Ezen a fórumon a citrusfélék és a banánfélék hazai neveléséről osztjuk meg egymással tapasztalatainkat. Bárki elmesélheti sikereit, de esetleges kudarcait is, hátha találunk közösen megoldást az utóbbiak kiküszöbölésére.
Kezdő citruskedvelőknek javasoljuk a http://quicktor57.fw.hu/ weblap Citrusnevelési útmutatójának alapos áttanulmányozását. Ebben átfogó ismeretekre lelnek az otthon nevelhető citrusfélékről, azok beszerzési forrásairól, az alapvető nevelési körülményekről és a gyakori hibákról, kártevőkről, növényvédelemről, a magoncok neveléséről.
Akkor azt teszem ,hogy 2 centivel lentebb próbálkozom májusban egy másik módszerrel.
Fölötte a lapolás ,és a lapolás felett kell úgyis farikcsálni,hogy meginduljon a szem.
Igy ,ha mind 2 sikerül ,avval csak nyerhetek.
Azért felveti a kérdést !
Mivel a lapolást telibe kell kötözni,ezt kb mennyi idő után kelhet eltávolítani?
Sajnos nem tudok Olaszul.
Kb mikorára tapadhat rá az idegen zöldszemes háncs?
A kiásását mélynyugalmi állapotban gondoltam ,mint a gyümölcsfáknál meg a szőlőknél,mert azoknál csak késő ősszel,vagy kora tavasszal szabad megbolygatni a gyökeret.
Csak a vadcitromok bírják ki a nagy minuszokat ,a többieket mindég a teleltetőbe hordom télire.
igen, kevés levele van 5-1ö fok világos előtér szinte száraz a földje és virágzik hozzá tartozik a történethez ez egy akciós meg mentet fa.holnap teszek fel totál képet
Először is májusnál előbb nem valószínű hogy tudnád (min. 25 C fok) megejteni.
Másodszor, ha a szemzés (én szemzésnek mondom) megeredt, akkor 1-2 hónapon belül kellene becserepezni, hogy őszre megerősödve lehessen telelőre bevinni.
Őszi kiásás és becserepezés szerintem nem jó. Nem részletezem.
Nem gondolom, hogy azt szeretnéd, hogy beszemezve nemessel kint maradjon télire.
Csak akkor, ha a nemes is fagytűrő (min. -15 C fok).
Azt nem tudom, hogy pld. ék-, vagy héj alá oltás miért nem sikerült és azt sem tudom, hogy mennyivel biztosabb szaporítási mód "átlapolásos" szemzés. Szerintem semmivel sem.
Azt nem írtam, hogy később szeretném felhasználni oltás céljából a vadcitrom-csemetéket. Feltételezem, hogy ebben az esetben a konténeres nevelés célszerűbb.
A Rappaiéktól beszerzett növények katalogizálásának elmaradását ne sajnáld. Én jegyeztem a neveket, többszöri próbálkozásra sem sikerült a megnevezésnek megfelelő növényt beszereznem tőlük, teljesen tetszőlegesen írtak neveket a növényeikre.
Hány éve növényed nem virágzott még? Esetleg lehet magonc.
Tápozáson kellene változtatni, erősebb káliumtúlsúlyos tápozás elősegítené a virágzást., persze nitrogén is kell.
Oltáshoz nem értek, de itt a topikban sokszor volt szó róla, keresgélj vissza.
Tavaly találtam egy parkolóban egy vadcitrom-termést. Hazavittem, és a magjait elvetettem. A vetőföldre nem is emlékszem - sajnos. - 3 kis magonc kelt ki. 6*6-os cserepekben teleltek át. Kb. 10 cm magasak, néhány gyökérvégük kikandikál a kifolyónyíláson, szóval átültetném őket. Milyen földdel töltsem meg a cserepeiket? (Egyszer már ebben a stádiumban elvesztettem több palántát... :-( )