De esetleg abból is kiindulhatunk, hogy az egész pontozás akkor a nyomiság, amekkorát a Föld nem hordott a hátán. Ennyi erővel betehetnél százalékokat is, mint a gagyi filmes (figyeled: gagyi) újságoknál, esetleg sörösüvegekben is mérhetnéd a filmeket, mint az ultraGAGYI Cinema. Egyébként örülök, hogy szóltál, a Million dollar baby-hez is lenne pár szavam: ugyan magát a filmet még nem volt szerencsém megnézni, de a kritikák szerint elég jó lett, bár semmi olyan igazi extra nincs benne, ami legendássá tenné, de egy ilyen "öreguras" Oscaron ennyi elég is volt idén. Viszont ha a film 9,5 pont, akkor vajon mi kap nálad 10-et? Mert ugye ennél már csak fél ponttal lehet jobb egy film, amiben azért én erősen kételkedem. Mert nem tudom, Te láttad-e mondjuk a Dühöngő bikát, esetleg a Veszett a világot, a Donnie Darkot, a Kék Bársonyt, csak hogy a viszonylag friss élményeimet soroljam? Azok mondjuk másfél ponttal lehetnek jobbak, mint pl. a Penge 3? A Die Hard rosszabb? A Penge sorozat a kollektív köztudat szerint egyenlő a gagyival, ezt még a sorozat rajongói is elismerik, ha neked jobban bejönnek, mint az Interjú a vámpírral, akkor azért hadd kritizáljam már az ízlésedet!
Hat ki kell abranditsalak, de talan a 2 vampiros film, ami nem tetszett, az az Interju a vampirral, es a Van Helsing:)Az elobbit mar nagyon regen lattam, nem is emlekszem igazan mi volt a bajom vele, majd meg fogom nezni ujra. Az utobbit, hat azt tenyleg nem lehet komolyan venni, az eleg gagyi lett, ez teny. Ha visszaolvasnal, latnad is, hogy odairtam az ev legnagyobb csalodasaihoz. Az Underworld viszont nagyon jo:) A legjobb vampiros film, amit eddig lattam:)
Ez meg eddig rendben van, mert izlesek es pofonok, mindenkinek mas tetszik, azert keszulnek kulonbozo filmek mind mufajban, mind kivitelezesben. De ki mondja meg, hogy mi szamit gagyinak? Amit Te annak tartasz, az feltetlenul az is? En azt vallom, hogy minden mufajnak megvannak a maga gyongyszemei, ugyanugy vannak a horror, sci-fi, akcio mufajaban ertekes alkotasok, ahogy a drama, thriller, kaland, vigjatek, romantikus, vagy eppen haborus filmeknel is. Es en nem mondtam, hogy csak olyan filmeket nezek, igyekszem megtartani az egyensulyt, es minden stilusnak megfelelo teret engedni. Mindossze arrol van szo, hogy altalaban a horror es sci-fi mufaju filmeket szeretni szoktam, mig mondjuk a vigjatekok kozul jo ha minden tizediket talalom emlekezetesnek. Viszont azon tul, hogy horror rajongo vagyok, egy drama sokkal konnyebben er el nalam magas pontszamot, ha talalok benne valamit, ami megfog. Te sem azon akadtal fent, hogy miert a Millio dollaros bebi-t valasztottam a honap filmjenek, hanem azon, hogy hogy adhattam egy igazan felelmetes horrornak 8.5-et.
Es ha meg ezek utan is gyermetegnek tartasz, akkor gondold azt, ami jolesik, en egy szoval sem mondtam, hogy egyet kell ertenunk, de azt azert elvarom mindenkitol, hogy tiszteletben tartsa az izlesemet, ahogy en is tiszteletben tartom masoket.
Persze, az a Penge 1-ből. Ott (főleg néhány kiemelkedően hangulatos jelenet miatt) az egész filmet ájárta az önirónia, ami miatt még végig is néztem. Ahol a New Order Confusion-jére kaszabolnak, ott valamit azért sejtettek a készítők. De a srác a Penge 3-ra izgult rá, amiből volt balszerencsém látni 10 egész percet. A színvonal kb. a Bolygó kapitány c. rajzfilmremek 3. évadjának a magasrögtű szintjén van.
Ha szereted a vámpíros filmeket, akkor bizonyára láttad az Interjú a vámpírral-t, de gondolom nem maradt ki az Underworld sem, ill. mint írtad, láttad és szereted a Penge mindhárom részét, és én meg merem kockáztatni, hogy bejött neked a Van Helsing is. És mondjuk nem véltél semmi különbséget felfedezni pl. a Penge 3. és az Interjú a vámpírral között? Mármint ami a filmek minőségét illeti. Esetleg nem zavar, hogy pl. a Van Helsing a nézhetetlenség szintjére degradálódik, annyira gagyi, hogy kizárólag vígjátékként állja meg a helyét, azt is csak 10 percig...?
"Szeretem a vampiros filmeket, sot egyaltalan szinte mindet, ami horror vagy sci-fi. Most akkor nekem szerinted gyermekded az ertekrendszerem?"
Ez a hét legklasszabb mondata. Szinte mindet, ami sci-fi, vagy horror??? Ebben a két kategóriában (+akciófilmek) készül a legtöbb gagyi $zar, ha Te mindet szereted, akkor találok én keményebb szót is az értékrendedre, mint a "gyermekded"...
Hat nem semmi vagy komolyan:) Mi koze a medianak ahhoz, hogy nekem milyen filmek jonnek be? Szeretem a vampiros filmeket, sot egyaltalan szinte mindet, ami horror vagy sci-fi. Most akkor nekem szerinted gyermekded az ertekrendszerem? Hat komolyan nem ertelek, de mindegy...
Hat en allitottam ossze:) Ez az en szubjektiv velemenyem, ne akadj igy ki rajta:)
En szeretem a Penge sorozatot (Penge: 8.0, Penge 2: 8.5, Penge 3: 8.5), az Atok egy nagyon jo horror, de a Ju-On: The grugde meg jobb (9.0). A kor (8.5) nekem is jobban tetszett, mint A kor 2 (8.0).
Az Al/arc es a Die hard sorozat is ott van valahol 8 pont korul, regen lattam, ennel pontosabbat nem tudok mondani. A Jonh Woo fele hongkongi The killer-re gondolsz? Azt nem lattam.
Úgy látom most vagy itt először. Én kb fél évente eljátszom ugyanezt az értetlenséget. Ilyenkor szoktak itt minket lebölcsészművészfilmesezni. Eleinte én is dühös voltam erre a nyilvánvalóan irreális pontozásra, de most már csak mosolygok az ilyen gyermekded értékrendszeren. Itta z élő példája, hogy mit tesz az emberekkel a manipulatív, gondolkodást mindenáron megszüntetni akaró média.
Megkérdezhetem, hogy ezt a pontozást ki állította össze? Hogy ki volt az, aki szerint a Penge 3. 8,5 pont? Az egy nézhetetlen mocsok, egy szemét, ha pontozni kéne, komoly gondban lennék... Lennék a francokat: nulla. Átok: 8,5???? Körnek az első része sem volt 8 pont, a második pedig nagyságrendekkel gyengébb.
De: ha a Penge 3. 8,5 pont és műfajilag mondjuk akciófilm kategóriába esik, akkor mennyit kap egy Ál/arc, egy The Killer, egy Die Hard, stb...? Vagy nem 10-es skálán vannak a pontok? Nem értem.
Tudom, hogy mirol szol, azert minden filmrol szoktam tajekozodni, meg azokrol is, amik nem erdekelnek. Lattam az elozeteset is nehanyszor es le tudtam szurni belole, hogy nem nekem valo:)
Pedig a Titanicban akar vannak kozhelyek, akar nem, szerintem nagyon jol mukodik:) Tenyleg egy gyonyoru film, nem is nagyon lehetett volna ennel jobban megcsinalni.
Hat igen, a Twin Peaks-en lehetne vitatkozni...:) Akkor maradjunk annyiban, hogy a filmjei kozul a MD a legjobb, azert a Tuzz jojj velem-et biztos felulmulja:)
"TARR BÉLA GÁTLÁSTALANSÁGA" -CÍMMEL SZERETTEM VOLNA ÚJ TOPIKOT NYITNI, DE NEM TUDOM, HOGYAN KELL. ALÁBB IDEMÁSOLOM A www.magyar.film.hu fórumán olvasható hozzászólásokat.
A világ élvonalába tartozó, ám kifejezetten megalomán Tarr Béla morális érzéke, felelőssége alacsony színvonalú. Az MMKA újabb bizonyítékát adja annak, hogy szakmai-pénzügyi-morális kérdésekben semmit nem ér a szava.
Újabb "kiemelt" produkcióról derül ki, hogy elindítása, finanszírozása, szerződései súlyosan aggályosak. A Filmtörvény értelmében maximum 150 millió forint támogatást kaphatott volna Tarr Béla. Valójában ennek sokszorosát dobják ki az ablakon és még több pénzt kér, befejezési támogatást.
Mi ez? Mindenki tudja a szakmában, hogy egy magába fordult, gátlásait vesztett rendező hisztériájának, valamint az MMKA súlyos felelőtlenségének vagyunk itt mindannyian csendes szemlélői. Miközben kb 10 magyar film teljes költségvetését bokázza el a világ élvonalába tartozó Tarr Béla.
A Rendezők Céhe tavaly már kilobbizott egy Kossuth-díjat Tarrnak. Úgy tűnik, Tarr nincs meghatódva ezen. Neki jár. Neki JÁR még több pénz, még több lehetőség. Még nagyobb film.
Boritékolható, hogy az MMKA hosszas tanakodás után újabb százmilliókat fog átadni Tarrnak. Ismét kivágják a pálmákat, mert őnagysága úgy gondolja, hogy Korzikán akar forgatni.
Szánalmas az egész, és senki nem fog belebukni, csak azok isszák meg a levét ennek is, akik filmet akartak csinálni ebben az évben, vagy jövőre.
Nem baj, gondolja Tarr.
"A sok tehetségtelen lúzer majd vár. Most megint én jövök! Kapjátok be:)))))"
Kérdezzétek meg Jeles Andrást, mit mondott neki a mi Bélánk a TT Filmműhely vezetőjeként, amikor a műhelypályázaton nyert KÖZÖS pénzből Jeles kérte volna a ráeső részt. Azt mondta neki, hogy bocs, de ez most nekem kell.
Igaza van "fehér"-nek. Majdnem elfelejtettük, hogy a mi Bélánk néhány hónapja besértődött azon, hogy nem állt rendelkezésre annyi pénz, amit elképzelt és egyszerűen eleresztette a filmet, mert úgy érezte megteheti. A mi Bélánk bármit megtehet, abszolut neki van igaza, hiszen az események a továbbiakban is őt igazolják.
Voltak azok a hírek Roby Müller operatőr részvételéről. Mi lett vele? Mi lett a kivágott pálmákkal? Mi van a napi többezer méter elpocsékolt nyersanyaggal? Mi van azokkal a forgatási napokkal, amiket a mi "kompromisszumkész" Bélánk egyszerűen kidobatott, mert nem tetszett neki annyira... Mi ez az egész tébolyító sztori a korzikai maffiózókról?
Az MMKA szakmai ellenőrei, pénzügyi kontrollerjei, koprodukciós szupervájzorai mit gondolnak a mi Bélánk tombolásáról, s annak következményeiről? Miért gondolják a szakmánk felelős vezetői, hogy a filmesek rokonszenv indexe a nagy balhék után is töretlen lesz?
Gyerekek! Kurva nagy baj van. Jelenleg már több hónapja áll a szakma megint. Grunwalsky Ferenc szép megnyitó beszéde a szemlén... Emlékeztek? Amikor azt mondta, "csendet kérek, felvétel lesz... Ilyenkor tudja a szakma, hogy mit kell tenni, stb, stb, talpon vagyunk..." (Bocs, hogy nem szószerint idézem) Szóval mi van? A mi Bélánk most teszi taccsra ezt a vérzivataros, tébláboló, összezavart lelkű szakmánkat, mert miközben mi hónapok óta arra várunk, hogy a Filmtörvényben beigértnél nagyságrendekkel kevesebb pénzből terveink töredékét AKÁRHOGYAN megcsinálhassuk, addig ő gátlástalanul ugráltatja a stábját, a partnereit, az MMKA-t és ezáltal mindannyiunkat.
Elképzelem a Pénzügyminisztériumi tisztviselőket, amint egy újabb MMKA-tárgyalásra készülve elolvassák a mi Bélánk legújabb kirohanásait, miközben Grunwalskyék szeretnék megkapni a megigért pénznek legalább egy részét...
Normálisak vagyunk mi, hogy hagyjuk ezt?
Kérdezzétek már meg a kuratóriumtól, a szakkolégiumtól: hány filmet tudnának viszonylag normálisan elindítani abból az elherdált párszáz millióból, amit a mi Bélánk kegyeire bíztak...
Egyébként mindegy. A mi Bélánk azt tesz amit akar. Gratulálok az MRC Vezetőségének.
"Arra kérjük őt, hogy legyen úrrá a helyzeten, amely a produkció francia producerének tragikus halálát követően keletkezett, tartson ki és fejezze be a művét. "
Szóval ez így nem fog menni. Ilyen egyszerűen nem. Mi az, hogy csak így egy fakin levélben, ezen a köcsög fórumon kéritek? Kik vagytok ti, bazmeg, sok szerencsétlen?
Könyörögjetek, nem érted? Majd ha Neki kedve lesz apukám! És egyáltalán: virítsál valami komolyabb lóvét előbb és aztán ugassál, hogy a BÉLA mikor fejezze be a MŰVÉT!!! Előbb ti fejezzétek már be bazmeg ezt a magyar filmezkedést a hülyeségeitekkel és ne idegesítsétek a MESTERT, mert nem kaptok szart se a pofátokba. Mit akartok rongyos 4-500 millióval? Elfelejtettétek kihez szóltok?
Ha a BÉLA akarja bazmeg, akkor el fogja tüntetni ezt az egész kibaszott Korzikát a térképről. Vágod? Elég volt mostmár az egész EMEMKÁ-ból is, komolyan. Állandóan akadályozzák a BÉLÁT ezek a tehetségtelen hivatalnokok. Mit szaroznak itt, mért nem adják oda amire a BÉLÁNAK szüksége van? Mért? Ki a fasznak akarják adni? Csak nem nektek?
Meg lett mondva a Filmtörvényben, hogy 8-10 milliárd lesz filmekre. Itt van a FILM. Majd ha akar, akkor BÉLA megint rendezni fog, de ne ugassatok, ne bosszantsátok levelekkel, mert most tavasz van, legutóbb meg ősz volt, vagy tél, vagy mi a fasz és ilyenkor -tudhatnátok- a BÉLA nem forgat.
TOVÁBBI IDÉZET AZ MRC LEVELÉBŐL:
"Továbbá felkérünk mindenkit, akinek módjában áll a film befejezését elősegíteni, hogy ezt a segítséget mihamarabb adja meg a produkciónak. Ezzel, reményeink szerint egy jelentős műalkotás létrejöttéhez járulna hozzá."
(A magam részéről a Tisztelt Tarr Úr jelentős műalkotásának létrejöttéhez egy szerény, 2 és fél szobás budapesti ingatlan árával járulnék hozzá. Úgy érzem, mindannyiunk kötelessége valami hasonlóval jelentkezni az MRC felhívására, hamár magunktól nem jutott eszünkbe ez a MESTER iránti odaadásunk jeléül.)
A szakma akkor volt először és -eddig utoljára- teljes egységben, mikor Várhegyi Attila és a Fidesz, valamint Bereményi Géza, Káel Csaba és társaik elindították a Hídember-Bánk bán-Filmközpont botránysorozatot. Ezeket a csatákat a szakma részben megnyerte és meg tudta védeni az MMKA-t, amit -ne feledjétek- belülről, kívülről rengeteg támadás ért. Többek között felelőtlen gazdálkodással, pénzügyi lazasággal vádolták az Alapítványt. Várhegyi pedig megélhetési filmeseknek nevezett bennünket.
Megvédtük az Alapítványt, de még nem tudjuk megmagyarázni Szabó Ildikó CHACHO ROM, Gothár Péter MAGYAR SZÉPSÉG, Jeles András JÓZSEF ÉS TESTVÉREI című, mindmáig bemutathatatlan filmjeit. Nem tudjuk még megmagyarázni a SORSTALANSÁG körüli maszatolást és most itt van Tarr Béla esete.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy jelenleg ismét drámai csend van a szakmában, az MMKA ugyanis nem kapta meg a költségvetéstől azt az összeget, ami elég lenne a pályázati döntésük finanszírozására. Magyarul: közel egy éve ismét áll az élet, csupán egy-két szerencsés film forog, de a többség hosszú hónapok óta áll és vár és reménykedik és aggódik.
A magyar filmrendezők 99%-ának az okozza a legnagyobb fejtörést, hogy 20-30 millió forintot össze tud-e koldulni és már majdnem mindegy hogy mire - video, 16, HD- de valahogy, AKÁRHOGY elindulhasson egy film.
Kollégáink hosszú napok óta nem tudnak mást tenni, mint várni és a pletykákra, kiszivárgott hírekre alapozva tervezgetik kispályás életüket.
És akkor jön Tarr Béla. És semmi nem elég. Elkezdi a forgatást, abbahagyja, újra leáll, több pénzt akar, extra bánásmódot. De miért? Nem erről volt szó. Nem ezért védtük meg az Alapítványt. Nem ezért fejeztük ki teljes szolidaritásunkat mindhárom Közgyűlésen.
Igen, szolidárisak vagyunk, ha ez nem egyetlen, kiválasztott ember érdekeit szolgálja. Annak idején az egész szakma - Tarr Béla is- Bereményiéket, Káeléket ostorozta, hogy mindent és még annál is többet akarnak hazavinni. Az MMKA minden hitelét eljátssza, ha most enged és egy gátlástalanul, feleőtlenül összehordott produkciót mindannyiunk ellenében tovább enged.
Tarr Béla ezúttal producere is a filmjének. Felelősséget vállalt és most eldobja magától ezt a felelősséget, mint egy gyerek.
Szánalmas történet. Örülhetnek a Filmközpont megálmodói. Tarr tálcán kínálja fel nekik valamennyiünk fejét.
IDÉZET AZ MRC VEZETŐSÉGÉNEK SZOLIDÁRIS LEVELÉBŐL:
"Arra kérjük őt, hogy legyen úrrá a helyzeten, amely a produkció francia producerének tragikus halálát követően keletkezett, tartson ki és fejezze be a művét. "
Szóval ez így nem fog menni. Ilyen egyszerűen nem. Mi az, hogy csak így egy fakin levélben, ezen a köcsög fórumon kéritek? Kik vagytok ti, bazmeg, sok szerencsétlen?
Könyörögjetek, nem érted? Majd ha Neki kedve lesz apukám! És egyáltalán: virítsál valami komolyabb lóvét előbb és aztán ugassál, hogy a BÉLA mikor fejezze be a MŰVÉT!!! Előbb ti fejezzétek már be bazmeg ezt a magyar filmezkedést a hülyeségeitekkel és ne idegesítsétek a MESTERT, mert nem kaptok szart se a pofátokba. Mit akartok rongyos 4-500 millióval? Elfelejtettétek kihez szóltok?
Ha a BÉLA akarja bazmeg, akkor el fogja tüntetni ezt az egész kibaszott Korzikát a térképről. Vágod? Elég volt mostmár az egész EMEMKÁ-ból is, komolyan. Állandóan akadályozzák a BÉLÁT ezek a tehetségtelen hivatalnokok. Mit szaroznak itt, mért nem adják oda amire a BÉLÁNAK szüksége van? Mért? Ki a fasznak akarják adni? Csak nem nektek?
Meg lett mondva a Filmtörvényben, hogy 8-10 milliárd lesz filmekre. Itt van a FILM. Majd ha akar, akkor BÉLA megint rendezni fog, de ne ugassatok, ne bosszantsátok levelekkel, mert most tavasz van, legutóbb meg ősz volt, vagy tél, vagy mi a fasz és ilyenkor -tudhatnátok- a BÉLA nem forgat.
TOVÁBBI IDÉZET AZ MRC LEVELÉBŐL:
"Továbbá felkérünk mindenkit, akinek módjában áll a film befejezését elősegíteni, hogy ezt a segítséget mihamarabb adja meg a produkciónak. Ezzel, reményeink szerint egy jelentős műalkotás létrejöttéhez járulna hozzá."
(A magam részéről a Tisztelt Tarr Úr jelentős műalkotásának létrejöttéhez egy szerény, 2 és fél szobás budapesti ingatlan árával járulnék hozzá. Úgy érzem, mindannyiunk kötelessége valami hasonlóval jelentkezni az MRC felhívására, hamár magunktól nem jutott eszünkbe ez a MESTER iránti odaadásunk jeléül.)
twin peaks igen, mostanaban sokszor eszembe jut, sokat borulok a zenejen.
a hir ami viszont ma megorvendeztetett: Dr Who ujra tamad!!! uj sorozat+egy riportmusorban a regi Dr Whobol filmekbol is jatszottak be reszleteket, igazi TV/filmtortenelem,humor, akcio. Mint a mi Pirksz kapitanyunk...
a Pán Péteres film nem mese(már ha a Peter Pan és Wendytől irtózol, vagy a Hook kapitány féle izéktől:), érdemes megnézni, ajánlom. azt regéli el, h született a mű elég megindítóan
tulképp hasonló a véleményem róluk, kivéve természetesen a Titanicot, amibe sikerült hálivud összes közhelyét belesűríteni a minél nagyobb haszon érdekében(kivéve a hepi endet, nagyon ravasz ez a Cameron:)
Tenyleg kivancsi vagy?:) Na jo, hat en leirhatom. Szinte mindrol jo velemennyel vagyok, ezek tobbnyire olyan filmek, amiket mindenkinek latnia kene.
Az Amelie rendkivul kedves, aranyos film, tele eletkedvvel, csodalatos zenevel, iszonyu hangulatos, szep kepekkel. Nem sok rosszat tudnek mondani rola, talan a legjobb francia film, amit valaha lattam. Igen, az elozetese bena volt:) De az lenyegtelen.
A Titanic egy rendkivul nagyszabasu film, nagyon jo aranyerzekkel osszeallitva, James Cameron nem veletlenul az egyik kedvenc rendezom:) Sokaig nem akartam megnezni, de aztan egyaltalan nem bantam meg, hogy beadtam a derekam, az egyik legszebb romantikus filmnek tartom, amit eddig lattam.
A Mulholland Drive az egyik kedvenc filmem, arrol mar vegkepp nem tudok rosszat mondani:) Szerintem Lynch legjobb munkaja, egy hihetetlen alkotas, amit akarhanyszor megnez az ember, mindig fedezhet fel benne valami ujat, esetleg egy uj ertelmezest. Egy igazi mestermu, ahol minden aprosag a helyen van, minennek oka van, es valami megmagyarazhatatlanul jo erzes akarhanyadszor is vegignezni:) Badalamenti csodalatos zenejerol mar nem is beszelve...
Az En, Pan Petert nem lattam, es nem is nagyon hinnem, hogy megnezem, mert borsodzik a hatam a Pan Peteres filmektol:) Ugyhogy errol nem is tudok mit mondani:)
Az orakban leginkabb kedvenc szinesznom, Julianne Moore jeleneteit nagyon szeretem, hihetetlenul jol jatszik, szerintem az Akademia legnagyobb hibaja volt a sok nagy mellett, hogy neki ezert (sem) adta meg az Oscart. Ez a tortenetszal nagyon erdekes, de masik ketto mar szerintem hagy maga utan kivanni valot. Mint film is erdekes, es elgondolkodtato, de valahogy nekem annyira nem all ossze egyetlen egessze. Azert szivesen nezem meg barmikor.
Hat nagyjabol ennyi, remelem megertesz:) Neked mi a velemenyed ezekrol a filmekrol? Miert kerdezted?
Zsenialis, az lehet. Talan az mentette meg az unalomba fulladastol ez a filmet:) Nem tudom, nekem nem igazan tetszett. Ertelmetlenul hosszu jelenetek, erdektelen tortenet, a bevagasok meg azt a minimalis lenduletet is megtorik... Tudom hogy szentsegtores ilyet mondani egy kultfilmnek kikialtott alkotasrol, de nekem csalodas volt a Kill Bill utan. Persze el se kellett volna ra menni, de megiscsak Tarantino, ugyhogy adtam neki egy eselyt. De ez inkabb a Ponyvaregeny stilusa volt, vagyis nekem nem jott be.
A kaptar viszont az egyik kedvenc filmem volt, lattam mar nehanyszor, a 2. resz ezt egyertelmuen felulmulta szerintem, igy nem maradt mas valasztasom, masfel ev utan ujra 10 pontot adtam:) De azert ezt meg tervezem meg egyszer megnezni, hogy valoban jol dontottem-e.
Nagyon kíváncsi vagyok az indoklásodra, hogy a mai film egyik legkiválóbb rendezőjének vitathatatlanul zseniális alkotására a Kutyaszorítóbanra miért adtál 4.5-öt és az iszonyatosan felesleges és bárgyú és agyatlan kaptár2-re pedig 10-et?
Termeszetesen ez a januari lista akar lenni, csak kicsit elcsusztam vele. Tehat a Ray-nak meg nem kene benne szerepelnie, mivel az mar februari bemutato.
Kaptar 2. - Apokalipszis 10.0 A tuzbol nincs kiut 8.5 A nemzet aranya 8.0 A bukas - Hitler utolso napjai 8.0 Ray 8.0 Valotarsak 7.5 A pokol anatomiaja 7.5 Az utolso gyemantrablas 7.0 Kutyaszoritoban 4.5