Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
A guglin megkerstem a szobrot, rajta is van, a csendőr szobor kifejezésnél találtam meg. Szerettem volna bemásolni, de nem hagyta magát. Biztos a személyiségi jogai miatt.
Lehet, hogy én vagyok ügyetlen, de valami olyasmit ír ki a gépem, hogy az oldal nem található. A következő esetben pedig azt, hogy megszűnt. Remélem, nem ez történt, de azért kérlek, tájékoztass.
Tegnap egy barátnőmmel a belvárosban sétálgattam, és egy érdekes szobrot találtam. Egy csendőrt ábrázolt, az egyenruhájából ítélve a boldog békeidőkből. Olyan hatásosan ábrázolta az önhitt pöffeszkedést, és a butasággal együtt járó hatalmi arroganciát, hogy nem győztem megbámulni. A barátnőm megkérte, hogy fotózzam le a derék harcossal, meg is tettem, de én nem óhajtottam ilyen társaságban mutatkozni.
Egyet kifelejtettem, pedig számomra az volt a legkedvesebb apró részlet: Egy kiöregedett színházi látcsövön át egy dobozba lehetett kukucskálni, ahol 20-30 másodperces részletek voltak láthatók különféle, filmre felvettt színdarabokból. Mondanom sem kell, hogy fekete-fehérben, olyan stílusú feliratozással, mint amit a némafilmekben használtak. Szellemes és stílszerű ötlet volt.
Szerdán újra ellátogattunk a Bajor Gizi Színészmúzeumba. Van egy új kiállítás Gobbi Holda születésének századik évfordulójára, elsőnek azt néztük, illetve hallgattuk meg. Azért írom így, mert az emlékező kollégákról szóló összeállítás láttuk-hallottuk. Továbbá volt egy, alighanem az ötvenes évekből való világvevő rádió, és az folyamatosan adta a Szabó családot. Legszívesebben leültem volna mellé, és hosszan figyelem. Aztán vettem azt a nem túl nagy fáradságot, hogy felmentem az emeletre is, ott is körülnéztem. Tetszett is, amit láttam, ott volt a volt Nemzeti Színház modellje, no meg néhány ügyesen berendezett makattszínpad, olyan érdekességekkel, hogy ilyen lehetett pl. egy 1838-ból való Hamlet előadás.
A képek is jók voltak, nem fényképek, hanem általában festmények. Lendvay Márton képét elnézve, kezdtem megérteni a tizenéves Laborfalvy Rózát.
Nagyon lelkes és hozzáértő múzeológus vezetőnk volt, értette és szerette is a témát, amiről beszélt, és ez érződött a magatartásán.
Én is csak véletlenül kapcsoltam oda, de aztán nem tudtam otthagyni. Persze, az is biztos, hogy a doktor nem volt egy könnyű ember, de nagy egyéniség, és azok sosem könnyen kezelhetőek. Megvan nekem az önéletrajza, el is ovlastam, de nem sokra melékszem belőle, újra nki kellene látnom. Viszont rettentően idegesítet már akkor si, hogy egy szép marxista szemléletű előszót írtak bevezetőnek. Az első tíz sor után nem is olvastam tovább, mármint az előszót.
Még egy: a felesége méltó volt hozzá, és nagyon szerették egymást.
Ahogy visszaolvastam a hozzászólásom,sajnos elég hülyén jön ki a vigyorgásjel... Persze a jel nem annak szólt,hogy meghalt a pápa,hanem inkább annak,hogy olyan személyiség szimpatikus, aki még csak nem is volt kortársam.
Én csak egészen kis részletet láttam ebből a filmből,mert mást néztem,és annak a reklámszünetében kapcsolgattam. Albert Schweitzer nekem gyermekkoromból "ismerős", mivel - ha jól emlékszem alsó tagozatban (talán harmadik-negyedikben?) - A. S. raj volt az osztályunk. Talán van is itthon egy könyvünk,amit még a 70-es években adtak ki róla, életrajz egy szovjet (orosz?) szerző tollából. Ha lehet így fogalmazni, Albert Schweitzer mindig is szimpatikus személyiség volt számomra. /Ugyanígy megkapó személyiségnek tartom XXIII. János pápát, bár ő is meghalt még a születésem előtt:-)/
Tegnap megnéztem a Duna tévében az Albert Schweitzerről szóló életrajzfilmet. Időnként csak nagyon nehezen álltam meg, hogy ne tépjem a hajamat, és nagyon is megértettem a doktort, hogy az amerikai fogadtatás elől menekült a leprások közé. Végól is, ők csak betegek, de általában nem rosszindulatúak. A kedvencem az egyik provokátor kérdése volt, hogy miért barátkozik egy kommunista hírben álló másik Alberttel, Einsteinnel. Tujd'Isten, erre a barátságra mindkettőjük büszke lehetett.
Csalódott vagyok, mert ez évben szervezési nehézségek miatt elmaradt a Hortus Hungaricus kertészeti kiállítás, pedig ez lett volna a huszadik. Ebből tizenkét-tizenhárom alkalommal én is ott voltam. Na, majd jövőre, legalábbis remélem.
Meglepődtem, de kellemesen! A nagyokos gasztonomusok esküdtek arra, hogy a paprika mint fűszernövény csak az 1800-as évek eleje óta szerepel a szakácskönyvekben. Ez persze lehetséges, hiszen a szakácskönyveket nem a jobbágyoknak szánták, ők viszont használhatták a paprikát, mint fűszernövényt. Egyszer végiglapoztam egy olyan könyvet, ami a házi praktikákat taglalja, kb. az 1840 körüli időkből. Lehet, hogy volt benne néhány jó tipp, de nem sűrűn tisztítok ezüstvázát, és bajos átszámítania két garas értékű akármit. Ennek ellenére egész szórakoztató volt.
Csányi Vilmostól napilapban megjelenő rövidebb, etológiai tárgyúnak is mondható,de emberekre, társadalomra vonatkozó írásait szoktam olvasni, azok tetszenek. A regényei nem tudom, milyenek lehetnek, de érdekelnének, ha találok a könyvtárban közülük, akkor lehet, hogy megpróbálkozom velük. Kutyás könyvei közül a Jeromos, a barátom c.-t olvastam. (remélem,jól emlékszem a címre...)
A paprikamúzeum érdekes volt, pl. az 1700-as években már volt Paprika István nevű jobbágy Kalocsán és ha jól emlékszem, az 1700-as évek végén már volt olyan szakácskönyv,amely a paprikás tsirke receptjét közli,egészen olyan formában,ami mai napság is elkészíthető. Van még Kalocsán ha jól tudom Paprikaház,ahol talán a fűszerpaprikakészítés folyamatát is végig lehet kisérni,de sajnos a mi időnk limitált volt, így erre nem jutott,ezért is kell visszamennem:)
De bizony, Vilmost akartam írni! Az Olvasás éjszakájáról csak véletlenül szereztem tudomást, jobban kellett volna reklámozni. Így is elég sokan voltak, és szerencsére ezek jó része fiatal volt.
Ez a paprikamúzeum érdekesen hangzik, szívesen megnézném.
Ez az Olvasás Éjszakája jól elkerülte a figyelmemet, érdekes program lehetett.
Csányi Sándor olvasott fel a saját műveiből, öt könyvéből öt-öt percet" - e mondatrész olvastán riadtan kotorászok az agyamban,de sajnos Csányi Sándor nevű író nem jut eszembe, nem Vilmost akartál írni? :)
Én meg a hétvégén kolleganőm kíséretében felfedeztem magamnak Kalocsát, most zajlott a Kalocsai Paprika Fesztivál, vásárral, főzőversennyel,rekordkísérlettel (30 méteres kácsi paprikás kalács),Ruzsa Magdi-koncerttel,stb. Nagyon kellemes,szép kisváros; szombaton kicsit rossz idő volt, hideg és esett is,de ez a fesztiválozókat nem nagyon befolyásolta, elég sokan voltunk, vasárnap pedig csodás napsütésben korzóztunk a városban, voltunk a paprikamúzeumban, az érseki kincstárban, sétáltunk kicsit az (elvileg) lezárt Érsekkertben. Sajnos a székesegyház tatarozás miatt évek óta zárva, talán jövőre megnyitják részben, ezért is kell visszamennem:)
Szeptember 13-án volt az Olvasás éjszakája. Éppen ideje volt, a fürdők, a kutatók, az állatkertek, no meg főleg a Múzeumok éjszakája után. Négy nagyobb pesti könyvesboltban volt ilyen-olyan rendezvény,én a Rákóczi úti Libri könyvesboltban voltam, és bnem is bántam meg. Egy vetélkedőre érkeztem, utána Csányi Sándor olvasott fel a saját műveiből, öt könyvéből öt-öt percet. Utána következett Markovics Botond, alias Brandon Hackett bemutatója, ami a Lehetetlen tárgyak címmel hangzott el.
Kezdetnek három idézetet láthattunk, szerzőit nem írtam fel.
Az éjszaka a fantázia birodalma.
Minden, amit fel lehetetett találni, már feltalálták.
Okkal remélhetjük, hogy a számítógépek súlya másfél tonna alá csökken. Ez utóbbit 1949-ben írták le, és milyen igazuk volt! Lackfi János következett. Tőle már olvastam egy könyvet, de nem tudok visszaemlékezni rá. Most viszont nagyon tetszett, amiről beszélt, mert elmondta, hogy idén Verdinek és Wagnernek egyaránt a kétszáz éves születésnapját ünnepeljük. Ennek keretében felkérték, hogy írjon rövid és korszerű tartalomismertetéseket e két szerző operáiról. Az egyperces novellák mintájára ő alighanem feltalálta a háromperces operát. Nagyon tetszett az, hogy minden ismertetést más és más stílusban írt. Az Álarcosbál történetet egy, a gyilkosság színhelyére kihívott közrendőr hivatalos jegyzőkönyvben mondja el. A Rigoletto szép mai hangvétellel van megírva, luxusautón közlekedő kábítószerárus, és Rigó Ottó, no meg az ő lánya szomorú esete. A kedvencem a Nabucco volt, ez meg olyan reformkori urambátyám stílusban íródott. Egyes mondatokra
emlékszem belőle, miszerint Nabucco tulajdonképpen Nabukodnezár, esetleg Nabu-kudurri-uszur, de az a furmányos talján ezt a nevet hosszúnak és nehezen kiénekelhetőnek tartotta…
Ez volt az a pillanat, amikor az órámra néztem, és megállapítottam, hogy este tíz, ezért aztán hazamentem. Ha jövőre is lesz ilyen rendezvény, rám bizton számíthatnak.
A tegnapi napon meglátogattam a Mesterségek Ünnepe rendezvényt a Várban. Már jó ideje tervezem, de mindig túl melegnek tartottam hozzá az időt. Tegnap azonban pont megfelelt, enyhén felhős ég, enyhe szellő és tűrhető hőmérséklet. A nagy kaland már azzal elkezdődött, hogy nem jártak buszok a Várban, gyalog kellett átmenni a Lánchídon. Ezt azonban csöppet sem bántam, mert ezt a hidat szívesen elnézegetem. Aztán a Királylépcsőn mentem fel, ez kissé lelombozott, mert a sok lépcső enyhén szólva is karbantartásra szorult volna, időnként még faágak is belógtak. Viszont minderre legalább egy táblán figyelmeztették az arra járókat. Viszont amikor felértem, rájöttem, hogy egyáltalán nem volt kárbaveszett fáradság. Szebbnél-szebb árukat láthattam, sok esetben a szövés, fonás, csipkeverés a szemem előtt történt, mindig nagyszámú érdeklődő előtt. Felsorolni is hosszadalmas lenne, mennyi mindent láttam, csak egyet-kettőt említek meg. Például csodaszép ruhák voltak, kissé a XVIII. századi mintát követték. Láttam továbbá egy olyan kabátot, ami teljesen szűrt mintázott, gyapjúból készült, fekete-fehér – természetesen szűrvágott - mintával. A lábbelik is elég nagy számban szerepeltek, volt olyan csizma, illetve cipő, amit a néptáncosok hordanak. Kalapos is volt, igaz, csak egy. Nála aztán volt mindenféle fejfedő, a csikóskalaptól a Kossuth-kalapig. Ez utóbbiról azt is megtudtam, hogy melyik vidéken melyik oldalát gyűrték be, illetve volt olyan hely, ahol egyáltalán nem tűrték be. A kalaposmester maga csikóskalapot viselt, árvalányhajjal., és nagyon jól állt neki.
Mint legtöbbször, megint megvolt az egyéni kedvencem, éspedig egy míves kidolgozású kaleidoszkóp. A teste sárgarézből készült, a végén egy csöpp nagyító. Nem volt benne a szokott üvegcserép, a környezet színeit rendezte takaros mintába. Első látásra azt hittem, távcső, de miután belenéztem, gyorsan rájöttem a tévedésemre. Csodaszép fafaragást is láttam egy idősebb székely férfi állította ki a műveit, a következőn éppen dolgozott. Nagyon kellemesen lepett meg, hogy noha elég sok ember járt arra, udvariasak és türelmesek voltak egymáshoz. Lehet, hogy a sok szép holmi tette? Nagyon sok kerámiatárgy is volt, egyéni festéssel is mintával, nem volt köztük két egyforma. Láttam továbbá gyékényszövést is, no meg az elkészült szőttest is. Azon is meglepődtem, hogy sok fiatal férfi-nő is kiállított, azt hittem, ez az idősebb generáció rendezvénye. Akadt néhány olyan ember is, aki hangszert árult, a legjobban egy-két míves citera tetszett, a készítője játszott is rajta, és enyhe méltatlankodással jegyezte meg, hogy úgy látszik, senki sem tudja a szövegét. Nincs valami jó hangom, ezért aztán nem énekeltem el, hogy A barátok, a barátok facipőben járnak… Abbahagyom, de még hosszan sorolhatnám a látottakat-hallottakat, de nem akarom senki türelmét igénybe venni. Egy biztos: nem bántam meg.
Nagyon is érdekelt volna, de sajna, csak ma kerültem gépközelbe. Azon gondolkodom, nem lehetne-e ezt is valamilyen módon a Múzeumok éjszakájához kapcsolni, akkor úgyis sok érdeklődő van a környéken.
Attól tartok, én is kihagyom. A melegnek sem örülök, de ezt a párás levegőt nagyon nem szeretem. Elég kár, de kénytelen vagyok itthonmaradni, pedig sok minden érdekelt volna. Talán majd jövőre. De könnyen lehet, hogy lesz egy őszi rendezvény is, abba talán belevethetem magam.
Ha rászántad magad,mindenképp számolj be légyszíves! :-) Én meg se merem nézni a programot, valamint számomra (is) olyan meleg van,hogy egyszerűen még a nagyon imádott tevékenység,az olvasás sem megy... úgyhogy idén is kihagyom a Múzeumok ÉJszakáját sajnos...
Sikerült egy programfüzetet szereznem a Múzeumok éjszakájáról, nagyon érdekesnek találom, lehet, hogy egy-két helyet meg is látogatok. Az egyetlen, ami ennek ellentmond, a hőmérséklet. Nem rajongok a nagy melegért. Igaz, este valamit csökken, de a házak csak úgy ontják a hőséget. Ennek ellenére lehet, hogy rászánom magam.
Tegnap volt némi elintéznivalóm a belvárosban, ezért kihasználtam a nagy alkalmat, és sétáltam egyet a Váci utcán, illetve annak egy rövidebb szakaszán. Nézegettem a kirakatokat, és időnként nagyon csóváltam a fejemet. Egy úgynevezett antikvitás üzletben csupa porcelán nipp volt a kirakatban, és olyan édeskés, művi beállítású holmik, hogy a rokokó dámának, aki negédes mosollyal nézett a térdnadrágos gavallérra, azt kívántam, hogy essen egy kavics a cipőjébe, és egy darabig ne tudjon szabadulni tőle. Az illető férfinak meg azt, hogy virág helyett egy bokor csalán akadjon a keze ügyébe. Egyszóval - pocsék giccsek voltak, de ilyen minőségben a végén már egész szórakoztatóak. Szerncsére volt olyan kirakat is, amiben pl. jópofa autómodellek voltak, pl. egy harminc évvel ezelőtti Trabant, vagy ugyanannyi idős busz.
Az is némi tűnődő fejcsóválásra késztetett, hogy egy étterem előtt nadrágba, dzsekibe és gyöngyös pártába öltözött leányzók osztogatták egy étterem szórólapját. Azt elismerem, hogy ilyen hűvös időben a bokorugró szoknya nem éppen praktikus, de az egész együtt nagyon stílustalan volt.
Egy másik szórólapon másik étterem, Verne Gyuláról elnevezve. Ez nem is túl szörnyű, hiszen sok regényében részletesen ismerteti, mit is ettek-ittak a hősei. Megkérdeztem, hogy ha fel tudok sorolni tíz regényt Vernétől, kapok-e díjkedvezményt. A leányzót szemlátomást meglepte, hogy Verne író volt.
Viszont hogy egy olasz éttemet miért neveztek el Galileiről, azt végképp nem értem. Igaz, miért is kell nekem mindent érteni?
Mindent összevetve, azért egész jól szórakoztam. Mi több. még ingyen is.
Köszönöm, lehet, hogy megpróbálok sort keríteni rá. A szecesszióval úgy vagyok, hogy egy-két tárgy gyönyörködtet, de nagy tételben kicsit túldíszítettnek hat, legalábbis a legtöbbjük. Sebaj, majd mértékkel fogyasztom.
