Az elmúlt időszakban teljes joggal került kritikai górcső alá a jobboldalon elharapódzott fasisztoid jelképek halmaza, árpádsávtól turulmadárig. Kevés szó esett viszont a talán leggyakrabban használt szélsőséges jelképről, Nagymagyarországról. Mindenfelé terjed: pólókon, kulcstartókon, autós matricákon, még lágyjobbos, fideszes körökben is. Holott súlyos ügylettel állunk szemben: ezen jelkép a legalpáribb sovinizmus megnyilvánulása: EU és NATO tagországok területi épségét vonja kétségbe felesleges feszültségeket gerjesztve a társadalomban.
Történelmi szempontból az egész piros-fehér-zöldre színezve abszolút pontatlan, hiszen 1868 után Horvátországnak volt külön zászlaja és magaszintű belső önállósága is, jobbosaink ezt is hajlamosak semmibe venni. Az árpádsávos verzió pedig igazi szellemi csökevény.
Lassan kezd a jelenség természetesnek, elfogadottnak tűnni, de ne tűrjük ezt! Mi józan békeszerető demokraták, merjük felvilágosítani a társadalom megtévedt egyedeit, hogy merre van a helyes út!
Bulgária annyiban nyereséggel jött ki a második világháborúból, hogy megtarthatta Dél-Dobrudzsát, amit 1940-ben csatoltak vissza Romániától. Ez nyilván némi jutalom volt az 1944-es átállásukért. Az 1941-ben Görögországtól és Jugoszláviától elfoglalt területeket azonban vissza kellett adniuk.
Ezek szerint arra gondolsz, hogy a második világháborúban nem kellett volna a vezérkarnak árulással asszisztálnia a kiugrás meghiúsításához és Szálasi hatalomra segítéséhez?
Lengyelország az első világháború után újra létrejött, na de mi akkor vesztes ország voltunk, akárcsak a lengyel területeket addig birtokló Ausztria, Németország, és - másképp vesztes ugyan, de - Oroszország is. A második világháború utáni "nyugatra tolás" pedig egyfajta kárpótlás volt azért, amit a végül győztes hatalommá minősülő SZU az 1939-es agresszió során elvett tőlük. És ezeket a nyugati területeket a vesztes Németországtól vették el.
A mi szomszédaink viszont kik voltak a második világháború után? A győztesnek minősített Csehszlovákia és Jugoszlávia, a vesztes, de hamarabb és nagyobb sikerrel átálló Románia és Ausztria, amely ugyan a vesztes Németország része volt, de elfoglalt országnak minősült az Anschluss miatt.
És azt se feledjük, hogy amit 1920-ban Romániához csatoltak, az nem mind Erdély. A történelmi Erdély ugyanis hét vármegyéből (Kolozs, Fehér, Torda, Belső-Szolnok, Doboka, Küküllő, Hunyad), valamint Székelyföldől és Szászföldből állt.
Ami ezen kívül van, az a Partium. Ez a terület - váltakozó határvonallal - csak a XVI. század második felétől XVII. század végéig tartozott közigazgatásilag az Erdélyi Fejedelemséghez, a török kiűzése után visszacsatolták közvetlenül Magyarországhoz (leszámítva két kis területet Zaránd és Kraszna vármegyékből).
A Bánság - aminek csak a keleti részét csatolták Romániához, a nyugati Szerbiához került - pedig még a Partiumhoz sem sorolható igazán. Ezt a területet hamar elfoglalta a török, és a legtovább tartotta uralma alatt, 1718-ig. Ezután létrehozták belőle a Temesi Bánságot (innen az elnevezés), ez azonban csak 1778-ig állt fenn, ekkor ismét Magyarország szerves része lett.
Amit nem akarsz megérteni, arra nem tudok felelni. Az első lépést megadtam, ami helyes lenne sokak véleménye szerint. A többi majd jön az első lépés után, ahogy a kínai elvtársak mondták: az 1000 li hosszú út is az első lépésnél kezdődik.
Azért 1000-től 1541-ig, valamint 1868-tól 1918-ig az nem csak "néhány középkori év".
A középkori erdélyi vajdaság még nem tévesztendő össze a későbbi Erdélyi Fejedelemséggel. Aminek létrejötténél voltaképpen nem is helyes 1541-ről beszélni, mert egy ideig még voltak tárgyalások, lavírozások a hovatartozásáról. Igazából 1570 után dőlt el a a különállása.
Mit gondolsz, van/volt olyan - pl. francia vagy angol - államfő, aki 1990 körül az országa adófizetőinek pénzéből juttatott volna az új Magyar Köztársaságnak ?
Kérdéseimet azért tettem fel, mert e topicban is elhangzottak olyan elképzelések, melyek túlnyomó többsége érzelmi motivációkat, nosztalgiát, célokat, előítéletet, haragot, szégyent és idealizmust, olykor naivitást tartalmazott. Megoldást nem.
Erre utaltam akkor, amikor olyat írtam, hogy az írások zöme itt arról szól, hogy "mit" és, hogy "miért", de a gondolatlánc mindig megszakadt amikor a párbeszéd eljutott a konklúzióig és a "hogyan"-ról már sokkal ritkábban, halványabb, ködösebb, gyakran önmagának- és a realitásoknak ellentmondó válaszok szóltak.
Természetesen minden nép szeretne nagyobb területen élni és erősebb lenni. Ha kell a másik rovására. És minden nép talál ehhez ideológiát, igazságot, vagy indokot. "Nemzetünk tovább él, mert Isten / az igazság velünk van. " - szinte nincs nemzet a Földön, mely ne hivatkozott volna ilyesmire a múltban és a jelenben.
Határrevízió a magyarok szerint igazságtétel, de amikor ennek realitását, alapjait taglalják, tulajdonképpen nem egyébre, mint a nyílt erőfölényre apellálhatnak vagy illuzórikus hozzállásra (most pl. román részről).
Magyarország például a múltban is hajtott végre határrevíziókat, terület el- és visszacsatolásokat, mert pillanatnyi erőfölényben volt. A következményeit ismerjük.
Márpedig a párhuzam e két történelmi helyzet között nyilvánvaló. A területbővítés realitása gyökeresen más manapság, mint a II. világháború idején.
Minden ilyen kísérlet szükségszerűen konfliktushoz vezet, amelynek sokkal nagyobb ára van, mint az elérhető cél. Ez is történelmi tapasztalat. Újabb ellentéteket gerjeszt és tartósít olyan feszültségeket, amelyek egy már megindult integrációs folyamattal gyorsabban, hatékonyabban és áldozatok nélkül kiküszöbölhetők lennének.
Autonómia törekvések kivülről, nem vezethetnek határrevízióhoz, el- és visszacsatoláshoz. Ilyenre példa nincs !
Az analógiaként felhozott autonómia (nem határrevízió !) keletkezések az adott állam belső folyamatainak és nem külső forszírozásának eredményei voltak. Megkockáztatható, amennyiben egy külső állam tevékenyen közrehat valamely szomszédos államban élő kisebbsége autonómiájának érdekében, az éppen csak visszaveti annak a csoportnak az önrendelkezésre irányuló törekvéseit.
Elsoroltam, azok mind a mai Eu-ban is létező és valós dolgok. Finnországtól Spanyolországig, de Dél-Tirol se rossz példája az autonómiának. Csak megkapták azok is, azaz a magyaroknak is meg kell kapniuk egy EU-tagországban. Nem tilthatják örökkön-örökké. Tudod, Iljics is hiába vigyorgott, nem lettünk 150 év alatt sem törökké...
Hát ez hogy tetszik?
