Kínából származik a fás szárú bazsarózsa.
Nagy díszértékű 1-2 méter magasra megnövő cserje. Számos változata ismert,úgy színben, mint szirmok tekintetében.
Köszi az info-t , nagyon érdekesnek találtam a cikket, körülnézek, hogy felénk hol lehet kapni, sajnos nálam is a helyhiány miatt van cserépben, ill van egy ugyanilyen a kertben is, de hogy hogyan került oda, arra már nem emlékszem. :-)
Valóban szép!Csak jó lenne tudni pontosan ki "Ő" ? :-)
Nálam Ő volt a legelső nyíló. A többiek még szinte alszanak. Kíváncsi vagyok a Te Emodidra is. Meglehet, hogy később nyílnak nálad, de ha beindulnak, virágözön van :-)!
Az enyém még várat magára. Majd rakok fel képet, össze lehet hasonlítani.
De nálam minden hetekkel később nyílik, mint általában szokott. Mindig irigykedem a többiekre, hogy náluk már virágözön van, nálam meg még minden csupa "ződ".
Azt írta, hogy egy másik bazsarózsa termesztő gyűjtötte a magot állítólag vadon , de ő nem tudja, hogy pontosan hol. Ő a magról nevelt növényeket azután tőosztásból szaporította és adta el. És azt is írta, hogy a vad fajták kissé változatosak tudnak lenni. Mulder ügynök után szabadon: I want to believe!
Ez egy angol peóniás fórumról van:
"1. when the flower bud just comes out, the color is not the clear white of the open petals. it's tinged with just a hint of rose, very difficult to realize, best to see at cloudy days. 2. when the flower period ends, when the petals start to fall down, some of the petals (not all, a few) show a remarkable pink blotch only at the base of the petal, quite small. i never noticed it. a friend visited my garden and i proudly presented my wonderful "emodi", even though it was the end of the flowering time. he picked a single petal and said something like this..."never saw a pink sign on a white emodi petal"...uuups...this was a clear sign of the parent anomala. 3. 'Early Windflower' set normally no seed. maybe it's a triploid form? don't know whetheranomalaor and emodiis are diploid or tetraploid. in 6 years my false emodi/'Early Windflower' made 2 (two!) seedcorms and only in one year. one grain germinated and this is what came out...very influenced by anomala in my opinion."
Azt is olvastam, hogy az eredeti emodinak van magja, a hibrideknek nincs, olyan, mint az öszvér az emodi hibrid.
Nekem is van ostii, és van olyan év, amikor hófehér, és van olyan év, amikor rózsaszínes a szirom. Ez tény. De a bimbók formája, a virág formája, a levélzete és a növekedés habitusa alapján egyértelmű, hogy ostii.
De nekem 2 "emodi" van, 2 totál más helyről vettem, egymás mellett vannak, kb 1 hét eltéréssel nyílnak ki, és az egyiken minden évben hófehér a bimbó és a virág, míg ami tőle van, annak minden évben rózsaszínes a bimbója és talán nem is lesz hófehér a virágja, mire kinyílik. Nekem legfőképpen a levélzetével van a problémám.
Kaptam választ a Szásztól. Azt gondolom úgy korrekt ha ezt is megosztom, ha már szóba került korábban.
"
A bimbók és a friss virágok az idén itt is rózsaszínesek (lehet, hogy másik években is azok voltak, nem tanulmányoztam őket eddig) a nyílás előrehaladtával azonban kifehérednek.
A peóniák színéhez érdekesség képen annyit, hogy tavaly vásároltam egy ostii-t ami az irodalom szerint fehér, tavaly az is volt. Az idén halvány lila lett és nem is világosodott ki.
Gyanítom a talaj kémhatásának vagy egyéb tulajdonságának is szerepe lehet a virágszín kialakulásában."
Egyszer beszéltem egy alginit bánya vezetőjével, és azt mondta, hogy van aki állatoknak keveri a kajához, meg rákos betegek is eszegetik. ( hogy mennyire vált be, azt nem tudom )
Nálam is megették a kutyák. :-D
Jó lett volna hozatni egy teherautónyit, de szállítás lett volna nekem nagyon drága, nem is a cucc maga. De lehet kapni zacskósat is.
Nekem is van egy cserepes Bowl of Beauty, talán 3 éves, de eddig még mindíg szépen virágzott, de lehet, hogy már nem ártana neki, meg a kiültetteknél sem olyan jó itt a föld, de ha nem muszáj akkor nem erőltetem, nem szeretném azt sem, hogy valami táppal kinyírjam őket!
Köszi, én a hosszú hatású granulátumok között néztem, nem szeretem azokat, amiket nekem kell higítani és kannázni, de ha más nem lesz akkor megpróbálom.
Én nem tápozok semmivel, de most már gondolkodom rajta, hogy kéne valami pótlás. Mintha azt olvastam volna, hogy a botanikai fajták nem szeretik a tápozást, de majd jobban utána nézek.
A szoba és balkonnövényemhez "Biohumuszt" használok, idén ki fogom próbálni a zöldségekhez a csepegtetőn keresztül, a nagyobb cserepesekhez ( pl cukorsüveg fenyő, cserépben tartott peónia ) Gar Alginitet.
Arra gondoltam, hogy vagy Alginitet adok nekik, vagy kipróbálom pár tövön a biológiai szennyvíz tisztítónkból származó komposztot. Elvileg a növénynek nagyon jót tesz. Mondjuk a saláta alá nem tenném.
De eddig még nem tudtam kipróbálni, mert a kuttyok megették. Most olyan helyen szárítom, ahol nem érik el. Mind rájárt. Ha nekik jó volt, akkor tuti a virágoknak is jó lesz.
Lehet megkérdezem itt a kertészetben a tulajtól, hogy mivel tápoznak, mert a nála kapható cserepes lágyszárúaknak a viszonylag kicsi gyökér ellenére mindig van 2-3 virága.
Nekem is ez lenne a kérdésem, hogy tápoztok-e valamivel és ha igen mivel? Az egyik netes oldalon olvastam, hogy 6-24-24 NPK tartalmúval kellene, de még csak hasonlót sem találtam sehol.