na, az én utolsó off-om: mondjuk vagy 5-6 kávét biztosan megiszok, a kávéhoz még sosem figyeltem mennyit cigit szívok, de biztosan nem is így értetted... szóval egy nap olyan majdnem 2 doboz cigit fogyasztok. de ez most van csak így, mert itthon unatkozom, egyébént egy doboz körül szokott mozogni..
de, épp most pótlom a mulasztást:) lefőztem vagy fél liter kávét és most adagolom:) inravénásan biztosan jobban hatna, de azt így nem annyir a lehet megvalósítani...
nagyon jó idézeteket tettetek ám be. és az milyen szép, amit a greenwood idéz, hogy minden este foglyul kell ejtenem egy ízt... gyönyörű. és milyen érdekes, hogy nem őt kell, hogy foglyul ejtse az íz, hanem ő ejti foglyul. elképesztően öntudatos nő.
és innen mennék át oda, hogy egy ici-picit nem értek egyet veled river. okés, hogy tisztában volt adottságaival, de szerintem azzal is tisztában volt, hogy ezt mások is látják. azt gondolom, hogy mély depressziója és minden dolga mellett, egy nagyon korrekt, nagyon tudatos nő volt. tudta mi az, amivel rendelkezik, tudta, hogy mit várnak el tőle. például ez a "Kiirtalak magamból, mert nem bírom elviselni, hogy múló ábránd legyek... " ez szerintem nem többre tartás. ez nekem teljesen úgy hangzik, mint egy felhívás keringőre, mert hogy az illető ábrándozott róla, és akkor most odaszól, hogy figyelj, leírom ezt, mert engem is meg lehet ugyan közelíteni, csak épp nem mindenkinek. Nem arról van szó, hogy valaki játszadozik vele, arról van szó, hogy ő unta meg a játékot, nem akarja kihasználni az illetőt, kiteríti a kártyáit, ilyesmi. persze lehet, hogy nem látom jól, igaz.
a gondolatod második része river annyira igaz, hogy nem is nagyon tudtam egyebet csinálni amikor olvastam azon kívül, hogy a fejem bólogatás gyanánt mozgott a nyakamon. jól szóltál testvér:)
Elolvastam őket a tieidet is, látom te is szorgosan "dolgoztál" :)
Íme az enyém, az első, amit megjegyeztem magamnak, amikor elkezdtem olvasni, még nagyon az elején van a könyvnek:
"...Igen belédhabarodtam [nyilvánvalóan Emile-be]; tart még. Ilyen erős testi érzetet senki nemébresztett bennem korábban. Kiirtalak magamból, mert nem bírom elviselni, hogy múló ábránd legyek... Mielőtt a testemet adom, a gondolataimat, az agyamat, az álmaimat kell adnom. Neked pedig ezek egyikéből sem jutott.
Olyan sok fájdalom jár ezzel a játékkal, társat keresünk, kísérletezünk, próbálkozunk. Aztán hirtelen arra riadunk, elfeljtettük, hogy ez csak játék, és könnyezve fordulunk el.
Ha nem gondolkoznék, sokkal boldogabb volnék; ha nem volna nemi szervem, nem ingadoznék állandóan a vibráló érzelem és a könnyek határán.
Idő múltán feltehetőleg hozzászokom majd a házasság és a gyerekek gondolatához. Csak ne szívódjon föl az önkifejezés vágya valami jól elrendezett érzéki homályba. A házasság, persze, maga is önkifejezés, csak nehogy kiderüljün, hogy a művészet, az írás nálam nem más, mint a szexuális vágyaim szublimátuma, amely azonnal elapad, mihelyt férjhez megyek. Bárcsak rátalálhatnék... a férfira, intelligens, de egyúttal jóképű és vonzó is. Ha én nyújthatom ezt a kombinációt, miért ne váhatnám el ugyanezt egy férfitól?..."
Több szempontból is megfogott ez a részlet. Az első, amit mond: "kiirtalak magamból, mert nem bírom elviselni, hogy múló ábránd legyek..." Mintha egyszerűen többre tartaná magát annál, hogy egy "valaki" csak úgy eljátszadozzon vele, tisztában lenne saját szépségével és értékével. Ugyanez olvasható ki belőle az idézet végén: "Ha én nyújthatom ezt a kombinációt, miért ne váhatnám el ugyanezt egy férfitól?...". Itt világosan kimondja, miután felsorolja egy egyelőre még nem létező férfi jótulajdonságait, mintegy átvetíti magára ezeket, sőt, mintha az egész felsorolás önmagából indult volna ki. Igen Sylvia tisztában volt saját adottságaival, mint külső, mind belső szempontból. Abban viszont már korábban sem volt biztos, hogy mások is látják ezt, hogy ugyanannak látják, ami ő valójában. És ez a legszörnyűbb az egészben, hogy nem annak látták, aki valójában volt. Ez legalább olyan rossz, mintha saját magát nem fogadná el.
A másik gondolat, ami nagyon megtetszett: "Mielőtt a testemet adom, a gondolataimat, az agyamat, az álmaimat kell adnom. Neked pedig ezek egyikéből sem jutott". Ennél jobban számomra még senki sem fogalmazta meg, hogy miért is fontos türelmesen kivárni a nagy Ő-t, és azzal élni át az első szexuális élményt, és egyáltalán csak olyannak szeretkezni, akit valóban szeretünk. Tökéletesen érzékelteti, hogy a test önmagában "csak" egy test, érzelmek nélkül, ahhoz, hogy érezzük mi árad belőle, ahhoz ismerni kell a másik gondolatait, álmait, vágyait...
És meg utolsó mondata: "Ha nem gondokoznék, sokkal boldogabb volnék..." Ezt csak úgy leírtam még egyszer, annyira tetszett, nem fűzök hozzá semmit...
Én pedig közben kigyűjtöttem néhány idézetet a Naplóból, íme (közben olvastam a hozzászólásodat, Riv: amint látod, több idézetet is leírok, kíváncsi vagyok, lesz-e egyezés):
>>A legjobban, azt hiszem, a képzelőerő halálától félek. Mikor az ég ott fent egyszerűen rózsaszín és a háztetők egyszerűen feketék: a fényképező elme paradox módon az igazat mondja a világról, de ez az igazság értéktelen. Én az egyesítő szellem, a „formáló” erő után sóvárgok, amely túláradóbb és nagyobb találékonysággal építi fel a maga világait, mint Isten. Ha csöndben üldögélek és semmit sem csinálok, a világ, mint lassú, jelentés nélküli dobszó dübörög tovább körülöttem. Mozdulni kell, dolgozni, álmokat kergetni: az álmok nélküli élet szegényes voltát még elképzelni is riasztó: a legrosszabb fajta őrület; a képekkel, hallucinációkkal telített élet viszont legalább olyan, mint egy Bosch-kép.>>
>>Új életet alakítok ki magamnak szavakból, színekből és érzésekből.>>
>>Összeszedem magamat: mától fogva minden este foglyul kell ejtenem egy ízt, egy érintést, a nap szeméthalmából egy képet. Hogy eltűnne, elpárologna ez az egész élet, ha nem ragadnám meg, nem kapaszkodnék belé, amíg emlékszem a dicsőség szúró fájdalmára.>>
>>Ha férfi volnék, regényt írhatnék belőle, mert nő vagyok, miért kell csak sírnom és fáznom, sírnom és fáznom?>>
>>Az én egészségem az írás, ahogy az élményeimet sztorivá, költeménnyé, regénnyé csiszolom, ezért szenvedtem, vagy inkább, ezért jó, hogy szenvedtem és megjártam a poklot, ha még nem is minden poklokat. Nem élhetek magáért az életért, csak a szavakért, melyek föltartóztatják az áramlatot. Az életemet, úgy érzem, nem is élhetem addig, amíg vannak könyvek és történetek, melyek az időben folyamatosan újra teremtik. Túl gyorsan elfelejtem, hogy is volt, és az itt és most rémületébe zsugorodom, múlt nélkül és jövő nélkül. Az írás feltöri a halottak kriptáit, és az egeket, melyek mögött ott rejtőznek a jövendölő angyalok. Az agy teszi, csak teszi a magáét, szövögeti a hálóját.>>
>>Csupa élet életet akarok: gyerekeket, szonetteket, szerelmet, és koszos edényt – és az életigenlés ritmusát kizengetni, kizengetni zongorákon, sílejtőkön és az ágyban, az ágyban, az ágyban.>>
Ratti te is?? Ha valakiről, hát rólad már tényleg nem képzeltem volna...
Greenwood: Én nem a Danielle Steel-ekre gondoltam, nekünk is van otthon egy csomó pöttyös, és csíkos könyv, és anyám mindig próbált rábeszélni, de egy-kettő végigszenvedése után letettem róla, hogy többet olvassak. Pedig neki van ízlése, és nem nyilván nem a legrosszabbakat adta nekem...
Így aztán áttértem a (ne nevessetek!) Tarzan könyvekre, majd a komoly háborús regényekre, és kimaradtak a pöttyes könyvek.
GW: Elhoztad a Naplót? Én el, és majd mindjárt beírom a saját kedvenc részemet. A másikat rád bízom...
csíkos-pöttyös könyveket én is olvastam, bevallom itt és most töredelmesen. és volt, amelyik tetszett, na. azt kell mondjam. és tényleg, ahogy most greenwood írta tisztára megvilágosodtam, mert eddig sosem tudtam, hogy igazándiból mi tetzsett bennük, és most rájöttem, hogy hoppá, igen, az hogy lányokról szólnak. hogy lányok gondolkznak benne. igen, asszem ez volt az, ami miatt érdekelt.
mellesleg az a részlet, az tényleg nagyon úgy van, csak azért az olyan torz, ahogy leírja, mert olyan, mintha kizárná azt, hogy ez a nő gyöngéd is tudott lenni. pedig annyira. és ugyanakkor, mikor az arcodba rakja a csizmát, ugyanakkor olyan szelíd is. olyan, amit például egy férfi nem tud leírni. és mikor kegyetlen akar lenni, akkor meg durván kegyetlen, egyszerűen nem is lehet leírni milyen ez. tényleg nem.
A lányregényekben az a jó, hogy lányokról szólnak. Ne keverd őket össze a Danielle (?) Steel és tsai-féle szerelmes baromságokkal. Lehet bennük szerelem is, persze, de a legfontosabb tulajdonságuk az, hogy minden, ami történik, az egy lány főszereplővel történik -- ez benne a pláne. Szóval lehet, hogy tágan értelmezem a lányregény fogalmát... Bár gyerekkoromban végigolvastam a helyi könyvtár teljes csíkos-pöttyes állományát is...
(valami miatt mindig kevésbé érdekeltek az olyan könyvek, amelyekben ffi volt a főszereplő... Az igazi nagy kedvenceimre persze nem igaz, meg ha jó a könyv, akkor végül már mindegy, csak meg vagyok verve ezzel az előítélettel -- hülyeség:)
Ezt olyan furának tartom benned. Mi jó volt azokban??? Olyan mintha agyra-főre romantikus amerikai filmeket néznék... Nagy ritkán akad közöttük egy jó, de az is hamar felejthető. Na jó, én mindenki ízlését becsületben tartom, csak fura volt tőled. Ennyi.
Én viszont nagy lányregény olvasó voltam -- sőt néha még mindig kedvem lenne lányregényeket olvasni... De most már kicsit véresebbeket, stb. Szóval jó megközelítés az Üvegburához a lányregénység.
Ja, értem, szóval igazából ezt már te is érezted, csak nem fogalmazódott meg benned ilyen világosan, ahogy itt leírták.
Merthogy tényleg igaz, amit írnak, csak azért kérdeztem, hogy miért gondolkodtál el rajta, hogy esetleg te mégsem tartod annak...
Igen, az a lányregényes dolog nekem is tetszett. Attól függetlenül, hogy nem sokat olvastam belőlük... Alig semmit.:)
Az, hogy tényleg van Sylvia verseiben (a késeiekben) kegyetlenség, "pofába-csizmát magatartás", csak eddig ezt nem fogalmaztam meg soha a magam számára. Arról, hogy mennyire feminista hősnő vagy mennyire nem az, fogalmam sincs, viszont az ördögi módon [mindkét nemmel szemben alkalmazott] kíméletlenség -- ez nagyon ott van, szerintem, és én ezért is zúgtam bele főleg...
A lányregényes hasonlat meg baromira találó, azért ütött, mert annyira nyilvánvaló, és olyan frappánsan van itt leírva. Véres lányregény, hehe. Ilyet kéne írni:)
És mi volt ebben neked az elgondolkodtató?? Mármint úgy értem, azon szoktunk gondolkodni, amivel nem feltétlen értünk egyet, viszont nyitottak vagyunk a megértésére, elfogadására, ha azt ésszerű érvekkel alátámasztják...
Tehát?
Én most idézek itt valami elgondolkodtatót (engem legalábbis...na):
>>Plath nem kedves: ez az Ariel versek legjellemzőbb vonása (...) a Hughes köszöntötte "igazi én" így ad jelet magáról. Feminista hősnő státusa nagyrészt ebből a hangvételből eredeztethető. (...) "minden nő fasisztát imád", írja az Apu c. versben, természetesen hímnemben. De a nők Plathban is épp a fasisztát szeretik, a "pofába csizmát" magatartást, amelyet, bár férfielnyomásról ír, ő maga ördögi módon mindkét nem olvasóival szemben alkalmaz.
Az Üvegbura még nélkülözi az utolsó versek nagyságát, de hangvétele üdítően nem-kedves. (...) a könyv látszólag gyerekes, csalókán hozzáférhetőnek tetszik, úgy olvastatja magát, mint egy lányregény. De ezt a lányregényt egy olyan nő írta, aki már megjárta a poklokat, és most bosszút akar állni kínzóin. Méreggel, hányadékkal, vérrel teli ez a lányregény (...).>>
bocsi:)) majd próbálok egyszerűbben, biztos azért van, mert a vizsgákra nagyon megtanultam csavarni a szót, hogy leplezzem nemtudásom magas színvonalát:)
akkor lett volna nem valaki, ha így maradandó élmény lett volna, és nem ilyen millióból egy szempontból:) szóval megegyezünk akkor a valakiben, okes?
és akkor most kshields jöjjön és indokolja meg a "vele" nézetét:)
