Mottó: Lator László „alighanem azzal az enyhe megvetéssel tekint az irodalomelméletre, mint minden gyakorlati ember az elméletalkotókra”. (Babarczy Eszter)
Ungvári Tamás nem gyakorlati ember
Mert nem enyhe megvetéssel tekint „Heller Ágira” mint elméletalkotóra, hanem inkább forró imádattal. Talán még nem említettem: Ungvári professzor szerint „Heller Ági írt 40 könyvet, például itt van Az én filozófiám története, tessék azt elolvasni, abba bele lehet kötni!”.
Míg „Heller Ági” szerint „a Fideszben nagyon sok közepes tehetségű és tehetségtelen ember van”, illetve „Heller Ági” szerint az a tisztességes ember, aki „tisztességes embernek választja meg önmagát”.
Logikusan pedig: a Fideszben azért sok a tehetségtelen ember, mert a Fideszben senki nem írt 40 könyvet, és senki sem „választotta meg önmagát tisztességes embernek”. Legalábbis nem tudunk róla. Pokorni is csak az apját választotta meg tisztességes embernek, Pokorni szerint mindenki tisztességtelen, aki az ő apját tisztességtelennek nevezi, ti. az öreg Pokornira is egyházat lehetne építeni. Az ifjú Pokornira még nem. Hanem majd egyszer. Talán. Ha lesz hozzá elég tehetsége. Na most, Orbán azt állítja „önmagáról”, hogy ő soha nem hazudott, így aztán Orbánt megválasztották miniszterelnöknek, ám ez semmit nem jelent, mert a miniszterelnök (mint olyan) nem azonos a tisztességes emberrel (mint olyannal), tisztelt házat lehet rá építeni, egyházat viszont aligha. Ráadásul nem Orbán „választotta meg önmagát”, és különösen nem „tisztességes embernek”, és különösen nem abban a 40 könyvében, amelyet nem is ő írt, sajnos, hanem a „Heller Ági”.
Ez a nagy baj!!!
Mit jelent az, hogy valaki tisztességes embernek választja meg önmagát?
Pontosan ezt kérdezi „Heller Ági” is a 40 könyvében: „Mit jelent az, hogy valaki tisztességes embernek választja meg önmagát? Kierkegaard azt mondja, hogy a jó és a rossz közötti választást választja”.
Fortélyos ember volt ez a Kierkegaard, ügyesen kieszelte a dolgot: a választó a jó és rossz közötti választást választja. Mondanám ezt csöppnyi malíciával, mondanám akkor, ha nem gyanítanám, hogy valami szaglik a kierkegaard-i hivatkozás körül, méghozzá erősen szaglik. De nem Dániában! Hanem vagy Budapesten, vagy Melbourne-ben, nem tudjuk pontosan, szerintem maga a Budapest-Korcsula-Mebourne-New York-Budapast-tengely szaglik, de nagyon ám! És már csak azért is, mert még mindig nem tudjuk: amikor „Heller Ági” tisztességes antikommunistának választotta meg önmagát, említette-e tisztességes antikommunista önéletrajzában, hogy alkotott ő annakidején olyan tisztességesen besúgói levelet is, amellyel ölég tisztességesen volt zsarolható a gonoszmocskospiszkosok által. Tudták-e ezt a „nagyszerű antikommunista Hannah Arendt-ről elnevezett filozófiai tanszék” nagyszerű filozófiai munkatársai? Ez a kérdés. Általában. Míg Ungvári professzortól külön kérdezem: mi a különbség a „nagyszerű antikommunista”, illetve a mocskospiszkos komonista spicli között? Már, ami a nagyszerűeség lényegét illeti.
Szóval. „Heller Ági” szerint „Kierkegaard azt mondja”, hogy a tisztességes antikommunista „a jó és a rossz közötti választást választja”. Igen, csakhogy Kierkegaard nem ezt „mondja”, mert ha csak ennyit mondana, ő is besorolhatna állami apanázsért, beállhatna a sorba Gábor György, Heller, Radnóti, Vajda mögé, Kierkegaard is kapna jaó sok laóvét filozófiára, szépen megélne belőle, amíg le nem bukna valami szentpéteri levélen. Sőt a lebukás után is vidáman elélne Kierkegaard, már persze, ha előtte írt 40 könyvet, melyek közül Ungvári professzor egyet sem olvasott el, illetve az egyiknek elolvasta a címét. Majdnem. „Az én filozófiám története”.
Ha rajzoltál, festettél, mondjuk, egy portrét, s ha magad akarod leellenőrizni saját művedet, állítsd tükör elé, s azon keresztül vizsgáld meg újra; garantáltan meglátod a tévedéseket. A kép, amelyet tökéletesnek látsz „egyenesben”, tükrön át tekintve valami egészen riasztó, elszomorító torzulmánynak mutatkozik (gyöngébb idegzetű amatőröknek nem javallott kontrollálási mód). Nézzük tehát „Heller Ági” „kierkegaard”-i ihletettségű filozófiai tézisét annak fonákján: aki nem a „jó és a rossz közötti választást választja”, az nem „tisztességes embernek választja meg önmagát”, illetőleg nem választja meg önmagát tisztességes embernek.
Így van. És? Akkor most ebből mi következik? Hogy az illető nem tisztességes ember? Mert nem választotta meg önmagát tisztességesnek?
Az irracionalizmus mondandójának lényege szerint vannak dolgok, melyekről nem lehet beszélni, ám amitől azok a dolgok még érvényesek. Nemcsak a tragédia, a misztikum is érvényes. A döntő különbség, hogy a tragédiára vannak szavaink, míg a misztikumra nincsenek: „a lényeges elmondhatatlan”, „feledd a szavak hiú cserfelését”, „jól csak a szívével lát az ember” stb. Vagyis ahol a tragédia átlényegül misztikummá (Lukács), az ember elnémul. Ceterum censeo „Heller Ági” azért nem filozófus, csupán fecsegő vénasszony (Kierkegaard), mert eszelősen – ráadásul primitív módon – igyekszik fogalmakat kreálni ott, ahol csak a zseniknek lehet szavuk; Heller szerint „a gonosz dolgok forrása a gonosz” stb.
„Heller Ági” szerint a tisztességes ember mindenekelőtt a választást választja (választ jó és rossz között), s természetesen mindig a jót választja, csakis a jót. Ez a hamis banalitás a helleri „etika” alfája és ómegája, egyetlen centiméterrel sem több.
Azért hamis a helleri közhely, mert a valós kérdés nem így vetődik föl. Hanem több dimenzióban. Például: mi a konzekvenciája annak, ha a „jót” választom (vagy a rosszat)?
Döntő kérdés. Talán ezért, talán másért, mindenesetre „Heller Ági” nemcsak Kierkegaard-ra „hivatkozik” 40 könyvében, hanem Szókratészre is, arra a mártírgondolkodóra, akiből „Heller Ági” formál idétlen nőci-filozófust (a maga képére nyilván). „Heller Ági” úgy filozofál, mintha unikális Babarczy Eszterként csetelne a neten, nem túlzok, aki nem hiszi, olvassa el, szó szerint idézem: „Szókratész/Platón kétszer, legalább kétszer fut neki, hogy racionális érvekkel bizonyítsa be: jobb igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni. De ez nem sikerül neki. Azaz sikerül, mert persze be lehet bizonyítani, de ugyanolyan erős érvekkel és ugyanolyan logikai egyértelműséggel azt is be lehet bizonyítani, hogy jobb igazságtalanságot elkövetni, mint elszenvedni. A tisztességes (jó) ember számára Szókratész tétele igaz, míg a tisztességtelen, rossz ember számára ennek ellenkezője az igaz, vagy legalábbis úgy cselekszik, mintha az ellenkezője lenne igaz. Platón úgy bizonyította be végül Szókratész tételéről, hogy nem pusztán a tisztességes ember számára igaz, hanem egyetemesen, hogy teremtett egy másik világot, a metafizika világát, s ebben megálmodta a Legfőbb Jó eszméjét, melynek Léte és e Létről való tudásunk garantálja a szókratészi tétel igazságát. A modern gondolkodás a metafizika dekonstrukciója után visszakerült a premetafizikus Platón helyzetébe. Megint csak azt mondhatjuk: a tisztességes ember számára Szókratész tétele igaz. Az az ember, aki önmagát mint tisztességes (jó) embert választotta, arról ismerszik meg, hogy ő az, aki számára Szókratész tétele igaz, s gyakorlatilag is igaz. Ő tehát az, aki a morális abszolútumnak kötelezte el önmagát azzal, hogy így választotta meg magát.”
Babarczy-nívó. Mert mit jelent az, hogy „gyakorlatilag”? Megmondom: vagy semmit, vagy „Heller Ági” állításának épp az ellenkezőjét jelenti. Ugyanis Szókratész (mármint az igazi, s nem a „Heller Ági” által elképzelt von Küche aus gondolkodó) azzal „kötelezte el önmagát a morális abszolútumnak”, hogy „gyakorlatilag” a konkrét bürökpoharat választotta. Konkrétan. Nota bene választotta, ugyanis választhatta volna az életet is!
„Heller Ági” Szókratésznak „ad igazat” vonKochlöffel aus (Kanttal szemben), ugyanakkor cáfolja Szókratészt (csak éppen nem veszi észre): „Miért döntünk akkor inkább a személyiségetika mellett, mint a kanti morálfilozófia mellett? Mert ez emberre szabott, a véges, múlandó emberre; mert nem áll keresztben az önmegvalósítás igényével és a boldogság ígéretével, mert az ismételhetetlen személyiségre épít, s mert bízik abban, hogy mindenki különbözőképpen, mindenki a maga módján lehet tisztességes”.
Tehát „Heller Ági” szerint a szókratészi morál a „személyiségetikával” azonos, az „ismételhetetlen személyiség” Szókratészt választja Kanttal szemben, ti. „a tisztességes ember számára Szókratész tétele igaz”. Nem a „maga módján”, hanem kategorikusan.
Kérdezem: Szókratész nem tudta, hogy ő is „ismételhetetlen személyiség”? Nem tudta, hogy az ő élete is megismételhetetlen? Tudta. Mégsem a „maga módján lett tisztességes”. Merthogy az öngyilkosság abszolútum. Ezt tessék nekem elhinni! Nem próbáltam még, hanem kikövetkeztettem; mármost a logika – olykor – van annyira érvényes, mint az empíria.
Heller: „Szókratész tétele igaz, s gyakorlatilag is igaz”.
Gyakorlatilag úgy igaz, hogy Szókratész nem más ilyen értelemben, mint Kierkegaard (majd annak nyomán pl. a fiatal Lukács György) szellemi elődje. Szókratész par excellence „viszi végig az Én harcát” az Én tragikumát, vagyis nem a misztikum abszolútumában, hanem a tragikum abszolútumában, az öngyilkosságban „oldódik föl”. A szókratészi „gyakorlat” abban különbözik az irracionális spekulációtól, hogy amíg az irracionalizmus szerint a tragikum áttűnhet a misztikumba, a kierkegaard-i „kvantitatív” dialektika a kierkegaard-i „kvalitatív” dialektikába, a ráció a szorongásba stb., addig a szókratészi „gyakorlat” egyszerűen élére állítja a kérdést (vagy a hegyére, mint Kolumbusz a tyúktojást): nem lenni! Szókratész nem szorong, nem meditál, nem hezitál (mint Hamlet), hanem így felel a kihívásra: adott a szituáció, melyben minden, amit eleddig mondtam, írtam, csak az öngyilkosság révén válhat hitelessé. Platón szerint Kritón erősen győzködi Szókratészt: húzza el a csíkot valamerre, a barátai majd segítenek, akár önfeláldozás árán is, mert a legendás bölcselőnek életben kell maradnia. Kritón szerint. Míg Szókratész elhárítja az ajánlatot, méghozzá azzal a végzetes szellemességgel, mely szerint különbség tétetik az athéni gondolatvilág, illetve egy konkrét (téves) athéni ítélet között. Szókratész azt mondja: éppen azáltal bizonyítom, hogy igazam van, hogy minden vonatkozásban azonos vagyok az athéni gondolattal, vagyishogy a téves ítéletet is elfogadom. Egyébként – nagyon érdekes – pontosan ezen a logikán alapul Rajkék, Kádárék „fanatizmusa” is, illetve mindazon kommunistáké, akik a koncepciós perekben önmaguk ellen vallottak a „magasabb eszmény” jegyében. Legalábbis egy általuk képzelt magasabb eszmény jegyében, ami viszont a dolog „személyiségetikai” vonatkozásán nem változtat: Rajkék döntése, önfeláldozása pszichésen is, logikailag szókratészi alapzatú. Miként az őskeresztény tanúságtévők önfeláldozásai is. Kritón és Szókratész, illetve Pilátus és Jézus vitájában lényegi megfelelés mutatató ki, Pilátus éppúgy győzködi Jézust (az életben maradásra), mint Kritón Szókratészt, s Jézus éppazon logika mentén választja a halált, mint Szókratész. Erről persze az ócska kis spicliknek fogalmuk sincs, nem is lehet, Szókratészt éppúgy nem értik, mint azt a világot, amelyben benne rohadtak nyakig, részint hiéna-agresszivitásukkal, részint patkányszerű menekvéseikkel együtt. És pontosan ezért írja „Heller Ági” az ő megdicsőült önszerecsenségét mosdató „etikájában”: „Szókratész/Platón kétszer, legalább kétszer fut neki, hogy racionális érvekkel bizonyítsa be: jobb igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni”.
Annak, hogy mi „jobb”, mi nem „jobb”, semmi köze a szókratészi tragikus racionalitáshoz. Szókratész szerint a jóság (mint olyan) nem játszik, a szókratészi „igazságosság” nem a puszta igazságtalanság puszta alternatívája. A magyar köznyelvben, sőt a filozófiai nyelvben is fatálisan keverednek ezek a fogalmak: igazság, igazságosság, igazságtalanság, míg a platóni szövegösszefüggésből világosan kiderül: a szókratészi igazságosság/igazságtalanság nem valamely konkrét ítélettel, sőt még csak nem is a törvénnyel, hanem a törvényességgel azonos. A rendszerrel. A várossal.
Szókratész ezt válaszolja Kritónnak: soha nem hagytam el a várost, soha nem akartam más törvényességet, mint az athénit, miért épp akkor tenném ezt, amikor ki akarnak végezni?!
Tehát szó nincs arról, amiről „Heller Ági” hadovál, vagyis: jóról, igazságtalanságról, azok elszenvedéséről, miegyebekről. Szókratész következtetése kristálytiszta logikán alapul. A görög gondolkodó mintegy szarik a jóra, rosszra, gonoszra… azt mondja: ő nem követ el hitszegést, árulást, nem követ el „egyezségszegését” csak azért, mert született egy rossz, számára végzetesen rossz ítélet.
Kérdezem: értheti Szókratész logikáját, etikáját egy sokszorosan hitvány spicliember? Válasz: nem értheti. És nem is érti, s ami a szövegéből („nagyszerű filozófiájából”) „fényesen” kiviláglik.
Ugyanilyen halkan súgom: a focihoz mindenki ért, még ez a Gyurica is az hiszi magáról. Néha téved ugyan évszámokban, nevekben, eseményekben, szimpla tényekben, de ez nem rendíti meg. A foci ugyanis az a téma, amiről bárki bármit mondhat.
Ha valaki nem tud focizni, attól még lehet róla véleménye. Helyes vagy helytelen is.
Az viszont tény, hogy Giggs nem "favágó".
Nem hinném, hogy a fociról alkotott vélemény egyesek kiváltsága lenne, még kevésbé, hogy azok csak férfiak lehetnek. Gyurica tojássütő feleségének véleményét ugyan nem ismerjük, de lehet, hogy nem hordana össze annyi ökörséget, mint az ura.
Miért pont focizni ne tudna? Sőt, szereti is a focit - ha úgy alakul...ezért igyekezett jó tempóban váltani a lóversenyről a focira. Nem jött össze a lelkemnek. Hiába no, kegyetlen az élet!
Kontrollálhatatlan, de szinte biztos: Netzerrel az NSZK nem nyerte volna meg a VB-t 1974-ben.
Érzi, hogy csak belepuffog megint a levegőbe (a felesége a tanú rá, aki éppen a tojásrántottákat készíti köbméterszámra), ezért odabiggyeszti: "kontrollálhatalan".
Netzer a kor egyik legjobb középpályása volt, de nem tették be a csapatba (csak az NDK ellen rövid időre), tehát valóban "kontrollálhatatlan", hogy mi lett volna ha a döntőben játszik. Lehet, hogy pont ő akasztja meg az első holland támadást, amiből a 11-es származott, de lehet, hogy nem. Ez tehát az Herrera-Gyurica axióma.
Az NSZK Netzer nélkül nyert, amiből egyenesen következik az axióma szerint, hogy vele nem nyert volna. Bravó.
Ha tehát az egész idényben bukdácsoló-kínlódó David Villa nem játszik a BL-döntőben, és nem rúg gólt, akkor "kontrollálhatatlan, de biztos", hogy még jobban nyer a Barcelona, vagy kikap, mert hiányzik Villa gólja, vagy döntetlen és tizenegyespárbaj következik, amit megnyerhet a Barcelona, de el is veszíthetett volna, mert Busquets mellé rúghatta volna, míg Villa - ha játszik - belőhette volna, de az sem zárható ki, hogy akkor is mindenki bevágta volna, csak Villa nem.
Azt sem kell értened, hogy Brazília valaha volt legjobb csapata, az 1970-es (szerinted 1968-as) VB győztese, erre a lepukkadt és belét húzó csapatra is épült, ha szabad csak Gersont említenem. Maga Pelé mondta pár éve, hogy a brazilok visszaesésének az oka, hogy újabban csak egy-egy sztárra építenek, és megszűnt a csapatok közti folyamatosság. Ennek okát abban látja, hogy a brazil focipiac nem tudja otthon tartani a legjobbakat, azok elszélednek Európában, és nem lehet folyamatos munkát végezni a nemzeti válogatottal.
Ha kategorikusan van igaza Pelének, akkor az 1966-os VB-n sokkal inkább nyerniük kellett volna a braziloknak, hiszen (1) világbajnok csapatra „építhettek” „folyamatos munkával” (míg 1970-ben egy agyonvert társaság volt a bázis), (2) 1966-ban még annyira sem „széledtek el” a játékosok, értelemszerűen, mint 1970-ben.
Vagyis egy csapatot nem lehet másik csapatra építeni. Játékosokra lehet. Mondjuk, 11 játékosra. Vagy 22-re. Esetleg néhány játékos, például az 1970-es brazil válogatottat Pelé, Carlos Alberto, Jairzinho, Tostao, Gerson, Rivelino köré.
Miközben az 1962-es válogatott Pelére „épült”, s mint tudjuk, a helyére bekerült Amarildo lett a csapat egyik kulcsembere.
A magyar „Aranycsapat” is nagyrészt Puskásra épült, aki 1954-ben korán megsérült (mutatis mutandis mint 1962-ben Pelé), vagyis a csapat Puskás nélkül verte meg Brazíliát, Uruguay-t, majd Puskással kapott ki a döntőben az NSZK-tól.
Hogy mi mire, kire épül valójában? A mindenható a megmondhatója. Illetve Borsos Attila, aki ezt mondta nemrég: hogy Nagy László nem vállalja a válogatottságot, még jót is tehet a csapatnak. Nem kontrollálható, de szerintem jót tett neki. Vagyis ebben a kérdésben magamra is hivatkozhatok, mint mindenható megmondhatóra. Ráadásul a nejem a tanú rá: amikor annakidején Hernandez elkésett az edzésről, kitört a balhé, na, most akkor mi legyen, eltiltsák, ne tiltsák?! Zajlott a vita hevesen, mire Szathmári hirtelen megszólalt: „mi becsülettel végigdolgoztuk a felkészülést” (valami ilyesmit nyilatkozott az újságnak), na kérem, mondtam erre én a feleségemnek, figyeld csak meg, ha eltiltják Hernandezt, a Szatyi úgy véd majd a VB-n, mint az ördög. Annyiban nem volt igazam, hogy úgy védett, mintha száz ördög bújt volna belé. Hernandez jobb kapus volt, míg Szathmári (akkor és ott) szükségképpen játszott jobban. Kontrollálhatatlan, de szinte biztos: Netzerrel az NSZK nem nyerte volna meg a VB-t 1974-ben.
Herrera óta tudjuk, a futballban is az ihlet a döntő mozzanat.
Ha majd 2 évente lesz EB, akkor a VB akár el is satnyulhat, mert Európában van most az erő, és Platini ügyessége folytán meg is marad, míg Blatter szétbassza a FIFA-t.
Elsatnyulhat a VB. Mert Európában van most az erő. Lehet.
Ami viszont biztos: téved az a cunci-nőci, aki azt hiszi, akkor látszik majd a neten kemény fodbalcsávónak, ha trágár szavakat köpköd ki magából. Ismétlem, ez jókora melléfogás, ti. így a lelátón is csak azok a bunkók beszélnek, akik nem értenek a focihoz, kizárólag óbégatni járnak a pályára.
Szóval: nem inkább mégis a hüvelygombáról kéne értekezned? (Csak kérdezem.)
A BL-csapatokban viszont mindenki megtalálja a maga nemzeti kedvencét, a középerős Mexikó az MU-ban, a visszaeső franciák Abidalban, még a Bayernben is van francia, a Schalkeban spanyol, és ez nagyon jót tesz…
Abidal nem csapat, az egy fodbalista, cuncibogaram, vagyis itt megint rendesen elgugliztál valamit.
Azt mondod, „ez nagyon jót tesz”. Lehet. Neked viszont az tenne jót, ha abbahagynád az erőlködést. Na most, amennyiben nem tudod, hogyan csináld, megmondom: egyszerűen átkattintasz egy másik (például: a Főzőcske, okosan, vagy a Horgoljunk ügyesen!, esetleg az Amíg a pasik Abidalt néznek, mi beszéljünk a hüvelygombáról! című) topikra.
Éppen azon gondolkodtam, hogy ebből a vénecske brazil válogatottból néhányan (Tostao, Jairzinho, Gerson) hogy összeszedték magukat a hetvenes VB-re ... :--))
Nem azt mondtam, hogy „vénecske”, azt mondtam, „komolytalan” volt a brazil válogatott. És pontosan azért, mert Feolának nem sikerült a vénecskékből és fiatalocskákból összeötvözni egy koherens csapatot, mégpedig több (itt most nem részletezendő) okból. Tehát nem „Tostao, Jairzinho, Gerson” és nem „magukat”, hanem Zagallo „szedte össze” őket a mexikói világbajnokságra.
Hogyan áll egybe egy ütőképes csapat?
Te nagy focitudor vagy, így nyilván azt is tudod, hogy miért nem Netzer játszott Overath mellett a világbajnok német csapatban, miért nem Kovács Imre játszott Bozsik mellett a majdnem világbajnok magyar válogatottban, illetve miért nem lehetett Rivera és Mazzola együtt a szintén majdnem világbajnok olasz válogatottban? (A kérdést iróniának szántam – Agnesházy úr erre sem tudja a megfelelő választ, erre is csak negyedosztályú közhelyeket súg majd neked, fölösleges nyaggatnod tovább.)
Aki 1958-ban világbajnok (s mint jeleztem: már az 1954-es VB-n is játszott) nem lesz fiatalabb attól, hogy 1962-ben is szerepelt egy világbajnokcsapatban.
Gelei bénázott, Rákosi tuti helyzetben luftot rúg, minden rossz összejött, nem tudtak előtte pihenni, mert elrontották a szállodafoglalást, van ilyen rossz nap, sajnos.
kikaptunk a Szovjetuniótól, mert nem volt szabad továbbjutnunk, Hámori elvtárs is megmondta Gyurci úréknak, hogy kőkemény vezetés, kompjuteragyú Biszku Bélák, fékezhetetlen agyvelejű Kállay Gyulák vezették az országot…
A Biszku Bélák rontották el a „szállodafoglalást”. Sajnos. Hogy direkte ne tudjanak a fiúk pihenni. Tésztát adtak nekik ebédre. Attól rúgták a luftot. Húsz év múlva is. (Nota bene nem vagyok csetelő, nem szívatásból írtam, hogy a szovjetek jobbak voltak [noha, lám, 100 %-os siker reményében provokálhattam volna!], vagyis itt a saját csapdába való jámbor besétálás tipikus esetével állunk szemben.)
Gyurica, még valami: mielőtt a "világbajnok" szóba csimpaszkodsz kétségbeesésedben, felvilágosítalak jóakaratúlag, hogy a fociban nincs egyéni világbajnoki cím, azt egy csapat kapja, Brazília világbajnokként indult a 66-os (64-es) VB-n, ezáltal minden tagja világbajnok volt...
Akár csimpaszkodom, akár nem, bizony, ez is hülyeség. Az 1966-os brazil válogatottban játszottak egykori világbajnokok, játszottak jövendő világbajnokok és játszottak olyanok is, akik soha nem voltak/lettek semmilyen világbajnokok.
Tudod-e, miért távolították el Feleki Lászlót a Népsport éléről? Tudod-e, miként jön ide ez a kérdés? Ha nem tudod, akkor én még a következőt mondhatom néked örök tanulságul: amennyiben föl akarod hívni magadra egy (vagy több) férfi figyelmét, ne okoskodj! Ha kibírod, egyáltalán ne, míg olyasmiben, amihez láthatóan nagyon pudvás padlizsán vagy, semmiképp; ellenkező esetben a férfi szemében először viccessé válsz, majd szánalmassá, azután unalmassá, bosszantóvá, végül pedig csak annyit hallasz kecses kis füleiddel, hogy: hess! Már tudniillik, hogy ez az okoskodó nőcikék sorsának szükségszerű beteljesedése; és talán jobb, ha mindezt tőlem tudod meg, a kedves, öreg, jóságos Gyurica bácsitól.
Gyurica, még valami: mielőtt a "világbajnok" szóba csimpaszkodsz kétségbeesésedben, felvilágosítalak jóakaratúlag, hogy a fociban nincs egyéni világbajnoki cím, azt egy csapat kapja, Brazília világbajnokként indult a 66-os (64-es) VB-n, ezáltal minden tagja világbajnok volt, azt a pozíciót foglalta el. Az is megkapja az érmet például, aki nem játszott a világbajnoki döntőben.
Tudom, hogy Almási professzor taxija után ez kicsit magas lehet, de majd átlátod valamikor.
Azt sem kell értened, hogy Brazília valaha volt legjobb csapata, az 1970-es (szerinted 1968-as) VB győztese, erre a lepukkadt és belét húzó csapatra is épült, ha szabad csak Gersont említenem. Maga Pelé mondta pár éve, hogy a brazilok visszaesésének az oka, hogy újabban csak egy-egy sztárra építenek, és megszűnt a csapatok közti folyamatosság. Ennek okát abban látja, hogy a brazil focipiac nem tudja otthon tartani a legjobbakat, azok elszélednek Európában, és nem lehet folyamatos munkát végezni a nemzeti válogatottal.
A futball világbajnokságoknak mindig nagyobb rangja volt a futballszeretõ vílág elõtt, mint az olimpiáknak.
Az olimpiák azok igazán a más sportágakról szóltak.
Vitathatatlan, bár foci is jó régen van az Olimpiákon, de em merek évszámot írni, mert Gyurica úgyis levon belőle kettőt.
Az ok elsősorban az, hogy a foci VB-k, amelyeken indulhattak profik, az olimpián viszont nem, eleve magasabb nívót és érdeklődést jelentett. Majd ha az olimpiai fociba is beengedik a profikat, akkor ugyanúgy érdekes lesz, mint a tenisz vagy a kosárlabda esetén, aho, kezd rangja lenni.
Még valami.
Szerintem, Európa visszaszerzett és tartósnak látszó focihegemóniája miatt a foci EB és a BL, sőt idővel talán még az EL kezdi megközelíteni a VB súlyát, ahol rettentő tömegű himi-humi csapat lehet döntős (politikai okból), akik azért néha arra jók, hogy egy klaszisokkal erősebb csapattól pontot raboljanak, ráadásul a rendezvények mérhetetlenül unalmasak, hosszadalmasak. Az EB és BL nézettsége már ott tart, mint a VB-é, és végül ez a tényező fogja eldönteni az események súlyát és rangsorát, szakmailag mindenképpen, mert szerintem a Barca-MU BL-döntő klasszisokkal jobb és élvezetesebb, "focibb" meccs volt, mint a spanyol-holland.
A BL-nek van még egy hatalmas előnye és vonzereje: a nemzeti keveredés. Argentína még Messivel sem lesz világbajnok talán soha. A BL-csapatokban viszont mindenki megtalálja a maga nemzeti kedvencét, a középerős Mexikó az MU-ban, a visszaeső franciák Abidalban, még a Bayernben is van francia, a Schalkeban spanyol, és ez nagyon jót tesz annak, hogy ne feltétlenül egy valakinek szurkolhass csak, hanem akár többeknek is, és ezáltal a média több sikerigényt ki tud elégíteni, többen nézik (400 millió fölött), és ez fog dönteni. Ha majd 2 évente lesz EB, akkor a VB akár el is satnyulhat, mert Európában van most az erő, és Platini ügyessége folytán meg is marad, míg Blatter szétbassza a FIFA-t.
Éppen azon gondolkodtam, hogy ebből a vénecske brazil válogatottból néhányan (Tostao, Jairzinho, Gerson) hogy összeszedték magukat a hetvenes VB-re ... :--))
Gelei bénázott, Rákosi tuti helyzetben luftot rúg, minden rossz összejött, nem tudtak előtte pihenni, mert elrontották a szállodafoglalást, van ilyen rossz nap, sajnos.
A portugáloktól azért kaptunk ki, mert az egyenlítés után:
- szegény Szentmihályi olyan formát mutatott, mint egy Mázsa téri kofaaszzony, nem is jtszott később
- Albert gólhelyzetek sorát hagyta ki
Azt a meccset (ha majd egyszer megnézed, láthatod), sima döntetlenre lehetett volna hozni.
Azok a világbajnokok, akikről beszélsz, 1958-ban voltak világbajnokok,
Újabb hülyeséggel és túlpofázott ürességgel ajándékoztál meg bennünket: Brazília 1962-ben is világbajnok volt, Chilében.
Aztán. Tostao például, aki a brazilok egyenlítő golját szerezte, a mérkőzés idején 19 éves volt, nem húzott vasmacskát. Jairzinho olyan vén szar volt, hogy négy évre rá világbajnok csapat meghatározó tagja volt. Ugyanez igaz az akkor 25 éves Gersonra. Az a szegény-szerencsétlen lesajnálandó Garricha 33 éves volt, ami fociban még nem matuzsálemi kor (lásd Giggs, Inzaghi és sokan mások, már ha ezek a nevek mondanak neked bár it).
Nem kérem, nem erről van szó, de te a sok dumálás mellett nem látod a lényeget. A 66-os (szerinted 64-es) magyar csapat minden idők egyik legjobbja volt, Aranycsapat-szintű képességekkel, nagyon jó összeállításban (még Fenyvesi sem fért be, de a 31 éves Tichy sem, aki pedig az előző 1962-es VB-n, ami a logikád szerint 1960-ban zajlott, hiszen az évszámok nem érdekesek, nos ott Tichy szétlőtte az angolokat, de még Varga Zoli sem), és nagyon erős hátvédsorral, Alberttel a középpályán (rá egy évvel Aranylabdás, szerinted 1965-ben), akitől a legtöbb támadás indult, két gólpasszt adott (a később világválogatott) Farkasnak, és ütőképes csatársorral. Lejátszották a brazilokat, de nem a te idétlen "vasmacskáid" miatt, hanem mert ilyen jók voltak. Feltétlenül megemlítendő még Gelei is, aki kimagasló formát mutatott.
Végül, az 1-4-2-3 formációval a brazilok nem tudtak mit kezdeni, igen jó stratégiát dolgozott ki Baróti.
Ehhez persze látnod kellett volna a meccset. De még nem késő. Akkor nem mondanál olyan sületlenségeket, hogy esélyük sem volt a szovjetek ellen. Ott egész más történt, Gelei bénázott, Rákosi aboszolút gólhelyzetbe luftot rúg, - rosszul kifogott nap, nem tudtak pihenni, mert elrontották a szállodafoglalást vagy mi, van ilyen.
„Bene mozdulatának lényege pedig éppen az volt, hogy VILÁGBAJNOKSÁGON csinálta és VILÁGBAJNOKOK fetrengtek előtte.”
Hogy a világbajnokságokon a futball színvonalasabb? Evidencia. Evidencia pedig az, amit nem kell bizonyítani. Persze lehet, viszont, ha bizonyítod, akkor tökéletesen kell csinálnod, különben értelmetlenné válik a dolog.
Nem cáfolod természetesen, amit állítasz, hiszen evidenciát állítasz, ám nem is bizonyítasz semmit. Mert mit jelent az, hogy „VILÁGBAJNOKOK fetrengtek előtte”?
Vegyük mondjuk Buzánszky Jenőt! Igaz, nem világbajnok, „csak” ezüstérmes, olimpiai bajnok, egy négy éven át veretlen (a világ legjobb csapatának tartott) együttes állandó tagja, majdnem ötvenszeres válogatott, na most, elhiszed nekem, hogy bármikor kicselezem? És ahányszor akarom. Pedig én soha nem voltam futballista.
Azok a világbajnokok, akikről beszélsz, 1958-ban voltak világbajnokok, sőt többen közülük még Bozsikék ellen játszottak az 1954-es VB negyeddöntőjében.
Láttad a meccset? Nemcsak a „promo”-részeket, hanem az egészet! Ha láttad, akkor tudod, 1966-ban már minden brazil világbajnoknak úgy funkcionált az aranyere, mint a vasmacska. Futtában húzta maga után a füvön, s amikor a vége beleakadt egy zsombékba, a világbajnok egyszerűen hanyatt vágódott. Ha pedig a Bene Feri éppen arra cselezgetett jártában-keltében, akkor ugyebár realizálódott a nagyszerű sportérték: „VILÁGBAJNOKOK fetrengtek előtte”.
Természetesen nem akarom lekicsinyelni Benéék világbajnoki teljesítményét, hanem viszont épp arról van szó, hogy az olimpiai teljesítményüket sem akarom alábecsülni. Ami tény: az 1966-os brazil válogatott nem volt komoly csapat. Még Pelével is szenvedtek a bolgárok ellen. Míg a magyar együttes két épkézláb válogatottal játszott a VB-n, összesen két rúgtak nekik (miközben kaptak ötöt). Tehát, hogy melyik Bene-cselsorozat volt a nagyobb teljesítmény? Az-e, amikor a világbajnoki ezüstérmes Csehszlovákia olimpia válogatottjának motivált védői között szlalomozott, vagy az-e, amikor világbajnoki aranyérmes (helyesebben: aranyeres) prosztatákat döntögetett jobbra-balra? Hát én ezt nem nagyon tudnám neked így hirtelen megmondani. Egy biztos: a szovjet válogatottban nem játszottak világbajnokok, s ha láttad a meccset, tudod: a magyaroknak esélyük nem volt ellenük. Egy pillanatig sem. A portugálokról már nem is beszélve. (Persze lehet, hogy a portugáloktól is azért kellett kikapni, hogy a szovjetek elleni vereség ne legyen gyanús. Vagy pedig azért, mert – mint ahogyan a Hofi mondotta anno – kelet-portugálok voltak.)
Amit leírsz, igaz (részben), ám épp ezért nem igaz, amit állítasz. És már csak azért sem, mert a szpartakiád munkásmozgalmi kategória, vagyis amíg a „szocialista országok futball-bajnoksága” kifejezésnek volna értelme (elvileg persze, ti. gyakorlatilag nem erről volt szó), addig a „szocialista országok szpartakiádja” idétlen pleonazmus. Hozzá nem értő belecsacsogás terméke.
Hogy miért idétlen, hogy miért nem volt az olimpián „szocialista” futball-kisvilágbajnokság, különösen nem szpartakiád? Pontosan azért, amit írsz. Ugyanis a tényen, hogy az ún. olimpiai válogatott nemhogy az A-, de még a B-, sőt az utánpótlás (anno ifjúsági) válogatottat sem jelentette (hanem valamilyen válogatott volt), semmit sem változtat, hogy „a nyugati amatőr szint kb. BLASZ 1”. Mármint szerinted. De ha így is volt, mondom, a tényen akkor sem változtat: a futballolimpia nem volt szpartakiád. Sem szocialista szpartakiád, ugyanis a „szocialista országok” is nemzeti csapatokat indítottak (nem munkáscsapatokat), sem a nem „szocialista országok” szpartakiádja, mert azok is nemzeti válogatottakkal indultak, függetlenül attól, hogy pl. a francia amatőrök munkások, hivatalnokok, vagy éppen burzsoá diákok voltak-e.
Elképzelhető persze „nemzeti válogatottak szpartakiádja”, ám ennek is csak akkor volna értelme, ha minden nemzet a legjobb munkássportolóit indítaná a versenyen.
Még most sem érti. Pedig „igazat” adott neked, ráadásul értelmesen írtad le, ennek dacára még mindig keveri a „nagyválogatottságot” a VB-n való részvétellel. Tudniillik „kijuthatott” valaki a VB-re, benevezhették, ám, ha nem játszott, indulhatott az olimpián. Az 1966-os VB, illetve az 1968-as olimpiai keretnek egyaránt tagja volt: Varga Zoltán, Géczi pedig ott volt Angliában is, a müncheni olimpián is. A mexikói keret tagjai közül hamarabb volt nagyválogatott Fazekas, Fatér, Dunai II, Dunai Lajos, Novák, Páncsics és Szűcs, gyakorlatilag a csapat gerince, plusz Varga, aki „egyéb okok” miatt nem játszott sem a VB-n, sem az olimpián.
Abban tehát messze nincs igazad, hogy a mindenkori olimpiai válogatott „a jövő ígéretes játékosaiból” állt volna össze. Nem volt ez így sem Helsinkiben (ott már a magyar „Aranycsapat” játszott, Jugoszláviából is a legjobbakat vitték ki), sem Melbourne-ben (a Szovjetunió az első csapatával indult), sem Rómában (a Jugoszlávok szintén, a magyarok közül pedig sorolok néhány „ígéretes fiatalt”: Dalnoki, Dudás, Faragó, Kovács F., Orosz, Török, Várhidi, Vilezsál), Tokióban (Ihász, Komora, Nógrádi, Novák, Orbán, Palotai, Szentmihályi), Münchenben (talán csak Bene kivételével a nagyválogatott indult plusz Deyna, Lubanski, Gadocha, Lato), Montrealban (a lengyel csapat majdnem azonos a két évvel korábbi VB-csapattal: Deyna, Lato, Zmuda, Gorgon stb., ezt egyébként nem értem, továbbá itt már játszottak Blohinék), szóval, bonyolultabb volt a dolog annál, semmint hogy csetelős stílusban bármi érdemit lehetne róla mondani.
Csiripelni persze lehet, s közben azt hinni boldogan, hogy a csiripelő csetelő néni itten a Nagy Fehér Férfi (Jókora Fekete Plajbásszal – a szellemi olimpián). Vesd össze:
Ez már jobb. Csak most meg semmi újat nem írtál. Gyakorlatilag az én publijaimból ollóztad össze a gondolataidat. Lehet, hogy mégis én vagyok a férfi, és te a nő?
Ez inkább a foci-szekcióra igaz: más sportágak esetében többnyire az olimpiai rang magasabb, mint a világbajnoki. Vannak sportágak, ahol egy nemzeti vagy Grand Slam esemény jelentősebb, mint az olimpiai, de ezek sincsenek túl sokan.
Fociban egyértelműen a VB az úr, bár lassan felzárkózik mellé az EB és a BL, legalábbis tévénézettségben.
"Ismétlem: ez pontosan akkora szamárság, mint hogy „az olimpiai focitorna mindössze a szocialista országok szpartakiádja volt”.'
Bezony, hogy az volt. Az olimpián a szoc. szektorból az olimpiai válogatottak játszottak(gyakorlatilag a jövő ígéretes játékosai), aki részt vett már VB.-n, nem vitték az olimpiára.
Nyugatról meg csak amarőrök jöhettek(a béketábor játékosai per. def. amatőrök voltak:--))
A nyugati amatőr szint pedig kb. BLASZ 1 volt(Angliában még a negyedosztályban is játszott csapatonként két-három profi).
Bene mozdulatának lényege pedig éppen az volt, hogy VILÁGBAJNOKSÁGON csinálta és VILÁGBAJNOKOK fetrengtek előtte.
Ezért viszont két talicska szárított kanmacskát is adnék, mármint azért, ha tudnám, ki mondta mindezt a hevesen fórumozó kiscsajszinak. Esterházy?
Nevezzük Agnesházynak! Merthogy mondta valaki, az egészen biztos, és aminél alig-alig képzelhető el nagyobb szégyen. Legalábbis az én korosztályomat illetően.
Azért írom le mindezt, merthogy: jellemző.
Agnesházy művész úr (vs. professzor) nem azt mondta fórumozó kiscuncinak, hogy óh, régen volt az már, galambom, láttam persze a meccset, ám úgyszólván semmire nem emlékszem belőle, nincs is jelentősége szerintem, de ha van is valamicske, engem nem érdekel különösebben; időm sincs az ilyesmin meditálni, épp most fordítjuk le zulukaffer nyelvre a Bulizás a vizesnyolcas tetején című könyvemet, szóval, hogy hagyj engem most békén kedves fórumtársad hülye kérdéseivel!
Valami ilyesmi. Ezzel szemben így tájékoztatja Agnesházy mester fórumozós kiscuncikát von Sechszehnte aus tájékoztatásul: „Mészöly sérült meg”, „Mátraival semmi nem történt”.
Ami ugyebár, túl azon, hogy gyalázat: többszörös gyalázat! Tudniillik itt közhelyekről van szó. Mert az igaz ugyan, hogy Albert is jól játszott (bár a nagy húzás Barótié volt, illetve az öntelt brazilok nem vették észre, Albertet kvázi Hidegkutiként „harmonikáztatják” a két tizenhatos között), Bene is jól játszott, voltaképpen mindenki, viszont – ahogy az újságírói zsargon írta annakidején – „Mátrai volt a mérkőzés igazi hőse”. Láttam is, olvastam is: Hazatért a csapat, egyenként léptek ki a játékosok a repülőgép ajtaján. A fogadásukra összegyűlt tömeg megtapsolta a fiúkat, s amikor Mátrai jelent meg az ajtóban, (szó szerint idézem) „kitört a tapsorkán”. (Elnézést kérek érte, valahogy így zengett a korabeli sportzsurnalizmus! A mai, ha lehet, még szörnyűbb.)
Miért „tört ki a tapsorkán” a repülőtéren? Mert az igaz ugyan, hogy Mészöly a meccs végén vetődve fejelte el Lima elől a labdát, majd első fektében azt mondta Barótinak: „Jaj, Lajos bácsi, eltört a kulcscsontom”, és igaz, hogy Mészölynek ezek után fölkötötték a balkarját, így játszotta végig a hátralévő öt percet (erre a képre emlékszik Agnesházy Pál), míg az is igaz (s erre sajnos már nem emlékszik Agnesházy Pál), hogy Mátrai még a félidő elején ütközött Jairzinhóval (külön groteszk fintora az irodalmizált futballnak: mindez a tatabányai Szepesi helyén – Mátrai ugyanis valóban von Sechszehnte aus keresztezett –, pontosan a magyar „tizenhatos mélységében” történt), szóval a lényeg: Mátrainak a jobbválla sérült meg. Ezért egy félidőn át úgy tartotta a jobbkarját (ő felkötés nélkül), mint Mészöly a meccs végén a balkarját (felkötéssel). Vitray így kommentálta a dolgot: „Mátrai furcsán tartja a karját”. Na most Mátrai e „furcsa kartartással”, illetve fejjel előre dőlve vetődött bele Lima lövésébe, egy pillanatra el is ájult. Kérem, amiket sorolok, mind-mind banalitás, s erre mondja Agnesházy művész úr (hadd ne nevezzem Kakaházynak az ilyet!), erre mondja kiscuncinak, hogy Mátraival nem történt semmi: „Nem történt semmi, Cuncikám, a fórumozó blöfföl”.
Hogy aztán Alberték, Benéék ijedtükben verték meg a brazilokat? Ez szerintem költői kérdés. Mátraiék ijedtükben voltak hősök, ám akkor is azok voltak, tipikus magyar hősök, de adv ibi héroszoknak tekintendők! Erre nem emlékezni?! Különösen Mátrai vonatkozásában?! Igen nagy kakaházyság ez, kérném tisztelettel…
Az persze igaz, nemigen akartam én itt nyalni senkinek (különösen nem egy akárkinek, egy akárki cuncikájának), vagyis: Farkas második gólja után olyasmi történt Mátraival, amelyről biztosra vettem: gyakorlatilag senki nem tud róla (csak én!). Viszont, hogy semmiről és voltaképpen semmit se?! Egyedül a Mészöly? Ahogy Moldova meglepett paraszt bácsija mondotta a repülőgépen: ezt azért nem gondoltam volna!
Minden el lett felejtve? Jó. Na, de akkor mi maradt meg ezekben az emberekben? Mi maradt meg az Agnesházyakban? Hogy „nem juthattunk tovább a szovjetek ellen”?
Én a maiakat értem. Legyek őszinte? Nem irigylem őket. Nékik az ántivilágból Heller Ágnes maradt, Esterházy Mátyás, Szabó István, Novák Dezső… na de könyörgöm, a brazilok ellen nem Novák játszott, hanem a Káposzta! Hogy mindegy volna? Lehet. Szerintem viszont nem egészen mindegy!
Ez hülyeség. Persze, ha jelentkezik valaki, s közli: valami kárt, bosszúságot, kellemetlenséget okoztam néki azzal, hogy „tévedtem”, „66” helyett „64”-et írtam, akkor legyen: elnézést kérek tőle, de csak tőle (!), és bocsánatot még tőle sem. Egy obligát pardon, sajnálom mindenesetre kijár, és meg is kaphatja, aki külön kéri. Mert – ismétlem – az idézett állítás többszörös szörnyűség; és nem pusztán azért, mert a „bocsánat” kifejezést inflálja (nyomorult ember, aki „bocsánatot” kér szinte mindenért), hanem mert – mint mondottam – nagy marhaság lett ide leírva. A „64” (a „66” helyett) nem tévedés. Az elírás nem tévedés. Tévedés akkor volna, ha igaza volna annak a fórumozó kiscuncinak, aki még annyit sem tud erről az egészről, hogy az 1972-es olimpia nem NSZK-olimpia.
A tévesztés szó azt jelenti, hogy a 6-os szám helyett 4-est írunk (esetleg ütünk, ti. ez sem mindegy; egyébként én erősen „diszlexiás” vagyok ilyen értelemben), míg a tévedés valóban az volna, ha a tokiói olimpiát kevernénk az angliai világbajnoksággal, ha valóban kevernénk a dolgot, mint valamely hevesen fórumozó kiscunci Münchent az NSZK-val.
Engem érdekel. Ezért írok róla. Az pedig, hogy rajtam kívül, „bárkit érdekel”-e, vagy sem – ez már valóban, ez már engem sem érdekel. Vagyis: akit nem érdekel, nem olvassa. Én olvasom. Ilyen egyszerű.
A süket sumákolásaid egyértelműen jelzik, hogy se a fociról, se Mátrairól, se Mészölyről, se 1966-ról, se semmiről fogalmad sincs. Hadoválsz. Rizsázol. A nejedet tolod előtérbe, mintha bárkit érdekelne. Semmi nem történt Mátraival, halandzsázol, szerencsétlenkedsz, mert agyadnak az a vezérlőközpontja, amely a "Bocsánat, tévedtem" formáció kialakításáért felelős, végzetesen elsorvadt. Szedj porokat.
1) Annak a nőnek, aki ennyire csúnyán beszél, nem nyalunk. Még akkor se, ha az ígéret szép szó… Az ilyen nő nyaljon egyedül!
2) Nem erőlködöm. Sőt, őszintén szólva, eszembe se jutott a dolog (legalábbis internetes relációban nem), ti. én itt egyszerűen föl lettem szólítva. Pontosan így:
Ismételten hangsúlyozom: nem erőlködtem, nem én szorgalmaztam a cselekményt, azt mondtam: elvileg lehet róla szó, ám, miként azt Mellár Tamás is megmondta: „nincs ingyen nyalás”.
Igen, csakhogy Mészöly sérülése messze nem elegendő, Mészöly sérülése még egy sörmeccs utáni kókadt csöcsörészéshez is kevés. Ennyit Esterházy is tud a fociról, talán még Lakat T. Károly is, ergo mészölynyi tudással, ismerettel, nyalásügyben, tessenek hozzájuk fordulni!
Hadd áruljam el: a nejemnek egyáltalán nem tetszett a tegnapi ajánlatom, nagyon mérges volt rám, hiába magyaráztam, kockázatmentes a biznisz (talán maga Mátrai sem emlékezne rá, mi történt vele 1966-ban, nem csodálom, hogy nem sikerült kinyomozni), ám a nejem azt válaszolta, hogy amit tettetem, így is, úgy is piszokság volt részemről. Féltékeny a párom. Nem okkal, de méltán. Ami azt jelenti, hogy oka nincs rá, viszont igencsak van mit féltenie: eszméletlen jó pasi vagyok! Minden tekintettben. Nyilván ennek tudható be: úgy zárult a szóváltásunk, hogy a nejem megfellebbezhetetlen gyöngédséggel közölte: „Én tudom, mi történt Mátraival”.
Ja. Én pedig azt tudtam, hogy annyi esélyem van immár, mint Szilinek az alkotmányozásra, a nejem ugyanis ilyesmiben nem ismer semmi tréfát, na de hát az utolsó szalmaszál is szalmaszál, vitézül belekapaszkodtam: „Te akkor még kisóvodás voltál”. „Az voltam – válaszolta a feleségem –, csakhogy te elmondtad a történetet, ennek úgy közel harminc esztendeje, és az én memóriám nem kurtaszoknya”. Mondta a nejem. Én pedig nem szaporítom itt a szót, rögzítem a tényt: valóban nem kurtaszoknya a memóriája. Úgyhogy, volt munkám az éjjel bőven, reggelre a számítógépig se bírtam elvánszorogni. De legalább ágyba hozták a reggelit: tükörtojásos tojásrántotta volt tojásos nokedlival.
Egy igazi férfi sosem keverné össze a világbajnokság évét az olimpiáéval, különösen azokból az időkből, amikor az olimpiai focitorna mindössze a szocialista országok szpartakiádja volt.
Hát éppen hogy nem „basztam el”! És éppen harmadjára írom: pontosan az az „igazi férfi”, aki általában a dátumot „bassza el”, nem pedig a dátummal jelölt harci (sport-) cselekmény tárgyi vonatkozásait. Mindegy, mondom újra (tegnap este óta ismétlésekre vagyok kárhoztatva): nem azt állítottam, hogy a dátumra emlékszem, sőt ellenkezőleg: azt állítottam, hogy általában a nők azok, akiknek egy merő kalendárium a fejük. Fent említett nejem persze ebben is kivétel. Pontosabban: „félkivétel”. Annyiban tipikus nő, hogy amíg én a saját születésnapomat is elfelejtem (nyilván tudom, mikor születtem, azt viszont már nem tudom, mikor van a születésnapom), addig a nejem halálos biztonsággal tartja számon, nem a család, de az egész tág rokonság minden tagjának születésnapját, névnapját, a házassági évfordulókat, a karácsonyt, a húsvétot, Szaros Pista lakodalmát meg a tököm tudja még micsodát. Ennyiben nő. Annyiban viszont férfi, hogy a szövegeimet is megjegyzi (ami engem aztán néha fáradságosan érint). Voltaképp egy unalmas közhelyről beszéltem: a nő lokálisan tájékozódik jobban, a férfi globálisan.
Nyilván nem szándékosan rontottam el a dátumot, de akár meg is tehettem volna állításom demonstrálása végett, na most, mindez akkora banalitás, hogy magam is röstellem harmadjára leírni, s más csak azért is, mert elmondhatod százszor, ezerszer, akkor se értik. Csak mint a magnópapagáj: „elbasztad”, „elbasztad”… Aktuálisan pedig úgy áll a dolog, hogy immáron nem szívesen nyalunk. Félreértés ne essék, nem (kizárólag) azért, mert szexuálisan rövid pórázon vagyunk tartva (és akkor még igen finoman fejeztem ki magam), hanem mert egyébként sem. Ilyen erővel akár egy guminőt is nyalogathatnánk, ti. annak is van ennyi esze. Már persze, ha rendesen fölpumpáljuk levegővel. Kipróbáltam, a guminő intellektuális szelepén is ez jön ki konzekvensen: „elbasssssztad…”..
Egy igazi férfi sosem keverné össze a világbajnokság évét az olimpiáéval, különösen azokból az időkből, amikor az olimpiai focitorna mindössze a szocialista országok szpartakiádja volt.
1964-ben a magyar olimpiai válogatott nagyszerű diadalt aratott, és annak már tagja volt a fiatal Bene Ferenc. Az a siker meghaladja az 1966-os VB eredményét, ahol bár megvertük Brazíliát, de sajnos az első egyenes kieséses mérkőzésen kikaptunk a Szovjetuniótól, mert nem volt szabad továbbjutnunk…
Ezt csak a nők állítják. Esetleg még az egészen tudatlan, ostoba férfiak. Részint azért, mert az olimpia (az olimpiai válogatott) a körte, a világbajnokság (illetve az ún. a nagyválogatott) a szőlő, a kettő összemérhetetlen, részint pedig azért marhaság, mert komoly ember az átkosban sem állította (persze néhány, von Halbidiot-protzigsalon aus művelt férfiak közt fülelgető, kávéscsészékkel, süteményestálakkal sertepertélő Babarczy-asszonka kivételével), hogy „nem volt szabad továbbjutnunk”.
Ismétlem: ez pontosan akkora szamárság, mint hogy „az olimpiai focitorna mindössze a szocialista országok szpartakiádja volt”. Szégyenteljes tudatlanságra vall, merthogy ezt már kigugliznia sem sikerült a harcias nőcikének, eddig már nem terjedt a Nagy Női Agyvelő hatósugara (pedig – direkt megnéztem – például a tokiói olimpiáról is bőven ír a Wikipédia). „Az olimpiai focitorna mindössze a szocialista országok szpartakiádja volt”. Kérem, az interneten sok elképesztő marhaság olvasható, de ekkora, szinte egyáltalán nem. A guglicsajszi azt hitte, a lelkem, hogy ha a Bene ugyanaz a személy, és ha mindkét csapatban játszott, akkor a válogatott is ugyanaz. (Bene 1968-ban, Mexikó Cityben már nem játszott. Miért?)
Innentől tehát nincs különösebb jelentősége, csupán az érdekesség kedvéért:
Néha az ember persze megtorpan, például nekem a 72-es olimpia és 74-es VB esetén kell olykor elgondolkodnom, mert mind a kettő NSZK. De igazad van: ezek axiómák egy férfinak.
Axiómák. Persze. Az axióma az, von Küche aus művelt hím-cunci-bogárkám, hogy az 1972-es olimpia nem „NSZK”. Javaslom, keresd föl a problémáddal Esterházy doktort, ő azért még van annyira férfi, hogy elmagyarázza néked, mekkora buggyantságot sikerült idehabarnod az „NSZK”-val von Schaumschläger aus.
Rezümé: pontosan ilyen a Babarczy-helleri női okosság. Valamibe beleolvasnak, nem tudnak a dologról semmit, nem értenek belőle semmit, ámde „valós véleményük” van bőven. Mindenről adódik tudósvélemény! Szent meggyőződésük: a beleolvasgatással, belekapirgálással, beleguglizgatással kialakított „valós vélemény” pótolja a valós tudást, valós értelmet. Babarczy könyve is, Heller könyve is a fentiekhez hasonló gátlástalan dilettantizmusról árulkodik. Annyira vastag a bőr az arcukon, hogy még a sporttörténelembe is belekotnyeleskednek (vonKochlöffel aus). Igen, pontosan az efféle szélhámosság jelenik meg nevezett szoknyás „entellektüelek” könyveiben is, csak a filozófiai süketelés kevesebb ember számára s nehezebben kontrollálható. De lesz itt még Heller-bukta is! Méghozzá hamisítatlanul filozófiai bukta, és akkora ám, és annyira túrós, hogy Almási sporttárs legalább úgy elcsodálkozik majd rajta, mint Ungvári sporttárs.
Ez így van, aztán már hiába kavar mindenfélét Mátrairól meg Vitrayról.
Néha az ember persze megtorpan, például nekem a 72-es olimpia és 74-es VB esetén kell olykor elgondolkodnom, mert mind a kettő NSZK. De igazad van: ezek axiómák egy férfinak.
