Egyáltalán nem zavar, hogy a magyar fényévekkel tisztább gyöknyelv, mint a "germán"?
Az "indoeurópaiakat" már nem is lehet gyöknyelveknek nevezni, annyira régen feladták a fraktálszerkezetet.
Nem tudom most előhalászni, hogy milyen számítások alapján, de legalább 40.000 éve különváltunk az indoeurópaiaktól, bármit is jelentsen az, hogy indoeurópai.
Szerintem nem különváltunk az indoeurópaitól hanem az európai ősnép olyan maradékai vagyunk akik a legtisztább szinten megőriztük az európai ősnyelvet.
Egyébként az összes eu. nyelv kölönféle szinten tartalmazza az általunk általánosan használt gyökeink töredékeit, illetőleg azok csekély mennyiségét. Varga Csaba műveiben döbbenetes elemzéseket láthatunk a nyelvünk gyökeinek a többi nyelvekben való lappangásairól. Ezen nyelvek használóinak fogalma nincs a gyökrendszerről, de Varga Csaba műveiben teljesen világosan igazolja, hogy egy közös ősnyelvből származtak azok.
Saját teóriám, hogy az európai ősnép demokráciában, illetve ősdemokráciában élt, amit a keleti térségből betörő hordák, fosztgató bandák számolnak föl és kialakítják az alá fölé rendelő struktúrát.
Nekünl szerencsénk volt, mert a minket lerohanó hordáink tisztelték az itteni asszonynépet, így az ő nyelvük csak töredékben került a nyelvünkbe, az európai ősnyelvbe. Még a primitív latin nyelv 22 betűivel leírt ős szövegeinket majd ezer év után is megértjük, pedig nekünk ős idők óta 45-50 betűre volt igényünk. Bezzeg a barbárabb hordák áltat leigázott rokonaink nyelvei csak töredékesen hordozzák az ősnyelvi gyökérzetet.
az egyik teóriát se a másik kettőből, a finnugor és a török eredetteóriák közül
a magyar nyelv uráli eredetű, de a formálódó magyarság a honfoglalás előtt török nyelvű, nomád népekkel élt együtt, ami nyelvi és kulturális szempontból is nagy hatással volt rá.
a kérdés a mérték az urali és az altai közötti kapcsolatban. a szkita közép-ázsiai és fekete tenger feletti eredetű (és jeniszej táji is szerintem), a pazirik amolyan origo-pont lehet. nagyjából shambalatól keleten, a pusztaövig nyugaton, attól délre (meg északra) különböző korszakokban más uralmak
ezen a területen, ami szkita terület, meghatározó pontok szkita nyelven vannak megnevezve.
ilyen a torgai, a tokai, a ten-shan, a dagoba, a tava, a tengir, a kék ég, a zöld füve, az sárag feld
Elegendő, ha a sok száz ősi magyar szóból egy sorozatot említek: fej, agy, velő, haj, homlok, szem, orr, fül, száj, arc ( orca < orr-sza <orr-száj), ajak, fog, nyelv, íny, áll, torok, mell, szív.
ellenben meg
az ajak tenyér hát has térd mell emlő kar köldök gyomor máj köröm bajusz szakáll
alul alatt alsó : ural jukagir szaka török felül felett : ural örmény oszét japán szláv elöl első : ural török kaukázus mögött : ural kaukázus oldalt : üzbég
ad : urali angol latin kaukázus borul borit bőr : török mongol takar : török bolygat bolyong : török búj búv buk : török csügg csüng : török? fog : urali török tart : urali török forog fordul pörög : urali mandzsu tungúz kazah szláv fúj : urali szláv török foszt puszta bocsát pocsék pazar- : urali török szláv hajt hajszol : urali török hajit : urali mongol szláv? tud tanul : urali török mongol válik : mongol japán török urali
"Csakhogy a "csiszár"-nak (te hoztad fel !!) ezekhez semmi köze: az szláv, és jelenti, amit."
-------
A tiszt a hadserege DÍSZE, daliája azonkívül tusakodik is, ha harcol.
Tisztít:
Alapfogalomban rokona: dísz, mennyiben részint külső, részint erkölcsi csint, fényességet jelent, honnan disztelen am. külsőleg vagy erkölcsileg csúnya, mocskos, tisztátalan. Azonban abban különbözik a kettő egymástól, hogy a dísz és ezzel azonos tisz származékai mint díszes, tisztel stb. magas képzőket és ragokat vesznek fel, ellenben tiszta és az ebből eredett szók mély önhangzókkal járnak, valamint az ezzel azonos csisz és származékai: csiszol, csiszár stb. is. Egyezik a ,tiszta’ szóval a szláv csiszti, melylyel ismét egy gyökü a tiszkám, teszkám azaz tuszkolom, taszigálom, mennyiben a csiszolás és dörzsölés a dolog természeténél fogva ideoda nyomuló toszigálással jár.
A tiszt tehát, mennyiben a disz gyökből származik, észtani rendben jelent először diszt adó, erkölcsi becscsel járó társadalmi állást, rangot, honnan a tisztes, tisztesség, tisztel, tisztelet, tisztelendő származékok; másodszor, azon állással járó kötelességet; harmadszor, átv. érteményű, melynél fogva az állapottal az állapotot viselő személy azonosíttatik, s ez nyelvünkben nem ritkaság, pl. tanács, consilium, és consiliarius; méltóság dignitas és dignitarius; hatóság, potestas és magistratus; őr vigilia és vigil; őrizet custodia, és militia custodiaria. V. ö. DÍSZ, és TISZTA.
korábban a török szavakhoz kötötték, de az végül el van vetve
HLOBRIN. There was a consensus that this word, as well as the word ESTROGIN, is of Turkic origin and it was assumed that it meant "saddle". But HLOBRIN should have been a very rare article since the inscription of Preslav mentions only one copy of it, which apparently contradicts its interpretation as a "saddle". Similar to the Proto-Bulgarian word HLOBRIN were some ancient terms, common among the Indo European peoples - for example the Pamir word "hulburae" (protection cover) and the Celtic word "hlubram" (canopy). Therefore HLOBRIN was most probably a large protection device, used for assaulting fortresses.
A szócsalád ham- töve finnugor eredetű: vogul hulem (‘hamu’), osztják kájem (‘nyárfahamu’), mordvin kulu (‘hamu’). Nyelvünkbe egy finnugor *kulma alak juthatott, amelyből az l eltűnt,
ember (n.)"small, live coal," Old English æmerge "ember," merged with or influenced by Old Norse eimyrja, both from Proto-Germanic *aim-uzjon- "ashes" (source also of Middle Low German emere, Old High German eimuria, German Ammern); a compound from *aima- "ashes" (from PIE root *ai- (2) "to burn;" see edifice)
Greekἔμβρυον (embruon), lit. "young one",[1] which is the neuter of ἔμβρυος (embruos), lit. "growing in",[2] from ἐν (en), "in"[3] and βρύω (bruō), "swell, be full";[4] the proper Latinized form of the Greek term would be embryum."
ÉN = "Ő(n)Magam / enmagam" ennen/önnön magam - rövidült változata.
Az ember szavunk is visszautal magunkra: Ém(Én)+er - én-ből eredő. Emelkedő, ébredő.
MESZ: émed – ‘ébred’: Egy hang: s feledett régi dalra émed (Arany) Az ~ (vagy émik)
M, kisded alakban m, huszonegyedik betü a magyar ábéczerendben, s a mássalhangzók sorában tizennegyedik, magán ejtve: em. Mint az ajkak zárlásával képzett, az ajakhangokhoz tartozik, de rokonságban van a nyelvhangok közől az n-nel is, mint a mádra és nádra, meder és neder, mevet és nevet, medves és nedves szók változata mutatja. Sőt általában az n, közvetlenül ajakhangok, pl. b előtt m-mé, az m pedig némely mások pl. t előtt (mint alább) n-né változik, pl. különb, azonban a kiejtésben külömb, azomban; bont, ront, csont és több számtalanok még helyesirásunkban is megtartják az n-et ezek helyett bomt, romt, csomt stb. (itt alább bővebben). T. i. az m és n mint orrhangok is oly közel állnak egymáshoz, hogy ha az m kiejtésénél ajkainkat be nem zárjuk, n hallatszik, az n kiejtésénél pedig az ajkak bezárta mellett m.
