Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
A szentendrei kirándulás múlt pénteken zajlott, nagyon ideális idő volt, szép napos, de nem kánikula. A skanzenben 3 éve voltam körülbelül, az ott töltött jó fél napban csak a felét sikerült bejárni,és azóta sem jutottam el oda.
A szentendrei kirándulást nagyjából szeptember közepére tervezem, akkor már általában nincs túl nagy meleg. Elsőnek a közlekedési múzeum által kiállított öreg villamosokat szeretném megtekinteni, aztán jöhetnek Szentendre másféle nevezetességei. Azt hiszem, a skanzen egy napba már nem fér bele, de majd pótolom.
Én múlt héten jártam a Várban. A volt Honvéd Főparancsnokság rekord ideig romos, világháborús golyónyomokkal tarkított épületét rendbehozták, kiállítóhely lett belőle, júl. 31-én Zsolnay-kiállítással nyitott. Amikor én ezt megtudtam, gondoltam,nekem ott a helyem mindenképp. Gyönyörű porcelánok, szecessziós vázák,műtárgyak,kancsók, szobrocskák, csoda volt nézni. Mondjuk nem éppen szerencsés megoldást választottak a feliratozáshoz: A tárgyak a termek közepén voltak üvegtárlókban,oldalt pedig a terem falának támasztva nagy üvegtáblán a hozzájuk tartozó felírások. Amig elég kevesen nézik a kiállítást,addig nincs is ezzel baj, nekem sem okozott gondot mindig oldalra lépni és elolvasni,amire kíváncsi vagyok, de ha netalántán sokan lesznek, bajos lesz ezt megoldani. Megint újabb bizonyságot szereztem arról,hogy nekem Pécsett még a Zsolnay-negyedet is meg kell látogatnom, valamint arról is a kiállítás végén látható múzeumi bolt árait elnézve,hogy leginkább egy tetemes lottónyeremény alkalmával fogok Zsolnay-étkészletet,vázát, stb.-t venni.... Jó lenne...
A kiállítás dec.31-ig látható,ha jól emlékszem.
Utána szerettem volna még a Várban sétafikálni kicsit,régen jártam ott,de az eső eleredt és én nem szeretek esőben sétálgatni.... Holnap, aug. 20-án pedig azt hiszem,nem teszem ki a lábam itthonról. Mindazonáltal a Mesterségek Ünnepének megnézése egyszer majd szerepel a terveimben...
A múlt hetem egyébként gazdagabb volt a szokásosnál kulturális élményekben,hiszen jártunk kedves kolleganőmmel Szentendrén is, a Fő téri szerb templom meglátogatása, egy kis Kovács Margit-múzeumbeli látogatás valamint a Czóbel-kiállítás szerepelt a programban meg kószálás a városban, a Duna-parton. Mentás-levendulás jeges limonádét is ittunk,nagyon finom volt. Ezt a Kovács Margit Múzeum kávézójában lehetett kapni és még külön érdekesség,hogy a limonádé fogyasztása fejében a kávézóban lévő könyvespolcra kipakolt könyvek közül díjtalanul lehetett választani egy kötetet. Az is jó dolog, hogy pl. a Czóbel-kiállításon váltott belépőjeggyel még egy csomó szentendrei múzeumot is fel lehet keresni (pl.így jutottunk el a Kovács Margit Múzeumba és hogyha nem 5 óra előtt kerül erre sor,akkor még több kiállítóhelyre is el lehetett volna menni)
Szentendre után hazafelé a Margit-szigeten megnéztük a gyönyörűen megvilágított szökőkutat és meghallgattuk az esti 8-kor kezdődő zenei blokkot - fantasztikus volt a fények, a víz és a zene összjátéka.
Tegnap jártam a Várban, megnéztem a Mesterségek Ünnepét. Nem is csalódtam benne, színes, érdekes forgatag volt, nagyon sok szép tárggyal. Igaz ez még akkor is, ha egy-két kerámia a giccs határát súrolta. No de ha ezerből kettő vitatható, az jó arány. Ezúttal a kovács szakma volt a fő téma, sokan helyben dolgoztak, alakították, formálták a vasat. Egy ilyen műhelynél felbukkant a sátorszomszéd, és megkérdezte, most dolgoznak, vagy csak hangolják az üllőt? Rájöttem, hogy ez több, mint baráti csipkelődés, mert ahogy ketten verték a vasat, bizony kellett hozzá ritmusérzék, és szép dallamos volt a hangzása. A szomszéd is figyelemreméltó volt, varkocsba fonta a haját, hosszú és szépen kipödört bajuszt viselt, mezítláb volt és valami szoknyaszerűségben. Minden további nélkül el tudtam képzelni pl. Géza fejedelem egyik belső emberének.
Szintén egy kovácsműhelyben közelebbről is szemügyre vettem, mi több, kézbe is vettem a kiállított fokosokat, és megállapítottam, hogy közelharcban hatékony fegyver lehet, legalábbis értő kezekben.
Hogy egy ellentét is írjak: csodaszép vert csipkéket láttam, hosszan gyönyörködtem az egyikben, egy csipkéből alkotott kép volt, egy fiatal nőt ábrázolt, bukjelszoknyában, nagy kalappal, napernyővel. Ez utóbbit összecsukva tartotta a kezében. Fekete alapon fehér csipke, bekeretezve, csodásan mutatott.
Még hosszan tudnék írni róla, lehet, hogy fogok is, de mára ennyi is elég lesz.
Azt hiszem, nálam azért veszett el a Bud Spencer - Terence Hill filmek varázsa, mert túl sokszor ismétlődött ugyanaz a helyzet. Ez viszont az első volt, legalábbis számomra. Ugyanaz a helyzet a Piedone filmekkel, az első remek volt, legalábbis számomra, a többi részlet varázsa fokozatosan csökkent, legalábbis az én szememben. Ez nem jelenti azt, hogy nem néztem meg őket, de csak egyszer. Esetleg kétszer.Hogy a többit hányszor, le se merem írni.
Gyermekkoromban nagy rajongója voltam a Bud Spencer-Terence Hill filmeknek, nem eshetett meg mozibemutató nélkülem. Amikor 1989 körül szert tettem egy videófelvevőre (Délker Shop-ból,ha mond ez még valamit valakinek) részletre, elhatároztam,hogy sorban felveszem őket,amint a tévé adja. Egy-két filmet rögzítettem is és visszanéztem és hát meg kell mondjam,számomra eltűnt a varázsuk.... Az említett filmnek tényleg jó a zenéje viszont:) (Egyébként ugyanígy jártam a Johnny Weissmuller-féle Tarzan filmekkel is.)
Pirulva kell bevallanom, hogy a Különben dühbe jövünk c. filmet sokadszorra is megnéztem, mert szórakoztatónak tartottam és tartom. Kellemes történet, még akkor is, ha irreális. Két nagy kedvencem is van benne, persze a főhősökön kívül. Az egyik a vegán pszichológus, a másik a "bérgyilkosok tündérujjú virtuóza" Paganini. Ez utóbbival kapcsolatban csak a harmadik alkalommal jöttem rá, hogy az egész szereplése során egy árva szót sem szólt. A dolog másik fele, hogy a remekül sikerült filmzene is sokat dob rajta. A kedvenc jelenetem pedig a motoron előadott lovagi párbaj. Még azt is elismerem, hogy a sportautó valóban csodaszép.
Sajnálom, hogy nem láttam, pedig mostanában nehezen alszom el, nem rajongok ezért a párás időért. Különben is tévé-elvonókúrán vagyok, nem egészen saját jószántamból, de azért nincs ellenemre. Kint a telken csak a szobaantennával fogható csatornák jönnek be, méghozzá hosszas állítgatás után. Legtöbbször úgy döntök, nem éri meg a macerát. Viszont ez alighanem megérte volna.
Van előnye is a helyzetnek: rengeteget olvasok, és jelentős haladást értem el a keresztrejtvényfejtés terén.
Film,amibe véletlenül szaladtam bele,de nagyon tetszett és nem bántam meg:
Tegnap az RTLII-n volt este 23 órakor, a főcímet láttam:A méhek titkos élete.
Erőszakos jelenettel kezdődött, egy férj próbálta megakadályozni,hogy felesége elhagyja, 3-4 éves kislányuk is jelen volt és egy puska (pisztoly?),ami persze elsült. Ekkor még nem gondoltam,hogy én ezt látni fogom, de miután megfürödtem, felélénkültem, nem tudtam elaludni és végignéztem, nagyon jó döntés volt! Az a 20 perc maradt ki az elejéből, amit a fürdőszobában töltöttem,de még így is érthető és megható a történet. 60-as évek, amerikai Dél, polgárjogi mozgalmak a háttér. Az elején látott pici lány már nem olyan kicsi,14 éves kamasz, aki szinte semmit nem tud meghalt édesanyjáról, szeretetlen légkörben él apjával. Miután a padláson talál néhány holmit a mamájától, elindul, hogy többet tudjon meg róla. Egy kisvárosban köt ki, méhészkedéssel foglalkozó feketebőrű nővérek fogadják be. Tovább nem mesélem... Érdemes megnézni. (Szereplői többek között:Dakota Fanning, Queen Latifah,Paul Bettany) Megjelent könyvben is,mint a neten kutakodva kiderült : Sue Monk Kidd az írója a regénynek.
Azért írtam ilyen hosszan róla,mert valahogy érdekes,hogy egy ilyen jó, gondolatokat ébresztő film csak véletlenül kerül az ember szeme elé...
A Diétás sütemények engem is érdekelnek, remélem, ez nem olyan lesz, mint egy receptfüzetem, ahol döbbenetes újdonságnak számított pl. a rántott gomba.
A legjobban Láng Júlia könyve érdekelne, mert a két, címben szereplő egyed közül legalább az egyiket tűrhetően ismerem.
Megint nagyon jó programokon voltál! Nyelvet öltő kutyaperselyem nekem is volt,úgy emlékszem....
Én meg beszámolok,hogy mit vettem a könyvhéten: Rakovszky Zsuzsa:Szilánkok, Stephen King: Joyland, Frank Júlia-Sommer András:Diétás sütemények, Lángh Júlia:Macskák és férfiak.
A Rakovszkynak nagyon megörültem,mert előzetesen nem tudtam,hogy fog új könyve megjelenni. Jó kis vastag regény,úgyhogy várok vele a szabadságomig,hogy sokat tudjak egyszerre olvasni belőle. A Joyland benne volt a terveimben, már el is olvastam - hiába,nekem ez is tetszett, szeretem Kinget:) A Diétás süteményekből egy olyan süti izgat, lehet,meg is csinálom,ami piskótatekercs,de a tészta nem lisztből,hanem darált dióból van,a töltelék diab. meggylekvár. Lángh Júliától az Egy budai úrilányt olvastam régen,az tetszett, annak alapján vettem meg ezt az új kötetét(és azért,mert kicsit macskákról is szól).
Elég régen nem írtam ide, de szeretnék beszámolni a Múzeumok Éjszakájáról, vagy legalábbis annak egy részéről. Az Írószövetségben kezdtem, ahol kiváló tehetségtelenséget mutattam az origami terén. Viszont legalább megpróbáltam!
Aztán elmentem egy csöpp kis boltba, ahol retro játékokat állítottak ki, legtöbbjüket meg is lehetett venni. Minden kortársam szívét megdobogtatta az lemezjátékok közül az űrrakéta, a csipegető csibe, a nyelvet öltő kutya a takarékperselyen, és még jó egynéhány ilyen elven alapuló játék. Voltak csodaszép babák, mesés ruhákban. Aminek a legjobban megörültem, az egy olyan játék motorcsónak, amit egy kis gyertyavég hajt. Majdnem elfelejtettem, milyen jó kis játék volt annak idején. Aztán bementem az Örökmozgó filmmúzeumba, ahol az utolsó 20 percet láttam az Én is jártam Isonzónál c. dokumentumfilmből. Nagyon meglepett, hogy az ott beszélő idős férfiak milyen, értelmesen fogalmaztak, és milyen szépen beszéltek. Nem egyszer humorral mesélték a csöppet sem könnyű sorsukat. Az egyikük, aki harcolt a betörni készülő románok ellen, három nappal az esküvője előtt kijelentette: Az lehet, hogy hősi halott leszek, de román alattvaló az nem leszek!
Aztán elmentem a Mai Manó házba, ahol nem túl sokat láthattam, inkább csak az előttem állók hátát, ezért nem időztem soká. Végezetül sor került az Iparművészeti Múzeumra, nagyon jó plakátkiállítást láttam.
Idén főleg a Nagykörút környékén jártam, lehet, hogy jövőre menézem a budai múzeumokat.
Sajnos nem, rengeteg szaladgálni-elintéznivalóm volt, mire a végére értem, már csak egy óhajom maradt: leülni és maflán bámulni magam elé. Viszont legalább ez teljesült.
Voltál tegnap esetleg ezen a Weöres-eseményen? Milyen volt?
Nekem megmondom őszintén, forgott a fejemben,hogy elmegyek - mégis 4 napos hétvége jön,stb. De aztán a vasárnap óta tartó torokfájós náthám, ami eddig olyan szintű volt,hogy el tudtam menni dolgozni, szerda délutánra beerősített és legalább 600 db papírzsebkendőt használtam el rövid idő alatt, úgyhogy erről most lemaradtam.... (Nem igazság,hogy idén másodszor vagyok már megfázva, előtte évekig nem voltam, és a torokfájás kezdetén hiába ittam házipálinkát,hogy hátha sikerült elmulasztani a dolgot.....)
Tegnap viszont én találkoztam érdekes utcazenészekkel a Moszkva téren. (na jó, Széll Kálmán tér). Két fiatalember, az egyikük dudán játszott, a másikuk énekelt. Főleg a duda nyűgözött le, be kell vallanom, eddig még csak filmen, illetve tévében láttam, ott is főleg skót dudát.Ezért aztán lenyűgözve bámultam, bár igyekeztem nem túl feltűnően csinálni. Nem vagyok valami jó hallással megáldva, de mind az ének, mind a zene tetszett. Az is, hogy ha pénzt kaptak, az énekes egy meghajlással köszönte meg.
A gyerekverseknek csodálatos s szókincsük, a rímelésük és a ritmusuk egyaránt. Jó példa erre a Száncsengő.
Ami a könyvfesztivált illeti, egy olvasóköri rendezvény volt ott, megígértem, hogy elmegyek, ezért aztán nekivágtam, nem is bántam meg. Ha már ott voltam, apersze, hogy körülnéztem, vásároltam is, ha nem is sokat.
Most néztem meg,hogy a könyvhét mikor lesz idén: jún.12-14. között. Én erre fogok kilátogatni, némi pénz is lesz a tarsolyomban. Ezt a könyvkiállítást minden évben hallom - tudom,hogy van, de ide csak pénz nélkül mernék ellátogatni,az meg olyan,mint a cukrászdában csak nézni a süteményeket.... sajnos nem vagyok szent, se sütemények, se könyvek tekintetében...
A könyvtárból viszont sikerült kihoznom sok más közt két Weöres-kötetet, s mivel tegnap internettelen voltam (földmunkák következtében a vezeték elszaggatódott...), este átlapozgattam. Mindenféle érdekes-gyönyörű, nyelvi leleménnyel teli sorokat olvasgattam,de talán legjobban a gyerekversként megismert költemények fogtak meg, a ritmusuk, a fantáziájuk.
Tegnap ellátogattam a könyvkiállításra. Az eső ellenére elég sokan voltak, az elszántabb kiadók ponyvával fedték le a sátrukat, és a kültéren is kitartottak. A látogatók egy része is, amikor már csak szemerkélt. Itt aztán megtapasztaltam, mit is jelent a bőség zavara kifejezés! Hosszan nézegettem, de hősi lélekkel megálltam, hogy ne vegyek semmit. Itt sétálgatva sajnálattal jöttem rá, hogy az írók jelentős részét egyáltalán nem ismerem, nem csak a külföldieket, hanem a magyarokat sem. Ez biztos nem a szerzők hibája, igyekszem majd a hiányosságaimat bepótolni.
Igen, én csak mostanában kezdem felfedezni Weöres olyan verseit, ami nem gyerekversnek számít, és nagyon tetszenek.
Talán érdekel, hogy április 30-án, szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Weöres-rendezvény lesz. 18 órától Hegyi Katalin beszélget Steinert Ágota művészettörténésszel, 19 órától pedig Piros ruhában, szerelemben címmel előadás a szerző és Károlyi Amy verseiből. ezen az estén a múzeum és minden kiállítása este nyolcig van nyitva. A belépődíj 800.- ft.
Elolvastam ennek az El Escorial összeesküvés c.filmnek a tartalmát, tényleg nem lehetett rossz.
Úgy látszik,most mind a ketten versekkel foglalkozunk:), biztos jó lehetett ez az előadás. Meglestem a gugli segítségével az interneten ezt a Kurkó-gyereket, ideális Rómeó lehet.
És Weöres Sándorhoz visszatérve: Engem mostanában az ő művei "üldöznek" - szerencsére. Történt,hogy a húsvét napjait SZékesfehérváron töltöttem ( tetszett a város, a szobrok - pl. Kati néni és Mujkó is - és a Bory-vár is). A belvárosban,az országalma közelében feltünt egy középkorúnak mondható utcazenész férfi gitárral, kicsit Sebő Ferencre emlékeztető hanggal és különböző versfeldolgozásokat énekelt, remekül; hangulatában az egész produkció nagyon illett a környezethez - kellemes tavaszi idő,napsütés, sétálgató emberek. Nem szoktam utcazenészeknek pénzt adni,de most nem tudtam megállni, amit elegánsan éneklés közben meghajlással köszönt meg. Nem tudtam minden dalát megjegyezni,de egy sor beleragadt a fejembe: "lányok, lepkék, fellegek" Mire jó még a gugli, e töredék alapján kiderült,hogy Weöres-vers, nagyon megörültem neki!
Kedden egy előadáson voltam, ahol verseket szavaltak, illetve énekeltek. A címe: Magyarok a Kárpát-medencében. Azért nem tudom, hogy nevezzem, mert szokatlan módon délelőtt fél tizenegykor került rá sor. Ketten tartották, az egyikük Benkő Péter, a másikuk Kurkó József, ő gitározott és énekelt is, mindkettőt nagyon jól. Wass Alberttel kezdték és azzal is fejezték be, de az előadott versek jók voltak, szívesen hallgattam őket. Az időpontból következik, hogy a legtöbb hallgató nyugdíjas volt, ezért aztán az első, legföljebb a harmadik sor után már rájöttek, mi fog elhangzani, mert az előadó nem mondta be a verscímeket. Egyébként Janus Pannoniustól Weöres Sándorig terjedt a lista. Utóbbitól nagy-nagy örömömre az Éjszaka csodái hangzott el. Amikor Kurkó Józsefről elmondták, hogy a Turay Ida színházban ő játssza Rómeót, nem csodálkoztam, a vékony, fekete, égőszemű fiatalemberhez nagyon illett ez a szerep.
Itthon azon kaptam magam, hogy folyton azt dudorászom: míg a földön ember él, a költő visszatér. Egyszóval, nem bántam meg, hogy elmentem.
Nemrégiben láttam e tévében egy spanyol filmet, az El Escorial összeesküvést. Nagyon tetszett, nem a cselekménye, mert az kissé szokványos, hanem az, hogy törekedett a korhűségre, ami a jelmezeket és a díszleteket illeti. Nem vagyok történész, de egy-két apróságtól eltekintve hitelesnek tartottam mindkettőt. Az első percben máris döbbenetes meglepetés ért: kiderült, hogy Madame d'Eboli létező személy volt. Azt hittem, Schiller találta ki, méghozzá remekül. Ami az apróságokat illeti, ilyen volt pl. az, hogy nem hinném, hogy a paradicsom már II. Fülöp idején elterjedt volna Spanyolországban. Azt is nehéz elképzelnem, hogy az etikettre sokat adó király jelenlétében csak úgy leülhetett volna valaki. De ez inkább csak piszkálódás, az egész nagyon tetszett.
Egy jó nevetés alighanem tényleg kész gyógykúra, nem is beszélve sok jó nevetésről. Én a Csak kétszer vagy fiatal-ból bátorítást kaptam arra, hogy merjek néhány új dologba belefogni, ha nem sikerül, akkor sincs itt a világ vége. Ha meg igen, akkor nem az lesz a legnagyobb bajom, hogy nem sikerült megtanulnom pl. az íjászatot.
Már régóta készültem írni erre a hozzászólásodra,mert pontosan leírtad, hogy miért jó időnként színházban nem csak drámát,elgondolkodtató darabot megnézni.
Néha az is jó, ha "csak" szórakozunk, kikapcsolódunk. Kedvenc példám erre tizenévvel ezelőtt a megboldogult Madách Kamarában a Teaház az augusztusi holdhoz c. darab (Okinawa szigetén játszódik a II.vh. után, amerikai katonák, japánok, egy japán tolmács a főszereplő, akit Mácsai játszott frenetikusan, pedig mondjuk a szőkeségével nem épp japán alkat:) Akkoriban nekem elég nyomasztó munkahelyi gondjaim voltak és ez után az előadás után úgy jöttem ki a színházból,hogy arra eszméltem, 3 óra hosszán át nem jutott eszembe,hogy egyáltalán munkahelyem és gondjaim vannak... Nagyon jó érzés volt.
Nagyon érdekes, amit írtál, sajnálom, hogy nem voltam ott! Az Éjszaka csodái engem is elbűvöl, pedig csak olvasva ismerem. Az Anyám tyúkjával kapcsolatban pedig olvastam egy értekezést, és igazat is adtam neki. Ha egy vidéki asszonynak csak egy tyúkja van, az tragédia. Persze, hogy vigyáz rá, a házban tartja, hogy róka el ne vigye, rossz szomszéd agyon ne üsse.
Valami rádióműsorban hallottam, hogy színpadon, árnyjátékkal illusztrálva játsszák a Toldit, mármint az első részét.Azt hiszem, ez is érdekes lehet.
Erről jut eszembe, hogy kb. negyven évvel ezelőtt a Magyar rádiónak volt egy sorozata, amiben eposzokat játszottak, volt egy beszélő, és a különféle szereplőket szövegeit más-más színész olvasta. Csak a Toldira, illetve az iliászra emlékszem belőle, de nem bánnám, ha egy kicsit hallgathatnék belőlük.
Szóval akkor az ígért beszámoló,lehet, hogy kicsit össze-vissza lesz,pedig hagytam kicsit leülepedni az élményt tegnap óta.
Anyám tyúkja 1. - A magyar irodalom kötelező versei
Fan-tasz-ti-kus volt! :-) A végén hosszú-hosszú taps a nézők részéről,amiből én is kivettem a részem természetesen és egy megható gesztus : a színészek is megtapsolták a közönséget.
Szinte az egész társulat szerepelt, nem tudok rosszat írni senkiről. A koncepció szerintem az volt, hogy ne szavalatok hangozzanak el, hanem a szövegek eljátszása jó értelemben hanggal, hangsúllyal, néha egyedül, hosszabb versek esetén több színésszel. A színpadkép egy falusi (kisvárosi) hagyományos tornácos házat formázott, székekkel, amit én úgy fejtettem meg magamnak (hogy miért is ilyen lett), hogy azt üzenje, a vers mindenkié. Egészen új értelmezést adott pl. Ficza István a Szeptember végén-nek: a kicsit sértődött, fiatal és féltékeny Petőfit szólaltatta meg, a tegnapi előadásban itt volt a második nyíltszini taps. Az elsőt Takács Nóra Diána kapta Csokonaiért, A Reményhez. Úgy tudta elmondani, olyan lemondón és cinikusan,hogy még nevetni is lehetett. Lehet, hogy ez így leírva nem hangzik túl jól,de higgyétek el, remek volt. Vajda Milán is remekül, mintegy sztorizgatva adta elő A négyökrös szekér c. verset. Tulajdonképpen azt mondhatom, hogy minden költemény és minden előadás remek volt, de számomra volt néhány, ami különösen megragadó volt. Pl. tudom,hogy nekem még meg kell ismerni Weöres Sándor költészetét,mert az Öröklét és Az éjszaka csodái elvarázsoltak, és általában, ha meghallok egy-egy Weöres-művet valahol véletlenül, az mindig "eltalál". Vörösmarty A vén cigányát Pogány Judit adta elő és itt az az emlékem "ugrott be", amikor először hallottam ezt a verset elszavalni egy számomra nagyon kedves embertől és rájöttem, milyen csodálatos költemény, pedig nem is profi művész adta elő, hanem egy olyan valaki, aki szerette ezt a művet. A Betlehemi királyokat is humorosan-kedvesen adták elő, a királyok Csuja,Gálffi, Znamenák, Takács Nóra Diana Mária, Pogány Judit pedig a narrátor. A királyok egymás szavába vágnak, Mária pedig úgy mondja az utolsó sort, hogy fölkacag a nézőtér. A fülemile Für Anikó és Kerekes Éva előadásában szenzációs, az is külön tetszik,ahogy a férfi szerepeket alakítják. Egyáltalán, jó volt, hogy a férfi- vagy női versként megszokottakat ellenkező nemű színészek szólaltatták meg.
Még hosszan-hosszan írhatnék, de szerintem mindenki,aki szereti a verseket (még ha ezek javarészt "kötelező versek" is), menjen, nézze meg,nem fogja megbánni!
A közönség vegyes volt, pedig azt hittem valamiért,hogy javarészt nők lesznek,de nem, minden korosztály és nem képviseltette magát:) Úgy gondolom,hogy a diákok, ha kicsit is fogékonyak a lírára, ebből az előadásból megérthetik,hogy a kötelező versek nem azok a tankönyvízű szövegek,amiknek tünnek, hanem élő alkotások és sokféleképpen mondhatók, értelmezhetők.
Nekem volt a szünetben egy kis magánprogramom is, megnézhettem a színház fodrászatát, jelmeztárát, kicsit beláttam a kulisszák mögé is. Mind a fodrászat,mind a jelmeztár apró,de valahogyan otthonosnak tüntek.
Ja és mint tavaly a költészet napján, most is "találtam" az utcán verset: A Károly krt. sarkán a Dob utcánál van egy nagy kő, arra volt most kitéve Tóth Árpád Körúti hajnal c. verse (ami egyébként Epres Attila interpretálásában elhangzott a színházban is).
Tegnap láttam a Csak kétszer vagy fiatal c. színdarabot. Nem állíthatom, hogy különösebb intellektuális kihívás elé állított volna, viszont szellemes, jól pergő darab volt, jó tempóban rendezve és játszva, szellemes mondatokkal tarkítva. Azt hiszem, igazi jutalomjáték volt a tulajdonképpeni főszereplőnek, Mikó Istvánnak, ki is használta az összes lehetőséget, és milyen jól tette! Egy biztos: percig sem volt unalmas. Ahogy észrevettem, a közönség osztozott ezen véleményemben.
