Fura látni ismét Terunofuji-t, nekem úgy tűnik, mintha megváltozott volna a testalkata, a súlyközéppontja lejjebb került, mintha vállban kicsit leengedett volna, és azt a súlyt a hasára szedte fel. De lehet hogy csak rosszul emlékszem rá.
Jól láttam, hogy Enho kétszer is bepróbálkozott egy nagyon ritka technikával, nem tudom a nevét, de úgy tűnt, valamiféle hátradobást szeretett volna kiharcolni. Sajnálom hogy nem jött neki össze, szerintem eléggé elfogyott már addigra az ereje (mert egy eléggé öngyilkos technika volt), és mindent feltett arra a lapra.
Elég rossz formába vannak a nagy medvék, Ichinoyo egyre enerváltabb, Aoiyama bűnrossz, Kaisei meg... Juryo...
Ez a hajtépős sztori Tochinoshinnál már megint nem volt valami fer. Én nem láttam perdöntő kameraállást, de szándékosságról szerintem nem beszélhetünk. Nem tudom, miért veszik ennyire komolyan az ilyen szituációkat, annyira nem osztott/nem szorzott már az a két ujjal történő hajjal érintkezés, Abi-t már vitte a lendülete a föld felé. Hogy máshogy kéne megoldani az ilyen szituációkat? És már megint Tochinoshin... Az arca mindent elárul. Nem csoda, ha úgy érzi, idegen anyagként kezelik őt, mint a szervezet, amibe idegen szerv kerül, és megpróbálja kilökni magából...
egy túrót van ennek a takakeishonak baja! nyoma sincs annak, amit cikkeztek, meg riportoltok róla. se kötözés, se tapaszok, a látható sérülés miatt "mozgáskorlátozottság", se elveszett küzdőszellem.
dave kérdezte még korábban egy másik esettel kapcsolatban, hogy nem lehet, hogy egyes rikishik csak altatnak, nem akarják megmutatni a felkészülések során, hogy hol tartanak.
hát, hajlok arra, hogy nagyon is lehet, bár a megleletés varázsa mára már a múltté, a következő ellenfelek biztosan nem mennek nagyobb mellénnyel ellene.
Enho ma is szenzációs volt. Napról napra, tornáról tornára egyre jobb lesz. Szerintem a mai nappal emelkedett fel Ura szintjére. Ez a stílus egyszerűen üdítő. Az tetszett a legjobban, mikor Kotoyuki kezét megpróbálta letuszkolni a földre összekapaszkodás közben. Takakeisho jó erőben látszik.
Ma arra csodálkoztam rá, hogy kicsoda is ez az Azumaryu? Nem sűrűn látni olyat, hogy Juryo-ból feljön egy "újonc" 32 évesen, (számomra legalábbis) meglehetősen ismeretlen név a legfelsőbb osztályban, ráadásul 3-0-al bekezdett. Rákerestem már erre, és egy stabil Juryo multú versenyzőről van szó, aki bár elvétve feljutott már Makuuchi-ba, de soha nem sikerült megragadnia. Lehetséges lenne egy ilyen sportágban, hogy valaki pont 32 éves korára éri el a csúcsformáját?
Én is nagyon sajnálnám, ha Hakuho határos időn belül visszavonulna, egyrészt, mert nekem a jelenlegi Hakuho sokkal jobban tetszik, mint a 10 évvel ezelőtti. Régen ugyanis mindent az elsöprő erejével igyekezett megoldani, ma meg már hihetetlen taktikákat kell bevetnie ahhoz, hogy az azóta némiképp megcsappant erejét kompenzálni tudja. Nekem amúgy is mindig nagy kedvenceim voltak a veterán sportolók, a higgadtságuk, a taktikusságuk, a tapasztalatuk mindig lenyűgözött. Másrészt azért is bánnám, ha Hakuho visszavonulna, mert szerettem volna elmenni Japánba élőben megtekinteni egy tornát, de erre nem lesz idén, de talán még jövőre se lehetőségem. 2021-re pedig már alig hiszem, hogy aktív lesz még Hakuho, amit sajnálok. Kakuryu-nak pedig lehet, hogy most jött el az ideje. Mikor körülötte mindenki "kihullik" úgymond, ő képes lehet halászni a zavarosba. Ha ez a tendencia így marad, mármint, Hakuho minden második tornáját lemondja sérülés miatt, Takakeisho, és Tochinoshin (olykor sérülésekből adódóan) rapszodikus teljesítményt nyújt, Takayasu és Goeido pedig valahogy mindig lecsúszik a yusho-ról, akkor Kakuryu így a pályafutása végefelé még besöpörhet pár serleget.
Mikor Kisenosato-t kinevezték Jokozunának, életemben nem gondoltam volna, hogy Kakuryu lesz (most egyre inkább úgy néz ki) a legutolsó, aki abból a 4-esből utolsóként marad talpon...
Enho meccse tényleg nagyon látványos volt. Látszik már most, hogy óriási közönségkedvenc. A japánok amúgy is mindig nagyon szerették a kis termetű sportolókat, szerintem azért, mert egy kis átlagmagasságú nemzet révén könnyű azonosulni a kisebb termetűekkel, úgyhogy amikor például Enho győz, kicsit mindenki a saját győzelmének érzi. Legalábbis én ebben látok valamiféle logikát.
Ohh, első megnézésre én biztosra vettem, hogy Kotoshogiku nyert, valahogy figyelmetlen voltam, de most visszanéztem és valóban vesztett. Pedig milyen logikus lett volna, hogy Kotoshogiku ismeri a saját módszerének ellenszerét, mert ugye, a haspumpálással támadták őt, és egy zseniális kitérőmanőverrel mindezt el tudta volna hárítani, ha nincs az az 1 mm-es kilépés. Kár érte.
Takakesiho nagyon erősnek, lendületesnek TŰNT, de hogy valóban erős e, azt majd a későbbi meccsek mutatják meg.
Hakuho-nak úgy néz ki nem tett jót a nemzetiség váltás, legalábbis az első meccse nagyon nem jött össze. Kíváncsi vagyok, mit szólnak ehhez a mongol szurkolók.
Ez a Keiko elég brutális. Mekkora pofonok, ez még hivatalos meccsen is ritka. Kicsit etikátlannak tartok ilyesmit egy gyakorló meccsen. Sokkal kíméletesebben kéne ezt lerendezni, mert ebből még sérülések is lehetnek. Megérteném, ha mondjuk lenne szumóba nyári szünet, és mondjuk 3 hónapig nem lenne torna, akkor tényleg kéne 1-2 komolyabb edzés, hogy senki ne zökkenjen ki, de közvetlenül a torna előtt ilyen vehemenciával gyakorlatozni több mint kockázatos.
az enho meccs megint zseniálisra sikerült, ez volt ez egyik kedvencem nekem is. enho és terutsuyoshi is győzelemmel kezdett. szoktam írni a torna előtti keikókról (geiko, degeiko) de leginkább a sanyakus rikishik küzdelemeivel kapcsolatban, a sanyaku alatt ritkán vannak hírek.
az nhk mai közvetítésében volt egy kis snitt, amiben bemutattak egy rövid kis videót enho és terutsuyoshi aki előtti keikojáról.
kintamayama befejezi a bashok napi összefoglalóinak készítését.
"mindig mondtam, azonnal abbahagyom, hogy ha lesz valaki, aki ezt a munkát továbbviszi helyettem, és most végre itt van natto, az elképesztően dinamikus csatornájával, ami tele van tonnányi statisztikával és egyéb hasznos dolgokkal, szóval elérkezett az időm."
a váltás nem lesz azonnali, kintamayama az 1-4 aztán a 12-15, napokon jelentkezik majd videókkal. a kyushura nem tervez semmit, amúgy is turnén lesz (zenész) szardínia szigetén.
"egyébként is az utóbbi időben nagyon megcsappant a nézettségem, szóval nem hagyok magam után túl nagy vákumot."
később lehet még számítani egy-két videós bejelentkezésre pl. juryóból, de az állandó youtube-os jelenlétnek vége.
Tök szeretem olvasni ezeket a kis sztorikat, angol nyelv tudás híján SEHOL máshol nem informálódhatok ilyen dolgokról, tehát én is megköszönöm. Sajnálom hogy Takayasu nem lesz, és valószínűleg Takakeisho és Tochinoshin sem lesznek kirobbanó formában, már megint a "vénséges vén" Jokozunákra kell bízni magunkat, ha komoly sanyaku harcot akarunk látni? Miért nem tud egyszer mindenki egészséges lenni, és az is maradni a 15. napig? Sajnálom ezt, meg Yoshikaze visszavonulását is. Lassan Hakuho lesz a legnagyobb veterán. Most már méginkább drukkolok Toyonoshimának, legyen még ott azért 1-2 ilyen öregebb bútor. Számomra ők épp annyira meg tudják színesíteni a tornát, mint az ifjú reménységek.
amennyire én tudom, nem dolgoznak, legalább is nem jellemző. egyébként a jsa-nak van olyan programja, amelya beyan belüli erőszak megfékezésére/megelőzésére szolgál, őszintén szólva nem tudom mennyire eredményes ez az igyekezet.
érdekesség, hogy takanofujit saját oyakatája jelentette fel az illetékes bizottságnál, miután észrevette, hogy egyes fiatalabb rikishik igazolatlanul vannak távol az edzéstől és az éjszakát sem a beyában töltötték. később egyenként faggatta ki őket a hiányzás okáról és ekkor derült fény az esetre. az oyakata rögtön jelentette az esetet és nyilvánosan bocsánatot kért mindenkitől, ezért Toxygennek válaszolva, ebben az esetben nem hiszem, hogy komolyabban megbüntetnék.
mindenestre az már biztos hogy takanofuji nem indulhat az akin.
szintén érdekes, hogy habár nagy most a felháborodás (különösen mivel rövid idő alatt ugyananál a személynél másodjára fordult elő ilyen botrány) egyesek úgy vélik takanofuji inkább bűnbak, mint valódi hibás, hiszen az efféle fegyelmezés mélyen kódolva van a sumo világ dns-ben.
gondoljunk csak bele, milyen fegyelem kell egy sumo beya működtetéséhez, hogyan lehet rendet tartani egy olyan közösségben, ahol minden, de szó szerint minden attól függ, hogy neked milyen rangod van.
hogy lehet kordában tartani fiatal férfiakat, akiknek főzni, mosni, vasalni, takarítani bevásárolni és még egyéb dolgokat kell tenniük "szabadidejükben" miközben kvázi semmire nem tartják őket, pénzt, elismerést csak akkor kapnak, ha megérkeznek a juryoba.
nagyon nagyon sok sikeres nagy szekitori nyilatjozta már az évek folyamán, hogy igen, bizonyos esetekben verték őket, kaptak pofonokat, takayasu például több alkalommal megszökött a beyából a bántalmazások miatt és a soert lehetne folytatni napestig.
mindenestre most minden attől függ, milyen büntetésben lesz része takanofujinak, ahogy én olvastam ebbe a sandanme-ig törtánő lefokozástól az ozumóból való teljes kizárásig bármilyen variáció elképzelhető.
Yoshikaze nagyon nagy valószínűséggel befejezi a pályafutását. japán idő szerint tegnap reggel bejelentette, hogy nem indul az aki bashón. mivel jelenleg J7-ben van, ez azt jelentené, hogy a kyushut már a makushitában kellene kezdenie, de egy yoshikazéhoz nagyon közel álló forrás szerint a 37 éves veterán nem folytatja a fizetés nélküli osztályban.
a 37 éves yoshikaze 79 egymásutáni tornán szerepelt a makuuchiban, összesen 648 győzelmet aratott a teljes karrierje alatt, 2 alacsonyabb divízióbeli tornagyőzelmet ért el, a makuuchiban egyszer második lett, 7 különdíjat és 8 kinboshit szerzett.
én szermély szerint nagyon sajnálom, egyik kedvencem volt...
takayasu kyujo... mint emlékeztek rá takayasu a tamawashi elleni meccsen sérült meg komolyabban. tamawashi kotenage technikája következtében a könyökcsontjai elmozdultak. takayasu ennek ellenére megynyerte azt a meccset (7. győzelme volt) és csak két meccsel később tudta bebiztosítani a kachi koshiját és után rögtön vissza is lépett a tornától.
Hakuho a mai napon megkapta a japán állampolgárságot, és mivel japánban nem elfogadott a kettős állampolgárság intézménye, így értelemszerűen már korábban lemondott a mongol állampolgárságáról.
Ez azért volt szükséges, mert habár külföldiként csatlkazhatsz az ozumohóz, oyakata csak japán állampolgár lehet, és az köztudott régóta, hogy Hakuho a visszavonulása után (állítólag a 2020-as Aki lesz az utolsó bashoja) oyakataként szeretne dolgozni.
Talán emlékeztek még a 2018 márciusában Takanohana beyában kirobbant tsukebito bántalmazós botrányra, ami után Takanohanát komolyabban megbüntette a kyokai (és ami a kezdete volt annak a folyamatnak minek végállomása Takanohana a sumo világától történő végleges visszavonulása lett)
Akkor az történt, hogy a Juryoba (J14e) épp felkerült Takayoshitoshi megverte a segítőjét, minek következtében visszaléptették a tornától, plusz a követkerző natsu bashoról is és végül makushita 49w-ig fokozták le.
Takayoshitoshi ezek után shikonát váltott, az új neve Takanofuji lett, (dave-nek kiegészítésként, íme egy újabb ok a shikona váltásra) hogy az új névvel maga mögött hagyva a "szégyenfoltos múltat", új karriert építsen.
Takanofuji egyébként az ikertestvére a nagoya bashon már a makuuchiban bemutatkozó és ott rögtön make koshizó Takagenjinek.
Takanofuji az előző bashon már ismét a juryoban szerepelt (J12e) és nem is rosszul (11:4) így az Akira már J5-be került.
Csakhogy a Juryo státusszal ismét lettek tsukebitói Takanofujinak, és ha már lettek neki, egyet ismét jól helybenhagyott...
Nagyon valószínű, hogy az Akiról visszeléptetik, de hogy adnak neki még egy esélyt, (értsed nem tilják el véglegesen) azt nem tudom. Mindenestre nem kicsit kell agresszív hülyének lenni, hogy valaki egy ekkora baromságot másodjára is előadjon.
Takakeisho szenved. Abi, Onosho és Tamawashi ellen küzdött és 1 kivételével minden meccsen veszített.
A jelenlévő Mainoumi szerint nagy a baj, már nincs elég ideje, hogy a versenyre újra a régi formájában legyen.
Takaeishio szerint viszont extrém jól mennek a dolgok, a térde napról napra jobb állapotban van.
Oguruma oyakata kevésbé osztotta Takakeisho optomizmusát, "nincs elég ereje, hogy a rá jellemző agresszivitással és erővel tolja ki az ellenfeleit, de túl keveset küzdött, hogy bármi biztosat lehessen mondani. Úgy tűnik, mintha tartana a szekitori szintű ellenfelektől"
terunofuji helyzete egy picit más. persze, neki is komoly térdaszalag sérülése volt, többször is műtötték, de neki volt egy elég későn felfedezett cukorbetegsége is, ami olyan előrehaladott állapotban volt már, hogy szépen fokozatos elveszítette az erejét, a végére a normális erőkifejtésének felére sem volt már képes.
ezt is kezelniük kellett, és a régi ereje azóta sem tért vissza 100%-ban.
jövő vasárnap kezdődik a torna és ilyenkor szokás szerint megtartották a YDC senkot, ezúttal a közönségnek is, nem csak a YDC és egyébb szumós főmuftik előtt.
takakeisho pozitívan nyilatkozott, gyorsan megjegyezte, hogy először az ellen a két ellenfél ellen szeretne menni, akik ellen a sérüléseit összeszedte. (mitakeumi, aoiyama)
a jelen léveő ex-yokozuna kitanofuji azonban nagyon csalódástkeltőnek vélte a látottakat, szerinte nagyon nehéz dolga lesz takakeishonak összeszednie a 10 győzelmet. hozzátette, talán a jövő héten még tud olyan edzésmunkát összehozni, amivel eredményesebb lehet. szerinte az első hét lesz a sorsdöntő.
a két yokozuna jól szerepelt, tochinoshin csak a juryo újonc kaeisho ellen ment.