Nem, nem nyugodtunk meg, nem vagyunk zavarkeltők, eddig is fizettünk adót, de méltányosabb arányban./ Azok sem nyugodtak akik nem vettek részt az ominózus "tüntetésen"/.Ezután is így szeretnénk, lesznek még választások Érden is és Magyarországon is, tehát lesznek még változások is.
Nem szeretem ha adócsalónak, munkakerülőnek, táppénzcsalónak stb. neveznek abban az országban ahol a munkámmal hozzájárultam ahhoz, hogy legyenek utak, egészségügy, nyugdíj stb...de nem akarom, hogy hozzánemértő emberek irányítsák az országot, sem a települést ahol épp lakom. Ezért bátorságra szólítok fel mindenkit nemre, színre, pártra , vallásra való tekintet nélkül álljon ellen a hazugságoknak, művelje magát, hogy átlássa a politikai
átverések sűrű hálóját a következő választásokig. A kérdés már csak az, lesz-e érdemleges választási lehetőség????
Polgármester úr elmondta még , hogy az érdi polgárok tudomásul vették-úgy mint eddig- hogy adót fizetni kell és megnyugodtak az emberek.
Homályosítsd fel a kedves polgármestered, hogy az emberek egyáltalán nem nyugodtak meg, de tisztelik a törvényeket, s fizetnek. Bár a kormány törvényhozási gyakorlatát látva, meg az ilyen demagóg magyarázatokat hallva egyre kevesebben lesznek, akik tisztelik a törvényeket.
Polgármester Úr ígéretéhez híven felülvizsgálta/felülvizsgáltatta a hatályos adórendeletet. Az ingatlanadó esetében két könnyítést fogadtak el. 1. Mentesítést kapott 46 egyedi védelem alatt álló ingatlantulajdonos az adófizetés kötelezettsége alol akkor, ha az ingatlan nem vállalkozási célt szolgál.
2. Telek esetében, mentes az adófizetés kötelezettsége alol a magánszemély tulajdonában lévő belterületi telek a telek teljes területével.
Iparűzési adó tekintetében 2,5 millió adóalap alatti vállalkozások mentesek az iparűzési adófizetés terhe alol.
Összesen ez a költségvetésnek cca. 23 milliós bevételkiesést okoz.
Polgármester úr elmondta még , hogy az érdi polgárok tudomásul vették-úgy mint eddig- hogy adót fizetni kell és megnyugodtak az emberek. Nem dőltek be a zavarkeltők éveleji mesterkedésének. Fizetik az adót úgy ahogy kell, mert tudják, hogy csak abból lehet építkezni/ újat létrehozni amit mindannyian összeadunk. Az adó mértékének a csökkentésére nincs mód, de megígérte, hogy jövőre nem emelik még infláció arányosan sem. Pedig az mégis pénzügyi szempontból érthető lenne,- mert ahogy Ő mondta- mi is ugye egyre kevesebbet kapunk a pénzünkért a boltban.
Mindenesetre azt meg kell köszönni, hogy jövőre nem emelkedik az ingatlanadó. Természetesen az adójutalék minimális változtatással maradt.
Polgármester Úr ígéretéhez híven felülvizsgálta/felülvizsgáltatta a hatályos adórendeletet. Az ingatlanadó esetében két könnyítést fogadtak el. 1. Mentesítést kapott 46 egyedi védelem alatt álló ingatlantulajdonos az adófizetés kötelezettsége alol akkor, ha az ingatlan nem vállalkozási célt szolgál.
2. Telek esetében, mentes az adófizetés kötelezettsége alol a magánszemély tulajdonában lévő belterületi telek a telek teljes területével.
Iparűzési adó tekintetében 2,5 millió adóalap alatti vállalkozások mentesek az iparűzési adófizetés terhe alol.
Összesen ez a költségvetésnek cca. 23 milliós bevételkiesést okoz.
Polgármester úr elmondta még , hogy az érdi polgárok tudomásul vették-úgy mint eddig- hogy adót fizetni kell és megnyugodtak az emberek. Nem dőltek be a zavarkeltők éveleji mesterkedésének. Fizetik az adót úgy ahogy kell, mert tudják, hogy csak abból lehet építkezni/ újat létrehozni amit mindannyian összeadunk. Az adó mértékének a csökkentésére nincs mód, de megígérte, hogy jövőre nem emelik még infláció arányosan sem. Pedig az mégis pénzügyi szempontból érthető lenne,- mert ahogy Ő mondta- mi is ugye egyre kevesebbet kapunk a pénzünkért a boltban.
Mindenesetre azt meg kell köszönni, hogy jövőre nem emelkedik az ingatlanadó. Természetesen az adójutalék minimális változtatással maradt.
Mára 2011. 06. 23.-ra polgármesterünk összehívta/ összehivatta lojális Közgyűlését.
Nem vicc, ez az övé, saját, megtervezett táncrend szerint működik.
A többszörösen "megvett"/ megvásárolt képviselők "izgatottan" várták azt a folyamatos motyogást, amit polgármesterünk és alpolgármestere előadott, addig, amíg azt a "gugyerák" dumát az un. ellenzéki képviselők bírták hallgatni.
Figyelem érdemes nézni az érdi közgyűlést!!!!! Tanulságos!!!
Elrettentésül, egyszer megkell nézni mindenkinek,/kötelező/ hogy lássák, kik is vezetik ezt az ezerszer elárult és kirabolt várost!
Persze kollaboráns/együttműködő/ van bőőőven. Minden ki van találva!
Polgármesterünktől megtudhattuk: " én tudom, hogy ez egy politikai fórum"- mármint az érdi Közgyűlés,- és ott politikai viták folynak.
A macska rúgja meg, okosabb lettem. most már tudom hova is kerültem, a tisztelt választópolgárok jóvoltából. Egy politikai fórumba, eddig nem tudtam, de ma már ezt is tudom. Hála a nagy tanítónak!
Ott, mármint a helyi Közgyűlésben politikai kérdésekről merészelünk/ merészelnénk a nagytudású fideszfrakció engedélyével vitatkozni!
Kérdezni szeretnénk POLGÁRMESTER ÚR!
Szabad?
Hol van a fevett hitel? Ami, Segesdi alpolgármestertől tudjuk ugye, hogy nem ADÓSSÁG.
Mikor lesz egy elszámolás az előző négy évről? Lesz valaha?
Visszakapunk-e valamit a tervezési díjakból amit már beismerten TÍZSZERESEN TÚLFIZETTÜNK? Túlfizettél polgármesterúr.
Mi lesz az árfolyamveszteséggel? Amit az érdlakó.hun szorgos civil polgárok figyelemmel kísérnek? Mégis , mindenki fizeti a kőkemény kamatokat. Vagy talán itt, Érden kamat sem lesz. Segesdi még azt is elmagyarázza nekünk, hogy olyan nincs is?!! Csak a "rosszindulatú" ellenzék.. siccc- terjeszti úton-útfélen.
Értjük, halljuk..
A város egy hihetetlen progresszív pályán száguld.
Épül a nagy tanítómester dicsőségére a városközpont, ahol lehet ünnepelni a fejlődést, meg persze ŐT ,a virágzó kertváros dumával együtt. Mindanyiunk polgármesterét, a nagy tanítót.
Megépült a szakrendelő az érdiek legnagyobb örömére.. Megépült a fideszes úszoda, ami sokkal jobb mint a balos , ott a Velencei úton.,stb.. Csak már félig rom, mindkettő, tessék nyitott szemmel járni érdiek!
Szabad, ennyi még belefér...
Tessék, tessék, gondolkodni is szabad, még egy ideig, talán...
Szóval ma történt egysmás. Csőzik az Érdi lap cikke után egy kicsit "kapállódzott." Nem tetszett neki ez a fajta "demokrácia".
Rájött ez is olyan érdiesre sikeredett.
Aranyos, no comment..
Orlai mondta"Csőzik Laci az Csőzik Laci" ebben véletlenül nem tévedett.
Hagyjuk, kibírja ezt is az a közösség amit képviselünk/ képvisenénk, ha hagynák a 17%-al megválasztott urak. Érden ez a KÉTHARMAD.
Maradjon itt mementóként. Éltünk, élünk egy nihilben, elárulva és kifosztva. Megvezettetve saját választott "vezetőink" által.
Jó volt ez a Közgyűlés. Tanultam a Mestertől, tényleg egy politikai fórumba kerültem a választók akaratából.
Köszönöm minden Civil Érdek Meggyes szavazónak.
1465-en voltak, nem felejtem/ nem felejtjük el soha, mit vállaltunk.
Leszák "kinyírása" egy pitiáner politikai bosszú- új erőt ad mindannyiunknak.
Az örökös seggnyalást, kompromisszumkeresést meghagyjuk megtévesztett ellenzéki képviselőtársainknak.
Ők még remélnek. Sikerüljön nekik a békés "párbeszéd". Mi nem alkuszunk. Nem tudunk már hátrább menni.
"Az Érdligeti-Kutyavári Településrészi Önkormányzat kedden tartotta havi ülését. Többek között a közterületek elnevezéséről is tárgyaltak a képviselők. A jelenleg tapasztalható hibákat egy hosszab számítástechnikai megoldásokat tartalmazó program keretében javítaná ki az önkormányzat..." Tudom vannak fontosabb dolgok is, de tárgyalhattak volna a Fürdő utca melletti park (Érdliget) elnevezéséről is. Ez a jelenleg névtelen, de viszonylag rendezett közterület megérdemelne egy találó nevet.
Gazdinak nem szóltak. az öreg Lali már nem menő, most Kálmán tervezet van a porondon.
Nem olvasták a pártközponti utasítást, vagy már önállósították magukat? Szarnak az egész pártvezetésre, hiszen a népről úgy is lenyúznak annyi lóvét, amiből elvegetálnak 1 évig, aztán meg egy újabbig.
Ebből segggggg szétrúgás lesz. Szólj a gazdinak, hogy ezt a dolgot változtassák meg.
K I V O N A T Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. március 24-ei üléséről készült jegyzőkönyvéből:
101/2011. (III. 24.) KGY. h a t á r o z a t
a jegyzői álláshelyre kiírt pályázat elbírálásáról Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a jegyzői álláshely betöltésére a 70/2011. (II.24.) KGY. határozatával kiírt pályázati eljárás eredményeként – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. § (1) bekezdésében, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 8. § (1) bekezdésében foglaltak alapján - 2011. április 5. napjától határozatlan időre dr. Ferencz Dóra Máriát jegyzővé k i n e v e z i. A Közgyűlés dr. Ferencz Dóra Mária illetményét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény vonatkozó rendelkezései szerint 680.000,- Ft összegben állapítja meg.
K I V O N A T Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. március 24-ei üléséről készült jegyzőkönyvéből:
101/2011. (III. 24.) KGY. h a t á r o z a t
a jegyzői álláshelyre kiírt pályázat elbírálásáról Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a jegyzői álláshely betöltésére a 70/2011. (II.24.) KGY. határozatával kiírt pályázati eljárás eredményeként – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. § (1) bekezdésében, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 8. § (1) bekezdésében foglaltak alapján - 2011. április 5. napjától határozatlan időre dr. Ferencz Dóra Máriát jegyzővé k i n e v e z i. A Közgyűlés dr. Ferencz Dóra Mária illetményét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény vonatkozó rendelkezései szerint 680.000,- Ft összegben állapítja meg.
Lehet, hogy nem hazudott. Láttál olyan levelet, amit annak írtak volna, akitől vissza kellene kapni a pénzeket? Az egy dolog, hogy TMA mit hazudott a határozati javaslatban. Az meg egy másik, hogy valóban kérték-e a pénzt.
Nos, nekem ebből nem Jakab Béla veresége jött le, sőt ! Bárki, aki levette a szemellenzőt, láthatta, hogy a város alpolgármestere mennyit ér. Nyíltszíni hazugságba is hajlandó belemenni, ha a maffiája érdekeit kell védeni. ( ....Nem kértünk vissza pénzt, ez nem igaz......mondta például...)
Lehetőséget kértem a televizió szerkesztőjétől, hogy a költségvetésről egy" négyszemközt" műsorban elmondhassam a véleményem.
Gondoltam az előző, agyonvágott és egy Segesdi érvelési rendszere közé bújtatott felvétel után -képviselői jogomnál fogva-kapok egy kis időt.
Megígérték rendben lesz minden. Vártam, majd telefonáltam, hogy mikor mehetek. Visszaszóltak, pénteken 12 órára.
A költségvetési vitanap 8.napján. Mindent megígértem, a "szereplés" kedvéért, "nem bántom" a polgármestert, csak a költségvetésről beszélek. Különben esélyem nem lett volna a véleményem kifejtésére..
A felvétel előtt közölték, kapok egy "beszélgető társat" gondoltam, elkészül a helyi tv történetében először a négyszemközt hatszemközt.
Én érkeztem először, Segesdi lefitymálóan, a jelenlévő udvari munkatársak jelenlétében megadta az alaphangot. Eddigi életem során nagyon ritkán éreztem magam így megalázva, kiszolgáltatva. Vagy visszamondom a beszélgetést, akkor a megfutamodásról zeng az érdi sajtó, vagy belemegyek egy eleve vert, helyzetbe.
Adott egy ellenem felkészült ember akit reggeltől treníroztak a kommunikációs fickók velem szembe, aki elveszi majd az adott idő jóval több mint a felét.
Ebből kihozni valamit. Aki végig személyeskedni fog, kerüli a lényegi témát és felsorolja a már ezerszer elmondott siker történeteket. Csalódottan, kis elővita után végig szenvedtem ezt a helyzetet. Csak azért, mert tudom, hogy ebben a városban ki kell mondani a lényeget, derüljenek ki azok a csibészségek amiket mindannyiunk ellen elkövettek.
2006 őszén a győzelem után a Harkai vezetésével elkészült egy Átadás-átvételi jegyzőkönyv. A Simó vezetésével készült egy un. Fehérkönyv. Voltak benne csúsztatások. A lényege az volt, hogy minél magasabb legyen az "adósság". Három és félmilliárdot hoztak ki, benne volt minden hitel, kifizetetlen tartozások, hosszutávú kifizetéssel járó kiadások stb
2010.-ben ősz óta nem készült semmilyen ciklust lezáró dokumentum. Felvették a hiteleket, mára az általuk bevállott adósság 13,5 milliárd, akkor amikor a tanácsadoiknak, a csókos haveri cégeknek százmilliókat fizettek ki. Nagyon sok esetben szabálytalanul, 10-szer többet mint amit az általános gyakorlat szerint lehetett volna.
Nagyon sokszor beszéltünk már erről, a Civil Érdek döntése értelmében azért fordultunk az ügyészséghez, hogy valahol legyen már vége ennek a gátlástalanságnak. Most már ott tartunk, hogy kunyerálják vissza a túlfizetéseket. lebuktak, mert bevallották, még a vizsgálat befejezése előtt.
Vajon miért nem készítenek írásos anyagot , tételes elszámolást, hova mennyit fizettek? Vajon miért hoztak olyan döntést, hogy egy nagyon bonyolult bürokratikus renszeren átverkedve juthatnak a képviselők és a magánszemélyek is információhoz? Vajon miért korlátozzák, alapvető képviselői jogaim? Vajon miért szajkózzák állandóan a saját maguk által felépített "fejlődéselméletet"? Nem tudom, mikor, ki és hogyan tesz itt rendet, mikor lesznek meg ennek az irgalmatlanul nagy adósságnak a felelősei. Egy biztos túl lehet élni embereket, de a visszafizetés kötelezettsége az mindannyiunkat érint majd. Így vagy úgy. Az meg megmosolyogni való, hogy alpolgármesterünk nem tudja, hogy a felvett hitel az nem adósság, hogy a szennyvíztisztító nem hoz hasznot, ha valami az csak a hálózat használata után képződik, de hogy mikor és mekkora összeg az a jövőben majd egyszer kiderül.
Néztem tegnap este a helyi tv-n a Jakab - Segesdi beszélgetést.
Téma: a város pénzügyi helyzete.
Sajnos S.J. nem mindig akarta megérteni, J.B. logikus, jó érvekkel alátámasztott kérdéseit, de azt a felvetését, kérését, hogy számoljanak el az előző 4 év pénzügyeivel, ugyanúgy mint azt a D.B. éra után tették a fehér könyvvel, válaszra sem méltatta. Különben is mondta, a hitel 25 éves futamidejű, így nem sürgető a kérdés megválaszolása.
Arra, pedig, hogy miből fizetik vissza a hiteleket (mert szerinte, ezek nem adóságok?) azt válaszolta, hogy a csatornázás befejezése után, évi 300 - 500 millió profitot várnak a használóktól, és ebből rendezik a törlesztést.
Lehet, hogy a várva-várt csatorna bünti lesz a lakóknak?
Az emberek zöme, Érdre aludni jön csak, meg grillezgetve reprezentálni, a környező "alvó"településeken lakó barátainak! Ennek egyenes következménye, hogy azt sem tudják mi van a "város"ukban. Ez látszott, az "elsöprő" választási eredményen is. Az össz. lakosság számához képest kevesen szavaztak. 1.) Azt sem tudták kire? 2.) Azt sem tudták miért.
Egyszerűen sokan azért ide költöznek, mert itt jóval olcsóbban jutnak telekhez, mint a környező településeken, ahol ugye van út, járda, csatorna, egyáltalán város, vagy település.
Arról, hogy mi történik ebben a "városban", adó-, adósság, infrastruktúrális nihil, totális káosz, fogalmuk sincs. A jóérzésűek, akik egyáltalán kapnak, vagy valaha elvettek helyi "sajtóterméket", egyszeri olvasás után, már nem használják ezeket másra, mint begyújtópapírnak, vagy alomnak....
Megkérdeztem egy - két ismerősöm - helyieket!!!! -, hogy tudják - e, ki a képviselőjük. NEM TUDJÁK! De nem is érdekli őket! A polgármesteri hivatal vezetői gárdájáról meg végképp semmi. (Egyet ugyan tudtak: "Biztos FIDESZ-esek! Nem?) Mondjuk nem is mentek el szavazni!
1. Az államháztartás tényleges hiánya lényegesen meghaladta a tervezettet (válalltat) a tavalyi évben. Erre csak a legelvakultabb viktoriánusok mondhatják, hogy nem baj, mert ez nemcsak egy ránk kényszerített elvárás volt, hanem szükségszerű a hiány csökkentése.
2. Az ország eladósodottságához súlyosan hozzájárultak az önkormányzatok is, amelyek többsége 2006 óta fideszes vezetés alatt áll.
3. A kormány 3, eddig az önkormányzatoknál maradó adónem elvonására készül. A cserébe elvont feladatok finanszírozása kevesebbe kerül, tehát nettó elvonásról van szó, nem is kevésről.
Ha úgy vesszük, az 1. pont tükrében a 2. és 3. pont teljesen jogos. Csakhogy! Mi is történik Érden? Az önkormányzat súlyosan eladósította a várost, ha elvonnak tőle adóbevételt az egyik fajta adóval, mi marad? Emelni fogja a nála maradó adókat? De hova? Miközben a város által nyújtott szolgáltatások színvonala összességben minősíthetetlenül rossz. Nincs út, nincs vízelvezetés, nincs járda, nincs rendes tömegközlekedés, a közvilágítás hiánya rendszeres, a helyi tájékoztatás minősíthetetlenül elfogult, a központban milliárdos rongyrázás folyik, százmilliók folynak el finoman szólva is gyanús körülmények között...
Tűrhetetlen állapotok uralkodnak a városban! Ébresztő! Ideje lenne kiebrudalni ezt a tolvaj talicskás bandát, mielőtt végképp késő lesz!
Lacikám, ha idetévedsz. Még van idő, gyorsan vedd fel a szép ruhád és gyere ünnepelni. Érdligeten 9' 30kor kezdődik, 11től a Földrajzi Múzeum udvarában folytatódik. Ünnepi beszédet mondanak a helyi nagyok:
T. Mészáros András és dr. Aradszki András. Igyekezz, az egyik legkedvesebb ünnepünk és megérdemlik a hősein az emlékezést. Gyere a szép ruhádban. Koszorúzunk mi is, hozz egy szál virágot.
Nem mondja ki senki a tehetetlenségét. Nem véletlen mi meggyesek vagyunk a helyi újságokban a kiemelt célpont. Kiemelt helyeken "szerepelek" a Lapban állandóan. Voltak és remélem lesznek is még újságjaink. Lassan, de biztosan alakul a www.meggyesek.hu honlapunk. Egyre több a látogató.
Ezen a felületen nem szerepelünk sokat ez igaz, mert inkább a meggyes honlapra koncentrálunk. Valamint járunk szorgalmasan a bíróságra. Köszönhetően a polgármester által foglalkoztatott ügyvédi irodának, akiket persze a közpénzből fizetnek ugye.
Nem hinném, hogy tehetetlenkedtünk volna eddig.
Én azt tapasztaltam, hogy ezen a fórumon sokan nem szeretik még a várospolitizálást sem.
Valahogy ez a fórum más , kevésbé konkrét, inkább beszélgetős, baráti. Néha begurul valaki és akkor midenkit elküld a fenébe.
Azért a másik helyen várjuk a segítséget, a lokálpatrióta és pártatlan polgárokat. Írjanak, fotózzanak és véleményezzenek bizonyítékokkal városi történéseket, fejlesztéseket. PL egy írás a Felsővölgyi útról fotóval. Egy a cél nem? Üdvözlettel JB
Felhoztam az újabb témát. Ezt kérted. Mérjed le hány négyzetméter a parkoló, igazolj engem! Én megtettem, és a rendőrségi tanumeghallgatáson pontosan levezettem, hogy nálunk Érden mennyiért terveznek egy x négyzetméter parkolót. Azután közösen kiszámoltuk, hogy nálunk Érden a parkoló fajlagos négyzetméter ára mekkora összeg között mozog. A főépítész és a volt tanácsnok/ most alpolgármester/ tervezési díjból származtatott kivitelezési költségeiről van szó. Azután közösen megállapítottuk, hogy Monte-Carlóban valószínű olcsóbbért megcsinálták volna a francia tervezők a terveket. Ezt nem én mondtam, de találó volt.
Változott valami? Valaki legalább elpirult? Valaki elpirul valaha? Kisdolgok? Milliárdok? Az a kérdés: van-e keresztapa? Ha van akkor nincs szám, mérhető adat, jog, törvény. Csak a lejáratás, a személyeskedés a mértéktelen arrogancia, az öntömjénezés, az összevissza beszéd.
Hét témában tettünk feljelentést, tíz milliárdtól másfél milliárdig. A polgármester szégyenszemre beismerte egy részét. Visszakéri a pénzt úgy, hogy továbbra is megbízást ad annak a cégnek, akit "állítólag" majd perelni fog. Ki az aki ezt megtenné, ha nincs háttér?
Persze lehet újra kezdeni számtalanszor, attól még a helyzet nem változik, sőt egyre rosszabb lesz. Ez a tapasztalat, sajnos.