?
És ha valakiknek ettől félnie kell, azok kik?
Én tudom, de úgy is magukra ismernek. (Itt is)
Egyet tudok. Ettől egy választó polgárnak semmi félnivalója sincs.
Tud regisztrálni és tud szavazni is. Kell ennél több?
Oszthatjuk a társadalmat tudatos (választani akaró) választókra, és utolsó pillanatig habozókra. Aki választani akar, annak van határozott elképzelése, legalább annyi, hogy kormánypártra, vagy ellenzékre szavazna. Aki utolsó pillanatig bizonytalan, az még azt se döntötte el, hogy kormánypártra, vagy ellenzékre szavazna, ami azért súlyos. Így az utolsó pillanatban esetlegesen meghozott döntése nem feltétlen saját akaratból születik (meggyőzi a szomszéd, berángatják egy sörért, ilyesmi), vagy ha igen, akkor sem egy határozott döntés, márpedig a szavazata perdöntő lehet. Előzetes regisztrációval nyilván azt érik el, hogy a tudatos szavazók legyenek túlnyomó többségben, akiknek a szavazata biztosan tükrözi az akaratukat.
A hogyan (mit is kell tennem?) kérdés megváltozhat. Nem!?
És mint mondottam, a KÁP-ok itt a fő probléma. Ott 6Kív nincsen semmilyen ilyen nyilvántartás. Regisztrálniuk kell. És ha nekik is, én is fogok. Pont ahogy ők teszik. És ez nemkem az égvilágon semmilyen lelkifájdalommal nem fog járni. Sőt!! Magyar=magyar. Ennyi. Legalábbis néköm. Másnak nem. Őket is elfogadom, de most nem ők fújják a baszdátszelet.
Például láttam olyan indokot is - nyomós témakörben -, hogy mivel mi klubtagok vagyunk, ezért a klubszabályzatot el kell fogadni, ha tetszik, ha nem, ha támogatják, ha nem.
Éppúgy nem szükséges, mint azon esetekben, amikor más változásokat hajt végre egy éppen tetszőleges rezsim és amikor megkérdezik, hogy mégis mi az "értelme", akkor az rá a válasz, hogy: itt és ott ez létezik, tehát hazánkban is léteznie kell.
Kénytelen vagyok azt hinni, hogy amíg a fidesz valamelyik embere nem áll elő valamilyen magyarázattal addig az egyetértők nem fognak konkrétumot megnevezni a regisztráció értelmére vonatkozóan.
Remélem, akkor is ilyen készséges leszel majd, mikor azt fogják előírni, hogy frissen borotvált szeméremtájékkal kell megjellenni a szavazókörben, és ezt a jelenlévő választási bizottság ellenőrzi is.
Mert ugye vannak kötelességek, és te, mint jó mór...