Természetesen nekem sincs semmi problémám a hagyományokkal, és azok tiszteletével, ennek ellenére nálunk nincs ilyen névöröklés. Ha lenne egy lányom, szerintem nem adnám neki az én nevemet, nekem az Éva nagyon tetszik, az lenne.
Nálunk MA MÁR nem szokás a név továbbvitele. - általánosságban is.
Nyilván ha tovább mennél a családfában, találnál példát, mondjuk a századelőről.
A század közepén kezdett egyre jobban kiveszni ez a szokás, ami nem is baj. De én megértem, és tisztelem azokat, akik így képviselik a hagyományokat (meggyőződésem, hogy a legtöbb esetben nem fantáziátlanságról van szó!).
Nálunk nem szokás a név továbbvitele, főleg nem nőknél. Férfiaknál az öcsém az első, aki apu nevét kapta. Anyunak van egy bátyja, aki az apja nevét kapta, de az ő fiai már nem örökölték ezt a nevet.
Hát, mi nem gyártottunk nagy koncepciókat névadás-ügyileg. Az biztos volt, hogy ha fiú, akkor apuka keresztnevét kapja elsőnek, plusz egy másikat, amit én választottam, ezt már az elején eldöntöttük. A lánynéven nagyon sokat gondolkodtunk, a vezetéknévhez elég nehéz jól illőt találni, pedig az egész naptárat végignéztük. Ami nekem tetszett, az a férjemnek nem, és fordítva. Bár a férjem úgy volt vele, hogy csak fia születhet, nem is nagyon akart lánynéven vitatkozni. Aztán amikor félidős terhes voltam, egy ultrahangos vizsgálat után azt mondták, lány lesz. Na, akkor megint beindult a keresés, megegyeztünk egy lánynévben is, Orsolya. A további UH vizsgálatokon nem látszott a neme, lányt vártunk. Megszületett a kisfiunk. Több barátomnak, rokonomnak üzentem a kórházból, hogy megérkezett Tamás Imre, mire az egyik barátnőm visszakérdezett "és mi történt Orsikával?". :)
nekem a név továbbvitele tök természetes, és mikor megtaláltam annak az ősömnek az anykönyvi kivonatát, akitől a nevem örököltem, az nagyon jó élmény volt. AZ, hogy tényleg létezett, és évtizedeken- évszázadokon átívelően kapcsolódunk egymáshoz azokkal az őseimmel, akik a nevemet viselték. Ráadásul kiderült, hogy aznap anyakönyvezték, amelyik napon én születtem, ez külön nagyon tetszett.
Az is érdekes, hogy Júda két olyan felmenője nevét viseli, akik nem a könnyű, kompromisszumkész természetükről voltak híresek, és ő is egy rém makacs gyerek :)
Apai nagyapáméknál nagyon rövid ideig éltek a férfiak (míg apai nagyanyám családjában 90-100 évig volt szokás élni a férfiaknak) így két név váltakozott a családban: volt a Benjáminok generációja és a Samuk generációja. A miénk Benjámin lenne, de csak lányok vagyunk, a gyerekeim generációjában már lett Benjámin, nagymamám örömére :)
Mi a létező legbonyolultabb megoldással éltünk :) A koncepció az volt, hogy a gyerek hívóneve van elől, az elhunyt ősöktől örökölt név hátul. De a fiamnak mindkét neve volt már a családban, igaz, két külön embernél (déd és üknagyapa). Viszont anyakönyvezve csak a "mellék" nevére van a polgári anyakönyvben, a teljes neve csak az egyházi anyakönyvben szerepel. Hallgatni a hívó nevére, és a teljes nevére is hallgat. Ha azt mondom neki, kisbabám, vagy ilyesmi, sértetten közli, hogy ő nem kisbaba, hanem Júda Áron. Sőt, Dúdaájon :)
Pedig keresztnév rengeteg van, csak fantáziával kellene őket használni...
OFF
El tudom képzelni, mennyire furcsa érzés a "sírkőn a nevem" -- nekem az volt rettentő különös, amikor egy horvát kisvárosban belefutottam a függ. háborús hőseik emlékművébe és a nagyon sok volt rajta a születési évemből, felért egy fejbevágással.
Igaz,egyik rokonunk temetésén, mikor mondták a nevét, még én is furcsán éreztem magam, hiszen ott állt mellettem az azonos nevű fia (akit én előbb és jobban azonosítottam azzal a névvel, különösen hogy az apá általában a becenevén nevezték, és korábban nem is tudatosult bennem a két név azonossága)
De akkor ez a zsidó vallás szerint meg még rosszabb: mert ott már csak a halott ősről hall a gyerek, csak a temetőben látja a fejfán a "saját nevét".
Míg ebben az esetben ha apáról kapja a nevét, legalább még életében is ismeri, ismerte "a névadó őst", tudja személyhez kötni - és talán megkülönböztetni is jobban tudja magát tőle.
"kimenni a helyi temetőbe, és meglátni pár sírkövön a saját nevedet."
De kis helyen ez kikerülhetetlen, ahol kevés vezetéknév van, gyakran megesik, hogy azonos kersznév is kerül mellé: ha nem az apé, akkor nagybácsié, más rokoné, nem is annyira rokoné...
Falubeli család: apuka K. Lajos, elsőszülött fia K. Péter Lajos, másodszülött fia K. Lajos András. :) Náluk még az ük-ükapát is K. Lajosnak hívják. Szerintem elég szar érzés lehet kimenni a helyi temetőbe, és meglátni pár sírkövön a saját nevedet. Tudom, morbidan hangzik, de erre is gondolni kellene.
A párom nem az apja nevét kepta, főként miután negyedik fiú a családban, az összes rokon nevét elvitték előle a bátyjai. : )))
Erről a nagymamám jutott eszembe, akinek egy nővére és egy öccse volt, és ők (mint a nemükön belüli első gyerekek) a szüleik (tucat)nevét kapták: Magdolna és István. A nagymamámnak viszont jutott egy nem gyakori, de nem is túl ritka, pont jó név, a Sarolta. :-)
"és igazságtalannak is tartom a fiúgyerekekkel kapcsolatban, hogy csak az egyik kaphatja meg az apja nevét - mi van, ha a másik is azt szeretné? : )))" Ezen már én is gondolkodtam, mi van akkor ha két gyerek két-két kerszetnevéből az egyik egyforma? ilyet lehet? (természetesen ugyanazon vezetéknévvel, ugyanazon szülőktől;-)
És mi van, ha "változik" az egyik szülő, és ugyan azt a nevet akarja adni a megszületendő közösnek, mint a már meglévő nem közösnek? :-))
Engem nem igazán érdekelnek a vallási rendeletek, semelyik vallásból, és nekem egyrészt nagyon tetszik a párom neve, másrészt volt egy ilyen Dűnés "mi hát a fiú, ha nem az apa folytatása?" fíling bennem, és kész. A párom nem az apja nevét kepta, főként miután negyedik fiú a családban, az összes rokon nevét elvitték előle a bátyjai. : )))
Alapban az nekem sem tetszik, mikor egy férfi ahhoz ragaszkodik, hogy a saját nevét kapja a gyereke, és igazságtalannak is tartom a fiúgyerekekkel kapcsolatban, hogy csak az egyik kaphatja meg az apja nevét - mi van, ha a másik is azt szeretné? : )))
Nálunk még az iskolakönyvek címkéire is ráírjuk mindkét nevet, ragaszkodnak hozzá.
A Rózsa lányom a saját névnapján született, Violának meg 19-én névnap, 24-én karácsony, 29-én születésnap, szóval mindkettőnek a második név névnapját tartjuk, aminek meg az a poénja, hogy egybeesik az én névnapommal. : )))
Nekünk nem "fölösleges bonyodalom". Ezt az egy - inkább kedves, mint bosszantó - helyzetet leszámítva soha nem volt még gond.
A két név jól hangzik együtt, bemutatkozáskor használja is mindkettőt, és együtt sokat lágyítanak a vezetéknéven.
Nekem ehhez a vezetéknévhez csak az Anna tetszett volna, szintén a lágyítás miatt, de akkor rengeteg Anna született hirtelen, és még egy lánynév, de azt meg már elsütöttük az elsőszülöttnél.
Ne valami nagyon kacifántosra gondolj egyébként :)
Én ismerek olyan családot, ahol apuka nevét kapta a fiú, anyuka nevét a lány gyermek, és a fiú gyermek feleségét is úgy hívják, ahogy az anyukát és a lánytestvérét. A lány gyermek megelégedett egy másik nevű fiúval. :)
A zsidó vallás ebből a szempontból szerintem nagyon bölcsen rendelkezik. Én sem rajongtam azért, hogy a fiunk az apja nevét kapja, apuka ragaszkodott hozzá, pedig őt nem az apja után nevezték el. Fura dolgok ezek.
Nem tudom, én még soha nem találkoztam olyan kérdéssel, hogy akkor melyik a gyerekem igazi neve? Orvosi papírokon, óvodában pl. csak a Tamás van kiírva, persze lakcímkártyán, bankszámlán mindkét utóneve szerepel. A családban ez sosem volt kérdés, mindig Tominak hívjuk. Aztán majd egyszer csak, talán eljön az a nap, amikor ő fog mindenkit megkérni, hogy inkább Imrének szólítsák. De ez még vagy nagyon messze van, vagy lehet, hogy nem is következik be. Amúgy eddig még sehol sem volt problémánk a dupla keresztnévvel. A húgom mindkét lányának is két keresztneve van, és az elsőn szólítjuk őket, pedig ott nem téma, hogy anyuka nevét kapta volna bármelyik is.
szamomra pont ezert nehezen ertheto es elfogadhato az ifj. Bela, Geza stb. nevadas...a zsido vallasban pl. kifejezetten tilos elo csaladtag utan nevet adni
egy ismerosunk amugy most szakit a csaladi hagyomannyal es miutan o mar az 5. Janos a csaladban, a fia most Levente lesz.
o meg az apja utan kapta a nevet, a lanytestvere az anyja utan
Két keresztnévnél mindig azzal csesztetik az embert, hogy melyik a gyerek igazi neve. : ))) Pl. nálunk a lányoknál elöl van a "hívónév", hátul a "melléknév" (ezt még nagyjából el tudják fogadni), de a fiamnál elöl az apja neve, ami melléknévként szerepel, és hátul a hívónév, ezen a családban nem egy ember problémázik. Hogy miért nem fordítva adtuk, stb (azért nem egyébként, mert nekem ritmikailag így volt kerek, titi-tá titi-tá: titi Zsolt Olivér, nekem jobban hangzik, mint titi Olivér Zsolt). Pedig egész sok kisfiút ismerek, aki az apja nevét egy kiegészítéssel kapta és már eleve a kiegészítést szánták hívónévnek...
