Na még egy kicsi... Egyszerűen mesteri duplagondol!
"Also Speer, die Bombenangriffe auf unsere Städte haben auch ein Gutes. Es ist viel einfacher, nur den Schutt wegzuschaffen, als selbst alles niederzureißen. Wenn der Krieg erst mal gewonnen ist [kiemelés tőlem - Bögöy], dann wird es mit dem Aufbau ganz schnell gehen.
Wie viele tausend Stunden haben wir beide mit diesen herrlichen Entwürfen verbracht.
Sie sind ein großes Genie, Speer. Doch, doch...
Nur Sie und ich wissen, dass ein Drittes Reich nict vorstellbar ist, das aus Warenhäusern und Fabrikgebäude besteht. Nur Wolkenkratzen und Hotels.
Dieses Dritte Reich wird eine Schatzkammer sein für Kunst und Kultur, die Jahrtausende überdauern. Wir sehen die antiken Städte vor uns, die Akropolis... Wir sehen die Städte des Mittelalters, wir sehen ihre Dome und wissen, dass die Menschen so was brauchen: einen Mittelpunkt.
Ja, Speer... Das war meine Vision. Und das ist sie noch immer!"
Speer-t érdekes módon nem baszták el, pedig a történeti hűség az ő ábrázolása körül elég nagyokat hibádzik... Valahogy hangulatában mégis szerintem eléggé jól visszaadták annak az embernek a viselkedését az utolsó napokban.
Goebbels nekem se tetszik annyira, de azért volt egy nagyon jó jelenete. Feketével kiemeltem a kedvenc mondatomat:
"Brigadeführer, was kann ich für Sie tun?"
"Herr Minister, die Russen schießen Ihre Männer vom Volksturm ab wie die Hasen! Diese Männer haben weder Erfahrung im Häuserkampf noch geeignete Waffen."
"Was dieser Männer in der Kamperfahrung und Waffen fehlt gleichen sie aus mit ihrem glühenden, bedingungslosen Glauben an den Endsieg."
"Herr Minister, wenn Sie diese Männer nicht bewaffnen können, dann können sie nicht kämpfen! Sie sterben sinnlos."
"Ich kann kein Mitgefühl empfinden. Ich wiederhole, ich kann da kein Mitgefühl empfinden! Das Volk hat diese Schicksal selbst gewählt!
Ja, das mag für manche Leute eine Überraschung sein. Geben Sie sich keine Illusionen hin. Wir haben das deutsche Volk ja nicht gezwungen. Das hat ja uns selbst beauftragt. Jetzt wird ihnen eben das Hälschen durchgeschnitten."
tegnap este az M1-en nyomták a Fivér c. japán filmet.
A rendező és a főszereplő: Kitano Takeshi...
hamisítatlan yakuza sztori, talán annyi extrával,hogy amerikában játszódik. végig fröcsög a vér meg az agyvelő és természetesen a végén, ahogy az kell, Takeshit is szitává lövik, hehe
Kemény gyerekek elveszik a lasztit a dagadt vietnami napközistől. A nagyapó még a Ho Shi Min ösvényen nyomult, de a bratyó már a hip-hoppot nyomja, a gonoszoknak meg annyi. Megható történet a kicsi sárga bevándorlók gyors szocializációjáról amerikai barátainknál.
"Das Leben vergibt keine Schwäche. Die sogenannte Menschlichkeit, das ist ein Geschwätz der Schweinepfaffen. Mitleid is eine Ursünde. Ich sage immer, Mitleid zu haben mit den Schwachen ist Verrat gegen die Natur!"
"Das Starke kann letzlich nur triumphieren indem es das Schwache ausmerzt."
"Ich selbst habe mir diesen eisernen Naturgesetz gehorchend, stets jedes Mitgefühl versagt. Ich habe die Widerstande im Innern wie die Gegenwehr der Fremdrassigen immer mit brutaler Härte eiskalt niedergeschlagen! Anders kann man das nicht machen. Die Affen zum Beispiel trampeln jeden Außenseiter als gemeinschaftsfremd tot. Und was für die Affen gilt, muß doch in erhöhtem Maße für den Menschen gelten."
Az meg, hogy Lenin aggódva figyelte volna Sztálin hatalmának erősödését, tudtommal féligazság: eleve Sztálin Leninnek köszönhette a karrierjét.
ej-ej "féligazság", "igazság"... ott voltál? hehe
de amúgy igazad van, nem logikus. mondjuk az sem jelent semmit
Sehogy se kapcsolódik az előző vagy következő bekezdésekhez...
innen onnan összeollózott az egész cikk, nem figyeltek eléggé hogy értelmes legyen. azért azon a sztorin, hogy meg kellett változtatni a képen a tábornokok sorrendjét, megfeküdtem
Úgy látszik, nem is olyan érdektelen rendszer ez a kommunizmus, mint azt az utóbbi tíz évben gondoltam... Mostanában már csak a nácizmus érdekelt, de lehet, hogy ott is vannak még csemegék.
Pár kérdés a cikkel kapcsolatban:
A következő részlet kakukktojás?
A nyilvános számítógép-hálózatok megjelenésével – a nemzetközi terrorizmus és a gazdasági kémkedés elleni fellépéssel indokolva a profilbővítést– az elektronikus adatforgalomra is rászálltak: szinte minden leolvasott weboldal, elküldött e-mail archiválódik valamelyik lehallgatóállomáson, csakúgy, mint a telefonbeszélgetések, amelyeket hangfelismerő technológiák segítségével analizálnak. A számítógépek minden állomáson ugyanazt a szoftvert futtatják, ez a „Dictionary”, vagyis a Szótár, amely kulcsszavas keresést tesz lehetővé a hatalmas adathalmazban.
Az öt tagország titkosszolgálatai összeállítottak és folyamatosan frissítenek egy-egy szótárt, amelyben a számukra valamiért érdekes kulcsszavak kapnak helyet – a napi „termést” átfuttatva ezen a programon, a gép kiválogatja a gyanús üzeneteket, ezek közül pedig hús-vér ügynökök választják ki a valóban fontos információkat. Az egész folyamatot az NSA koordinálja – a brit, az ausztrál, a kanadai és az új-zélandi titkosszolgálatnak az amerikaiaktól kell kérvényeznie, ha a többi országban gyűjtött anyagból kíváncsi valamire.
Sehogy se kapcsolódik az előző vagy következő bekezdésekhez...
Az meg, hogy Lenin aggódva figyelte volna Sztálin hatalmának erősödését, tudtommal féligazság: eleve Sztálin Leninnek köszönhette a karrierjét. Lenint csak a legvégén kezdte Sztálin aggasztani, amikor már kezdte sejteni, hogy Sztálin a halálára játszik...
Már nem tudom hol olvastam (ezért lehet, hogy hülyeség is a most következő bekezdés...), hogy Lenin mindenkit lehúzott a végrendeletében, a legjobban Trockijt, és mindenkivel szemben alapvetően politikai kifogásokat hozott fel. Sztálin volt az egyetlen, akivel szemben "durvaságát," "erőszakos stílusát" meg hasonló személyes tulajdonságait hozza fel, és politikai kifogást nem emel ellene. Merthogy Lenin politikájának legegyértelműbb folytatója mégiscsak Sztálin volt...
Ezt a Bering-szorost majd megkeresem, ha otthon leszek... Emlékszem, hogy kerestük pár éve a Berija-szócikket... :-)
Buharin kapcsán viszont feltétlen le kell itt közölni Buharin (Sztálinak írt) utolsó levelét:
Meglehet, hogy ez az utolsó levelem. Egy levél, amelyet a halálom előtt vetettem papírra. Ezért is hadd fogalmazzam e sorokat hivatalos fordulatok nélkül. Tudom, hogy cellalakó vagyok. De hát Hozzád írom e levelet. És csak tőled függ esetleges létem vagy nemlétem a jövőben. Minden a kezedben van. Szeretnék tehát elbúcsúzni tőled, amíg nem késő. Míg ír a kezem, lát a szemem, és amíg így vagy úgy működik az agyam. És hogy ne merüljön fel benned semmiféle kétely, előre leszögezem, hogy a külvilág (a társadalom) szemében 1.) semmit nem vonok vissza mindabból, amit papírra vetettem eleddig, 2.) semmit nem kérek tőled ebben az értelemben (és ezzel kapcsolatban), még a könyörgésemet se halld meg. Eszemben sincs, hogy sorsom letérítsem azokról a sínekről, amelyeken most gurul. Mégis írok neked, hogy személyesen tájékoztathassalak. Nem tudnék úgy meghalni, hogy ne írjam le ezeket az utolsó sorokat. Vívódom, és tudnod kell, hogy mi okozza vívódásaimat.
A szakadék szélén állva, ahonnan tudom, hogy nincs már visszaút, a halálom előtti óráimban, becsületszavamat adom: nem vagyok bűnös mindabban, amit beismertem a vizsgálat során. [...] Ugyanakkor a legutolsó években őszintén és becsületesen képviseltem a párt irányvonalát. És megtanultam, miként kell értelmes módon értékelni és szeretni téged. Ám közben nem volt más kiút számomra, mint hogy beismerjem a vádakat, egyetértsek a többiek vallomásaival, sőt részletesen ki is fejtsem azokat. Mert máskülönben az a látszat keletkezhetett volna, hogy nem tettem le a fegyvert.[...] Amikor pedig töprengtem a történtek okairól, körülbelül az alábbi koncepciót tákoltam össze. Létezik ma az általános tisztogatásnak valamifajta nagyléptékű és bátor politikai ideája, amely a háború előtti idők terméke. Meg a demokrácia felé vezető úttal függ össze. Ez a tisztogatás érinti a) a bűnösöket, b) a gyanúsakat, c) a potenciálisan gyanúsakat. És engem lehetetlen volt kihagyni a szórásból. Van, akit egyféleképpen szerelnek le, másokat másfajta módszerekkel. És van, akit még valami más módon. Főleg azért kerül erre sor, mert ezek az emberek állandóan szapulják egymást, és közben örök időkre gyanút szítanak egymás iránt. Magamból indulhatnék ki: mennyire berágtam Radekre, aki összevissza beszélt rólam, azután én is elindultam ugyanezen az úton... [...] Viszont a tisztogatást gyakoroló vezetés teljes garanciát kap.
Az Isten szerelmére, ne hidd, hogy miközben magamban töprengek, titokban kifogásaim lennének ez ellen. Már rég kinőttem a "pelenkáskorból", és megértem, hogy a nagy tervek, a nagy ideák és a nagy érdekek mindennél fontosabbak. És kicsinyesség lenne a részemről a világméretű történelmi feladatok mellé, amelyek elsősorban a te vállaidon nyugszanak, felvetni a személyemmel kapcsolatos kérdést. És mégis ezen a ponton kínlódom leginkább. Ebben rejlik a legkínosabb paradoxon.
Sokkal nyugodtabb lennék ugyanis, ha tudnám, hogy te is hasonlóan vélekedsz. Akkor a lelkem is megnyugodna. Hát igen! Ha szükség van erre, akkor jó. De hidd el, hogy felforr a vérem, amikor arra gondolok, hogy te elhiszed a bűneimet. És szíved mélyén magad is elhitted, hogy nekem közöm lehet ezekhez a szörnyűségekhez. Mi is következik mindebből? Hogy én magam járulok hozzá ahhoz, hogy jó néhány ember (köztük én is) elpusztul. Akkor eredendő bűnt követek el! Ebben az esetben semmi nem igazolhat semmit. És most a fejemben minden összezavarodik. Üvölteni szeretnék, meg a fejemet a falba verni: hiszen én vagyok az oka mások pusztulásának. Mitévő legyek? Most mi a teendő?
Pedig egy cseppnyi gonoszság vagy gyűlölködés sincs bennem! És keresztény lelkületű ember sem vagyok. Ám nekem is lehetnek rigolyáim. Úgy hiszem, azokért az évekért kell most bűnhődnöm, amikor tényleg harcot folytattam ellened. S ha valóban tudni akarod a színtiszta igazságot, hát tudd meg: a legjobban egy olyan eset nyomaszt, melyről talán már rég megfeledkeztél. Egyszer, minden bizonnyal 1928 nyarán, nálad jártam, s így szóltál hozzám: "Tudod, miért is barátkozom veled. Mert ugye képtelen lennél cselszövésre?". Én meg azt feleltem, hogy igen. És közben Kamenyevvel szervezkedtem. [...] Akár hiszed, akár nem, szüntelenül erre az esetre gondolok. Olyasmi ez számomra, mint a zsidóknak az eredendő bűn. Istenem, milyen taknyos kamasz voltam, és milyen hülye! Most pedig életemmel és becsületemmel fizetek ezért. Hát ezért bocsáss meg, Koba. Most írok neked és sírok. Nem kell már nekem semmi. Pedig még azáltal is rosszabbodhat a helyzetem, hogy ilyesmit bátorkodom papírra vetni. Ugyanakkor képtelen vagyok, érted, képtelen vagyok egyszerűen hallgatni. S úgy elmenni, hogy el sem búcsúzom tőled. Mindezért nem haragszom senkire: a vezetéstől kezdve a nyomozókig bezárólag. Neked is könyörgöm, hogy bocsáss meg. Jóllehet már amúgy is olyan büntetés ért engem, hogy minden elsötétült előttem, s a sötétség elhomályosította az agyamat.
Amikor hallucinációim voltak, néhányszor magam előtt láttalak téged, egyszer pedig a feleségedet, Nagyezsda Szergejevnát. Idejött hozzám és megszólított: "Mit tettek Önnel, Nyikoláj Ivánovics? Rögtön szólok Joszifnak, vállaljon Önért kezességet." Annyira hitelesnek tűnt az egész, hogy kis híján felugrottam és tollat ragadtam. Majdnem megkértelek, vállalj értem kezességet! Így elegyedett akkor nálam a lázálom a valósággal. Tudom, Nagyezsda Szergejevna sohasem hitte volna el, hogy ármánykodom ellened. Az sem véletlen, hogy a szerencsétlen tudatalatti "énem" szüleménye e lázálom. Veled pedig órákon át szoktam gondolatban társalogni. Teremtőm, ha létezne egy olyan műszer, melynek segítségével bepillantás nyernél az én szétcincált, agyonkínzott lelkembe! Akkor meglátnád, hogy egész belső énemmel mennyire ragaszkodom hozzád. [...] Tisztában vagyok azzal, hogy ez már a "lélekbúvárkodás" tudományához tartozik - bocsáss meg nekem. Manapság nincsenek olyan angyalok, akik képesek lennének megállítani Ábrahám kardját. S amit a sors elrendel, az be is fog következni.
És végül engedd meg, hogy előadjam utolsó kis kéréseimet: [...] ezerszer könnyebb lenne számomra meghalni, mint átélni a várható nyílt bírósági tárgyalást: egyszerűen nem is tudom, képes leszek-e tartani magam. Pedig ismerhetsz, nem vagyok sem a párt, sem a Szovjetunió ellensége. Ezért mindent megteszek, ami az erőmből telik. Ám annyira véges az erőm, annyira súlyos érzések tolulnak fel a lelkemben, hogy megfeledkezvén a szégyenről és az önérzetről, térden állva könyörgöm: hadd ne kelljen megtennem ezt. Bár úgy látom közben, hogy már késő és lehetetlen, mégis kérem, hadd haljak meg a bírósági tárgyalás előtt. Jóllehet tudom, mennyire keményen elítéled az ilyen dolgokat.
Amennyiben halálos ítélet vár rám, előre kérlek, mindazzal kérlellek, ami csak szent lehet a számodra, intézkedj, hogy főbelövés helyett hadd igyam meg én magam a mérget a börtöncellában. Pontosabban, adjanak nekem morfiumot, hogy elaludjak, és ne ébredjek fel. Ez nagyon fontos a számomra. Nem is tudnék olyan szavakat találni, melyek kifejeznék, mily nagy kegyelem lenne ez számomra. Politikailag senki nem látná ennek kárát, hiszen nem tudódhat ki. Tegyék viszont lehetővé, hogy az utolsó perceimet úgy töltsem el, ahogyan én szeretném. Könyörüljetek rajtam! [...] Ám, ha esetleg valamilyen szerencse folytán életben hagynak, toloncoljanak ki Amerikába néhány évre (bár ezt előtte meg kell hánynom-vetnem a feleségemmel). Milyen érvek szólnak e megoldás mellett: kampányt indíthatnék, melyben kardoskodnék a politikai perek mellett. Halálos küzdelmet folytathatnék Trockij ellen. Magunk mellé állíthatnám a most még ingadozó ottani értelmiség nagy részét. Lényegében az ellen-Trockij szerepet tölteném be. Ezt a kampányt nagy elánnal és hatalmas méretekben folytatnám. Persze egy szakképzett belügyest is kiküldhetnének utánam. Ez lenne a magam vállalta biztosíték, hogy betartsam az ígéretemet. Vagy maradjon itt a feleségem, mintegy pótlólagos biztosítékként. Amíg be nem bizonyosodna, hogyan verem véresre Trockij and Companie pofáját.
De ha csak parányi kételyt is éreznének irántam, akkor küldjenek 25 esztendőre a Pecsora folyó mentére vagy Kolimára, a lágerbe. Mi mindent tudnék ott tenni! Egyetemet hoznék létre, helytörténeti múzeumot, műszaki állomást, egy sor kutatóintézetet, képtárat, etnográfiai múzeumot, állat- és növénymúzeumot. Lágerfolyóiratot indítanék. A helyi újságot szerkeszteném. Szóval úttörő módon kezdeményező szerepet vállalnék a kulturális szférában. És családommal véglegesen letelepülnék ott. De mindenképpen leszögezem: bárhol vállalnék munkát. Mint egy baromi erős gép úgy dolgoznék. [...]
Joszif Viszarjonovics! Egyik legtehetségesebb tábornokodat veszíted el személyemben. Olyat, aki valóban hűséges volt hozzád. De hát ez már a múlt. Emlékszem, miként jellemezte Marx Barclay de Tolly tábornokot, akit árulással vádoltak. Marx azt írta, hogy I. Sándor cár feleslegesen veszített el egy ilyen embert. Keserűség tölt el, ha erre gondolok. Ám én búcsút mondok e földi hívságnak.És semmi, de semmi mást nem érzek most mindnyájatok iránt, a párt iránt, az ügy iránt, mint hatalmas, határtalan szeretetet.Mindent megteszek értetek, ami csak emberileg tehető, sőt ami túl van az emberi lehetőségek határán. Nos, mindent megírtam neked. És feltettem az i-re a pontot. Jó előre megtettem ezt. Minthogy fogalmam sincs, milyen állapotban leszek holnap, meg holnapután, és így tovább. Könnyen meglehet, hogy mint idegbeteg ember, annyira apatikusan fogok viselkedni a közeljövőben, hogy még az ujjamat sem mozdíthatom meg.
És most, bár főfájással küszködve és könnyes szemekkel, mégis írásra adtam a fejem. Most már a belső énemben lévő lelkiismeretem teljesen tiszta előtted, Koba. Még utoljára bocsánatot kérek tőled (lelki megbocsátást, nem pedig mást). Ezért gondolatban magamhoz ölellek. Búcsúzom hát mindörökre, és ne gondolj semmi rosszat a te szerencsétlen Nyikoláj Buharinodról.
a Párt kegyes hozzád, nem hagy kétségek között vergődni:
Senki kabátja, avagy hogyan születik a valóság:
"Az „utómunkálatok” nem kerülték el a festményeket sem. Így kerülhetett a Sztálin, Kirov, Vorosilov és Jagoda hajókirándulását ábrázoló Nalbandian-kép átfestett változatára – a később kivégeztetett Jagoda alakjának helyét kitöltendő – egy korlátra dobott, senkihez sem tartozó nagykabát. A hátborzongató fantáziával megtervezett, és elképesztő hatékonysággal kivitelezett történelemátíró hevületről a külföldre került folyóiratok, könyvek és egyéb kiadványok nélkül manapság csak sejtéseink lennének. A Szovjetunióban ugyanis évről évre kiadott jegyzék alapján távolították el a könyvtárakból a kegyvesztettek képeit, írásait tartalmazó munkákat, sőt, az olvasókat is kötelezték a cenzúrára. Kun Miklós történész, a Retusált történelem című könyvhöz írt tanulmányában beszámol arról a groteszk körlevélről, amelyet a Nagy Szovjet Enciklopédia szerkesztői küldtek az előfizetőknek. A külföldre is eljuttatott levél felszólítja a könyvtulajdonosokat, hogy a kötetből vágják ki a megjelenés óta a rendszer ellenségévé vált Berija fotóját a hozzá tartozó szöveggel együtt, majd a helyére ragasszák be a mellékletként megküldött, a Bering-szoros flórája és faunája szócikket"
Elképzelhető, hogy nyom nélkül kiirtották, de szerintem Berijában pont az az érdekes, hogy ő már nem lett nemszemély, legalábbis nem azonnal. Éppen ellenkezőleg! A hruscsovi időkben a személyi kultusz egyik fő felelősének és Sztálin hibás személyi döntései mintapéldájának számított, aki ártatlan lányokat rontott meg. Például egy KGB-tábornok lányát. Ha hihetünk a tábornok úr Berija büntetőperében tett vallomásának. A bíróság hitt neki... :-)
Brezsnyev alatt viszont már Sztálin hibái mellett érdemeit is emlegették, például a trockisták elleni harcban, a zinovjevisták, kamenyevisták elleni harcban. A szocialista törvényesség megsértése viszont óhatatlanul is elvezetett ártatlan emberek, becsületes kommunisták (például Buharin elvtárs) halálához.
Bár érdekes, hogy például Берия-t sem találtuk, pedig az a kötet még a negyvenesek végén jött ki, egyszerűen hiányzik a szócikk. Pedig egy csomó akkori politikus szerepelt, de Berijáról úgy látszik nem tudtak mit írni... Vagy ő maga ragaszkodott, hogy inkább anonim maradna...
hát ha egy szócikket nyomtalanul el akarunk tüntetni, akkor az upgradelt verziót nem tanácsos új kiadásnak nevezni. Az összes kötet, amit faterod a Videoton könyvtárból beszerzett, szinte biztos h '53 után lett printelve (vagy nem?), akkor meg már 'nem létezett' ilyen nevű ember. esetleg még érdekes lehet hogy a Grúz Kommunista Pártnál írnak-e róla valamit
mindenesetre a neten reklámozott verzióban (70-es évek) sem szerepel a neve... Sztálin viszont igen, bár az érdemi rész már nem hozzáférhető. meg kell rendelni:)
Erről jut eszembe, hogy apám megszerezte a Videoton Könyvtárból leselejtezett Bolsaja Szovjetszkaja Enciklopegyija kb. 60 kötetét, а-tól я-ig...
Néhány kötet hiányzik, igen gyanús módon a C betűs kötetek között pont az a kötet, ahol Cталин-nak kellett volna lennie... Úgy tűnik, az öregnek egy egész kötetet szenteltek, vagy akartak szentelni, és a kötet 1953 körül jött ki, ha kijött. Az is lehet, hogy pont meghalt, és már nem tudtak róla mit írni...
Bár érdekes, hogy például Берия-t sem találtuk, pedig az a kötet még a negyvenesek végén jött ki, egyszerűen hiányzik a szócikk. Pedig egy csomó akkori politikus szerepelt, de Berijáról úgy látszik nem tudtak mit írni... Vagy ő maga ragaszkodott, hogy inkább anonim maradna...
Tkp. a moziváltozattól alig különbözik, de van a végén egy nagyon jó beszélgetés egy fiatal Obersturmbannführer (Ritterkreuzträger) és Obersturmbannführer Professor Dr. Schenk (a filmben következetesen Herr Oberstnek szólítják... elképzelhető, hogy az a Wehrmacht-rendfokozata, de végig SS-OStuf. egyenruhában volt) között, azt a jelenetet meg a közvetlenül megelőzőt néztem meg...
Bár (ezt már máshol kifejtettem egyszer, de elnézem neked, hogy nem ismered kiterjedt és mindennél értékesebb munkásságom minden apró részletét) engem a nácizmusban mindig is a vereség hírére a fejébe golyót röpítő SS-tiszt brutalizált és modernizált szamuráj-romantikája vonzott. Valami hasonlóról pedig volt már szó.
"Wir feuern unsere Magazine auf die Russen leer. Mit den letzten Kugeln erschießen wir uns selbst in dem Kopf."
