Keresés

Részletes keresés

Zoli1949 Creative Commons License 2016.03.02 0 0 1960

Szia!

Igazándiból néhány évig gyártotta párthatározat alapján,  komoly ráfizetéssel ráfizetéssel az Állami Pénzverő. Az ára így is nagyon magas volt az átlag magyarnak. Apám általános iskolai tanár, anyám adminisztrátor volt egy Tsz- ben . Amennyire emlékszem kettőjük két havi fizetésében került egy alap ELŐRE készlet, ami akkor az öcsémmel karácsonyra kaptunk.  Ez azt jelentette, hogy évekig spórolgatták a pénzt, hogy meg tudják venni. Ezért legalább is vidéken nem túl sokan vették meg és így nem is sok maradt meg belőle.

Üdv: Zoli

Előzmény: ogilvi (1956)
Zoli1949 Creative Commons License 2016.03.02 0 0 1959

Sziasztok!

Ez azért nem semmi, de az ízlések és pofonoknem egyformák. Aki átfestette, annak nyilván ez volt maga a csúcs. Aki pedig árulja, az a nepper, aki azt sem tudja, hogy mi ez. Viszont valahol látta, vagy hallotta, hogy a Pénzverdei Pannónia és a Helikon aranyból készült, ezért nem szabad elkótyavetyélni. No ezekkel az árakkal nem tudok versenyezni és erről írtam egy héttel korábban. Ami néhány kedves topiktársunknak uncsi volt, hogy a vonatozás mellett, igyekezünk nem egymásra licitálni.

Ezért " klasszikusokkal " szólva ennyit jegyzek meg " Na ugye megmondtam  !"

Egyébként várom a jó időt, hogy a kis műhelyemben végre dolgozni tudjak.

Mindenkinek jó vonatozást kívánok:

Zoli

 

Előzmény: BE200 (1954)
jenő1954 Creative Commons License 2016.03.02 0 0 1958

A vaterán megjelent árakról szólnék viharvert előre mozdony 22 000.- .Mi a véleményetek ? Van egy svájci oldal a ricardo. ch a vaterához hasonló

itt is csoda szép dolgok vannak . de sokminden barátságos áron, csak a ritkaság és újszerű drága. A sin árak is elrugaszkodottak.

 

Üdv:jenő1954

Ep128 Creative Commons License 2016.03.02 0 0 1957

Most kivételesen "a tok" érdekel, nem a tartalom. :-)

Valakinek a készlete esetleg van olyan fa ládában, mint amilyenben az enyém volt? Ok, ez így rettentő buta kérdés, mert nem tudom megmutatni sajnos, milyen is volt. De képzeljetek el egy kb. 30 cm. mély, 1,5mx1m -es, fém füllel rendelkező (lapos) fa ládát. Az eredeti első készletemet én "ilyenben" kaptam! Volt benne 1 (zöld) PV mozdony és (azt hiszem) 5 kocsi, kb. 25 görbe sín, 13 egyenes, 1 váltó és a trafo.

ogilvi Creative Commons License 2016.03.01 0 0 1956

Az eredeti sínek alumíniumból és műanyagból készültek? Vajon hány éven keresztl gyárthatták, ha ilyen kevés maradt belőlük? Esetleg ez a sorozat csak egyszer készült?

 

Előzmény: jenő1954 (1952)
BE200 Creative Commons License 2016.03.01 0 0 1955

Még így, "romjaiban" is nagyon jó az oldal, a goggle képkeresőben még aránylag el is érhetőek a képek.

Nyilván így nem a legjobb, de hát ez van , ezt kell szeretni.

Mondjuk az nagyon nem korrekt, ha még válaszra sem méltatnak :(

 

 

 

 

Előzmény: pv-vonat (1953)
BE200 Creative Commons License 2016.03.01 0 0 1954

Sziasztok !

 

A múltkor megakadtam a Helikon árán, hát ez sem semmi !

 

http://gyujtemeny.vatera.hu/makett_modell/vasutmodell/pv_penzverdei_pannonia_vasut_2210426042.html

 

Én nem vagyok egy szakértő, de mintha lenne jó néhány "bibi" a hirdetésben.

 

A legjobbak:  a sárga szigetelő szalag, és a posta vagonon az embléma :D

 

Nincs más hátra, mint ELŐRE :D

 

 

pv-vonat Creative Commons License 2016.02.28 0 0 1953

Sajnos a mindenkilapja valószínűleg egy "kifutó" stádiumban lévő oldal gyűjtemény. Az oldal üzemeltetői nem reagálnak semmifajta megkeresésre, nem fejlesztenek. A képek "elvileg" a helyükön vannak csak nem látszanak, pontosabban kb 15% megjelenik de az is össze vissza.

Komplett új oldalt kéne készítenem ,hogy minden rendben legyen. Talán az ősszel rászánom magam.

Előzmény: odaat (1947)
jenő1954 Creative Commons License 2016.02.28 0 0 1952

Kedves Ogilvi !

 

A sin készletek árát a nepperek verik fel és sajnos egyre ritkábban lehet ráakadni. Pl egyik lapon hirdettek Pannónia alapkészletet 60 000.- Ft ért

2 váltóval. Ez elijesztett a sin vásárlástól és a saját készítés felé mozdultam .Készítettem  eddig 21 m sínt és 6 váltót ennek a pénznek a töredékéből, és a vonat szépen fut . Ha érdekel leírom a technológiát. Ja ,Én vettem bakelit talpfás alapkészletet a Veterán mikor megjött 3 db íves sin hiányzott a körhöz.Az eladó azt válaszolta  Ő nem rakta össze. Igaz a vonat eredetivel szép de szükség törvényt bont.

 

 

Üdv : Jenő

Előzmény: ogilvi (1948)
Zoli1949 Creative Commons License 2016.02.28 0 0 1951

Sziasztok!

Tényleg ritka a piacon a hibátlan sín. Én is vásároltam sérülteket.  Csak olyanokat vettem, amiknek a végén hiányzik néhány talpfa.  A következőket ötlöttem ki a javításukra:  ép sínről gipsz lenyomatot készítek úgy, hogy négy talpfa legyen benne. A gipsz mintába beleteszem a sérült sínt és két komponensű műgyantával kitöltöm a hiányt. A jobb tapadás érdekében néhány apró lyukat fúrok a sínbe alulról. Ez még csak elmélet. A jó idő beálltával kipróbálom és fényképes híradással leszek.

Üdv: Zoli

Előzmény: Törölt nick (1949)
Ep128 Creative Commons License 2016.02.28 0 0 1950

Ez mind igaz! Ugyanakkor én anno kb. 150 db. tökéletes állapotú sínt adtam el, mikor a készletemet (muszájból) eladtam. (Ha jól emlékszem 2 db. volt "talpfa törött".) Szóval lehetett rá vigyázni azért... Ok, ehhez nyilván az is kellett, hogy évente 2-3 alkalommal volt 1 hétre összerakva nagyobb pálya belőle.

Előzmény: Törölt nick (1949)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.27 0 0 1949

Szia, sajnos a PV sinek nem voltak a technika csúcsai a maguk idejében. A bádogsinek erösen hajlamosak rozsdásodásra, az aluminium sinek müanyag talpfái pedig igen könnyen töredeznek. Ennélfogva kevés maradt meg belölük használható, hadrafogható állapotban. Ez pedig a kereslettel karöltve megdrágítja a beszerzést. Üdv!

Előzmény: ogilvi (1948)
ogilvi Creative Commons License 2016.02.27 0 0 1948

Sziasztok! Üdv mindenkinek!

A PV mozdonyokhoz miért aránytalanul drága a sínkészlet véleményetek szerint?

odaat Creative Commons License 2016.02.27 -1 0 1947

Szia!

Egyetértünk. Most már lássuk a szép képeket.

 

Tisztelt pv-vonat!

Ha már szóba került a weboldal. Az eltűnt képeket nem lehetne ismételten feltölteni az oldalra, vagy itt közkincsé tenni?

Előzmény: Törölt nick (1946)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.27 0 0 1946

Szia, nem, nem mindenkinek "rendicsek" a nyilvános kartellezés, de ahogy elöttem szóltak, ennek elsösorban egy PV gyüjtöi, felhasználói fórumnak kellene maradnia. Üdv!

Előzmény: odaat (1926)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.27 0 0 1945

Köszönet részemröl is a szép és informatív fotóért és gratulálok az egyedülálló gyüjtemény teljessé (?) válásához! Amit különösen tisztelek, hogy a kolléga régóta és önzetlenül egy informatív weboldallal is gazdagitja, segíti az érdeklödök, gyüjtök közösségét, ezért is külön köszönet!  Üdv!

Előzmény: pv-vonat (1937)
Tutgarage Creative Commons License 2016.02.27 0 0 1944

Szia.

Nagyon szép a kép ,gratulálok a gyűjteményedhez nem minden nap lát az ember ennyi szépséget !

Végre egy a fórumhoz MÉLTÓ

megosztás az egészheti ruppótlan,roszindulatú kioktató irományok után.

Ez KONKRÉTAN PV. OLDAL !!!  Itt nem érdekel senkit más vaterás problémája, vagy hogy ki mikor licitál,vagy hogy szegény vagy gazdag,vagy hogy ki és mint mennyiért vesz meg vagy ad el.Ha vaterás gond van azon az oldalon kell háborogni,és nem itt üzengetni egymásnak.

Ennyi !

Előzmény: pv-vonat (1937)
BE200 Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1943

Kedves Zoli !

Ahogy Somogyban mondják, "hadd el", illetve ahogy Eötövös Gábor világhírű zenebohócunk : Van Másik !

 

 

Előzmény: Zoli1949 (1941)
BE200 Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1942

Gratulálok, és ámulok-bámulok :) Isten éltessen !

Előzmény: pv-vonat (1937)
Zoli1949 Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1941

Kedves Topiktársak!

Van - e köztetek valaki, aki Tizedes93 néven licitál a Vaterán. Üzenem neki, hogy nem licitálok tovább a romos Előre személykocsira, így ötzerhétszázért viheti, ha más rá nem licitál rá.

Zoli

Zoli1949 Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1940

Szia!

Nagyon szépek és örülök, hogy vannak fiatalok, akiknek szívügyük a régmúlt műszaki remekeinek megőrzése.  Őszintén kívánom, hogy sokáig gyönyörködhess bennük.

Zoli

Előzmény: pv-vonat (1937)
jenő1954 Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1939

Kedves PV-s !

Gratulálok a gyüjteményedhez  nagyon szépek. Azt kérdezném ,hogy minden mozdony műszakilag is jó!

 

Üdv Jenő

Előzmény: pv-vonat (1937)
Király Ervin(Bocus2ervin) Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1938

Szia Gergő !

 

Ahogy mondtad, " ez aztán a gyilkos kép" ....

Na, viccet félretéve gratulálok a gyűjteményed ezen darabjaihoz (is )

Örülök, hogy összeállt a Helikon mozdony flotta !

 

Nagyon szépek így együtt és isten hozott a 40.-esek táborában !

 

Kellemes hétvégét !

Ervin

Előzmény: pv-vonat (1937)
pv-vonat Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1937

Múlt héten végre sikerült a nagy álom,  összeállt az általam eddig "élőben" látott Helikon vasutak szinszériáinak teljes gyüjteménye. Mondhatom így ,hogy ez egy szép 40. születésnapi ajándék.

(köszönet a közreműködőknek)

ui:A sima (pannónia) zöld Helikon nincs a képen.

Zoli1949 Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1936

Köszönöm!

A viszonosság részemről is fennáll.

Üdv: Zoli

Előzmény: BE200 (1933)
Zoli1949 Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1935

Szia Jenő!

A kerekek ma délelőtt elgurultak Nyíregyházára.

Üdv: Zoli

Előzmény: jenő1954 (1930)
pv-vonat Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1934

Ez a hirdetés nem újdonság "szakmai" körökben, de kicsit talán túlárazott a tétel...:)  kb: 2.250.000ft

+ a hirdetés szövege kicsit félrevezető lehet.

Előzmény: BE200 (1931)
BE200 Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1933

Nem célom rád licitálni, sőőtt.

Nyilván előfordulhat ilyen, a jövőben, de abban biztos vagyok, hogy nem

egy ilyen tétel estében, legalább is részemről.

Előzmény: Zoli1949 (1921)
BE200 Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1932

Ahogy elnézem, nem csak nekem ez a véleményem :O :)

Előzmény: pg54 (1920)
BE200 Creative Commons License 2016.02.26 0 0 1931

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!