Ne haragudj, most, hogy elnyíltak az orgonák, kevesebbet látogatunk erre.
Szóval: a kiásott orgonatőnél mindenképpen sérülnek a gyökerek (főleg a legértékesebb hajszálgyökerek). ilyenkor tanácsos a növényt visszavágni, hogy a kevesebb gyökérnek kevesebb lombfelületet kelljen csak táplálni. Nem tudom, mekkora volt a tő és hogy ezt megtetted-e. Még mindig nem késő, így ugyan jövőre nem lesz virágod, de jól megerősödik a gyökérzet és akkor majd tud fejlődni a bokor.
A nyári orgona késő nyáron (július) kezd virágozni, úgyhogy van még ideje, ilyenkor még bimbók sincsenek rajtuk. Tavasszal érdemes alaposan visszavágni, akkor több friss vesszőt és azokon több virágot hoz. Télen jólesik neki egy kis tőtakarás, tavasszal meg valami trágya, hisszen egy teljes hajtásrendszert és rengeteg virágot kell kifejlesztenie, ahhoz meg kell a tápanyag.
Nekem azzal kapcsolatban lenne kérdésem, hogy még a tavasszal ültettem fehér orgonát. Úgy kaptam egy kolleganőmtől. Reggel kiszedte a földből, én mentem érte, és már ültettük is el. Tökre megörültem, hogy megeredt (legalábbis azt hittem), hiszen hozta az új szép zöld levélkéket. Virágot nem vártam, mert itt lejjeb írta valaki, hogy első évbe még nem virágoznak. Na, aztán kb 2 hete satnyulásnak indultak a növénykék :((( A levelei olyanok, mint amikor nem öntözöl mondjuk egy szobanövényt. Szóval mi lehet ez? Valami betegség? Vagy csak valamit nem jól csináltam telepítés után?
Attól viszont írtó boldog voltam, hogy a tavasszal vett kék nyári orgonám szépen megeredt, és nemrég vettem észre, hogy mindegyiken lesz is virág:))
A nyári orgonák mettől meddig szoktak amúgy virágozni?
Nem voltam egy ideig itt. Egyre több idöt töltök a kertben, mert a tavasz eddig nem sokat engedett. Az orgonaszezon elég jól sikerült, nem volt vihar, komolyabb kánikula. Egy kis fagy megijesztett eleinte, de annyi volt az egész. Egyébként szokás szerint nagyon szeszélyes volt eddig sok esövel és széllel.
Az új orgonám címkéje vicc volt, nem is érdekel! Itt azt jobb nem is nézni
Én is kérdeznék: ismer valaki olyan növényárudát, ahol orgonából egynél több fajtát lehet kapni? Nem azt a bőséget kívánom, ami Gurigáéknál van, de azért valami hasonlót.
Idenézz, mit vettem! Amiröl az elöbb beszéltem... Igaz, hogy a színárnyalat nem kék, hanem rózsaszín, de az illata ugyanolyan kellemes. Már a közelébe érve érezni lehet! Kicsike még, de...NEM BALY !!!!
Zsu, ez a "Sensation" jól mutat, de az illata nem valami erös.
Én is láttam tavaly egy másik gyönyörüséget, azért még többet kértek. Valami "Siberia Delight" volt a neve. Dupla fehér virág, kékes árnyalattal. Az illata fantasztikus volt! Meg is vettem volna azonnal, ha nem lett volna olyan gyalázatos állapotban!
Megengedték, hogy egy kicsi hajtást mégkisebb gyökérrel kivegyek alóla. (Csak azért, mert sok dolgot vettem már tölük). Eldugtam, szépen meg is eredt! A többiek közt volt az orgona-óvodában. Mind áttelelt, CSAK AZ NEM !!!! Hogy az a szibériai......(jóvan, nem akarok káromkodni...)
Hát, bizony volt egy dupla fehér, amelyik már nyílás után 3-4 nappal kezdett rozsdásodni. Ki is vágtam. Ezek a szimplák hihetetlenül jól bírják. Elsöként virágoztak három hete, és még csak most kezdenek hervadni. Érdekes módon a hervadt szirmokat lehullajtják, amikor már rozsdás kezd lenni.
Az elsö kép ma készült, ahogy friss virágot tettem az egyik vázába. A második pedig egy esö után, amikor szegény fehér orgonám ...hogyismondjam....lelankadt egy kissé...
Tegnap lattam ilyent a kertesznel - a szivem szakad meg erte!!! 49.00-et kertek erte - annyit meg nem adok erte. . .akarmennyire is faj a szivecskem erte :((
Ha rengeteg sarjad van a kék orgonából és nem sajnálod tőlem, meg el tudod juttani kiwancsihoz, gondolj rám is, légyszíves. Feltéve, hogy neki sincs ellenére, ha én meg beugrom hozzá érte. Előre is köszönöm!