Ha Citroën-ekről esik szó, akkor a GS/A modelleket többnyire -méltatlanul - elfelejtik, vagy épp csak megemlítik. Pedig létük igazi sikertörténete volt a gyár történetének. Pedig a GS a Citroën második legnagyobb példányszámban elkelt típusa, elnyerte az év autója címet is (1971). Várom ebbe a topicba a típus rajongóit. További adatokra a:
http://www.citroen-gs.hu
oldalon találhattok.
Üdvözlettel: GSdriver
Na, ez pont így történt, de időközben módosították a szoftvert, és más rovatba került a színváltoztatás. Az előző forgalmimban benne volt a két szín, de az tele lett, és az újba már nem írták bele.
Így aztán most ismét beleírták, és remélhetőleg véglegesen rendeződött.
Jeszy is eléggé el van tűnve, csak két CX volt a zákányszéki talin, de mindkettő igen szép állapotban. Jól nyomták a szlalomversenyt...
Rossz hírem van, ez csak annyit jelent, hogy öregszel, és egyre kevésbé vagy jóképű (jó, ezt csak Jeszenszkihez viszonyítva mondom, aki bármikor kiadhatta volna magát az Öregördögnek, csak az a mellény még a szolgálati helyén is túlzásnak számított volna).:)
Ezt én anno úgy csináltam, hogy bebaktattam a tanácsra (vagy már okmányiroda volt talán), aztán mondtam, hogy csókolom, lefestettük az autót, de nincs sok pénzem, úgyhogy csak a felét, meg csak kék festékem volt, úgyhogy a másik fele sárga, de én nem szeretnék véteni a törvények ellen, mit kell tennem? Mondta a néni, hogy akkor ezt írjuk be második színnek, és úgy jó lesz. Ezt teszi, ha nem Toyotákkal jelensz meg Citroenek találkozóin.:)
Most éppen 19 éve vannak Citroenjeim folyamatosan.
:-)))
Amúgy múlt hónapban sikerült végre (?) lezárni az autóm színátírását. A műszaki vizsgán ismét beleakadtak, hogy kétszínű az autó, emiatt kormányablakoznom kellett, ahol nagy morgások közepedte írkáltak valamit a gépben. A morgásra tőlem még nagyobb morgást kaptak, és nem rejtettem véka alá a véleményemet róluk, mivel 1996-ban kértem a színátírást, így nem vagyok túl jó véleménnyel a munkájukról. Így aztán csönd lett, és a csöndben a munka is gyorsabban haladt...
Mint minden "öregautós" én is bespájzoltam egy-két tartalék dolgot,műszerfalam is van,egyben is,bontva is sajnos nem a legszebb állapotúak.Ami a hátsó lámpákat illeti abból csak kettő van fönn az autón,kisebb hiányosságokkal.-A műszerfallal kapcsolatban a fórum korábbi hozzászólásain gsa-hoz helyszűke miatt egy jóember kínál elvitelre ilyesmiket!Böngészd át a lapot,biztosan van még mert több darabot és fajtát is kínált!Üdv!Jókalaci
Hja, akinek annyi ideje van. Bár Taksofttal rendeztünk egy minitalit a Balaton mellett a múlt héten, hát oda Citroennel mentem nyilván, de te meg azon nem voltál.:)
He végképp az enyészeté válna, akkor engem érdekelne egy pár hátsó lámpa, illetve egy szép műszerfal a garázsomban lévő házi Citroen-szentélybe. De tényleg csak akkor, ha kidobásra kerülne. Nem szeretném, ha aktív GSA-használó elöl nyúlnám le.
Hát igen.Engem beugrasztanak,a GS-GSA tulajdonosok csak úgy nem jöttek.Pedig nemzetközi találkozó volt.Bizony,volt egy Dyane Szerbiából.Minden elismerésem Burunkai Peti csapatának a szervezésért.
Kedves márkatársak!Valahogy úgy érzem magam,mint a gazdaember aki vágóhídra viszi a kiöregedett lovát.Nagyon egyben lévő GSA kombim műszakija lejárt,nincs miből és miért ráköltenem,de nem bontásérett,bármiről szó lehet.A fórumot olvasom,telefonon,e-mailon bármikor elérhető vagyok.
Köszönöm a választ Feri!A helyzet az, hogy elszállt az idő és nem csak az autóm fölött.-Nem akarom bontóba vinni,testi-lelki és anyagi erő híján pedig kevés az esélyem.-Fájó szívvel,de eladnám (áron alul,részletre-kilóra,,bárhogy.)-Kis ax-et szerettem volna cserére,de műszakival sem kellett senkinek.Egyelőre nem vonattam ki a forgalomból,de lehet,hogy az lesz a vége.Van egy német oldal:Gs&Gsa.de ott vannak hozzá cuccok,újak is de kár álmodozni!Mégegyszer köszönöm a választ,ez van.További kellemes vasárnapot!Üdvözlettel:Joókalaci
Gondolom a lengőkar szilentre gondolsz. Lehet, hogy érdemes már legyártatni. Nagyon elszállt az áruk. Már ha lehet kapni. Axiált még lehet kapni webshopokban.
Üdv. Citromosok!Tudna valaki segíten?Első,alsó trapéz silent kéne 2 db.és egy balos axiális csukló.Lejárt a mandátum és műszakin kiszúrják az ilyet.-Elfekvőben van néhány tartalék alkatrészem,ha esetleg...!De minden megoldás érdekel a keresett dolgokat illetően!A segítséget előre is köszönöm!Citroen GSA 1.3 1983.Joókalaci
Hmmm, hát a zöldhatárt nem nagyon ajánlanám, elég éberen őrzik, mert elég nagy mostanság a forgalma.
A Zenta - Magyarkanizsa - Horgos - Mórahalom - Zákányszék a legrövidebb út 50.9km, ez visz át az autópályás átkelőn, ahol attól tartok tényleg csak trélerrel juthat át a traktorocska. A Tisza bal partján Gyálán keresztül szintén túl forgalmas az út, bár meglepő módon csak 65km.
A legjobb ötlet a 63km-es Adorján - Ilonafalu - Kispiac - Bácsszőlős - Mórahalom - Zákányszék útvonal lenne, mert az végig alsőbbrendű utakon visz (Ilonafalu és Kispiac közt dűlőúttal). Ezt simán meg tudod futni a kis traktorral. Ha már álmodunk.
Nem is gondoltam autópályás határra,még a nagy traktorokat is kivágnák onnan mint a macskát.... Gyála nekem messze van.Valamelyik dűlőuti zöldhatár,lopakodó üzemmódban...
Legsztorib lenne trailerre pakolni traktort,kocsit,szerszámokat (hátha szántani is lehetne versenyül a nagyokkal)és a Dyane után akasztani. A Dy pedig gebe a vontatáshoz... Annó GS motorrral akartam szerelni a trakszit .Lebeszéltek a lóerők miatt,nálunk 18 lóerő felett drága a regisztrálás évente.Mert a firmában volt egy elfekvő,szinte új Ami Super motor,azt hiszem 1150
Szia Jani! Jó hallani Rólatok! Klassz a traktor! Szerintem át is jöhetnél vele. Ha a "nagyhatáron" véletlen nem engednék, akkor alig hosszabb Gyála vagy Bácsszőlős felé (2.5 óra). Biztos nagy sztár lenne! Egyébként pedig ezzel nem is kell okvetlenül országúton jönni, ha tudsz egy rövidebb dűlőt .... :)
Szörnyű helyszűke miatt meg kell válnom felesleges GSA cuccaimtól, ha valaki igényt tart rá, vagy csak van lehetősége megmenteni az enyészettől, jelentkezzen bátran..
-6-8db fényszóró
-10-12db estate hátsó lámpa
- GSA oldal üvegek vegyesen
- kb 10db GSA műszer egység (fordulatszám mérős és "mérőtlen")
Juhééj !!Eztkellene valahogy "elcsipni !Igaz,nincs GS-GSA gépem,de van egy 39 évét guruló (1976) sajátkezűleg "felújitott 6-os Dyanám.No meg a 28 éves (1987) szintén sk készült kacsamotoros "traktorom".Abban azért nem vagyok biztos,hogy átléphetném-e a határt munkagépemmel (szabályosan forgalomra regisztrálva van pótkocsistól ).Nincs is olyan messze,pár nap alatt odaérnék (25 km/h),a nejem meg a Dyaneval (88 km/h).
Mivel a szervezésben nem vagyok érintett, a részletek után érdeklődő emaileket a meghívóban szereplő címre küldjétek, ne nekem. Ettől függetlenül, ha valaki itt a fórumon kérdez, akkor igyekszem mielőbb utánajárni és válaszolni. :)
Pár napja kaptam egy meghívót Zákányszékre (Csongrád megye). Mit szólnátok egy GS-GSA randevúhoz ennek keretében? esetleg a szerbiai márkatársaknak is szólhatunk ...
---------
Kedves Citroënes Barátunk,
Nagy örömmel kaptam egy hírt, melyről ezúton Titeket is szeretnélek értesíteni:
Idén is lesz Csongrád megyében Citroën találkozó. :)
Egy régi kedves Barátunk, aki 1996 óta mindig ott volt Mártélyon, felkérést kapott, a Zákányszéki falunapon, a Traktorshow mellé egy Citroën találkozó megszervezésére. Ezúton szeretném a meghívását tolmácsolni:
2015. augusztus 14-16-án egy eseménydús hétvége vár minden régi Citroënesre, aki ellátogat felénk.
Szombat reggeli találkozás, regisztráció, majd felvonulás. Ezután a Traktorshow mellett autós ügyességi versenyek is lesznek, talán közösek is a traktorokkal. Délben autónként 2 főt megvendégelnek a szervezők egy finom ebéddel (többieknek lesz lehetőség vásárolni), majd délután tartunk egy közös kirándulást. Sok szép, érdekes hely akad a környéken, például bivalyrezervátum, madárkert, tanyamúzeum, melyekbe közösen látogathatunk el (belépők alku alatt).
E mellett a falunap programjait is lehet élvezni. (Traktorshow, gyerekeknek ingyenes ugrálóvár, arcfestés, kézműves foglalkozás, nagyobbaknak: sörsátor, buli)
A Találkozón résztvevőknek - akár mindkét éjszakára - (vad)kempingezési lehetőséget is biztosítanak a szervezők a sportcsarnok udvarán, hogy ne kelljen este hazamenni :)
Ízelítő a falunap programjaiból:
Már péntek este Pál Dénes koncert, majd utcabál lesz. Szombaton gyerek programok, traktorok minden mennyiségben (tavaly 120 traktor volt). Vasárnap fogathajtó bemutató, főzőverseny (aki előre jelzi, akár nevezhet is).
Környékbeli látnivalók:
Mórahalom (7km): strandfürdő, Mini Hungary Park, illetve vasárnap kirakodóvásár.
Nagyszéksósi bivalygulya és Csónakázó-tó
Öregház tanyamúzeum, Paprika Park, Rétesház
Bővebb infó: morahalom.hu
A szervezők kérése csupán annyi, hogy aki kedvet kapott, és szeretne eljönni, mihamarabb, de legkésőbb aug.1-ig jelezze e-mailben Burunkai Petinek burunkai.peti KUKAC gmail PONT com címen. (névvel, résztvevők számával, rendszám, típus, forg.hely éve, helyszínen sátrazik, vagy máshol keres szállást?) (A találkozó a falu kérésére veterán jellegű, ezért az 1990 előtti autóddal várnak -> tehát minden GS-GSA jöhet! :)
Részvételi díj: 2500Ft/autó (tartalmazza a regisztrációs csomagot, 2 főre az ebédet, a kemping helyet, a programokat)
Ha további részletekről értesülni, jelezd egy e-mailben. Remélem találkozunk! Addig is minden jót, szép nyarat!
Furcsa. Normálisan nem jöhetne le. Nekem sosem volt ilyen bajom a SEIMA búrákkal. Idővel persze (10-12 év) persze megmattulhat. nekem annyi bajom volt velük, hogy a kavicsfelverődáést nem szeretik, de e tekintetben a fekete szélű ugyanúgy elreped, mint a másik.