Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Kb. másfél éve én is jártam a MÜPÁ-ban, nagyon tetszett. Csak nézegettem, délelőtt nem volt koncert.
A Vörösmarty téri vásár pedig jobban tetszett volna, ha az előző évieket nem láttam volna. Persze, lehet, hogy ez is olyan, mint a tévé vagy rádiókabaré: a tavalyi jobb volt. A vásárból elfelejtettem megemlíteni két, igazán csodaszép cserépkályhát, az egyikük bordó, a másikuk fehér csempékből épült fel. Azt hiszem, a legtöbbünk szívesen hozzábújt volna. Tavaly volt egy nagyon tetszetős betlehem is, nem álltam meg, és elszavaltam József Attila: Betlehemi királyok c. versét, pontosabban annyit, amennyire emlékeztem. A szereplők tetszéssel hallgatták, a járókelők pedig szernecsére ügyet sem vetettek rám.
Én tegnap a MÜPA-ban jártam (életemben először) Zséda-koncerten. (A koncert számomra feledhető volt, azt mégis elismerem,hogy Zséda remek énekesnő, minden hangot, hajlítást stb. el tud énekelni, van néhány dala, amit szeretek,de ennyi elég volt.) A MÜPA, mint épület belülről sokkal jobban tetszett,mint kívülről, tetszettek a hatalmas terek, a letisztult formák, a mozgólépcső, a nagyon kényelmes lépcsők (amióta a bal térdem időnként "vacakol", figyelek az ilyesmire is...:). Nagyon színvonalas kivitelében az ingyenes magazinjuk, egyszóval nem bántam meg a látogatást. Jópofa a szánkókból álló karácsnyfa és értem,hogy miért azzal a színnel van megvilágítva,amivel (szponzor), de technikailag biztos megoldható lenne az is,hogy időnként váltakozzanak a színek, legyen benne pl.zöld is. Bent az előtérben is van feldíszített fa, kis, fából készült szánkók a díszek, ötletes dolog:)
Vidéki rokonaimmal voltam,akik előzőleg jártak a Vörösmarty téren és a Bazilika előtti téren a karácsonyi vásárban, nekik tetszett, ittak puncsot meg forralt bort, bár a 19 éves nagylány előzőleg Bécsben is volt és neki az "jött be" igazán.
Ma délelőtt meglátogattam a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt. Csalódott vagyok egy kicsit, mert eddig sok és szép kézműves terméket láttam. Idén inkább etetni-itatni akarták a jónépet, ezért aztán kellemes töltöttkáposzta és forraltbor illat terjengett. Viszont jó néhány olyan holmit láttam, ami súrolta a giccs határát. Már-már elcsüggedtem, de aztán láttam néhány csodaszép árut
is. Nagyon szép notesz, illetve naptárfüzeteket láttam, olyan bőrkötésben, hogy hosszan csodáltam. Az azért sejthető, miért nem vettem egyet sem. Aztán néhány bőrtáskát. Ezek közül a legjobban az tetszett, ami olyan volt, mint a klasszikus orvosi táska, csak éppen barna színű. Az árát látva (169 euro) rezignáltan legyintettem.
Nagyon sok óvodai csoporttal találkoztam. Ezek egyike valami nemzetközi ovi lehetett, mert copfos kínai kislány és szurokfekete apuka is volt köztük, és mindenki angolul beszélt. Kivéve az egyik pultnál, ahol az ostor szót azonnal magyarul mondták. Kedves látványt nyújtottak.
Azt hiszem, nagyon korán érkeztem, mert sok árus csak dél körül kezdett kinyitni. Eddig csak öt óra körül nézegettem, végre egyszer természetes fénynél szerettem volna látni. Villanyfénynél azért hangulatosabb.
Dél körül megettem egy szál kolbászt, de nem nagyon érte meg az árát. Részint hideg volt, részint jellegtelen ízű.
Szinte mindenhol szólt a zene. Meg kell hagyni, a legstílszerűbb a Pálinka, szerelmem légy hát enyém szövegű volt, mert sok helyen árultak ilyet.
További jó hír, hogy jó néhány érdekes és ritka DVD is kapható volt.
Nagyon is jól emlékszel, tényleg volt egy Zebe-zaba nevű konzerv lekvár, aminek világszerte óriási reklámot csaptak. Az egyetlen kifogásom az volt ellene, hogy lekvárt vagy befőttet nem nagyon szokás lezárt konzervdobozban árulni, inkább üvegben, hogy a vásárló lássa, milyen guszta. Persze az is igaz, hogy ezt a lekvárt jobb, ha nem látták. Az összetétel ugyan 1:1 arányban volt, de úgy. hogy egy egy sütőtök, egy cseresznye. Mármint 1 darab cseresznye...
A színészgárda tényleg figyelemre méltó, és a szereplők szinte lubickoltak a szerepükben. Zsurzs Éva pedig kitűnő rendező, akkor volt a legjobb, ha irodalmi alapból dolgozhatott. Megnéztem a rendezései listáját, és nagy örömmel olvastam, hogy a Helység kalapácsát is ő rendezte. Szerintem az is remekbe sikerült, mindig szívesen nézem, illetve nézném, ha adnák.
A Sakál napjához nem tudok hozzászólni,se filmben,se könyvben még nem volt hozzá szerencsém,de a Zebegényiek valahogy megmaradt bennem. A fiatal Zsurzs Kati a narrátora a tévéfilmnek, és szerepel benne Márkus László,Páger Antal,Komlós Juci is, a professzor pedig Kozák András. Még valami Zebe-zaba nevű konzerv is szerepel talán a történetben:)
Két régebbi filmet is megnéztem a héten. Kellemes meglepetés volt, milyen jók. Az egyik a maga módján klasszikus mind film, mind könyv formájában: A Sakál napja. Elsősorban azt szeretem benne, hogy a szembenálló felek nagyon különböző egyéniségek, A Sakál izmos, jóképű, határozott, nagyvilági ember. A rendőrfelügyelő inkább tisztviselő típus: az információk összegyűjtése és rendszerezése az erőssége. Ráadásul amikor úgy vélik, már nincs rá szükség, nem túl elegánsan állítják félre. De aztán eljön az ő nagy pillanata is! Viszont, a jellemét ismerve, ezt sosem fogja kihasználni. Alighanem alig várja, hogy nyugdíjba vonuljon, és a galambjaival tölthesse az idejét.
A másik a Zebegényiek c. 1978-as tévéfilm, Zsurzs Éva rendezésében. Ez Mesterházi Lajos hasonló című regényéből készült. Úgy emlékszem, ezt a Rakéta regényújság közölte. Fekete-fehér filmre emlékeztem, de nyilván az én tévém volt az. Ami meglepett, hogy milyen erős iróniával dolgozot a történelemben. Világhírű matematikaprofesszor, aki úgy egészíti ki a jövedelmét, hogy szippantókocsit üzemeltet. Igaz, besegít az egész család. De van is eredménye: nemcsak magának, a gyerekeinek, de még a szüleinek is új házat vesz három éven belül. Jöszönheti mindezt a galád kapitalista öccsének, aki Franciaországból egy vadonatój Mercédes kocsit küld neki ajándékba. A színészgárda is figyelemre méltó volt benne.
Időnként az az érzésem, a szerző látta a jövőt, mint pl. az állítólagos biotermelés. Persze, azt is tudom, hogy Mesterházi az elfelejtett írók falujában lakik, és ez vélhetőleg így is marad. Ezzel együtt vagy ennek dacára én rendkívül szellemes, jól nézhető filmnek tartottam.
Egy biztos, akár Mihaszna András rendőr, akár az ismeretlen csendőr, nem bíznám rá még azt sem, hogy a kamrában őrizze a lekvárjaimat. Minden egyébtől eltekintve, biztos megenné, majd letagadná.
Ha már Jankó János és a Borsszem Jankó karikatúrái, szeirntem Sanyaró Vendelnek is szobrot, vagy legalábbis emléktáblát kellene állítani.
Én is gyorsan rákerestem a guglin (mondjuk,előbb is eszembe juthatott volna:) és amit találtam,kicsit megnyugtatott:ez azért nem az a kakastollas szobor,amire gondoltam.
Bizonyára olvastátok a hírt, és az ehhez fűzött véleményeket az V. kerületben napokban felállított, egy 19. századi rikkancsot ábrázoló szobor, illetve a kezében tartott 21. századi újság körüli ügyről.
Itt az ideje, hogy elmeséljem, mit is "fedeztem" fel alig[...] Bővebben!Tovább »
A guglin megkerstem a szobrot, rajta is van, a csendőr szobor kifejezésnél találtam meg. Szerettem volna bemásolni, de nem hagyta magát. Biztos a személyiségi jogai miatt.
Lehet, hogy én vagyok ügyetlen, de valami olyasmit ír ki a gépem, hogy az oldal nem található. A következő esetben pedig azt, hogy megszűnt. Remélem, nem ez történt, de azért kérlek, tájékoztass.
Tegnap egy barátnőmmel a belvárosban sétálgattam, és egy érdekes szobrot találtam. Egy csendőrt ábrázolt, az egyenruhájából ítélve a boldog békeidőkből. Olyan hatásosan ábrázolta az önhitt pöffeszkedést, és a butasággal együtt járó hatalmi arroganciát, hogy nem győztem megbámulni. A barátnőm megkérte, hogy fotózzam le a derék harcossal, meg is tettem, de én nem óhajtottam ilyen társaságban mutatkozni.
Egyet kifelejtettem, pedig számomra az volt a legkedvesebb apró részlet: Egy kiöregedett színházi látcsövön át egy dobozba lehetett kukucskálni, ahol 20-30 másodperces részletek voltak láthatók különféle, filmre felvettt színdarabokból. Mondanom sem kell, hogy fekete-fehérben, olyan stílusú feliratozással, mint amit a némafilmekben használtak. Szellemes és stílszerű ötlet volt.
Szerdán újra ellátogattunk a Bajor Gizi Színészmúzeumba. Van egy új kiállítás Gobbi Holda születésének századik évfordulójára, elsőnek azt néztük, illetve hallgattuk meg. Azért írom így, mert az emlékező kollégákról szóló összeállítás láttuk-hallottuk. Továbbá volt egy, alighanem az ötvenes évekből való világvevő rádió, és az folyamatosan adta a Szabó családot. Legszívesebben leültem volna mellé, és hosszan figyelem. Aztán vettem azt a nem túl nagy fáradságot, hogy felmentem az emeletre is, ott is körülnéztem. Tetszett is, amit láttam, ott volt a volt Nemzeti Színház modellje, no meg néhány ügyesen berendezett makattszínpad, olyan érdekességekkel, hogy ilyen lehetett pl. egy 1838-ból való Hamlet előadás.
A képek is jók voltak, nem fényképek, hanem általában festmények. Lendvay Márton képét elnézve, kezdtem megérteni a tizenéves Laborfalvy Rózát.
Nagyon lelkes és hozzáértő múzeológus vezetőnk volt, értette és szerette is a témát, amiről beszélt, és ez érződött a magatartásán.
Én is csak véletlenül kapcsoltam oda, de aztán nem tudtam otthagyni. Persze, az is biztos, hogy a doktor nem volt egy könnyű ember, de nagy egyéniség, és azok sosem könnyen kezelhetőek. Megvan nekem az önéletrajza, el is ovlastam, de nem sokra melékszem belőle, újra nki kellene látnom. Viszont rettentően idegesítet már akkor si, hogy egy szép marxista szemléletű előszót írtak bevezetőnek. Az első tíz sor után nem is olvastam tovább, mármint az előszót.
Még egy: a felesége méltó volt hozzá, és nagyon szerették egymást.
Ahogy visszaolvastam a hozzászólásom,sajnos elég hülyén jön ki a vigyorgásjel... Persze a jel nem annak szólt,hogy meghalt a pápa,hanem inkább annak,hogy olyan személyiség szimpatikus, aki még csak nem is volt kortársam.
Én csak egészen kis részletet láttam ebből a filmből,mert mást néztem,és annak a reklámszünetében kapcsolgattam. Albert Schweitzer nekem gyermekkoromból "ismerős", mivel - ha jól emlékszem alsó tagozatban (talán harmadik-negyedikben?) - A. S. raj volt az osztályunk. Talán van is itthon egy könyvünk,amit még a 70-es években adtak ki róla, életrajz egy szovjet (orosz?) szerző tollából. Ha lehet így fogalmazni, Albert Schweitzer mindig is szimpatikus személyiség volt számomra. /Ugyanígy megkapó személyiségnek tartom XXIII. János pápát, bár ő is meghalt még a születésem előtt:-)/
Tegnap megnéztem a Duna tévében az Albert Schweitzerről szóló életrajzfilmet. Időnként csak nagyon nehezen álltam meg, hogy ne tépjem a hajamat, és nagyon is megértettem a doktort, hogy az amerikai fogadtatás elől menekült a leprások közé. Végól is, ők csak betegek, de általában nem rosszindulatúak. A kedvencem az egyik provokátor kérdése volt, hogy miért barátkozik egy kommunista hírben álló másik Alberttel, Einsteinnel. Tujd'Isten, erre a barátságra mindkettőjük büszke lehetett.
Csalódott vagyok, mert ez évben szervezési nehézségek miatt elmaradt a Hortus Hungaricus kertészeti kiállítás, pedig ez lett volna a huszadik. Ebből tizenkét-tizenhárom alkalommal én is ott voltam. Na, majd jövőre, legalábbis remélem.
Meglepődtem, de kellemesen! A nagyokos gasztonomusok esküdtek arra, hogy a paprika mint fűszernövény csak az 1800-as évek eleje óta szerepel a szakácskönyvekben. Ez persze lehetséges, hiszen a szakácskönyveket nem a jobbágyoknak szánták, ők viszont használhatták a paprikát, mint fűszernövényt. Egyszer végiglapoztam egy olyan könyvet, ami a házi praktikákat taglalja, kb. az 1840 körüli időkből. Lehet, hogy volt benne néhány jó tipp, de nem sűrűn tisztítok ezüstvázát, és bajos átszámítania két garas értékű akármit. Ennek ellenére egész szórakoztató volt.
Csányi Vilmostól napilapban megjelenő rövidebb, etológiai tárgyúnak is mondható,de emberekre, társadalomra vonatkozó írásait szoktam olvasni, azok tetszenek. A regényei nem tudom, milyenek lehetnek, de érdekelnének, ha találok a könyvtárban közülük, akkor lehet, hogy megpróbálkozom velük. Kutyás könyvei közül a Jeromos, a barátom c.-t olvastam. (remélem,jól emlékszem a címre...)
A paprikamúzeum érdekes volt, pl. az 1700-as években már volt Paprika István nevű jobbágy Kalocsán és ha jól emlékszem, az 1700-as évek végén már volt olyan szakácskönyv,amely a paprikás tsirke receptjét közli,egészen olyan formában,ami mai napság is elkészíthető. Van még Kalocsán ha jól tudom Paprikaház,ahol talán a fűszerpaprikakészítés folyamatát is végig lehet kisérni,de sajnos a mi időnk limitált volt, így erre nem jutott,ezért is kell visszamennem:)
De bizony, Vilmost akartam írni! Az Olvasás éjszakájáról csak véletlenül szereztem tudomást, jobban kellett volna reklámozni. Így is elég sokan voltak, és szerencsére ezek jó része fiatal volt.
Ez a paprikamúzeum érdekesen hangzik, szívesen megnézném.
Ez az Olvasás Éjszakája jól elkerülte a figyelmemet, érdekes program lehetett.
Csányi Sándor olvasott fel a saját műveiből, öt könyvéből öt-öt percet" - e mondatrész olvastán riadtan kotorászok az agyamban,de sajnos Csányi Sándor nevű író nem jut eszembe, nem Vilmost akartál írni? :)
Én meg a hétvégén kolleganőm kíséretében felfedeztem magamnak Kalocsát, most zajlott a Kalocsai Paprika Fesztivál, vásárral, főzőversennyel,rekordkísérlettel (30 méteres kácsi paprikás kalács),Ruzsa Magdi-koncerttel,stb. Nagyon kellemes,szép kisváros; szombaton kicsit rossz idő volt, hideg és esett is,de ez a fesztiválozókat nem nagyon befolyásolta, elég sokan voltunk, vasárnap pedig csodás napsütésben korzóztunk a városban, voltunk a paprikamúzeumban, az érseki kincstárban, sétáltunk kicsit az (elvileg) lezárt Érsekkertben. Sajnos a székesegyház tatarozás miatt évek óta zárva, talán jövőre megnyitják részben, ezért is kell visszamennem:)
Szeptember 13-án volt az Olvasás éjszakája. Éppen ideje volt, a fürdők, a kutatók, az állatkertek, no meg főleg a Múzeumok éjszakája után. Négy nagyobb pesti könyvesboltban volt ilyen-olyan rendezvény,én a Rákóczi úti Libri könyvesboltban voltam, és bnem is bántam meg. Egy vetélkedőre érkeztem, utána Csányi Sándor olvasott fel a saját műveiből, öt könyvéből öt-öt percet. Utána következett Markovics Botond, alias Brandon Hackett bemutatója, ami a Lehetetlen tárgyak címmel hangzott el.
Kezdetnek három idézetet láthattunk, szerzőit nem írtam fel.
Az éjszaka a fantázia birodalma.
Minden, amit fel lehetetett találni, már feltalálták.
Okkal remélhetjük, hogy a számítógépek súlya másfél tonna alá csökken. Ez utóbbit 1949-ben írták le, és milyen igazuk volt! Lackfi János következett. Tőle már olvastam egy könyvet, de nem tudok visszaemlékezni rá. Most viszont nagyon tetszett, amiről beszélt, mert elmondta, hogy idén Verdinek és Wagnernek egyaránt a kétszáz éves születésnapját ünnepeljük. Ennek keretében felkérték, hogy írjon rövid és korszerű tartalomismertetéseket e két szerző operáiról. Az egyperces novellák mintájára ő alighanem feltalálta a háromperces operát. Nagyon tetszett az, hogy minden ismertetést más és más stílusban írt. Az Álarcosbál történetet egy, a gyilkosság színhelyére kihívott közrendőr hivatalos jegyzőkönyvben mondja el. A Rigoletto szép mai hangvétellel van megírva, luxusautón közlekedő kábítószerárus, és Rigó Ottó, no meg az ő lánya szomorú esete. A kedvencem a Nabucco volt, ez meg olyan reformkori urambátyám stílusban íródott. Egyes mondatokra
emlékszem belőle, miszerint Nabucco tulajdonképpen Nabukodnezár, esetleg Nabu-kudurri-uszur, de az a furmányos talján ezt a nevet hosszúnak és nehezen kiénekelhetőnek tartotta…
Ez volt az a pillanat, amikor az órámra néztem, és megállapítottam, hogy este tíz, ezért aztán hazamentem. Ha jövőre is lesz ilyen rendezvény, rám bizton számíthatnak.
A tegnapi napon meglátogattam a Mesterségek Ünnepe rendezvényt a Várban. Már jó ideje tervezem, de mindig túl melegnek tartottam hozzá az időt. Tegnap azonban pont megfelelt, enyhén felhős ég, enyhe szellő és tűrhető hőmérséklet. A nagy kaland már azzal elkezdődött, hogy nem jártak buszok a Várban, gyalog kellett átmenni a Lánchídon. Ezt azonban csöppet sem bántam, mert ezt a hidat szívesen elnézegetem. Aztán a Királylépcsőn mentem fel, ez kissé lelombozott, mert a sok lépcső enyhén szólva is karbantartásra szorult volna, időnként még faágak is belógtak. Viszont minderre legalább egy táblán figyelmeztették az arra járókat. Viszont amikor felértem, rájöttem, hogy egyáltalán nem volt kárbaveszett fáradság. Szebbnél-szebb árukat láthattam, sok esetben a szövés, fonás, csipkeverés a szemem előtt történt, mindig nagyszámú érdeklődő előtt. Felsorolni is hosszadalmas lenne, mennyi mindent láttam, csak egyet-kettőt említek meg. Például csodaszép ruhák voltak, kissé a XVIII. századi mintát követték. Láttam továbbá egy olyan kabátot, ami teljesen szűrt mintázott, gyapjúból készült, fekete-fehér – természetesen szűrvágott - mintával. A lábbelik is elég nagy számban szerepeltek, volt olyan csizma, illetve cipő, amit a néptáncosok hordanak. Kalapos is volt, igaz, csak egy. Nála aztán volt mindenféle fejfedő, a csikóskalaptól a Kossuth-kalapig. Ez utóbbiról azt is megtudtam, hogy melyik vidéken melyik oldalát gyűrték be, illetve volt olyan hely, ahol egyáltalán nem tűrték be. A kalaposmester maga csikóskalapot viselt, árvalányhajjal., és nagyon jól állt neki.
Mint legtöbbször, megint megvolt az egyéni kedvencem, éspedig egy míves kidolgozású kaleidoszkóp. A teste sárgarézből készült, a végén egy csöpp nagyító. Nem volt benne a szokott üvegcserép, a környezet színeit rendezte takaros mintába. Első látásra azt hittem, távcső, de miután belenéztem, gyorsan rájöttem a tévedésemre. Csodaszép fafaragást is láttam egy idősebb székely férfi állította ki a műveit, a következőn éppen dolgozott. Nagyon kellemesen lepett meg, hogy noha elég sok ember járt arra, udvariasak és türelmesek voltak egymáshoz. Lehet, hogy a sok szép holmi tette? Nagyon sok kerámiatárgy is volt, egyéni festéssel is mintával, nem volt köztük két egyforma. Láttam továbbá gyékényszövést is, no meg az elkészült szőttest is. Azon is meglepődtem, hogy sok fiatal férfi-nő is kiállított, azt hittem, ez az idősebb generáció rendezvénye. Akadt néhány olyan ember is, aki hangszert árult, a legjobban egy-két míves citera tetszett, a készítője játszott is rajta, és enyhe méltatlankodással jegyezte meg, hogy úgy látszik, senki sem tudja a szövegét. Nincs valami jó hangom, ezért aztán nem énekeltem el, hogy A barátok, a barátok facipőben járnak… Abbahagyom, de még hosszan sorolhatnám a látottakat-hallottakat, de nem akarom senki türelmét igénybe venni. Egy biztos: nem bántam meg.
