Elegendő, ha a sok száz ősi magyar szóból egy sorozatot említek: fej, agy, velő, haj, homlok, szem, orr, fül, száj, arc ( orca < orr-sza <orr-száj), ajak, fog, nyelv, íny, áll, torok, mell, szív.
ellenben meg
az ajak tenyér hát has térd mell emlő kar köldök gyomor máj köröm bajusz szakáll
alul alatt alsó : ural jukagir szaka török felül felett : ural örmény oszét japán szláv elöl első : ural török kaukázus mögött : ural kaukázus oldalt : üzbég
ad : urali angol latin kaukázus borul borit bőr : török mongol takar : török bolygat bolyong : török búj búv buk : török csügg csüng : török? fog : urali török tart : urali török forog fordul pörög : urali mandzsu tungúz kazah szláv fúj : urali szláv török foszt puszta bocsát pocsék pazar- : urali török szláv hajt hajszol : urali török hajit : urali mongol szláv? tud tanul : urali török mongol válik : mongol japán török urali
"Csakhogy a "csiszár"-nak (te hoztad fel !!) ezekhez semmi köze: az szláv, és jelenti, amit."
-------
A tiszt a hadserege DÍSZE, daliája azonkívül tusakodik is, ha harcol.
Tisztít:
Alapfogalomban rokona: dísz, mennyiben részint külső, részint erkölcsi csint, fényességet jelent, honnan disztelen am. külsőleg vagy erkölcsileg csúnya, mocskos, tisztátalan. Azonban abban különbözik a kettő egymástól, hogy a dísz és ezzel azonos tisz származékai mint díszes, tisztel stb. magas képzőket és ragokat vesznek fel, ellenben tiszta és az ebből eredett szók mély önhangzókkal járnak, valamint az ezzel azonos csisz és származékai: csiszol, csiszár stb. is. Egyezik a ,tiszta’ szóval a szláv csiszti, melylyel ismét egy gyökü a tiszkám, teszkám azaz tuszkolom, taszigálom, mennyiben a csiszolás és dörzsölés a dolog természeténél fogva ideoda nyomuló toszigálással jár.
A tiszt tehát, mennyiben a disz gyökből származik, észtani rendben jelent először diszt adó, erkölcsi becscsel járó társadalmi állást, rangot, honnan a tisztes, tisztesség, tisztel, tisztelet, tisztelendő származékok; másodszor, azon állással járó kötelességet; harmadszor, átv. érteményű, melynél fogva az állapottal az állapotot viselő személy azonosíttatik, s ez nyelvünkben nem ritkaság, pl. tanács, consilium, és consiliarius; méltóság dignitas és dignitarius; hatóság, potestas és magistratus; őr vigilia és vigil; őrizet custodia, és militia custodiaria. V. ö. DÍSZ, és TISZTA.
korábban a török szavakhoz kötötték, de az végül el van vetve
HLOBRIN. There was a consensus that this word, as well as the word ESTROGIN, is of Turkic origin and it was assumed that it meant "saddle". But HLOBRIN should have been a very rare article since the inscription of Preslav mentions only one copy of it, which apparently contradicts its interpretation as a "saddle". Similar to the Proto-Bulgarian word HLOBRIN were some ancient terms, common among the Indo European peoples - for example the Pamir word "hulburae" (protection cover) and the Celtic word "hlubram" (canopy). Therefore HLOBRIN was most probably a large protection device, used for assaulting fortresses.
A szócsalád ham- töve finnugor eredetű: vogul hulem (‘hamu’), osztják kájem (‘nyárfahamu’), mordvin kulu (‘hamu’). Nyelvünkbe egy finnugor *kulma alak juthatott, amelyből az l eltűnt,
ember (n.)"small, live coal," Old English æmerge "ember," merged with or influenced by Old Norse eimyrja, both from Proto-Germanic *aim-uzjon- "ashes" (source also of Middle Low German emere, Old High German eimuria, German Ammern); a compound from *aima- "ashes" (from PIE root *ai- (2) "to burn;" see edifice)
Greekἔμβρυον (embruon), lit. "young one",[1] which is the neuter of ἔμβρυος (embruos), lit. "growing in",[2] from ἐν (en), "in"[3] and βρύω (bruō), "swell, be full";[4] the proper Latinized form of the Greek term would be embryum."
ÉN = "Ő(n)Magam / enmagam" ennen/önnön magam - rövidült változata.
Az ember szavunk is visszautal magunkra: Ém(Én)+er - én-ből eredő. Emelkedő, ébredő.
MESZ: émed – ‘ébred’: Egy hang: s feledett régi dalra émed (Arany) Az ~ (vagy émik)
M, kisded alakban m, huszonegyedik betü a magyar ábéczerendben, s a mássalhangzók sorában tizennegyedik, magán ejtve: em. Mint az ajkak zárlásával képzett, az ajakhangokhoz tartozik, de rokonságban van a nyelvhangok közől az n-nel is, mint a mádra és nádra, meder és neder, mevet és nevet, medves és nedves szók változata mutatja. Sőt általában az n, közvetlenül ajakhangok, pl. b előtt m-mé, az m pedig némely mások pl. t előtt (mint alább) n-né változik, pl. különb, azonban a kiejtésben külömb, azomban; bont, ront, csont és több számtalanok még helyesirásunkban is megtartják az n-et ezek helyett bomt, romt, csomt stb. (itt alább bővebben). T. i. az m és n mint orrhangok is oly közel állnak egymáshoz, hogy ha az m kiejtésénél ajkainkat be nem zárjuk, n hallatszik, az n kiejtésénél pedig az ajkak bezárta mellett m.
Ki aBÖLcs? Aki aVILágot jól látja, megVILágosodik.
MESZ:
Világ:valda(‘fényes’), finnvalkea, észtvalge, lappvilkit (‘fehér’) köre jelzi az eredetet;más nézet szerint a vogulvalg-, zürjénvolavni(‘fénylik’), finnvalea(‘világos’)csoportjára kell figyelnünk.
Régen így is irták: belcs, mint a gyöngyösi codexben olvassuk: „A benne való belcs olaszokra.“ Honnan némelyek elemzése szerint annyit tenne, mint a dolgok belsejével foglalkodó, a dolgok belsejébe ható, belátó. De származtatható a bű gyöktől is: bű-öl-cs, bűvölcs, mint rejtélyes, bűvös dolgokhoz értő, s ez értelemben használtatik a bibliai fordításokban, hol a magus bölcs-nek neveztetik. Napkeleti bölcsek. A törökben is bil-mekMeninski szerént, am. scire és divinare. Hasonló jelentésü a szláv wolchu (magus). Egyébiránt, mennyiben tudósságra vonatkozik, rokon vele a finn welho, és a török billit (tudó, értő), bilmek igétől, és b előtét nélkül a magyar ildom, ildomos. A török bil-mek is az arab ’ïlm (scire, scientia) szóval összeköttetésben látszik lenni, honnan ’alem, ’alím, ’ullam az arabban, am. sapiens, doctus, eruditus. Népies kiejtéssel, és a régi iratokban l nélkül bőcs, pl. Sz. Katalin verses legendájában: „Leány, téged bőcsnek véllek.“ Ez alakjánál fogva hasonlítható hozzá a szanszkrit bhud (tud), innen budhasz (tudós, bölcs).
az ugrik igében az emelkedés, magasság alapfogalma látszik rejleni; honnan valószinüleg gyaníthatni, hogy gyöke eredetileg ur v. or azon r gyökhangu szók osztályába tartozik, melyek magasságra vonatkoznak.V. ö. R gyökhang. E szerint ugrik hangvetés által urgik-ból származhatott. Ezt bizonyítja főleg a Vámbéry följegyzette csagataj irga-mak = ugrani. Egyébiránt Miklosich szerént régi szláv nyelven igrati am. ugrálni (salire, hüpfen). Alapfogalomban rokon hozzá szintén átvetett rúg, minthogy a rúgás csakugyan a lábak fölugrása v. ugratása által történik.
