Megkülönböztető fény- és hangjelzéssel közlekedő tűzoltóautóba hajtott egy személygépkocsi hétfőn kora este Pilisvörösváron, a 10-es főúton. A Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület mentőszere Piliscsabára tartott közúti balesethez. Pilisvörösváron haladtak a Fő utcában, s a Vásár térnél - miközben a lehúzódott kocsikat előzték - a mellékutcából a stoptábla ellenére egy Suzuki kihajtott a főútra, így összeütköztek. Nem én voltam!! :-)))
A Suzukit egy fiatalember vezette, s két fiatal nővel utazott együtt. Ők a helyszínen azt állították, sem a kéklámpát sem a szirénát nem látták, illetve hallották, s azt hitték, azért álltak meg a kocsik az úton, hogy őket balra kiengedjék. A sofőr a felelősséget nem ismerte el. Az autó amúgy belülről olyan párás volt, hogy alig lehetett kilátni rajta. Személyi sérülés nem történt.
Beszélgettünk a kereskedő sráccal.nagyon ajánlgatott egy Matda sedant, amit majd pár nap mulva fognak behozni.Mondtam neki, bocsika, az nem nekem való.Erre visszakérdezett, inkább maradnánk a rötyó mellett?
Nagyon elcsodálkozott, amikor azt mondtam, nagy eséllyel igen!
Hejába, igazi kereskedőnek elvei vannak, nem pedig üzletet akar kötni!:)))
A lábam sokat javult, de mégse annyit, hogy sétáljak a vadasparkban, így a II-es programot kihagyjuk, de a lényegen persze ott leszünk. A szombat nappali konvoj végére beállunk, majd felirom a listára, ha lesz fórum.
Ja akkor bocsi:) tényleg nem kötekedni akartam:) De egy biztos: a DSLR -ahogy Vgstudio-Gábor mondaná - lejtő :) Amint belenézel a világba egy jobb objektíven át, próbálod kigazdálkodni az árát. Nekem egyetlen dolog szabott határt, a pénzhiány :)))))
HOGYAN BIZTOSÍTSUNK EGY EGÉSZSÉGES ŐRÜLTSÉGI SZINTET:
1. EBÉDIDŐBEN, ÜLJ A KOCSID TETEJÉN NAPSZEMÜVEGBEN, ÉS EGY HAJSZÁRÍTÓVAL CÉLOZZ AZ ELHALADÓ KOCSIKRA. FIGYELD MEG,HOGY LELASSÍTANAK-E. 2. HÍVD SAJÁT MAGADAT A HANGSZÓRÓN. NE VÁLTOZTASD EL A HANGODAT 3. AHÁNYSZOR VALAKI MEGKÉR VALAMIRE, KÉRDEZD MEG HOGY KÉR-E VELE SÜLT KRUMPLIT. 4. TEDD A SZEMETESVÖDRÖDET AZ ÍRÓASZTALODRA, ÉS ÍRD KI RÁ, HOGY BEJÖVŐ POSTA. 5. TEGYÉL KOFFEINMENTES KÁVÉT A KÁVÉFŐZŐBE 3 HÉTIG. HA MÁR MINDENKI KIGYÓGYUL A KOFFEINFÜGGŐSÉGBŐL, TEGYÉL BELE ÚJRA RENDES KÁVÉT. 6. AZ ÖSSZES CSEKKEDNEK A "MEGJEGYZÉS" RÉSZÉBE ÍRD BE, HOGY "SZEXUÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKÉRT" 7. MINDEN MONDATODAT ÚGY FEJEZD BE, HOGY "A PRÓFÉTA PRÉDIKÁCIÓJA SZERINT". 8. NE HASZNALJ EKEZETEKET. 9. AMILYEN GYAKRAN CSAK LEHET, SZÖKDÉCSELJ JÁRÁS HELYETT. 10. KÉRDEZZ MEG EMBEREKET, HOGY MILYEN NEMŰEK. 11. A MCDRIVE ABLAKNÁL JEGYEZD MEG, HOGY A RENDELÉS ELVITELRE LESZ. 12. AZ OPERÁBAN ÉNEKELJ EGYÜTT A FŐSZEREPLŐVEL. 13. MENJ EL EGY VERSMONDÓ ESTRE ÉS KÉRDEZD MEG HOGY A VERSEK MIÉRT NEM RÍMELNEK. 14. TEGYÉL SZÚNYOGHÁLÓT AZ ÍRÓASZTALOD KÖRÉ ÉS HALLGASS EGY DZSUNGEL HANGOKAT TARTALMAZÓ RELAXÁCIÓS KAZETTÁT EGÉSZ NAP. 15. ÖT NAPPAL KORÁBBAN MONDD A BARÁTAIDNAK, HOGY SAJNOS NEM TUDSZ MAJD MENNI A BULIJUKRA, MERT NEM VAGY OLYAN HANGULATBAN 16. AMIKOR A PÉNZ KIJÖN A BANK-AUTOMATÁBÓL, KEZDJÉL KIABÁLNI, HOGY: NYERTEM! NYERTEM! MÁR HARMADSZOR EZEN A HÉTEN!!!!!" 17. AMIKOR KIFELÉ MÉSZ AZ ÁLLATKERTBŐL, KEZDJÉL A PARKOLÓ FELÉ ROHANNI ÉS ORDÍTANI, "FUSSATOK!!! KISZABADULTAK!!!" 18. VACSORA KÖZBEN MONDD AZT A GYEREKEIDNEK, HOGY "A ROSSZ ANYAGI HELYZET MIATT EGYIKŐTÖKTŐL MEG KELL VÁLNUNK".
De, ha mondhatok valamit ne vedd meg az első, vagy a legolcsóbb helyen. Mindenképpen rendes magyar garijeggyel, nem csomagküldő cégnél (magánvélemény).
Tudom, hogy nem a legolcsóbb hely, de ajánlom a www.fotomarket.hu oldalt, elég informatív. Mondjuk én itt veszem a dolgaimat, meg a képeket is itt hivatom elő.
Akksit én például márkaboltban vettem, és jó ára volt.
Szia! Köszi ezt a nagyon informatív hsz-t, felét nem is értem :) De megfontolom, amit mondasz! Úgyis az lesz, hogy bevágódok egy MM-ba, és kipróbálgatok-megfogdosok vagy 20 modellt, és meglátjuk... én tutira nem költenék rá még külön objektívre, stb., annyira azért nem vagyok nagy fotós (havi 2-3 veszem elő, alkalmanként 20-30 fotó főleg természetben, vagy benti esemény), úgyhogy lehet, hogy marad egy komolyabb kompakt gép. Azért még olvasgatok erre-arra ;)
Tényleg igazad van, hogy egy 55-200, vagy 55-300 már sokat takarhat a vaku fényében. Erre nem is gondoltam. Egyszer egy Nikon-hoz volt szerencsém, azon volt külső vaku. Így mondjuk már alkalmas volt emberélet kioltására...:)
ÁÁÁ, önmagában egy 55-200 nem jó. Gyakorlatilag az összes beltéri (családi) eseményre alkalmatlan lesz, továbbá fenn ál a mérete miatt annak a veszélye hogy árnyékot vet a vaku elé.
Azért írtam, hogy 1,3 asszem. Canon volt és nem vagyok biztos, hogy 1,3 vagy 1,6. Ezért lehet elfogadhatü megoldás szerintem egy 55-200 objektív, mert ezzel a témák nagy részét le lehet szerintem fedni.
De, ha ennyire szabott a keret rá én nem vennék tükrös gépet.
Picit belekötelekdnék:) Optikai szorzó nagyrészt márka/típus-vagyis lapkafüggő. Nekem pl 1.5es a Nikonnál. (Legtutibb persze a full frame:D)
MediaMearktban még mindig látok utolsó darabos EOS 350D-t, 140 körül van, szerintem jó vétel. Nekem egyetlen bajom vele, hogy kicsi a kezemnek, pedig nincs lapátmancsom, sőőőt:) De ha megfogtam, mindig 1-2 ujjam lecsúszott a markolatról, nem fért rá.
Én itt nem szoktam hozzászólni, de gondoltam okoskodok egy kicsit, mint fotózni szerető :)
Vumenke, ha már úgy döntöttél, hogy tükrös gépben gondolkodsz, akkor igenis az objektív legyen a fő csapásirány. Az alap szetteket maximum 18-55 mm-es obikkal adják. Ez durván lefordítva 3 szoros optikai zoomnak felel meg (tükrös gépnél meg kell szorozni 1,3-al, ha jól tudom).
Nekem fontos a nagy zoom, ezért két obi kellene egy tükrös géphez. Még elfogadható köztes megoldás lehet egy 55-200 objektív.
Tükrösben én is a Canon EOS 400-at választanám, de a motoros fókusszal ellátott objektív elég húzós (60 ezer körül van)
Ha nem ragaszkodsz mindenáron a cserélhető objektívhez, akkor ennyi pénzért inkább vegyél egy fix obis gépet. Tapasztalatom szerint inkább olyat, ahol az objektív eleve zárt házban van, és belül mozognak a lencsék.
Én egy Panasonic FZ30-at (FZ50 ami ma kapható) használok, ez elvileg 12X-es zoomos, 420mm-ig megy, képstabilizátorral.
Nagyon szeretnék én is egy tükrös gépet, de mire összerakom egy 300-as objektívvel, tartalék akkuval, 2X2 Gb SD kártyával, már bőven 200 ezer fölött lennék.
A Panához pótakksi max 10 ezer (gyári), 2 GB SD 3-4 ezer(150X sebesség). És szerintem pazar képeket csinál.
Hú, nagyon kösz a sok hasznos hozzászólást Mindenkinek! Jó, hogy nem mindenki olyan lúzer fényképező-témában, mint én :)
Nem az akku alapján szeretnék dönteni, de azért nem akarok úgy járni, mint a mostanival, hogy 5 vakus kép után már villogott az akku visszajelző led:(((
Ja, egyébként én csak az alap szettet akarom megvenni (alapban is van objektív, nem?), semmi spéci cucc nem kell.
Na ok, akkor könnyebb kérdés: mire érdemes figyelni? :)