Hiszek egy istenben
De nem úgy hívják őt: Isten
Az ő neve EMBER
Ember, ki szabadnak és egyenlőnek született
S ki szabad és egyenlő szeretne lenni
De lehet-e? Hiszen míg egyenlőség van, nincs szabadság
S míg szabadság van, nincs egyenlőség
És egyvalami hiányzik még: nincs testvériség
Az emberek gyűlölködnek
Nem tudván: csak önmagukat gyűlölik
Hát miért nincs testvériség?
Miért nincs testvériség?
Az emberek nem tudják,
nem értik
Hogy egyek vagyunk mind?
Mi mind vagyunk
Az Atya, a Fiú s a Szentlélek
(Ámen)
Nagyon örülök az új, friss színfoltnak, ami verseiddel megjelent itt a topicban. Én sem
tudok mást mondani: remekbe szabott verseid
köszönöm.
Egyre másra csak erősödik az érzés, hogy a verseink nem mások, mint lelkünk egy-egy rímbe öntött napvilágra került pillanatai. Mint ilyenek legyenek öröm, legyenek bánat hordozói mindenképpen belőlünk születtek, és éppen ezért igaz kincsek, melyek nem adhatnak mást csakis magunkat.
Ezért olyan ismerősek néha az érzések, amit megfogalmaznak, ugye?
Köszi az elismerő szavakat!
Ha valakit érdekel,itt van még néhány versem:
Tévedünk...
Küld esőt ránk,
a fáradt vándorokra!
Akkor nem bánt úgy,
mikor könnyezünk.
Ha egy szentnek is fáj,
ráborul a pásztorbotra,
talán nem oly nagy bűn,
ha emberként tévedünk...
Idegen volt és ismerős lett,
megtörte bennem a régi csöndet.
Megölte végleg a bánatot,
hozott egy valódi holnapot.
Életet lehelt a vágyimba,
új erőt öntött a szárnyaimba.
Megszűnt a fájó szürkeség.
Írtam magamnak egy új mesét.
Értelmet adott sok semmiségnek,
közelebb hozta a Mindenséget.
Megtanított hogyan kell szívből nevetni,
s mennyire fontos igazán szeretni.
Míg álmainban élt,megváltoztatott,
s bennem hagyott végleg pár furcsa dallamot.
A valóság köztünk áll,ma tűröm hidegen...
Hisz az maradt,ki volt:Egy idegen.
Hazug kis láng az érzés,
eloltja könnyen egy fájdalom-eső.
Ma piedesztálon álló kőszobor,
holnap csupán egy bukott szerető.
A szenvedély csak szenvedés,
rossz dallam,sosem fog szólni.
Igaznak hitt szerelmeink,
lelkünk impressziói.
Ködbe veszett érintések
döbbent avarra hulltak.
Messze zajló mennydörgések,
memoárjai a múltnak.
Az illúziók zárt kagylói
csak az emlékről dalolnak,
mint egy liliom álmos bimbói,
ha a hervadásra gondolnak.
Új horizontok sem tűnnek fel,
hiába vándorlok felhőket hágva.
Kérdéseimre a végtelen Űr felel:
Engem is vár még a Semmi csodája...
Visszacsapódó barna körmök
marnak eleven húsba.
Megsárgult treff száll a fekete
háttér elott.
Kádban úszik a kiságy, a plafonon
Egy Rolls Royce sötét sziluettje
magába rejti fehér ruhás barátomat.
Ferdén rám vetülo utcai ablakok
képei, a város sürgésével.
Gombos-doboznyi gombok
vad táncba kezdenek
a parkettán, perdülve kerengnek,
míg le nem fekszenek társaik melle.
Képeslapok peregnek szemem elott
égig érő tornyokról.
Egyiptom már, Fáraó halotti maszk.
Most a fekete huszár márványfigurája
emelkedik a magasba.
Ezernyi dögvirág émelyítő illata
száll felém, rothadó hús tömeggé lettem,
gusztustalan pókhálóját szövi a lét
körém,
Valaha én is átéltem az ős-szájú állatok
megrendítő kedvtelenségét.
S még a krematórium nyugalmat ígérő
komfortmentes fekhelyeire sem gondolhatok,
Mert hát az sem lehet mindörökkön a másé!
Ültömben jön rám a visszatarthatatlan
gondolat,
Mi az, amit lóbálok lábaimként?
Azt, ami soha sem lehet enyém!
Önámítás az egész földi kiruccanás.
Az elektronok és protonok önkényes játéka,
Mert mi is vagyok én?
Egy biztos! Én nem vagyok én!
Esetleg mi együtt talán megmutathatjuk ...
de az sem mi leszünk, csak egy lehetőség!
Késő éjjel új területre léptem,
Megfeszült kezem a fegyveren,
De a szűk sikátorból egy színpompás térre léptem,
S be kell valljam, erre nem készültem.
Ahogy szétnéztem, láttam mindent:
Jót, rosszat, ármányt és szerelmet.
Idő kellett, míg agyam feldolgozta a sok ingert,
S akkor így kiáltottam: "Mindenkinek üdvözlet!!!"
Szép kis vers, s ha már szóba jött a ballada, akkor álljon itt valami hasonló:) :
A Vándor
Egy nap útra kelt egy kis Ember
Hátára vette ôt a nagy Tenger
Vitorláját dagasztotta a hűs Szél
S a Nap megígérte neki,
Addig süt rá, míg csak él.
Bejárt ezer Földet
Látott száz Csodát
Megismert sok új Népet
S nem ismert Határt
Látott mindent, mit Élő láthat
S szóra bírta a Holtakat
Megtudta az összese Titkot
S megértette a Dolgokat
Látott száz Szerelmet
S látott sok Halált
Ismert minden Érzést
S ismerte Önmagát
Egy nap meglátta ôt, a Szépet
S átlépte az örök Határt
Elítélték ezért a Népek
S elzárták tőle a Lányt.
A szerelem vétek, s lecsukták volna
Ô megadta magát, s elindult újra
Hátára vette ôt ismét a nagy Tenger
De mikor csak tehette,
Visszatért a Lányhoz a kis Ember.
Tanuld meg Te is,
Külsőd alapján ítélnek meg
S ha szeretni próbálsz,
Téged is elüldöznek
De ne add fel soha Álmaid
Te csak Szeress
Ne hagyd elfojtani Vágyaid
Térj Vissza
S szeresd, ki neked oly Kedves.
Sziasztok!
Bocsika, hogy én ide csak be-beesek, itthagyom a lábnyomom... de most az egyszer még megteszem, aztán ígérem én is vélekedni fogok.
T.-nek
Miért?
Ha tudod
ne titkold tovább!
Mondd miért,
hogy megint
a lelkembe vág
és okozva ezzel nyílt sebet
kiszívja minden csepp véremet.
Azt hittem végre
örökre vége.
Összetörtem
Elsöpörtem
De arcod újra
feldereng
és lelkemben újra megjelent
az érzés
s a kérdés:
Miért?
Ha tudod
ne titkold tovább!
Mert elevenen a húsomba vág
Miért,
mond miért a fájdalom
mely széjjelszakít
és fáj nagyon.
Mégis hagyom...
hagyom,
hogy a cserepek
mit összetörtem
s elsöpörtem
képeddé újra összeálljanak
és elevenembe találjanak.
És fájjanak.
Nagyon.
Miért?
- áruld el kérlek -
hogy mindíg azt hiszem, végleg
lezártam a múltat,
így többé nem sújthat
Mégis újra látom az arcod
és naponta vívok egy újabb harcot
amelyben győzni
de amit feledni
nem tudok.
köszönöm, hogy ennyire tetszett a vers. Imádom éjszaka hallgatni az eső hangját. Ez a vers is egy ilyen éjjelen készült félálomban.
Nem rendelés lenne ez, csak egy olyan vers, ami csak Neked készülne. Ha kapok egy-két szót, hangulatot, akkor ezt tekintem ihletnek, és ezen támpontok köré próbálok építeni egy verset. Lehet, hogy azok a szavak, amelyekből kiindultam nem is szerepelnek majd a versben, csak segítenek megtalálni a helyes irányt.
Természetesen itt vers versre születik.
Egy hölgynek mindíg igazat adok!:)
Tudom, ez kicsit késöbb lenne aktuális, de úgy éreztem ide kell tennem.
Téli Rengeteg
Bármerre nézek,
Hófehér a kép;
Fekete ujjak hegyén
Pihen a paplan ég.
Halotti lepel a táj,
S sűrűn szakad a hó;
Alszanak a csontváz fák,
S némán huhog egy bagoly.
Éhesen vacog a vadkan,
Odújában fázik a koca.
Őzgida remeg a hóban,
S fehér párát üvölt egy bika.
Néma Halál vágtat:
Vadat les sok farkas;
Éjjel majd nyugton alszik
A véres fogú ordas.
Halotti lepel e táj
S átvérzett a fehér hó;
Vak szem zokog:
Befagyott vizű tó.
Világoskék tenger;
Minden állat apró folt,
Beragyogja a tájat
A színezüst telihold.
Bármerre nézek,
Harc az életért;
De a Rengetegben
Ettől gyönyörű a Tél!
Most már tényleg mennem kell. Maradnék én akármeddig, olyan jó köztetek. De vár az élet, a kötelesség. Ugye milyen jó kiírni magunkból az érzéseinket? És az még, ha irodalmilag is sikeredik? Ez a mostani is (ha számít valamit a véleményem) nekem nagyon tetszik.
Csak olvasó, nem szakértő vagyok.:)))))))
Szösszenet ide, vagy oda, engem megfogott a hangulata, a tartalma, és úgy egészében, ahogy van. Én várom továbbra is a többi hasonló, általad lekicsinyített fiókákat. (Szegények! így lejáratni Őket) Tedd az asztalra a tartalékaid. Ne szerénykedj! :)) Most már indulnom kell haza.
Vagy otthon, vagy holnap bent, de mindenképpen megnézem mi érkezett tőled. Ugye nem fogok csalódni, jönnek az újabbak is?
Milyen profik, dehogyis, hát talán félreértetted: amikor ezt az egysoros kis mifenét leírtam a papírra, akkor kézírással csigavonalba írtam le, hát nem is lett valami szép mondjuk.
Én igen távol állok a profizmustól, a szösszeneteimből szinte minden esetben hiányzik a rím (valamint a forma és a tartalom). Szóval az egész csak hintaló, de azért helyes és sokszor megnyugtatott, ha már nagyon fájt valami.
Köszönöm az újabbat. Csiga vonalban? - nem lehetett semmi. És én még azt hittem, hogy a saját versek között profik nincsenek. Lehet, hogy off vagyok itt? Mégis?
Szia klia!
Köszi kedves szavaidat. Egyébként ahhoz a nemisvershez hozzátartozik, hogy valójában csigavonalban írtam, de azt itt sehogy sem bírtam utánozni, szóval ez itt amolyan félmegoldás volt. :-)
Nézd csak, táncol az ifjúság
füstpadlón táncol szerelmesen
...a zsigereimben él, de el akar menni
hová menne? nincsen más
tenyerem élére fektettem
ragacsos volt az arca láttad?
az a fiú magas és pénzt keres
de magamról egy szót se sose
a pici pantomimosok mutogatnak
az a rohadt madár bennem él
sose talál rá ha azt hiszi
szétterpesztett szárnyak félek...
Táncoló ifjúság füstpadlón
táncolók vagy szerelmesek
DarkSide kedves!
Érzem a kövér esőcseppeket, ahogy gurulnak le a bőrömön.
"Sötétszürke, már már fekete dallam" ? - igen létezik, hallottam már magam is. -fantasztikus, nagyon tetszik, a képi megoldás, a kifejezés.
Hogy adjak témát? - rendelésre vers??? - nem is tudom, nálad ez így menne? Nálam mindez egy-egy élmény, érzés szüleménye. Ihlet kell hozzá.
Úgy gondolom itt is versre vers születik. Nem rendelésre ugye? - hanem ahogy jön, tudod onnan belülről. Legalább is nálam így működik. Persze én még nagyon új vagyok ezen a területen.
Pár hónapja még álmomban sem gondoltam, hogy saját verseim lesznek, és tessék. A csodára várni kellett, de megérkezett. Nekem maga a csoda, hogy írhatom azokat, és érthetem, benne lehetek a Tietekébe. Olyan az, mintha arra az időre láthatatlanná válnék, elvarázsolnak. Nagyon jó érzés. Sajnálom azokat, akik nem élik át. Legszívesebben mindenkit kézen ragadnék, és hoznám magammal a versek világába.
üdv klia
Ha lelked is fáj attól, hogy itt győz a kosz,
Testvér, egyet még megtehesz: Tiltakozz!
De már érzed, hogy minden szó mindhiába:
Mint ki fagyasztott marhát exportál Indiába,
Annyi az esélyed, hogy őrizzed tiszta művedet,
És sohasem stimmel a sok pici művelet,
De ne tégy úgy, mint bakó,ki pallosát adja el,
Szórd szét a szajrét, kinek kell, kapja el.
Ha már az ősz is szóba jött, s a csend is előkerült:(lehet, hogy már beírtam ide ezt, ha igen, akkor bocsika:))
Őszi Eső
Kövér vízcseppeken a fény törne meg,
Ha volna
De csak a sötétség táncol bennük
Goromba
Hideg esőszimfonikusokra.
Sötétszürke, már-már fekete
Dallam
Lassú ütemű, gyászos eső
Alakban
Elönti szívünk s lelkünk halkan.
Kedves klia!
Bocsánat, ha elszomotítottalak, nem állt szándékomban, sőt... . Engem nem bántanak a mélabús versek, nagyon szeretem őket, nem számít, milyen kedvem van, mindíg jólesik olvasni egyet. De majd szépen előveszem a vidámabb formámat és írok csak Neked egy szép vidám verset. Ha van specifikus kérésed, add meg és arról fog szólni!
Kedves Blan!
Örülök, hogy tetszett a vers! A tied sem kutya! :)
Igazán szépen fogalmaztad meg mi is a lényege annak, amit megpróbálunk véghezvinni, ahogy megpróbálunk maradandó-,értékes nyomot hagyni magunk után.
