Axiómákkal vitatkozni olyan, mint széllel szemben pisilni. De lehet sziszifuszi küzdelemhez is hasonlítani. Ha erővel átnyomjátok, hogy az Állam igenis tud jó gazdaként viselkedni a potenciális versenypiacokon, akkor mire ezt a hatalom eszközével eléritek, és hitetek szerint kikényszerítettétek az emberekből ennek elfogadását(ez számotokra a csúcs) , rögtön kiderül, hogy bármerre lépnétek tovább, csak meredek lejtők vesznek körbe.
Ez komplett hülyeség. Olyan ez, mintha a feudalizmusban ezt a feudalizmusról írnád. Tedd hozzá, hogy az eddig kipróbált társadalmi berendezkedések eddigi megjelenési formái közül. Így esetleg. Ugyanakkor ne feledd, végtelen sok konstrukció létezhet, amelyből eddig alig néhányat próbált ki az emberiség. Az újabbak kipróbálása nem egyszerű, ugyanis mindegyik társadalmi berendezkedésnek vannak haszonélvezői, lényegében ők üzemeltetik. A változtatásra való törekvést minden korban erőszakosan verték le, már ha sikerült. Ha most hirtelen kitalálnál egy új társadalmi berendezkedést, elég hamar baleset érne, vagy agyonvernének a rendőrök, de az is lehet, életed végéig börtönben raboskodnál. Ez mindig így volt.
Igenis rossz gazda. Évek alatt akkora adósságot halmozott fel, azaz többet költött, mint a bevétele, hogy most már nem bírja a törlesztését és a fejünkre borítja az egész bilit. Az szívja a legnagyobbat aki legkevésbé vett részt a költekezésben.
Tulajdonképpen egyet is lehetne ezzel érteni, csak valahogy legtöbbször a demokrácia addig tart, amíg a vezető rétegnek nem ütközik az érdekeivel. Háborúban pl. ritkán van demokrácia.
"Na ilyen a kapitalizmus is. Minden hiányosságával együtt."
újabban mintha egy "kicsit" a hiányosságai törnének felszínre. mellesleg a kapitalizmus nem egyenlő a vadkapitalizmussal. nálunk meg perpill az utóbbi van napirenden. nem csoda, hogy sokaknak nem tetszik.
Itt azért álljunk meg egy kicsit. Elhiszem ezt akkor, ha a jövedelmek, vagyonok között mondjuk kb. 5-szörös különbségeknél nem lennének nagyobbak. Ugyanis ha nézel két embert, azok képességekben, tulajdonságokban, tömegben, méretben, fizikai erőben, szellemi kvalitásokban strukturálisan hasonlóak, amelyből az kell következzen, hogy ugyanannyi idő alatt nagyjából hasonló értékű munkát képes elvégezni két ember. Amikor ezt elcseréli a piacon másra, amire szüksége van, annak ellenértéke is hasonló kell legyen. Kizárt, hogy egyesek több tízezerszer okosabbak, erősebbek hasonló felépítésű társaiknál. Az államtól, mint a közösségünk képviselőjétől igenis elvárom azt a szabályozó szerepet, hogy ne tegyen lehetővé irreális különbségeket. Egész egyszerűen az nem felel meg a fizikai valónak.
Ezzel szemben az a hitet erősítgetik a Zemberekben, hogy egyet se féljetek, majd mi a tőkések, az oligarchák lábára lépünk és megvédünk benneteket a gonosz, kizsákmányoló, harácsoló tőkésektől.
A jelenlegi technikai színvonal mellett napi alig néhány órai munka elegendő volna egy igen kellemes életszínvonal tartásához. Ehelyett ott tartunk, hogy egyesek szétszakadnak, magánéletük lényegében már nincs, a Maslow-hierarchia legalján vegetálnak a fizikai szükségletek előteremtésén, míg mások lényegében munka nélkül bármit megtehetnek, s nem is képesek elfogyasztani a felhalmozott "értéket".
No hallod! Ahol Sárközy az elnök ott az államnak is benne kell lenni:) Az állam én vagyok, mondá Szárkozy:D Egyébként borzasztó rossz lépés volt majd 10%ig kivonulni a gazdaságból:( Sokáig fogjuk még szívni:(
A kapitalizmus az maga a humánus társadalom megtestesítője?
A kapitalizmus az egyetlen társadalmi forma, amely az emberi természethez illeszkedik és hosszú távon kiegyensúlyozottságot eredményez a társadalomban. Ahogy a demokrácia sem tökéletes, csak annál nagyobb közmegelégedettséget eredményező, és egyőttal működképes rendszert senki nem ismer.
Na ilyen a kapitalizmus is. Minden hiányosságával együtt.
MÁV Cargot miárt adták el a szoik? Teherszállítás hozza a pénzt minden államban
a teherszállítás természetes monopólium lenne ??????
Ha ezt bebizonyítod, akkor igazat adok neked.
De a te logikádból az olvasható ki, hogy amely szolgáltatásban , gyártásban van bevétel, ( vaskohászat, telefónia, ,....) ott az államnak lehet és kell is szerepet adni.
Miért rémkép? A kapitalizmus az maga a humánus társadalom megtestesítője? Aha... Nagyon elszaladt a ló ezzel a társadalmi berendezkedéssel, ideje kicsit megnyírbálni a vadhajtásait.
Ez a lényeg. Van, ahol a piaci versenynek kell érvényesülnie, de vannak olyan területek, ahol ez kifejezetten káros, a az állami szerepvállalásnak van helye. Ne feledjük, az állam az a közösséget jelenti.
de hosszú távon csak akkor lesz élhető ország, ha a saját tőkénkre tudunk támaszkodni.
Úgy van. Ahhoz viszont az állam részéről azt az elvárást kell megfogalmazni a Zemberek felé, hogy kaparj kurta és ne az államra építs, ha jól akarsz élni. Ezzel szemben az a hitet erősítgetik a Zemberekben, hogy egyet se féljetek, majd mi a tőkések, az oligarchák lábára lépünk és megvédünk benneteket a gonosz, kizsákmányoló, harácsoló tőkésektől.
A saját tőkét felépíteni, beruházásokat indítani magyar tőkéből csak a megtakarításokból, a Zemberek rendszeres és következetes megtakarítási hajlandóságából lehetséges. Ma ehelyett azt igyekszenek elhitetetni a Zemberekkel, hogy az állam majd gondotokat viseli, egyet se féljetek, itt vagyunk mi és az életszinvonalatok javításáról majd mi gondoskodunk. Ez az üzenet jön le a HírTV-ből, és a fidesz sajtójából. És láthatóan ezt kétpofára zabálják a népek.
A magyarok megtakarítási hajlandósága a béka feneke alatt van, fogyasztási hajlandósága pedig európa élvonalába tartozik. Az államnak dolga lenne ezt megfordítani.
Ehelyett egy létező cucilizmusban már megismert propagandával kísérletezik újból.
Hogy bebizonyítsák mennyire rossz gazda az állam, számos esetben azt a módszert alkalmazták, hogy a vállalat nyereséges tevékenységeit kiszervezték kft-kbe, így a maradék már valóban egy csődtömeg lett, lehetett rá ujjal mutogatni, hogy hát ez borzasztó veszteséges, sürgősen el kell adni...
Azt felejted el, hogy gazdasági értelemben még akár igaz is lehet, de nem csak gazdasági szempontból kell vizsgálni a dolgokat. Nem 10 millió közgazdász országa vagyunk - szerencsére. Nem a gazdasági szempontok az egyetlenek, a közjóhoz rengeteg más is hozzátartozik.
Az is hülyeség, hogy ez axióma lenne. Maximum egy eddigi tapasztalat, nem több annál.
érdekes felvetés. én úgy látom, hogy nálunk ez a fajta ballib vezetés által gyakran hangoztatott "érv" miszerint az állam rossz gazda, egészen addig érvényes amíg mondjuk egy adott gyárat el nem adnak. pl. Gyurcsány, és a ballib vezetés is ezt hangoztatta, hogy az állam rossz gazda. ellenben akkor, amikor ugyanezen emberek - tehát a személy, mondjuk Gyurcsány - teszi rá a kezét ugyanazon gyárra - akkor hirtelen az a személy, aki az államot rossz gazdának mondja (pedig ő maga képviseli) jó gazda lesz, és termeli a nyereséget ezerrel.
Az túlzás, hogy a tőkét ostorozzák. Valójában tisztában van a Fidesz azzal, hogy a tőke csak akkor hasznos, ha magyar. A külföldi tőkével hosszú távon rosszul járunk. Egy ideig szükség van rá, mert nincs hazai, de hosszú távon csak akkor lesz élhető ország, ha a saját tőkénkre tudunk támaszkodni. Nem véletlen, hogy az élelmiszerláncokat sújtó válságadó véletlenül pont a külföldieket sújtja elsősorban, míg magyarokat kevésbé. A bankokat adóval sújtották, de közben a hazai tulajdonban lévő takarékszövetkezeteket tőkésíteni akarják. Ez utóbbi nem egy tipikus tőkeelleni kirohanás :)
Talán (biztosan) nem ezen a nicken (használok vagy 3 tucatot :-), nem tiltások miatt) sokszor leírtam már, hogy végy egy tetszőleges Kádár-beszédet, cseréld ki benne a párt nevét Fideszre, az elvtársat emberre és Orbán-beszédet kapsz eredményül.
az élet sok területén nincsennek meg a feltételei a valós versenynek, ott a magántulajdon válik rossz gazdává
Ebben egyetértünk.
A természetes monopóliumok, azaz ahol a verseny a dolog természeténél fogva kizárt, ( vasúti sínpályák, közforgalmú úthálózat, rendőrség, honvédség, ivóvízbázisok ...) állami irányítás alatt kell, hogy maradjanak. De csak ezek.
Az Fidesz ez utóbbi területen erőlteti az államosítást.
Volt idő, amíg ebben reménykedtem. Mára ez a reményem illúzióvá vált.
Ha nézed időnként a hírtévét, ami a Fidesz egyik legfontosabb kommunikációs, propaganda eszköze, nyilvánvalóvá válik, hogy azok a mondatok hangzanak el következetesen és visszatérően, amiket a 70-es, 80 -as években oly gyakran hallottunk, olvastunk a népszabóban és más orgánumokban anno. Ez a rémkép visszatérőben van.
A tőkét úgy ostorozzák, hogy Lenin efti még hamvaiból is feltámad.
Vannak olyan szolgáltatások, amelyek csak állami irányítással működtethetők országos szinten "megfelelően", az állampolgárok számára elfogadhatóan. Ezeket hiába adják magán kézbe... Tömegközlekedés, energiaszektor, vízművek, parkolás stb.