"Nem tom, én jártam Rómában a Szt. Péter székesegyházban, ott azért Péter bronzszobrának a lába öléggé kopott volt a hívek csókolgatásától. Meg lehetne még hozni képeket, szobrokat. "
Ez valóban így van, én is tapasztaltam. Ezek azonban inkább a túlburjánzó népi vallásosság következményei, és nem az egyház hivatalos tanítása.
Infó: mindig érdekesnek tartom, amikor különféle protestánsok (tévesen) interpretálják a katolikus tanításokat és hitgyakorlatot, majd eme interpretációjukra mutatva kimutatják annak hibáit.
Ebben igazad van, de ez mindkét oldalra igaz. Emlékszem én, amikor kedves rónmkat olvtársam előadta azt,hogy ő hogyan képzeli el a protestantizmust, majd jól ízekre szedte a dolgot. Vagy Kálvin és Luther szerepével ugyanezt...
Szobrok és festmények dolgában csak annyit: a szobrok és festmények egyetlen keresztény irányzatban (incl. ortodoxok és katolikusok) sem "tárgyai" a kultusznak és liturgiának. "Részesei" lehetnek, amennyiben bizonyos mozzanatoknál a liturgiába bevonásra kerülnek. Ezekben az esetekben sem számít azonban a tárgy maga, hanem csak az általa megjelenített szimbólum.
Nem tom, én jártam Rómában a Szt. Péter székesegyházban, ott azért Péter bronzszobrának a lába öléggé kopott volt a hívek csókolgatásától. Meg lehetne még hozni képeket, szobrokat. Vagy a Padovai Szt Antal sírjára kihelyezett imacédulák. Ezek számomra azt mutatják, hogy a tárgynak nem kis jelentősége van, nem scupán egy szimbólum erejéig. Hasonlóképpen a másik topikon hosszabb ideje általam kérdezgetett ereklye-kultusz.
Egyébként a közelmúltig úgy gondolták, hogy a barokk a XVII. sz. szellemi terméke. Újabban már a XVI. sz.elején vélik felfedezni a barokk első jeleit és egyesek Michelangelotól eredeteztetik.
A barokk -ebben a nézetben- éppenhogy továbbvitele volt a reformációnak. Már amennyiben elfogadjuk, hogy a reformáció a középkor befelé fordulása után szellemi felszabadító volt, a barokk az alkotó, kifejező készséget szabadította fel. Valóban, az ellenreformáció (itt talán helyesebben: a katolikus refomáció) eszköze volt az Isten nagyságához tartozás kifejezésének támogatása a középkori Isten előtti kicsiséget, bűnösséget, stb. hangsúlyozó gondokodással szemben. Ezt később a rokokó fokozta végletekig, amit nyilván egy lehiggadás, letisztulás követett.
A barokk korszakban főleg hatáskeltés céljából voltak fontosak a szobrok és festmények a templomokban. A barokk hatáskeltő, hatásvadász eszköze, illuzionizmusa, teatralítása, felfokozott expresszivítása része volt az ellenreformációnak.
Infó: mindig érdekesnek tartom, amikor különféle protestánsok (tévesen) interpretálják a katolikus tanításokat és hitgyakorlatot, majd eme interpretációjukra mutatva kimutatják annak hibáit. Szobrok és festmények dolgában csak annyit: a szobrok és festmények egyetlen keresztény irányzatban (incl. ortodoxok és katolikusok) sem "tárgyai" a kultusznak és liturgiának. "Részesei" lehetnek, amennyiben bizonyos mozzanatoknál a liturgiába bevonásra kerülnek. Ezekben az esetekben sem számít azonban a tárgy maga, hanem csak az általa megjelenített szimbólum.
Én kint jártam katolikus és evangélikus templomban is, de mások. A gyülekezet felépítése és a vezetőség is egy izgalmas kérdéskör, melyet felvetettél. Ami a szobrokra, festményekre való szabályozást illeti, véleményem szerint a szokások és a vallásos dolgok ne előzzék meg Istent.
A bajorok inkább katolikusok, bár ott is van evangélikus egyház.
Egyébként nem minden evangélikus templom ennyire díszes, ez általában függött az építettők beállítottságától is.
Sok evangélikus lelkipásztor van persze, akinek nem nagyon tetszik, hogy festmények és szobrok vannak a templomokban, de hát általában nem tudnak mit tenni, mivel az evangélikusoknál a templom a gyülekezet és nem a lelkész vagy a központi egyház tulajdona.
Ha pedig a gyülekezet vezetősége, a presbitérium úgy dönt, hogy a festményeknek és a szobroknak maradniuk kell, akkor a lelkész nem nagyon tehet mást, legfeljebb más gyülekezetet keres.
Állítólag a mi gyülekezetünkben is volt egy lelkész még valamikor a 60-as években, aki ebben a kérdésben rigorózus kripto-kálvinista elveket vallott és azt akarta elérni, hogyha a festmény nem is, de legalább a szobrok kikerüljenek a templomból, de a presbitérium nem engedett neki, ő meg annyira azért nem erőltette a dolgot.
Amikor 1998-ban egy új, fiatal lelkészt választottunk, elmentünk néhányan takarítani a templomba.
Nekem jutott a feladat, hogy a két apostol szobrát és az oltár tetején lévő angyalszobrocskákat megtisztítsam a portól. Némi szándékossággal megkérdeztem az új lelkészt, hogy szerinte szobrok a templomban összeegyeztethetők-e a protestantizmussal.
Már nem tudom, hogy pontosan mit válaszolt, de valami olyasmit, hogy a mi felekezetünk hagyományai a reformátusoktól eltérően ezt megengedik. Közben cinkosan mosolygott:-))
Ez valóban nagyon szép. Örülök, hogy megmutattad, köszönöm. A kis templomok annyira hangulatosak tudnak lenni. Én bajor templomokban is nagyon jól érzem magam, azok jutottak eszembe a képek láttán.
Igen, én sem szoktam egy szobor előtt hajlongani, de ha előtte állok, imádkozom az Úrhoz, de olyankor nem a szoborhoz vagy szenthez imádkozom. Művészettörténeti szempontból gyönyörűek a katolikus templomok, ezáltal valóban sikeresen visszacsábították a hívők egy részét az ellenreformáció során.
A katolikus szentképek evangélikus megfelelői szintén meg voltak találhatók, főleg az idősebb falusi evangélikus nők házaiban.
Ezek a festmények általában bibliai jelenteket, Jézus Krisztust, nem egyszer azonban magát az Atyaistent ábrázolják.
Mivel az evangélikus vallás fő központja a legutóbbi időkig Észak-Németország és Württemberg volt, ezen festmények feliratai nem ritkán német nyelvűek.
Szülőfalumban én is egy sor ilyen festményt láttam, általában öreg házaspárok vagy magányos öreg nők szobáiban.
A fő különbség persze az, hogy a festmények és szobrok az evangélikusoknál és anglikánoknál nem tárgyai a kultusznak és a liturgiának, csupán a templom mérsékelt és ízléses díszítésére szolgálnak.
Általában én is meg szoktam csodálni a katolikus templomokat, de csak úgy, mint az emberi művészet nagy alkotásait.
A gótikus és a korai barokk nekem pl. jobban bejön, a kései barokkot már túl csicsásnak találom.
Egyébként Huldrych írásától eltérően egyes protestáns egyházakban, pl. az anglikánoknál és a lutheránusoknál meg vannak engedve (bizonyos határok között) a templomokban a festmények, sőt még a szobrok is.
A mi evangélikus templomunkban lévő oltárfestményről korábban már írtam, de van két szobor is az oltár két oldalán, az egyik Péter, a másik pedig Pál apostolt ábrázolja.
Csupán a kálvinizmus és a radikális irányzatok vitték végig azt, hogy a templomokból száműzték a kultikus festményeket és szobrokat, de még ők sem teljes mértékben.
Sok, főleg erdélyi és észak-magyarországi református templomnak pl. gyönyörű festett fakazettás mennyezete van, ami szintén azt jelzi, hogy azért a református hívek sem érték be annyival, hogy tök fehérek legyenek a templom falai:-)))
Az Úr asztalát pedig általában szép, népi motívumokkal hímzett terítőkkel takarják le, ahogy én megfigyeltem.
Erdélyben azonban már láttam olyan kálvinista templomot is, ahol a szószék tetején non plusz ultraként a helyi földesúr (!) lovasszobra állt. Igaz, hogy kicsike, 30-40 cm-es szobor volt, de csak szobor:-)))
"Az ún. "szentek" kultuszának semmiféle bibliai alapja nincs, tehát joggal került törlésre a liturgiából."
Ez igaz. A Károly Bibliában is van szó szentekről, de ott annyiban, hogy ha befogadjuk szívünkbe Jézust, akkor megvagyunk pecsételve a Szent Lélekkel, és ezáltal szentek vagyunk, de felhívás is van a bibliában: Szentek legyetek...! Nem szeretnék túlzottan elmenni a teológia irányába, de ha igény van rá, kifejtem. Katolikusként én mindig megcsodálom a templomokban a szentek szobrait és festményeit.
Visszatérve picit a fenyőfaállítással kapcsolatos írásodhoz és az én írásomhoz: Mint azt már írtam, a fenyőfának volt elődje, egy termőágat függesztettek a gerendára vagy a szobasarokba. Akkoriban úgy vélték, hogy bizonyos értelemben a paradicsomkertbeli tudás fája is elődje a karácsonyfának, dehát ez butaság. Úgy tartották, hogy a papírláncok a paradicsomi kígyót, a dió a jó, az alma a tudás fáját, a gyertyák Jézus világosságát jelképezik.
A mi falunkban régen, még a II. vh. előtt, amikor a nép nagy része még német anyanyelvű volt, a nagyon rossz gyerekekre a nagymamák gyakran így szóltak rá: "Du Jesuit - Te jezsuita".
És ez bizony nem dícséret volt:-)
A jezsuitákkal szembeni ellenérzés még abból az időből származott, amikor az ősök az égbenyúló stájer hegyek között éltek és csak titokban, családi házakban, pajtákban, tanyákon gyakorolhatták evangélikus hitüket.
Mária Terézia ellenreformációs törekvéseinek legbuzgóbb végrehajtói a jezsuiták voltak, akik egykori leírások szerint nem válogattak az eszközökben.
Ha rábeszéléssel, térítéssel nem ment, akkor bizony nem riadtak vissza a fizikai erőszak eszközeitől sem...
"Hogy miért nem gyújtunk gyertyát, annak pedig az a magyarázata, hogy a gyertyagyújtás a hallottak lelkéért való cselekvés, lényegében olyan, mint az értük való imádkozás. Vagyis felesleges dolog. Hisszük ugyanis, hogy ha az ember meghalt, már semmi nem segít rajta. Ha hívő volt, nem is kell hogy segítsen, mert üdvözül, ha meg nem volt hívő, úgyis mindegy, mert elkárhozik. Nincs sermmiféle "purgatórium", ahol a holt lélek várakozik egy kicsit, mialatt az ittmaradottak kiimádkozzák neki a mennyországba való bejutást. :)"
A magyarázatoddal lényegében egyetértek, de a gyertyagyújtás úgy is fölfogható, mint az elhunytakról való megemlékezés. Ez esetben már nem minősül a halottak lelkéért való imádkozás helyettesítésének, ergo nem sérti a protestáns hitelveket.
Én ilyen értelemben szoktam gyertyát gyújtani az ősök sírján.:-)
"ezen kívül a protestánsoknak nem ünnep a halottak napja, sőt általában nincs senkinek "napja", ahogy a katolkikusoknál a "nevesített" szenteknek, a "név nélküli" szenteknek (mindenszentek), sem a szentnek nem minősülő halottaknak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne emlékeznénk meg a halottainkról, de ez nincs időhöz kötve. "
Most hirtelenjében nem tudom, hogy nálunk evangélikusoknál hivatalos egyházi ünnep e nov. 1-e, de azt hiszem, hogy igen.
A mi gyülekezetünkben ilyenkor délután istentiszteletet tartunk, régebben a kommunizmus alatt ez a templomban volt, újabban "kihelyezett" istentisztelet van a temetőben, a ravatalozónál.
(Nálunk a temető önkormányzati tulajdonban van, az előző rendszerben a komunista hatóságok nem biztos, hogy jó szemmel nézték volna, ha ott istentisztelet van).
Az ún. "szentek" kultuszának semmiféle bibliai alapja nincs, tehát joggal került törlésre a liturgiából.
