Valaki magyarázza már el ennek akreténnek, mit jelent lopni.
És télleg, kinél van az a szerenmcsétlen bogrács? Rozsdás, 5 literes, kell a somnak. Egyébként kutatok utána, de mindenki csak azt mondja, már rég visszaadtam, csak szívat, "á, mondom, annyira mégsem lehet aljas", legfeljebb elfelejtette, hogy rég visszavittem neki a garázsához. Merthogy nekem valami ilyesmi rémlik, de méérget nem vennék rá.
Megkérdeztem Elvot: azt mondta, hogy az állványért értejöttél. Amikor még volt autód:( Erre emlékszik. De a történelmi tudat már törölte az esemény idejét.
Qrvára tudja ez a gyerek, hogyan működik egy egyesület, aminek még a közelében sem járt, Sarkany meg elalél az élvezettől, hogy ismételje a hülyeséget.
Elmondom nektek, hogy a Szolnokiak Szolnokért Egyesület miért van. Azért, mert Tiborcsik titkolt/nem titkolt vágya, hogy civil képviselőként egyengesse az önkormányzatnál piciny kis életünket. Erről szól az Egyesület.
Végül is, miért ne! Minden adottsága megvan hozzá!
Érteni nem ért semmihez, sóher a végtelenségig, ha hazugságon kapják meg tud sértődni és tupírozza a semmit, mellébeszélni is tud rendesen, nyilván szeretne privatizálni is (magának), képviselné magát alaposan, stb. Igazi megélhetési politikus tipus...
Arról végképp nem ő tehet, hogy lopásban még csak egy bogrács+állvány erejéig próbálhatta ki a tehetségét... :))
Gond talán azzal van, hogy az elmúlt 15 évben valamennyi képviselő ilyen volt. A választók hócipője nagyon tele van már az ilyenekkel... :))
A tagság lemondásáról itt most a neten nyilatkozott.
Zsolti, mikor jössz összarakni a gépem, amint még 2 hete is ígérted? (Pont két hete, október 11-én kedden beszéltünk utoljára - mellesleg léppente hívtál) akkor abban egyeztünk meg, hogy én másnap, szerdán megcsináltatom a Karakterben a zsinór végét, letesztelik és aztán vissszahívlak, hogy mikor jössz pontosan. Emlékszel? És azóta játszol kámfort. Én meg hívlak éjjel-nappal. Mit összeaggódtam magam, hátha bajod esett, "én meg a mankimmal még segíteni sem tudok, jaj, mi lett ezzel a szerencsétlen gyerekkel! Pedig olyan rendes, szolgálatkész volt szegény."
De kis hülye vagy te Zsolti. Aki eljött taggyűlésra, az befizette a tagdíjat, el is költöttük akciózásra. Mindenesetre örvendetes, hogy a feleségem "káébel-iszonya" ráébresztett és végre itt a neten ezt kinyilatkoztad, hogy tagfelvételi kérelmed ellenére mégsem kívánsz tag lenni, azonnak kihúzunk a taglistáról.
De nem nyilatkoztál, mikor jössz el hozzám befejezni amit ígértél.
Elmondom nektek, hogy a Szolnokiak Szolnokért Egyesület miért van. Azért, mert Tiborcsik titkolt/nem titkolt vágya, hogy civil képviselőként egyengesse az önkormányzatnál piciny kis életünket. Erről szól az Egyesület. Én ebben nem kívánok részt venni.
Alapszabályt és egyesületi számlaszámot, ahová mehet tagdíj, nem közölt velem senki idáig. Az Egyesületnek valaki akkor tagja jogilag, ha befizette az éves tagdíjat. Ellenkező esetben nincs szavazati joga, nem gyakorolhatja az Alapszabályban foglaltakat, tanácskozási joga van egyedül.
Én hagynám a francba, amellett, hogy a srácban óriásit csalódtam, na de miért hagynám? Én azt vállaltam, hogy a cuccokat nekiadom, ő elfogadta. Egyrészt nem is tudom mennyi cucc volt (néhány doboznyi kacat) másrészt nekem azok vissza nem kellenek, én lemondtam róluk, ezt vállaltam, harmadrészt nem is tudná visszaadni, mert állítólag kihajigálta, ami az ő baja. Másfelől nekem kell az a szolgáltatás, amit nekem ő megígért: műküdőképes régi gép bekötve az új géphez. Hát olyan sokat kérek? Olyan sokat ígért?
Én azt mondom, jöjjön el, végezze el a munkát, és csak aztán felejtsük el egymást.
Mellesleg ígért ő mást is, amit azóta sem tart be. Aláírta a tagfelvételi kérelmet a Szolnokiak Szolnokért egyesületbe, azóta sem jött el egyetlen rendezvényünkre sem, pedig mindig meghívom és ígéri, hogy jön. Tagdíjat sem fizetett még. Pedig ő akart belépni, én nem győzködtem.