széna [1055] Szláv jövevényszó, feltehetőleg szlovák eredetű, vö. szlovák seno, óegyházi szláv sěno, horvát-szerb sijeno, orosz [szeno]: ’széna’. A szó indoeurópai eredetű, s a balti nyelvekből a finnbe is átkerült, vö. finn heinä ’ugyanaz’.
ősz [1211 tn. (?), 1416 u.] <évszak> Ősi, finnugor kori szó, vö. vogul tüks, votják siź l, mordvin soks, finn syksy, syys: ’ősz’. Ezek előzménye az azonos jelentésű finnugor *sikse vagy *sükse lehetett.
kábolgó = szédülő, szédelgő, Magyar tájszavak és népies lexikai elemek adatbázisa
- Tehát önkéntelenül szédelgő, csúszkáló, ugráló, rángatózó viselkedésű állatokra mondták, mint a kabóca, vagy kabala vagy a kanca.
Kacagány:kacz (1) gyök után értelmezve jelent szökdécselő, játszadozó anyagot vagyis felső öltönyt; melyet csak nyakba akasztanak, s mely menés, különösen lovaglás közben a léggel és szellővel játszadozva mozog. Gyöngyösi Istvánnál: kecse (=kecze?)Cz. F.
kacabajka, kacamajka, kacabajkó, kacamajkó, kacabáj, és rövidítve kaca v. bajka, bajkó, messze elterjedt népies szó, a. m. női kabát, női dolmány
XLIII. év. 1914. január 15. 1. füzet. MAGYAR NYELVŐR.
Etimológiai összefüggés a kacagány - kanca (kangyal), (kengyel - kantár stb.) között annyi, mint a kacag és kuncog között. Utóbbi esetben a kecsesen "rázkódó" hullámzó hang után való az elnevezés. A női kecsesség is kecsegtető viselkedéssel függ össze a hajladozás révén. Ellenkező értelemben ez kuncsorgót jelent. A könny pl. könnyen önkéntelenül kicsúszik. Könny és a könnyű fogalma így függ össze.
Az úr szavunk meg etimológiailag összefügg a horgadással hor/a-gor/a. Bizonyíthatóan élt egy Karha, Horka -karkhasz (καρχας) alakja.
A király szavunk a Karha "Kar" magasodást jelentő gyökéből és ál él igék részesülőjéből fejlődött ki sima ály ély gyakorlatos képzővé. Jelentése magyarul tehát: Mindenki fölé emelkedő, hatalmas magasságos - uralkodó
---------------
Kigyelmes/kegyelmes úr - megszólítás rokonságban kerál/Kiraly szavunkkal. Aki kérlel, alázatosan görnyed, aki Úr, Ural, fölényesen horgad. A király kegyet és kigyelmet is gyakorolhat, ha valaki kegyelemért könyörög.
A Karha "Kar" gyökének magas hangrendű párját a magyar KÉR - szavunkban ismerhetjük fel.
(ke-ér, a Levelestár II-ik levelében 1510-ik évből kétszer is eléjön:kierlek [kyerlek] noha különben itt a nyelv épen nem palóczos); áth. m. kér-t. Gyöke vagy gyökeleme a kedélyre vonatkozóke, melyhez ér = érint szó járulván, értelme: kedet érint, vagyis valakinek mintegy kedére, kedélyére hivatkozik. Vagy pedig az egész maga a ker, kör szó, mellyel rokon: görbe; minthogy a kérő ember meggörbűl, meghajol. Hangban s értelemben legközelebbi rokonságban áll a könyör szóval.
Uram, irgalmazz" "Kyrie Eleison"
Kyrie, a görög átírása Κύριε, hivatásos esete Κύριος (Kyrios)
Bizonyára ősi szavunk, talán a finnugor korból, de az egyetlen feltehető rokonnyelvi példa (votjákpaljan) körül is sok a bizonytalanság. A ‘bal’ és a ‘rossz’ közötti értelmi kapcsolat a legtöbb nyelvben éppoly természetes, mint az ellenkező oldal kapcsolata a ‘jó, helyes’ fogalmával; ennek okairól lásd jobb.
fáj - ful - fúr -Származékszó egy elavult fúl (‘szúr’) igéből, amely ugor eredetű: vogul pulep (‘dugó’), osztják pulta (‘szúr’).
- latin: pilum
bal:
BAL, (1), elvont gyök, s rokon a szintén elvont ball, bol, boly, bel, bil, böl, gyökökkel, melyekből ideoda mozgást, tétovázó járást, forgást jelentő szók származnak, mint: ballag, bolyong, bellőke, billeg, bölcső. Az egyszerű gyök el, ill (illan, illeg, mely szanszkritban vail, vaill). Alapérteményben különbözik tőle azon bal, elvont gyök, melyből a metszésre, hasításra, elválasztásra vonatkozó balaska, balta, eredtek, s ezek rokonai: vál, válik, választ, melyekkel egyeznek a szanszkrit p-hal (kinyit, szétválaszt, tör), vil (választ), német spalten, latin vello, hellen ολλυω stb.
Balta:ideoda mozgást, tétovázó járást, forgást jelentő szók származnak:al, elvont gyök, melyből a metszésre, hasításra, elválasztásra vonatkozó balaska, balta, eredtek, s ezek rokonai: vál, válik, választ, melyekkel egyeznek a szanszkrit p-hal (kinyit, szétválaszt, tör), vil (választ), német spalten, latin vello, hellen ολλυω stb.
ó - ős -alap - apad (alapig csökken). A genealógia is "alapig" apadó elven működik vagy épp ellentétesen felmenőig. Az elvi jelentése ugyanaz, mint a mély és magas gondolatoknak. Aki álmodik, az ágyon/almon fekve álmában ábrándozik aki pedig éber, az az álombeli ábrándozásból megébred. Az EMBER szavunk is ezt jelenti. Éber. Aki ábrándozik, az ájult állapotban ámul, ámélkodik, aki ébred, az émed – ‘ébred’
"paio(l) [παιω] = mai kiejtéssel 1) bajol („ellátja a baját”), azaz üt, megüt, csapkod, 2) ugyanez a fennmaradt régi kiejtéssel: páhol. A BAJ gyök származékai: bajlódik, bajos, bajvívó, ellátja a baját stb. Lásd VAJUDIK, BAJÁN. Magyarból származik a szláv boj, voj (= baj) szó." Varga Csaba
Baj - Bajoló (bajvívó) - Bajnok / Baján / Vajda
várandósságra vonatkozóan: vajúdik (bajlódik), vetél (veszít), viselős (viszi a magzatot), bajba esik a vajúdás vetekedés, elvetélés pedig fáj...
Bajba jut v. bajba esik: <leány> állapotos lesz, megesik
"A venger népesség eredetét mutatja a ba,[21] pa, va(ve) szó[22], mely szerintem vizet jelentett és kapcsolatba hozható a láb és pata szavakkal is. A környező vizekben megtalálható (Drá-va, Szá-va, Rá-ba, Ik-va, Mor-va, Mold-va, Vlt-va, El-ba, Zsit-va, Zagy-va, Tolcs-va, Moldo-va, Szucsa-va, Mora-va, Kul-pa, vagy kiesett a mássalhangzó (Dun-a, Tisz-a, Mur-a). A Balaton BA(víz)+LA(venger képző)[23]+TO+N(kony képző)[24], a Velencei-tó VE(kisebb víz)+LE(venger képző)+N(kony képző)+CE(venger képző).[25] Hasonlóan nagyobb folyó a Rábca, kisebb a Répce. A kisebb vizeket pedig pataknak hívjuk. Mivel általában a vizek nevei a legrégebbiek, így valószínűsíthető, hogy a legrégebbi nép adta nekik, vagyis a pannon. A Vata(Vatya) név jelentése, tehát a vízatya, amit becézve Vacs, Vác. A Bata(Báta, Bátya) becézve Bács. A Pata becézve Pacsa, Patacs.[26] A Rábaközben most is mondják, hogy „há kácsá”, ami azt jelenti, szóljál, mondjad és a „hát kiáltsál” rövidülése."
Bátonyi Pál
Varga Csaba:
Néhány szó jelentése a betegség, a baj és az orvoslás témaköréből Megjelent a Magyar Orvosi Nyelv című folyóirat 2010. X. évfolyam 1. számában, Régi orvosi kisszótár címmel..
ÁPOL érteménye: segít, támogat valakit, segítségére, hasznára van valakinek. A szó eredetileg felkarol, átkarol jelentésű volt, amit igazol az, hogy a székelyeknél csókol, ölel jelentésű. Ógörögben az ápol szó:
ópheléo(l) [ώφελέω] = mai kiejtéssel ápol: segít, használ, hasznára válik vkinek.
ÁPORODOTT gyöke ÁP, valójában ZÁP, csak a szókezdő mássalhangzó itt kiesett (záp/áp), amit igazol, hogy régibb tájszólásban: ápul = zápul, áptojás = záptojás. Záp sz-szel ejtve és i előhanggal is használatos, lásd ISZAP. Iszap / záp / áp jelentése: büdös, rothadt szagú. A záp szót régen sz-szel ejtették: szep, ebből a SZEPSZIS (= mai kiejtéssel zápzás, úgy képzett, mint végzés, de a zápzás szót már úgy mondjuk, hogy zápulás, s e szó eredetileg bizonyára zápozás kiejtésű volt, s csak z>l kiejtési változás történt).
BAJ és bal ugyanaz a szó (l > j különbözettel, mint jány > lány, s pl. bal kéz: baj kéz, azaz bajt hozó, bajcsináló, vagyis ügyetlen kéz). A baj az ógörög kori jellegzetes kiejtéssel (b = p): pai [παι]. E régi pai, paj kiejtés is megvan még, így ejtjük a pajkos (azaz baj-k-os, vagyis bajt okozó), pajtás szavakat. Az ógörög korban is e szógyökkel nevezték meg a gyereket, mert hogy: bajcsináló, de e pai (baj) szóból a pajzánkodás, pajzán szó is.
Ógörög:
paidiká [παιδικά] = mai kiejtéssel pajtika: fiúkedvese vkinek, kedvenc paidikósz [παιδικός] = mai kiejtéssel pajtikás: gyermeki, gyerekes, játékos, paidiszké [παιδισκη] = mai kiejtéssel pajtácska, pajtáska (ugyanis a régi -iszka, iszké mai kiejtéssel -icska, -ocska, mint pl. tal-icska, azaz tol-icska, mert hogy tologatjuk)
paio(l) [παιω] = mai kiejtéssel 1) bajol („ellátja a baját”), azaz üt, megüt, csapkod, 2) ugyanez a fennmaradt régi kiejtéssel: páhol. A BAJ gyök származékai: bajlódik, bajos, bajvívó,ellátja a baját stb. Lásd VAJUDIK, BAJÁN. Magyarból származik a szláv boj, voj (= baj) szó.
BAJÁN az ORVOS másik, igen régi megnevezése. BAJÁN szó elején a BAJ gyök áll. BAJÁN jelentése: aki legyőzi a bajt, aki diadalmaskodik a baj fölött. Így lehet a baján szó az orvos megnevezése és egyben avar királyunk (Baján) neve is (Baja városa is az ő nevét őrzi). E szóból a bajnok (tulajdonképpen bajánok) szó. Baján összevont alakja: bán (mint tisztség), jelentése: aki bánik, bajlódik, azaz irányít valamit.
Ógörög korban (a b-t még p-nek ejtve):
paián [παιαν] = mai kiejtéssel baján: orvos, Paián mai kiejtéssel Baján: az istenek orvosa. paióniosz [παιωνιος] = mai kiejtéssel bajános, bajányos: gyógyító, gyógyerejű.
BETEG gyöke bet, régi kiejtéssel beth, peth, path. 1) Path > pat kiejtést őrzi a patika szó. 2) Path, beth, path bád bágy kiejtésű is lett, ebből a bágyad (régi bádjad) szó, ami azonos a biggyed szóval. A peth > petyh kiejési változat is megvan még: petyhüd, petyhüdt. Az azonosságot még kiérezzük, ha egymás után felidézzük a pittyed, petyhüd, biggyed és a bágyad szavakat: könnyű észrevenni, hogy ugyanazt jelentik. Tehát aki „patetikusan” mond valamit, az bágyadtan mondja. Érdekes még, hogy e bád, bágy (mint bágyad) szóval azonos az angol bed = ágy szó, továbbá maga az ágy szó is ez, csak a mai magyar nyelvterületen kiesett a szó elején álló b mássalhangzó (mint bámul-ámul, bomol-omol szavak esetében is.)
A path, bet alapszó jelentése: baj, amiből többszöri áttétellel jöhetett létre a beteg, bágyad stb. jelentés. Ezt sejtetik az alábbi ógörög szavak:
páthé [πάθη] = mai kiejtéssel baje, azaz baj: szenvedés, elviselt sors páthosz [πάθος] = mai kiejtéssel bajosz, azaz baj (bajosz-szal azonos jelentésű a bajlódás): betegség, szenvedés, áttételesen külső hatás, benyomás, szenvedély stb.
FÁJ is igen régi szavunk. Nyelvünk ógörögnek nevezett nyelvjárásában pheü [φεϋ] kiejtésű volt, ma ugyanez ü > j módosulattal: fáj (Ugyanis ph leggyakrabban f lett). E szó eredeti alakja
tulajdonképpen: jaj, juj, az ógörögben joj [ioi], ami meg is adja a fáj szó valódi jelentését: jaj.
Így van, de szerintem nincs ilyen a magyaron kívül. fU kapcsolat van, de a magyar nem finnugor nyelv. a Szláv és különböző ie. nyelvekkel is mutat kapcsolatot, a törökkel, mongollal meg rengeteget.
t > d változás egyértelműen kimutatható magyar fejlemény más szavaknál is! "üt - vet - véd- vigyáz - ügyel" szavaink nem véletlenül függnek össze etimológiailag és jelentésben is.
A hangváltozások azonban a magyar nyelvben nem öncélúak, hanem a jelentés változások karakteres megkülönböztetésére szolgálnak. t - d - gy - z - s
Vatha, Woytha, Watha, és Bata" - vajda
"toldoz-foltoz > toldoz-foldoz d : t > d : d"
...
Vata, arra vetemedett, hogy vetekedjen, vetélkedjen veszekedjen, a hatalommal, ez véteknek számított, mert lázadó volt, elvetette a sulykot, bajt vívott, huzakodott, dulakodott, vajúdott az ellenségeivel, mert bajnok volt, tehát Vajda.
Nézzük az egyértelmű kapcsolatotokat várandósságra vonatkozóan:
vajúdik (bajlódik), vetél (veszít), viselős (viszi a magzatot)
---
A nyelvészet tagadása a gyökök létezéséről és a gyökök hangzóinak (többnyire véghangzóinak) hangzóváltással történő jelentésmódosító hatásáról. Nem lehet véletlen. Ha mégis az, még nagyobb bűnt követtek csak el.
vezet: A ~ vez- alapszava (lásd még vezér) ősi örökség a finnugor korból: cseremiszvidem, mordvin vetamsz, észt vedamsz (‘vezet’). A finnugor *vete- alapforma szabályos származéka a vez-; a tőbeli t–z megfelelésre példa a ház, fazék, kéz, víz.
elme - ami elmélyülni, mélázni, múlatni, méltányolni, elmerengeni, merülni, elmoralizálni képes
Gyöke a nyilt mé, vastag hangon má, melyből el képzővel lett az elavult ige méel, mél, s ebből az igenév: méló méla, valamint másfelől a ma gyökből mál, málé (máló). A melan görög szó (am. fekete) a ,melancholia’ szóban csak történetes találkozás. Jobban egyezik a török melul szóval, mely am. bús, szomorú.
múlik - Világos, hogy ezen igében alapfogalom a menés, haladás, távozás, minél fogva rokon mozog igével, s elemezve mo-ol és mo-úl honnan öszvevonva lett mól v. múl.
INT, (in-t v. im-t) önh. m. int-ětt, htn. ~eni v. ~ni. Gyöke vagy a mozgást jelentő in, s rokon az inog, ingat, indúlstb. szókkal, s eredetileg am. mozdít, mozgásba hoz, különösen, szemmozgással, szemhunyással vagy fejbiczentéssel jelt ad, valamit v. valamire mutat, vagy pedig, ami hihetőbb, minthogy az in gyökből eredett többi származékok mély képzéssel és ragozással járnak, a mutató im.
A régi magyar nyelvemlékekben: imt. Imte azért ennek Simon Péter. És intének ő társoknak. (Tatrosi codex). S épen ezek mutatják főkép az im-től származást.
Állat = Az álló ige - tövének származéka deverbális -t névszóképzővel.
gyöke más szavakban: al - ál (etakart) - alsó - alantas - alom - álom - áll - állandó - alany
gyök magyarázat:
Állat / Ember = alsó lény / emelkedő lény
ábrándozva - álmodozva / éberen
Ember = Az émed / émbred = ébred (émberedik -m nélküli rövid változata, mint göb/görbed gémberedik) ige emb (emlő, emel) tövének származéka ~ egy feltehető -r képzős ember igéből ered mint annak folyamatos melléknévi igeneve (‘emberedő’), vagy mint az ~ képzett határozószó (‘emberül’); azaz becsületes, derék emberhez illően. " Megembereli magát azaz " erőt vesz magán. Aki ébred, az is erőt vesz magán, kihúzza magát, felegyenesedik. A képzésmódra példa homorul, keserül. A gömbölyödő puha mozgás zaját érzékelteti a mindenütt jelenlévő mb hangzópár, hasonlóan a zajosabb gördülő mozgás zajátérzékeltető mp, nt hangzópárokhoz pl. hederít, hencser, hengerít, hentereg, hömpölyget családjából.
Ősi ösztönhangok: Közelre mutató magas, távolra mutató mély hangrendű, imitálva a közeledő, távolodó hangokat.
e > ez / em+ez / em+el /
a > az / am+az / om+ol /
í > itt / em+itt / em+így
ó > ott / am+ott /am+úgy
el / élénk - ébredő - éber - éles - él
al / alvó - ábrándozó - álmodó - hal
bizonyítás:
émed – ‘ébred’: Egy hang: s feledett régi dalra émed (Arany). – émette, imette, imetten: ‘ébren, virrasztva’: A játszi reménység amidőn imette / A boldogtalannál hitelét vesztette, / Álmot küld szemére… (Arany). Az ~ (vagy émik) ige ismeretlen eredetű; az émette, imette személyjeles határozói igenevek („az ő émette”, vagyis „az ő éber állapotában”). Elavult szavak.
emel – ‘felfelé mozgat’; ‘épít’; ‘fokoz’. Származékai: emelget, emelkedik, emelkedő, emelés, emelet, emelő, emeltyű, emelvény. Bizonytalan eredetű ige. Ha elfogadható, hogy legkorábban elm- töve volt, amely hangátvetéssel eml-, végül ~ formát öltött, akkor ugor kori örökségünkhöz tartozik: osztják álem, vogul elm (‘emel’). Írásos vagy más, akár közvetett bizonyíték a fenti feltételezésre nincsen.
domború – ‘dombszerűen kiemelkedő’; ‘síkjából kiemelkedő’. Származékai: domborodik, domborul, domborít, domborzat. A domb származéka; a ~ egy feltehető -r képzős dombor igéből ered mint annak folyamatos melléknévi igeneve (‘domboruló’); a képzésmódra példa homorú, keserű. A nyelvújítók is elvonták a dombor tövet, de névszóként, s részint a dombormű összetételben használták, részint a domborzat szót képezték belőle.
Éber: Egyébiránt azt is vélhetjük, hogy eredetileg émber vala, azon ém gyöktől, melynek származékai émik = virraszt, émett, virrasztó, vigyázó állapotban levő.
Egyébiránt azt is vélhetjük, hogy eredetileg émber vala, azon ém gyöktől, melynek származékai émik = virraszt, émett, virrasztó, vigyázó állapotban levő.
Ember = Az émed / émbred = ébred (émberedik -m nélküli rövid változata, mint göb/görbed gémberedik) ige emb (emlő, emel) tövének származéka ~ egy feltehető -r képzős ember igéből ered mint annak folyamatos melléknévi igeneve (‘emberedő’), vagy mint az ~ képzett határozószó (‘emberül’); azaz becsületes, derék emberhez illően. A képzésmódra példa homorul, keserül.
analógia:
gémberedik – ‘hidegtől elmerevedik’ (főleg meg-, el- igekötőkkel). Hangfestő eredetű, a gebe, gebed, gebeszkedik, távolabbról a göb családjából.
