Az úgynevezett kereszténységen belül széles körben elterjedt, szentnek tartott jelkép a kereszt. Megjelenik minden létezhető helyen és formában, épületeken, otthonokban, díszként, ékszerként, stb. Azonban kis utánajárással felismerhető, h ez is egy régóta meglevő, pogány eredetű hagyomány átemelése a főáramú kereszténységbe, aminek semmilyen Istentől, a Krisztustól vagy az apostoloktól rendelt alapja nincsen.
"Nem mondtam, h "idegesít, zavar" a kereszt jelképe. Azt mondtam, h hamisnak tartom a Krisztussal kapcsolatban a használatát, és ezért ugyanígy hamisnak tartok minden olyan szándékot is, ami mégis ezzel a szimbólummal próbál engem manipulálni. Akkor "idegesítene", ha nem volnék biztos a dolgomban, és kételkedve utasítanám el. Azonban én biztosan tudom, h ez nem Istentől való dolog, így egyszerűen távol tartom magam tőle."
Az jó, hogy nem zavar. De mi az, hogy Krisztussal kapcsolatos használat? És hogyan lehet egy szimbólummal manipulálni. Komolyan nem értem.
Ha nem vagy vega, és eszel ilyet, a hamburger például az Istentől való dolog a kereszt meg nem? Ez is egy rejtély számomra, hogyan lehet a dolgokat így kategorizálni.
"Azonban részemről egyáltalán nem vágyom sem egy feszület, sem egy Siva-szobor, sem semmi más, bármilyen vallás által preferált jelkép jelenlétére az otthonomban, a holmijaim között. Egyszerűen nincs ezekkel semmilyen közösségem, és nem is szeretném, h kívülről úgy tűnjön, jelentenek nekem bármit is az ilyen tárgyak."
Mondok én Neked egy dolgot, amiről Jézus azt mondta, hogy hamis. Sőt, hogy hamis Mammon. Pénzet se tartasz magadnál? A bankszámlapénz is hamis Mammon, vigyázzál. Szerintem ezek a nagyon kategorikus szembenállások - tárgyakkal - nem épp a "szellemi" hitélet témájába tartoznak. Ebben a világban élünk, az a dolgunk, hogy szeressünk. Az embereket nem lehet úgy szeretni, hogy állandóan korlátok elé állítjuk őket, és megrendszabályozzuk, hogy miket tarthatnak, miket meg nem a lakásukban és a nyakukban.
Van egy ember például, aki nagy kereszttel a nyakában mászkál. Ösztönösen hisz Istenben, de a vallások még nem környékezték meg. Szereted te ezt az ember azzal, ha a fenti mondataidat elmondod neki? Azaz közlöd, hogy számodra a kereszt negatív, és undorító a nincs közösségem vele ezt is jelenti-, semmi közöd hozzá. Én azt gondolom, hogy csak megütközést keltesz, és egy ilyen megnyilatkozásra minden normális (értem ezalatt átlag) egyedből óhatatlanul a "szektás" felkiáltás tör elő, és a szektássággal a normális átlagemberek nem akarnak "közösséget vállalni". Az átlagember nem tart "szektásokat" az otthonában. És ezt fontosabbnak érzi, minthogy kereszteket, Buddha és Siva szobrokat hajigáljon kifele. Mondhatod, hogy Jézus nem az átlagemberért jött, hanem csak a kiválasztottakért. Ez igaz, de Jézus nem is beszélt még a bálványokról sem, nemhogy a divat és berendezési tárgyakról, amikor a megfáradtakat hívta. Az már páli intelem, hogy a "meg ne fogd, meg se kóstold, hozzá ne érj" nem épp kívánatos, érett keresztényi mentalitás. Márpedig a "nincs közösségem" az ilyesmi.
>> "maga a kereszt, mint jelkép, nem sátáni, csak emberi."
Ha "csak emberi", akkor mi köze Istenhez, az Ő igazságaihoz, tiszteletéhez? Onnantól kezdve már sátáni befolyást látok mögötte, ha szellemi tartalommal töltik meg, vallásokkal hozzák kapcsolatba, és rá akarják erőltetni a Jézus Krisztus hitére is, mint olyan jelet, ami legitim módon képviseli a Megváltót, holott ez nem igaz.
-->De maga a kereszt, mint jelkép, nem sátáni, csak emberi.
Mt 16,23 ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.
"Tehát, a topik témájára visszatérve, a kereszt is egy ilyen megtévesztő, hamis és önmagában hazug jelkép, ami emberi hagyomány."
Kit téveszt meg? Mitől hamis és hazug? Hogyan lehet egy tárgy hazug? Szerintem hazudni csak emberek tudnak. Az emberi hagyomány csak akkor negatívum, ha Isten törvényével ellentétes. Nyilvánvaló, hogy a keresztimádat, keresztcsókolgatás, kereszt Istennel való azonosítása butaság és tévút. De maga a kereszt, mint jelkép, nem sátáni, csak emberi.
És mi van a halacskával az autókon? Az is hazug- mármint ha van ennek bármi értelme?
Azt hiszem a lényeg ott van, hogy egy vallási jelképet nem kellene kulturális hagyománnyá higítani. Mert valóban megtévesztő, mert tévútra vezethet.
Egy emberi alkotás hamisítását büntetik is. Pl. egy neves festő nevével fémjelezni egy amatőr festményt, vagy hamisítani egy valódit - bűncselekmény. Mert megtéveszt.
A vallási jelképnél is ugyanez a helyzet. Mégis elfogadott, mert kevesen szólnak ellene, mert aki szól, annak sem hisznek.
Nem azt mondom, hogy büntessék, hanem csak azt, hogy legalább azok akik magukat hívőknek vallják, nyitottabbak legyenek az igazságokra, a valós dolgokra és ne emberi hagyományok után kullogjanak.
Hogy pl. a halott kultuszt hagyják meg más vallásnak, vagy a pogányoknak.
A halottról való megemlékezés ne a temetőkben, a földi maradványoknál legyen szokásos, hanem pl. otthon, családi körben, ahol az élőről emlékeznek. Jézus sem azt kérte, hogy zarándokoljanak el keresztjéhez, hanem nagyonis élő módon emlékezzenek.
A Húsvét ünnepe sem temetőlátogatásról szól!
Tehát, a topik témájára visszatérve, a kereszt is egy ilyen megtévesztő, hamis és önmagában hazug jelkép, ami emberi hagyomány.
És semmi baj, ha emberi hagyománykét használják, de ha már vallási vezető is ezt teszi, az vagy megtévesztett, vagy megtévesztő.
Én nem "kényszerülök" semmire, egyszerűen továbbgondoltam azt a felvetést, amit te hoztál, miszerint a görög szöveg akár másféle értelmezést is lehetővé tenne a szóbanforgó igehelyen. Számomra ez nem bizonyosság, nem meggyőződésem, amit írtam, csak egy feltételezés, ami lehet így is, lehet máshogy is. Nekem ez nem okoz semmiféle traumát, kár is ennyi szót vesztegetni rá. Azonban abban bizonyos vagyok, h NEM a kereszt lesz az a jel, ami megjelenik majd a Felkent visszatérésekor az égen. (Nem gondolnám, h Isten a mi kis kitalációinkhoz, "kulturális jelképeinkhez" igazodna megváltási terve végrehajtása során.)
A kulturális vonulattal kapcsolatban amúgy érdemes lenne tisztázni a lényeget: világi gondolkodás szerint, vagy hívő szemmel vizsgáljuk-e a kérdést. Hiszen világi megközelítésben minden, amit elmondtál teljesen helyénvaló, legyenek csak azonosítást szolgáló (nem csak vallási) jelképek mindenfelé, hiszen ezek megkönnyítik a dolgok/helyek/emberek kategorizálását nekünk, és gyakran sokkal világosabban beszélnek, mint a szóbeli magyarázat. Ilyen formán én sem tiltakozom pl. az épületek megjelölése ellen, felőlem aztán kirakhatják az összes jelképet, meg a szentek, pápák, királyok, démonok képmásait bármilyen templomra (mint ahogy meg is teszik), ettől semmi sem változik. Azonban, ha hívő szemmel nézem ezeket a gyakorlatokat, bizony látnom kell, h mindez mennyire távol van Istentől, az Ő törvényétől és tanításától. Vagyis így már nem tudom azt mondani, h üsse kő, legyenek csak mindenhol keresztek, hiszen a mi kultúránkban ez elfogadott jel, mivel én nem ennek az országnak/földrésznek a hagyományait tartom szem előtt, hanem a hitem szerinti igazságokat.
Ezért erre a megjegyzésedre:
"Igen sivár és érzéketlen kérdés erre azt odavetni: Ugyan kinek üzen ez a kő? Mert bizony üzen az, csak a mai embernek jellemzően csukva marad rá a füle, és vállát rándítja."
- azt válaszolom, h itten nem a "mai ember" sivárságáról van szó, nem emiatt mondom, h nem érdekelnek az ilyen feliratok, hanem azért, mert ellenkeznek a meggyőződésemmel, a hitemmel, és rossz szokásnak, egyfajta varázslásnak látom az egészet.
>> "bizonyára létezik hazug kereszt, úgy van hazug hitvallás, hazug Uram-uramozás"
Bizonyára, azonban ez most a keresztről szóló topik, és attól, h egy ellenvetés más dolgokkal szemben is felhozható, még nagyon is igaz marad a beszélgetésünk tárgyát illetően, nem teszi semmissé a kifogásomat az a tény, h vannak pl. hamis hitvallások is. Amúgy én csak a te gondolatodra reagáltam, miszerint ha látok egy keresztet, akkor az azt állító személy moráljának ismerete nélkül is megállapíthatom hovatartozását. Erre mondtam azt, h erősen becsapós kizárólag egy - akár képmutatásból - elhelyezett jelkép alapján következtetést levonni egy ember hitbeli állapotáról. (többek közt ezért is veszélyesek a jelképek)
A templomok valamikori vegyes fehasználásának oka nyilván az volt, h István óta gyakorlatilag kötelező volt a településeken ilyet állítani, míg iskolára/tanácsházára/bíróságra/könyvtárra már nem futotta a közösségnek. Azonban az eredeti funkció mindenkor kizárólag az istentiszteleti összegyülekezés volt (ahogy írod is, az építők "az ünneplő közösségnek építették a templomot, és erre tették a keresztet"), ellentétben a zsinagógákkal, amelyek alapból egyfajta találkozó térnek, társadalmi központnak lettek megépítve.
Továbbá, nekem nincs kifogásom a fedett helyek ellen, én nem erőltetem mindenáron a szabadban való istentiszteletet (habár csodálatosan szép és áldott alkalmaink szoktak lenni ilyen körülmények között, akár még szeles, hűvös időben is, pl. a sátorok ünnepe alatt, ami az őszi időszak közepére esik). De nem ez volt a kérdés, hanem h feltétlenül szükséges-e egy kizárólag heti egy alkalmas gyülekezésre szánt, hatalmas épületet felépíteni, fenntartani, amire aztán a másoktól való megkülönböztetés céljából jó nagy faragott képeket lehet kirakni, amiket az állítólagosan tisztelt Isten sosem rendelt.
>> "nem szükséges egy keresztről arra gondolni, hogy Jézus már nem él, hiszen a kereszt e funkciójában nem tanító, hanem felidéző szimbólum."
Visszatértünk az eredeti kifogásomhoz: neked szükséged van arra, h egy kereszt alakú tárgyra tekints, gondolj, ahhoz, h felidéződjön benned a mi Urunk hatalmas áldozata? Vagy úgy gondolod, h bárkinek erre szüksége lehet? Avagy helyes dolog arra rászoktatni egyeseket, h egy fizikai dolog látványa legyen a kiváltója náluk a Krisztusról való megemlékezésnek?
Azzal egyetértek, h az Úrvacsora
"a megtöretett test evése, a kiontatott vér ivása által volt hivatva közösségünket ápolni az Úrral."
És teljesen tisztában vagyok azzal is, h ez a vacsora az Úr halálát kell, h hirdesse. Azonban éppen azért lehetséges hálaadással és örömmel részt venni benne, mert már tudjuk, h mi a következménye, mi a folytatása ennek az áldozatnak: a feltámadás és az örök élet igérete. Tehát természetes, h az Úrvacsorán csak a kereszthalálra emlékezünk, de maga ez az ünnep sem létezne, ha nem volna összekötve mindez a feltámadással. A kereszt ilyenformán teljesen fölösleges dolog, mivel a halál hangsúlyozására már meg van adva egy ünnep és a hozzá tartozó jelképek (kenyér, bor), ennél több, más, új szimbólumra nincs szükség. Pláne fölösleges, hiábavaló és a képmutatás és közönségessé silányulás veszélyét is magában hordozó gyakorlat egy ember választotta forma állandó mutogatása és tisztelete.
Nem tartom valószínűnek, hogy Jézusnak az (ismertető)jele volna a hatágú csillag. Ez sajátlag a zsidóság jele, noha Dávid idejében nem létezett (tudtommal jóval későbbi, tán kabbalai eredetű), így nem kötődik Jézushoz. Ha egy ilyet látnának, a zsidók nem látnák be sírva, hogy rosszat tettek (minden más emberrel együtt), holott Jézus ezt a reakciót jövendölte e jel hatására.
Jézus születését ugyan tényleg csillag hirdette ki, de hogy ez hatágú lett volna, arról nem olvasunk. Csillag meg sok van az égen: ugyan miért sírna a föld minden nemzetsége egy csillag láttán?
A többire most nem felelek, nincs rá időm. Légy jó egészségben!
Egészen méltatlan zsákutcának látom azt, melybe most álláspontod logikájától hajtva belekényszerítenéd Jézust: hogy ti. ő a maga személyében "az idők végének, a helyreállítás és ítélet korszaka eljövetelének a jele" legyen. Amikor Jézust az idők végének jeleiről kérdezték, említett egy sor tárgyi (azaz nem személyi) jellegű jelet, körülményt, eseményt. Most pedig íme, őt magát is ezek közé kényszerülsz sorolni! Én nem látom ezt valami méltó szerepnek az ő számára.
Amit a jelképek kulturális hasznáról neked és Oncogitónak írtam, azt fenntartom, még ha te most e jelzőt sokatmondó idézőjelek közt szerepelteted is. Temetős példám deklaráltan csak egy példa volt a lehetséges sok közül, de ha néprajzkutató lennék, említhettem volna sokkal színesebbeket is. A logika, ami mögöttük van, nem értelmezhető individualista módon, mert nem ilyen környezetben készült. Hagyományosan a temetkezés is a közösség (újabban már csak a család) eseménye, és a közösséget bizony érdekli, hogy a halott miben hitt, milyen temetést kért magának, és sok hasonló részlet. Ebből hosszú távon megmarad egy név, egy pár évszám, illetve a sírkövön valamelyik bevett szimbólum. Igen sivár és érzéketlen kérdés erre azt odavetni: Ugyan kinek üzen ez a kő? Mert bizony üzen az, csak a mai embernek jellemzően csukva marad rá a füle, és vállát rándítja.
Amit a út menti kereszt kihelyezésének esetleges képmutató voltáról írsz, az egyrészt nem tekinthető szabálynak, másrészt minden hitvalló cselekedetet is illethetnél ezzel a szemrehányással. Ahogy bizonyára létezik hazug kereszt, úgy van hazug hitvallás, hazug Uram-uramozás, hazug alamizsnaadás, sőt cselekvőjét kárhozatba engedő gyógyítás és csodatevés is. Ez tehát nem fordítható sajátlag a keresztállítás ellen.
A templomok berendezése teljesen esetleges (azaz lényegtelen) részlet abból a szempontból, hogy funkciójukat tekintve közösségi házak. Csak a r.k. átváltozástan által behurcolt babonát kell kiküszöbölni, miszerint ott Isten maga lakik az eukharisztia képében, ill. hogy a templom legfontosabb tartozéka az áldozóoltár. Ezt mint a "papi előadások" kulcskellékét én is elítélem, de tagadom, hogy akár a régi templomok esetében is kizárólagos volna. Már a régiek is használták templomukat vitás ügyekben tanácsteremnek, háború idején erősségnek, békében irattárnak, iskolának, harangját híradónak, a környékét pedig temetőnek. A modern templomok pedig (már csak gazdasági érdekből is) gyakorta szolgálnak klubhelyiségül, hangversenyteremként, esküvők helyszíneként, sőt némelyiknek a kulturális, turisztikai hasznosítása tölti ki a legtöbb időt. Karikatúrád a hétszámra kongó templomokról egyrészt nem illet minden templomot, másrészt az építőket nem méltó dolog az időközben megváltozott körülmények, a szekularizáció előre nem látása okán csípőből elítélni. Ők az ünneplő közösségnek építették a templomot, és erre tették a keresztet, illetve a hazai reformátusok a kakast, csillagot.
Az otthonosság igenis nagyon fontos az igehirdetéskor. Nem gondolom, hogy az ablakban kókadozó, aláhulló és csodásan feltámasztott Eutikhus esete szolgáltatná a mintát minden idők prédikációi számára. Aki pedig valamféle romantikus, netán üldözöttségi légkört lehelő vágyat érez a szabad ég alatti prédikálásra, az egy év múlva alkalmasint máshogy fogja gondolni, különösen szeles, esős vidékeken. Nem véletlenül találták ki a fedett helyeket közösségi célokra.
Nyilván a Zsidó levélben bármelyik kereszt-említést kellőképpen megtoldva találhatsz tőle bizonyos távolságban feltámadás-említést is - csakhogy ugyanilyen erővel az üres kereszt mint szimbólum is tartalmaz utalást arra, hogy az Úr már elvégezte az áldozatot, és immár nem szenved. Az általam idézett említés (Zsid 2,14-18) azonban e szempontból zárt, új gondolat, és explicite kimondja: Jézus a halál által semmisítette meg az ördögöt, és hogy szenvedvén irgalmasságra vált képessé.
"Az örömhír pedig nem csak az, h Jézus meghalt, nem egy halott Emberfiát mutatott be az apostol a hallgatóinak, hanem a feltámadott Isten Fiát." - No, ide jutottunk attól az apostoli szótól (1Kor 2,2), hogy "nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről." Természetesen a hitigazságoknak mind megvan a maguk helye, így a megfeszítettség hangsúlyozása nem zárja ki, hogy mellétegyük a feltámadás örömhírét is. De nem szükséges egy keresztről arra gondolni, hogy Jézus már nem él, hiszen a kereszt e funkciójában nem tanító, hanem felidéző szimbólum.
Az viszont, hogy mit hirdet az Úrvacsora (bizony, Jézus feltámadása után is), írva van, és azellen bajosan tudod felhozni a személyesen nekik mondott "újra iszom veletek" ígéretet. Mert az úrvacsorának nem a feltámadás hirdetése volt a funkciója, hanem a megtöretett test evése, a kiontatott vér ivása által volt hivatva közösségünket ápolni az Úrral. És ezt sem Jézus, sem az apostolok nem érezték "falsnak." Persze az úrvacsora a kereszthez képest némileg más, mert teljesen isteni alapítású szent szertartás, de szimbolikája hasonló azéhoz.
"számomra az Úrvacsora sem kizárólag a kereszthalálról szól, mert ha csak idáig tartana az örömhír, akkor bajban lennénk" - Nem én mondtam úgy az alapítási igéket, ahogy azok végül elhangzottak. A feltámadás persze bekerült az egyre jobban gazdagodó régi liturgiákba, de a szereztetés eredeti szavaiban nem foglaltatott benne. Ennek tehát sajátos célja volt: az Úr halálát hirdetni. Az, hogy miképpen jutott tudomásunkra az áldozat elfogadása, másodlagos kérdés, mert miután tudtunkra jutott, mégis a megtöretett testet, kiontatott vért esszük és isszuk az úrvacsorában.
"Én nem "hangsúlyozásról" beszéltem" - Én viszont igen, éspedig joggal, mert szerintem a kereszt mint szimbólum nem kizárja a feltámadást, hanem a halált hangsúlyozza. Említeni a kereszt mint szimbólum használatával együtt is lehet a feltámadást, de hogy ez nincs benne explicit módon a keresztben mint szimbólumban, azt nem lehet ellene kiaknázni.
A hasonlatom éppen oda illeszkedik, ahová Munyamunya kérdése, ti. hogy mire jó egy kulturális utalás. Hát éppen az olyasféle dolgokra, amiket említettem: hogy pl. a temetőben, a templomok tornyán, esetleg a nyakláncon viselje őket valaki. Alapjáraton az ilyen helyen megjelenő kereszt az odatevőjének a kereszténységgel való összeköttetését jelezte, még akkor is, ha olykor ez sablonossággá kopott is.
Nem jön itt számításba, hogy személy szerint neked fontos-e, hogy meggyőződésedet azonnal lássák rajtad. A kereszt mint szimbólum tömeges használata még abból az időből fakad, amikor az egyháznak sokkal kevésbé az egyéni, és sokal inkább a közösségi oldala érvényesült a mindennapi életben. És e közösségi jelleg érvényesült a templomokban, temetőkben, sőt a liturgiában is. Fel sem merült, hogy bárkinek is a személyes tetszését vagy meggyőződését fejezte volna ki az efféle. Így a kereszt is főleg közösségi jelkép volt, és a közösség használta, nem elsőrenden az egyén. (Egyáltalán: az egyén mint fogalom abban az időben fölöttébb gyermekcipőben járt.)
Egészen szárazok azok az ellenvetéseid, amiket ezután felhozol. Bizony a temetőket a régi keresztények (meg általában a régiek) arra szánták, hogy halottaik földi maradványairól gondoskodjanak, és egyben kifejezzék összetartozásukat is velük. Az első századokban a vértanúkra való emlékezés a haláluk napjának megünneplésével járt: innen erednek a szentek névnapjai is a naptárban. Ekkor elmondták (a közösség önmagának, persze Isten színe előtt), hogyan tett tanúságot az illető az üldözések alkalmával, és hogyan dicsőítette meg az Istent kitartásával, állhatatosságával. Ezeket a beszámolókat utóbb le is írták, és legendának (olvasmánynak) nevezték. A holtak sírjánál szeretetvendégséget, ritkábban úrvacsorát is tartottak. Ilyen értelemben az élők és a holtak továbbra is egy közösségnek számítottak, csakhogy az utóbbiak már nem tudtak beszélni. Hát beszéltek helyettük a kövek és a szimbólumok.
És ez így volt a későbbi időkben, a vértanúság korának lezárultával is, és bizony, még nem-rómaikatolikus vidékeken is. Ha jártál már valami rigmusos magyar temetőben (pl. a csereháti Lak nevű faluban van egy ilyen, ezúttal ref. temető), és olvastál a halott vagy a gyászoló szájába adott rövid versezetet, akkor nem lesz érthetetlen számodra ez a gyakorlat. Ebbe a megközelítésben nem Istennek vagy az arra járó idegennek szólt a vers, hanem a közösség írta önmagának, megerősítvén a halál által megrongált összetartozási érzést.
Persze a mai átlagember ezen már csak fintorog, hogyaszongya, mit ér a sírkövön a kereszt, hiszen legfeljebb a római katolikusságot emeli ki a református kehellyel szemben. Ez azonban nem a keresztet mint kulturális utalást minősíti elégtelenre, hanem a mai elidegenült átlagember empátiahiányát bélyegzi meg mint sivár érzéketlenséget a régiek közösségi szemlélete iránt. Most pedig nem vallási, hanem kulturális szempontból kezdtük tárgyalni a keresztet, és e szempontból bizony helyük van az efféle közösségi és rituális meggondolásoknak. Egy magamfajta protestáns is tudja ezt értékelni, noha én kétségkívül nem tartom a hit tévedhetetlen bizonyságtételének, hanem inkább a kereszténység mint társadalmilag is érvényesülő eszme történeti megnyilvánulásának.
"Ismétlem, a kereszt nem a kerszténység általános jelképe, hanem csak egyetlen vallásé.
Tehát kisajátítani igen csak hiba." - Az elsőt éppen most vitatjuk, tehát nem fogom névértéken elfogadni. (A római katolikusok mellett használnak keresztet az evangélikusok, az ortodoxok, a nem magyar reformátusok, az amerikai evangéliumiak, az anglikánok és egy sereg kisebb felekezet.) Persze azt látom én is, hogy vannak olyan irányzatok, amelyek meggyőződésből berzenkednek ellene - de attól még vígan tarthatom tévesnek az ő berzenkedésüket, és így fenntarthatom ama vélekedésemet, hogy a kereszt a kereszténység legfontosabb kulturális szimbóluma (ha már előkerült az a kérdés, hogy melyik szimbólum lehet a legjelesebb). Különben meg miféle kisajátítást vetsz a szememre? Éppen hogy nem korlátozom a kereszt szimbólumszerepét egyetlen felekezetre, hanem egyetemes keresztény kultúrfejleménynek tartom, amely alól inkább csak kivételek akadnak.
Szerintem is óvatosan kell bánni a jelképekkel, hiszen a megtévesztõ egyik eszköze a jelképrenszer fõként érzelmekre ható használata manipulálása. És mert valóban van egy úgymond redszerazonosító szerepe.
>>"Kérdés mármost, hogy van-e más jele az Emberfiának, ami fel tud tűnni az égen, mint a kereszt."
Ez érdekes kérdés, mert manapság egyre többen vannak úgy, hogy ez a jel, ami feltûnik az égen, valszeg nem a kereszt lesz, hanem a hatágú csillag, vagyis Dávid Csillaga. Krisztus ugyanis Dávid leszármazotta, emelett Jézus "ama ragyogó hajnalcsillag" (4Móz. 24:17; Jel. 22:16), akinek Bethlehemben a születésekor is egy csillag jelent meg az égen (Mát. 2:2,7). Elvileg miért is ne lenne ez a csillag az õ és uralmának szimbóluma? Ráadásul, a zsidók királyaként fog visszatérni, akik bizonyára nem hatódnának meg egy óriási kereszt feltûnésétõl, hanen ellenkezõ irányba szaladnának.
Természetesen mindez csak egy okvezetés, aminek ugyan annyi, ha nem több alapjva van, mint azt feltételezni, hogy az a jel a kereszt. A félreértés elkerülése végett gyorsan hozzáteszem, véleményem szerint a hatágú csillag az antikrisztus, a hamis messiás jele lesz, aki Krisztus elõtt jelenik meg. De a jelképrendszerek már ilyenek, megtévesztõek, hiszen úgy a kereszt, mint a csillag keményen pogány szimbólumok, annak ellenére, hogy Krisztus valóban ama hajnali csillag, és valóban egy kereszten halt meg. Szerintem mindkettõ egy sátán által meghamisított rendet képvisel, ami az igaz helyében parádézik igaznak mutatva magát, megtévesztve sokakat.
Egyeltalán nem tartom valószínûnek, hogy Krisztus belemegy ebbe a játékba, s e két jel bármelyikét használja. Véleményem szerint az dönti el a jel érdemét, hogy amire felhasználják, az a megtévesztést szolgálja-e, vagy az igazságot. A fõsodratú vallások esetében pedig - legalábbis hitem szerint - egyértelmû, hogy mindkét jel a megtévesztés egy fontos eszköze.
Affelõl meg biztos vagyok, hogy amikor Krisztus jele megjeleni, legyen ez bármi is, a választottak felismerik. A többi ember nem, hiszen megtévesztettek (többek között hamis jelek által), s mint tudjuk, harcolni fognak ellene.
Persze, Jézus nem önmaga jele volna az égen, hanem az idők végének, a helyreállítás és ítélet korszaka eljövetelének a jele. Sztem nem lehetetlen, h egyszerűen ő maga fog feltűnni, mindeki számára jól láthatóan.
És, kedves Nemo, komolyan azzal kívánod igazolni a mindenféle jelképek "kulturális" felhasználásának helyességét, h szerinted hasznos a temetőkben nyugvó elhunytak hovatartozását ezekkel hirdetni? Ki a csudát érdekel, h a szomszéd parcellában milyen vallású ember fekszik? Kinek számít egy ilyen "kiplakátolás"? A hozzátartozók nyilván tudják a rokonukról, h miben hitt, az idegeneknek meg mit számít? Tényleg nem értem ezt a logikát.
>> "a keresztnek mint jelnek (pl. az útfélen) megvan az az előnyös tulajdonsága, hogy nem kell az felállítójának az erkölcseit megismerni ahhoz, hogy lássuk, milyen indulatból állította"
Hát ez a hozzáállás bizony pont a képmutatást és az általad is említett hamis tanúságtevést szorgalmazza, vagyis bárki megteheti, h kihelyez egy keresztet pl. az otthona elé, ajtaja fölé, és máris úgy tűnik sokak előtt, h hívő ember az illető, holott lehet, h az élete, a cselekedetei szöges ellentétben vannak a keresztény értékrenddel.
Az apostolok pedig egyáltalán nem olyan jellegű épületeket használtak gyülekezésre, amilyenek a mai templomok. A birodalomszerte elterjedt zsinagógák, mint bizonyára te is jól tudod, sokkal inkább voltak társas gyülekezeti helyiségek, ahol minden nap, bármely időpontban lehetett találkozni, beszélgetni egymással, illetve a szombatokon itt volt a felolvasás is. Vagyis nem a mostani szokás szerinti, heti egy alkalmon kívül jórészt üresen tátongó, és akkor is csak az ún. papok által prezentált előadások bemutatására szolgáló helyszínek voltak. Továbbá bizony használt Pál is egyéb épületeket, magánházakat, sőt, nyílt teret is az igehirdetésre. Nem hiszem, h az "otthonosság" különösebb szempont kellene legyen az Isten beszédeinek hirdetése során...
A Zsidó levélben is ott van, az általad idézett passzust megelőzően, az örömhírnek az a része, h Isten kegyelméből "dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg" a Krisztus, és h ezáltal "sok fiakat vezérel dicsőségre" a Fiú. Vagyis itt is el van mondva a teljes evangélium, csak épp nagyobb a hangsúly Jézus szenvedésein, mivel az ő főpapi méltóságát és jogosultságát bizonyítja épp az író a zsidóból lett keresztényeknek.
>> "a feltámadás nélküli kereszthalál valójában pont vereségnek hangzik" - Mármint a világ számára"
Igen, ez így van, és persze igaz az is, h az elhívottaknak örömet ad az Isten hatalmának megismerése, ami viszont éppen nem a halálban van, hanem a feltámadás tényében. Ezt tanítja Pál is, mivel a gondolatmenet elején azt állítja, az evangélium hirdetésére küldte el őt a Krisztus. Az örömhír pedig nem csak az, h Jézus meghalt, nem egy halott Emberfiát mutatott be az apostol a hallgatóinak, hanem a feltámadott Isten Fiát.
Az Úrvacsora elrendelésekor is rögtön hozzáfűzte Jézus, h végül majd együtt fog ülni újra a tanítványokkal, vagyis itt sincs elválasztva egymástól a két dolog. Az ő áldozatára való emlékezés nem jelenti azt, h itt lezáródik a történet, számomra az Úrvacsora sem kizárólag a kereszthalálról szól, mert ha csak idáig tartana az örömhír, akkor bajban lennénk, én nem tudok sosem elvonatkoztatni a feltámadástól, és ennélkül a Krisztus áldozata sem adna hálaadásra okot. (Saját megtérésünkkor is nem kizárólag a bűnöknek való meghalás történik meg a Felkent halálába való bemerítkezéskor, hanem egyúttal fel is támadunk a mi Urunkkal együtt azonnal az új, szellemi életre.)
>> "Amiből persze nem következik, hogy a feltámadás során történt volna meg a bűneink bocsánata. Az Atya azért támasztotta fel a Fiút, mert ő már a kereszten legyőzte az ördögöt."
Természetesen nem a feltámadás alkalmával zajlott le a megbocsátás, hiszen egyrészt az Atya még bűnös életünk során elhív minket, és már akkor szeret, és lehetővé teszi a Vele való közösséget (ami pedig nem lehetséges bűnös állapotban, hiszen az Ő jelenlétében nem állhat meg semmi gonosz). Másrészt maga az elhívásunk már elrendeltetett a világ megalapítása előtt, csakúgy, mint a Krisztus áldozata, vagyis a bűnbocsánat is készen volt már a kezdetektől. Azonban ennek jeleként, bizonyítékaként támasztotta fel Isten a Fiút, azért, h mi is láthassuk az Ő kegyelmének erejét, és h elsőszülött legyen a sok feltámadott közül.
>> "Ha pl. a halál legyőzése a téma, akkor a feltámadást kell hangsúlyozni. Ha viszont a bűnbocsánat, akkor a keresztáldozatot."
Én nem "hangsúlyozásról" beszéltem, hanem arról, h egyáltalán említi-e az ember a feltámadást, amikor Jézus áldozatáról beszél. És azt állítottam, h számomra a kettő elválaszthatatlan.
"Nem csupán ez lehet az egyetlen szerepe egy kulturális jelnek, hanem pl. az, hogy egymás meggyőződését megismerjék olyan környezetben, ahol ez beszéd útján nem történhet meg (pl. a temetőkben)."
Most tekintsünk el attól, hogy számomra nem fontos, hogy bárki idegen engem látás alapján azonosítani tudjon bármilyen ideológiával/hittel, a hasonlatod nem egészen világos.
Egy temetőben a halottak életbeni meggyőződését kellene megismernünk? Attól megismerjük, hogy kereszt van a sírján? Ez kinek fontos (a halottnak nem hiszem, legfeljebb még életében gondolja, hogy halála után ez érdekelhet valakit) és mennyire lehet igaz? Isten tudja, ember meg mihez kezd ilyen infóval?
Vagy a hozzátartozók meggyőződését kellene ismerni? Azt idegen nem is látja, bizonyára nem is ismeri, minek az info? Nem is beszélve arról, hogy a halottnak semmit nem mond.
Ugyanakkor a kereszténységnek nem egyetemes jele a kereszt, tehát ez a jel csak annyit mond bárki élőről, vagy halottról, hogy életében r.katolikus. Ez a különbség ennyire fontos, hogy akár halál után is ki kell nyilvánítani?
Ismétlem, a kereszt nem a kerszténység általános jelképe, hanem csak egyetlen vallásé.
Szerintem csak nyelvtanilag tartható az "Emberfia mint jel" értelmezés, és még úgy sem a legtermészetesebben hangzik. De logikailag nagyon nehezen elfogadható. A jel ugyanis jel volta folytán nem azonos azzal, amit jelöl, tehát Jézus nem lehet saját maga jele.
"Hogy volna-e más jel, mint a kereszt, ez akkor lenne jogos kérdés, HA a kereszt valóban az Emberfia jelképe lenne. De nem az." - Ezzel csak megelőlegezed magadnak a bizonyítandót, azaz vállalod azt a következményt, hogy az Úr volna a jele saját magának.
""Kulturális utalás" pedig minek szükséges? A kívülállók felé való mutogatás céljából, h erről felismerjék a hívőket?" - Nem csupán ez lehet az egyetlen szerepe egy kulturális jelnek, hanem pl. az, hogy egymás meggyőződését megismerjék olyan környezetben, ahol ez beszéd útján nem történhet meg (pl. a temetőkben). Ugyanilyen célt tölt be a pálmalevél, a kehely vagy a bárány (szintén temetőkben). Nehéz egy élet tanúságát a síron túlról egyetlen kőre rávésni, és ugyan e szimbólumok idővel meglehetősen sablonosak lettek, és olykor hazug tanúságot is tettek - mégis hívő ember esetében valóban kifejezik, amire szánták őket, vagyis a jelen nem lévő ember életét átszövő meggyőződést.
"Nem arról ismernek meg bennünket, h egymás szeretjük, ahogy a Krisztus szeretett?" - Meglehetősen türelmetlenül szűkíted le a kulturális jel szerepét arra, hogy emberek kereszténységét (hosszú távon) miről lehet megismerni. Nos, a keresztnek mint jelnek (pl. az útfélen) megvan az az előnyös tulajdonsága, hogy nem kell az felállítójának az erkölcseit megismerni ahhoz, hogy lássuk, milyen indulatból állította. És ugyan régebben tényleg tiszteletet kellett adni a feszületnek, ma már semmi efféle nem járja, sőt egyre gyakoribb a korpusz nélküli változat. Ezeket még a római katolikusok sem fogják leborulással "tisztelni."
"Haszontalan épületek beazonosítása végett, h vasárnap nehogy véletlen rossz "templomba" menjenek a népek? Vagy milyen okból?" - Ugyan már, a templom nem haszontalan dolog: az apostolok is használták összegyülekezésre, ahogyan persze más helyiségeket is. Itt legalábbis nem esik az eső az ember fejére, meg persze otthonosabb is, mint valami művelődési ház. Jól mondta valamelyik mai költőnk: "Csak nektek ajánlgatják templomul / Az út szélét s az égbolt sátorát / Ne hagyjátok a templomot / A templomot s az iskolát!" Ami meg a templomnak messziről való felismerését illeti, az fölöttébb hasznos lehet egy városban bolyongó idegen számára.
Idézeteid nem igazolják azt, amit állítottál, vagyis hogy "az áldozat emlegetése önmagában fals üzenetet hordoz, nem lenne szabad ezt elválasztani a rákövetkező eseményektől". Mert nagyon sok olyan hely van a Bibliában, ahol csak az áldozatot említi a szerző a feltámadás nélkül, és erre épít tanítást. Ilyen pl. a Zsid 2,14-18:
"Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának. Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnakkellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek."
"a feltámadás nélküli kereszthalál valójában pont vereségnek hangzik" - Mármint a világ számára:
1Kor 1,18.23-24
"Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. [...]Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot; ámde maguknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét."
"éppen a lényeg, a bűnök megbocsájtása és ennek bizonyítékául az új élet ígérete hiányzik akkor a tanításból" - Éppen ellenkezőleg: nagyon is benne van: "Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára" (Mt 26,28). Ráadásul az úrvacsora deklaráltan Jézus halálát hirdeti (1Kor 11,26).
"íly módon az a veszély fenyeget, h "csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban", és tudjuk, h ez semmit sem ér" - Éppen ellenkezőleg, akkor állna ez fenn, ha tagadnók a feltámadást.
"Továbbá Jézus áldozata is éppen az által lett számunkra is észlelhetően elfogadott Isten előtt, h az Atya feltámasztotta őt a halálból" - Amiből persze nem következik, hogy a feltámadás során történt volna meg a bűneink bocsánata. Az Atya azért támasztotta fel a Fiút, mert ő már a kereszten legyőzte az ördögöt. (Ld. fentebb a Zsid 2-ből idézett szakaszt.)
"nem tudom elképzelni, h valakinek úgy szóljak, beszéljek az Isten dolgairól, a hitem igazságairól, h kihagyom a feltámadás tényét, és csak a Felkent megfeszítését említem meg, mint a bűneimért való áldozatot" - Minden hitigazságnak megvan a maga helye, és helyénvaló előhozatala attól függ, hogy éppen miről van szó. Ha pl. a halál legyőzése a téma, akkor a feltámadást kell hangsúlyozni. Ha viszont a bűnbocsánat, akkor a keresztáldozatot.
Még csak annyit: a feltámadás nélküli kereszthalál valójában pont vereségnek hangzik, éppen a lényeg, a bűnök megbocsájtása és ennek bizonyítékául az új élet ígérete hiányzik akkor a tanításból, íly módon az a veszély fenyeget, h "csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban", és tudjuk, h ez semmit sem ér.
Továbbá Jézus áldozata is éppen az által lett számunkra is észlelhetően elfogadott Isten előtt, h az Atya feltámasztotta őt a halálból. ("A ki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás által") Én részemről nem tudom elképzelni, h valakinek úgy szóljak, beszéljek az Isten dolgairól, a hitem igazságairól, h kihagyom a feltámadás tényét, és csak a Felkent megfeszítését említem meg, mint a bűneimért való áldozatot. Képtelenségnek tűnik.
Márpedig a szimbólum valahova való tartozást jelent.
Istennek is megvannak a maga elvárásai, hogy aki hozzá tartozik, miben különbözzön mástól. Az ünnepek, a szertartások és bizony a szimbólum is ide sorolható.
Mégpedig olyan formában, hogy ne legyenek jelképek, faragott bálványok.
Ha misztikus, szellemi dologra gondolunk, ha ahhoz imádkozunk, ne legyen fizikai tárgy a megtestesítője.
Aki deklaráltan valahova elkötelezi magát, akkor miért választana olyan jelképet, ami egy más hovatartozást jelent?
Gondolod, hogy elfogadható lenne ha pl. egy fideszes piros szegfűvel a gomblyukában jelenne meg mondjuk a Parlamentben? (Bocsi a moderátoroktól, nem politizálni akarok, csak hasonlat)
De ha a kereszt tényleg a sátán szimbóluma, akkor templomban a helye szerinted, ahol Isten felé fordulnak az emberek?
Aki nem hisz, vagy csak látszatra fogad el dolgokat, annak valóban mindegy, hogy van kereszt, vagy nincs, vagy akár kettős kereszt, de aki ténylegesen elkötelezett, annak már nem. Annak a szellemi szabályoknak való megfelelés pont olyan fontos, mint a fizika törvényeinek.
Hm, érdekes amit az Emberfia jeléről írsz, jónak hangzik az a változat is, h maga a Krisztus lesz a jel (attól, h egyszercsak megjelenik láthatóan az égben, még következhet utána időrendben az az esemény, amikor megérkezik ide a földre, keresztül a felhőkön. sztem.) Hogy volna-e más jel, mint a kereszt, ez akkor lenne jogos kérdés, HA a kereszt valóban az Emberfia jelképe lenne. De nem az.
"Kulturális utalás" pedig minek szükséges? A kívülállók felé való mutogatás céljából, h erről felismerjék a hívőket? Nem arról ismernek meg bennünket, h egymás szeretjük, ahogy a Krisztus szeretett? Haszontalan épületek beazonosítása végett, h vasárnap nehogy véletlen rossz "templomba" menjenek a népek? Vagy milyen okból?
Nem hinném, h Pálnak az a bizonyos mondata a Korinthusi szentekhez azt a nagyon leszűkített jelentést hordozná, h "kizárólag ezt /kereszthalál/ hirdette" volna nekik. Azt gondolom, h Jézus kereszthalálát az apostolok is mindig a feltámadás és a számunkra ezáltal felajánlott örök élet örömével együtt hirdették.
"keresztfára feszítve megölétek: Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván"
"Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból"
"A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek."
"a kit megölének, fára feszítvén.Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy ő megjelenjék nyilván"
"a kit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból"
"Mert noha megfeszíttetett erőtelenségből, mindazáltal él Istennek hatalmából."
Bizonyára azért, mert könnyebb, megfoghatóbb, érzékelhetőbb számukra.
Az ember anyagi világban él, nem kell rossznéven venni, ha ennek megfelelően igyekszik olykor materiális kapaszkodókat is találni.
Ennyi erővel a Biblia is egy tárgy, miért kéne ragaszkodnunk hozzá?
De én úgy vélem, hogy a puszta köldöknézés eddig csak Buddhának jött be...még a követőinek se nagyon. :)
Nem imádok tárgyakat, de nem is óhajtanék harcolni ellenük. Mert mindkét viszonyulás pontosan a lényegtől visz el. A dolog páli vonatkozásait Nemo alább már leírta, nem akarom megismételni.
Miféle törvény tiszteletének hiányát fedezted föl a hivatkozott hsz-omban? Ez érdekelne, mert nem igazán értem.
Nekem nem itt van a gondom, hanem ott, hogy valaki ezt mintegy vízválasztónak teszi meg, és olyanokat mond, hogy a kereszt tisztátalan, meg istentelen... ha egyszer a Bibliában az van, hogy a kereszten halt meg Jézus, akkor mi ebben a tisztátalan?
Mi azzal a baj, ha valaki használ sorvezetőt az íráshoz, könyvjelzőt az olvasáshoz? Természetes dolog, hogy nem a keresztet tiszteljük, hanem Istent, nem a keresztben hiszünk, hanem Jézusban, de azt a hit tisztasága kritériumának beállítani, hogy valaki egy falon függő keresztet elfogad, vagy elutasít, hát...enyhén szólva is túlzás.
Csakugyan nem feltétlenül van szükség akármilyen szimbólumra az emlékezéshez, és főleg nem tisztelettel illetett szimbólumra. De ha már a kereszt mint létező szimbólum (grafikus jel) kerül elő, hadd utaljon számunkra inkább Jézusra, mint az általad linkelt pogány tartalmakra.
A Máté-féle kis apokalipszis (24-25. rész) olvasásakor legalábbis felmerül az a magyarázati lehetőség, hogy maga Jézus is e jelről mondta magát felismerhetőnek:
"... a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel." (24,29-30)
A görögben "fanészetai to szémeion tú hüiu tú anthrópu" stb. található, ami elvben jelenthetné azt is: "feltűnik az Emberfia mint jel" - de ennek a folytatás ellentmond, mely külön említi, hogy meglátják az Emberfiát az ég felhőin eljönni. Kérdés mármost, hogy van-e más jele az Emberfiának, ami fel tud tűnni az égen, mint a kereszt.
Ismétlem: szerintem a kereszt mint szimbólum nem a napi vallásos használatban, hanem inkább kulturálisan mondható Jézushoz tartozónak. Valahogy úgy, ahogy a rézkígyó az ő előképe volt, de mihelyst vallásos tiszteletben részesítették, el kellett pusztítani. Így valójában nem érdemes a tiszteletre a kereszt (hát még a feszület), de kulturális utalásnak hadd legyen megengedhető. E tekintetben nem jönnek szóba tiltó hatállyal a pogány keresztek.
Az viszont, hogy a keresztáldozatot nem szabad elválasztani a feltámadástól, nem értelmezhető úgy, hogy egyensúlyra kellene törekedni köztük, mintegy adagolva egyiket a másikhoz. Szerintem a keresztet (Jézus halálát) szabad önmagában is hirdetni, mert Pál sem szégyellte kizárólag ezt hirdetni a korinthusiaknak, mikor először közöttük járt. Erről sokat lehetne írni, de most nincs időm.
Ha jól emlékszem, senkire nem mutattam rá, mondván: ő bizony nem hívő. Annyit állítottam, h léteznek (akár önmaguk által) megtévesztett emberek, és ha szerinted ez helytelen vélemény, az a te dolgod.
Azt, h mi helyes és mi nem, bizony tanácsos a tanítványnak felismerni, meg kell tanulnunk megkülönböztetni a szentet az idegentől, ez egy nagyon fontos tanítása az apostoloknak, és ennélkül nem is lehetséges követni a Mestert, hiszen nagyon könnyen eltévelyedhetünk mindenféle mellékutakra, ha nem látjuk pontosan, tisztán, h melyik is a keskeny ösvény.
Ezt a topikot pedig többek közt éppen azért indítottam, h az olyanok számára, akik csak megtévesztés miatt, megszokásból, hagyományból, stb. élnek hamis jelképekkel, esetleg alternatívát mutassak, hogy elindulhasson egy őszinte keresés egyesek életében. Ezzel pedig pont nem elítélem a kiskorú(ságban tartott) hívőket, hanem segíteni szeretnék nekik. De gondolom, ebben is találsz majd kivetni valót.
Nem mondtam, h "idegesít, zavar" a kereszt jelképe. Azt mondtam, h hamisnak tartom a Krisztussal kapcsolatban a használatát, és ezért ugyanígy hamisnak tartok minden olyan szándékot is, ami mégis ezzel a szimbólummal próbál engem manipulálni. Akkor "idegesítene", ha nem volnék biztos a dolgomban, és kételkedve utasítanám el. Azonban én biztosan tudom, h ez nem Istentől való dolog, így egyszerűen távol tartom magam tőle.
Természetesen egy kereszt formájú tárgy önmagában nem jelent semmit, és nincs szükség babonás menekülésre, hisztérikus lomtalanításra sem. Azonban részemről egyáltalán nem vágyom sem egy feszület, sem egy Siva-szobor, sem semmi más, bármilyen vallás által preferált jelkép jelenlétére az otthonomban, a holmijaim között. Egyszerűen nincs ezekkel semmilyen közösségem, és nem is szeretném, h kívülről úgy tűnjön, jelentenek nekem bármit is az ilyen tárgyak.
"Azonban nem veszem jó néven, ha ilyesmivel jönnek mások, lobogtatva előttem valami faragványt, (ami lehet, h hasonlít Jézus kivégzésének eszközére, de valószínűbb, h nem), és felszólítanak, h mostpedig szíveskedjek megemlékezni a kereszthalálról."
Ha idegesít valami (engem), akkor elkezdem vizsgálgatni (magamat), hogy miért idegesít. Mert amíg idegesít, addig nincs a helyén, és addig zavar a szabadságomban. Akkor vagyok szabad, ha nem tudnak kizökkenteni a biztonságérzetemből. Egy kereszt, vagy egy szimbólum nem szabadna, hogy zavarjon.
Én is bevettem olyan tanításokat, hogy káros az artistás kereszt, meg a buddhaszobor az egészségre. De aztán rájöttem, hogy ez marhaság. A tárgyak csak tárgyak, és az IstenApámmal ugyebár egy szelleminek titulált, igazságon alapuló láthatatlan módon tartom a kapcsolatot. A tárgyaknak nem szabad engem befolyásolni, még úgy se, hogy idegesítenek. Úgyhogy hagyatéki és emlékjellegű feszületet és buddhaszobrot is tárolok otthon. És keresztet hordok a nyakamban, ha úgy tetszik. Ettől még tudom, hogy Krisztus él, és örülök is neki.
Egyébként az elkényeztetett, hurráoptimista amerikás happyenden legeltetett lelkem gyakran tiltakozik az evangéliumok vége ellen. Néha nehezemre eseik olvasni a Getsemáné kerttől az eseményeket. Pedig a prédikátor szerint jobb a temetésre menni az emlékezés végett, mint a lakodalomba...
Ha az alapvető igazság hamis vallásidealista propaganda, a kész átverés show része, mit mondjon az ember?
Annak akinek igazság, igazság marad, annak akinek meg nem, hazugság, ettől kezdve bárkinek bármi lehet az életcéljához útmutatás, több, kevesebb sikerrel, de nem lehet tény, a puszta emberi kijlentés egy istenség helyett, reávaló tekintettel, avagy a gondolatiságot belőle származónak ihajlítani mások megvezettetése érdekében, nem becsületets!
Mivel Jézus kivégzése egyféle irodalmi műalkotás része és nem igazán a valódi történelmi valósághistória része, bármennyire is rajta vannak az egyházak, hogy így van, a kereszt, mint kivégzőeszközt gyártani, jézusálni, egyetemesíteni, mint jelképet a megváltóról, holott biblikussan is nézve teljesen kizárt és képtelenség!
Igen a kereszt bálványimádati eszköz, fétis, mint ahogy a szobrok rajta....
Node nem a halál módja a fontos, hanem a miértje, ezt kellene hangúlyozni, erre kellene fókuszálni és nem elveszni a részletekben, mert ott csak eltévelyedni lehet.
Még jó, hogy mindig és mindenütt vannak próféták, akik pontosan meg tudják állapítani, hogy ki igazán hívő és ki nem, ki nagykorú és ki nem, mi helyes és mi nem.
Sőt, pontos kritériumokat is tudnak erre nézvést, mint pl. holmi jelképekhez való viszonyt...
Nekem a Krisztus szenvedésére való emlékezéshez nincs szükségem semmilyen segédeszközre, az ő áldozata számomra alapvető igazság és nincs olyan nap, h ne adnék ezért hálát a Mindenható Istennek. Azonban nem veszem jó néven, ha ilyesmivel jönnek mások, lobogtatva előttem valami faragványt, (ami lehet, h hasonlít Jézus kivégzésének eszközére, de valószínűbb, h nem), és felszólítanak, h mostpedig szíveskedjek megemlékezni a kereszthalálról. És továbbra is állítom, h az áldozat emlegetése önmagában fals üzenetet hordoz, nem lenne szabad ezt elválasztani a rákövetkező eseményektől, attól a csodálatos örömhírtől, h mi, emberek, izraeliták és pogányok egyaránt, részesei lehetünk Isten országának, és h ugyanolyan feltámadást készít számunkra az Atya, mint a Felkentté volt.
A kivégzési eszköz formája pedig alapot adott arra, h azt azonosítsák a már meglevő, misztikus, mágikus vallásos jelképek közül egy olyannal, amelynek jelentése - mint már többször idéztem - a lehető legtávolabb áll a valódi keresztény tanításoktól. Ezért számomra, akármennyire is hasonló alakú tárgyon szenvedett a mi Urunk, egyáltalán nem szent, hanem idegen, tisztátalan és istentelen a kereszt szimbóluma.
És bizony léteznek olyan emberek, "akik magukat hívőknek mondják", sőt, valószínűleg őszintén annak is gondolják, mégsem az Isten parancsolatai szerint járnak, nem az Ő akaratát keresik, nem ismerik a Szellem erejét - mindez a cselekedetekből, beszédből, gondolkodásmódból felismerhető - hanem valójában még a keresésnél tartanak, illetve tartanának, ha nem altatnák el őket egyes "magukat pásztoroknak mondó" alakok, akik folyamatos gyermekségben, sőt, megtéretlen állapotban tartják a hallgatóikat. Aki kopogtat, zörget, dörömböl, kitartóan keres, annak megnyittatik. Aki nem keres, hanem úgy véli, már célba ért, az nem kap semmi újat.
A kereszt, amin Jézus meghalt, nem jelkép, hanem valóság volt. Nem a szellemi világ pogány szimbolizálása miatt olyan, amilyen, hanem a kivégzési mód miatt.
Azok a keresztek, amelyek ma az egyházi épületekben, sírköveken, stb. láthatók, már valóban jelképek: a szenvedés és halál jelképei. Amit Isten értünk vállalt és testben végigcsinált. Nem árt néha erre a szenvedésre is emlékezni, nem csak a győzedelmes, feltámadt Krisztusra.
Van az egyik hsz-odban egy félmondat: "...akik magukat hívőknek mondják..."
