Bedobnék egy verset, amit az édesapám írt nekem és szerintem gyönyörű!
Nyugtalan életem legnyugodtabb pontja
Zavaros véremnek tovább hordozója,
Kicsi kis világom legnagyobb szigete,
Halott világom leghosszabb élete.
Életem élete, világom világa
Talán csak miattad jöttem a világra.
Azért, hogy legyek én, aki te leszel,
Hogy megbabonázz csodás életeddel.
Nem tudom elhinni, talán sosem fogom,
Mindig bennem van az örök aggodalom,
Olyan pici voltál és olyan törékeny,
De örök te vagy nékem földön és az égen.
Meddig hordoztalak? Talán ezer éve,
Megszülettünk együtt és veled, ide, végre,
Hiszen biztos, hogy mindig csak velem lehettél,
Hiszen biztos, hogy értem és nekem születtél.
Nem lehet ez másképp, hiszen csak érezlek,
Tudom, mi van veled, ha nem is kérdezlek,
Látod, hogy hol vagyok, és nem is kell már más,
Hallod mit is mondok, pedig csak villanás.
Téged kereslek majd, csak utánad járok,
Nem fogok nyugodni, míg rád nem találok.
Ha nem hát testem, lelkem égjen el,
A pokol tüzében, örök, égő tűzzel.
Ha nem lesz meg a lelked
Nem futok utána,
Örökké égjek, nehogy visszajöjjek
Erre a világra.
Oh gyöngyvirág!
Harngzúgós nagy világ!
Dícséreted túlzó,
Füleimnek túl jó!:)))
De jólesik, az is, hogy Őt dícséred,
Mert szépek, a lelkéből írt versek!
A Tiéid is szépek mind,
Tasztalon heverő kincs!
Köszönöm lányok és fiúk!
A költők mind, kicsit hiúk:DDDDDDDD
Tegyél úgy, hogy sehol se utáljanak!
Tegyél úgy, hogy ámulattal álljanak,
Előtted s szavaid előtt,
Mielőtt szólsz, gondolkodj előbb!
Ne kapjon el önérzetes hév,
Ne támadás legyen a kéj!
Versed megihletett csupán,
Ezért hangozhatott bután?
Az ihlet asszonyt idézett,
Ki már párszor megigézett:))))
Nicholetta, szép nevű költőnő,
Bocsáss meg, érzésünk kölcsönös:)))))
Persze, hogy jól esett,
Percre ott volt kedvesem!:))))))))
Kedves Nicholetta!
Igaza van MaTeonak, jó verseid vannak, s ne sértődj meg, ha valaki veszi a bátorságot, s variációt készít a versből. Te adtad neki az ötletet, s erre tette rá a saját érzéseit, gondolom. Én is nagyon kedvelem a variációkat, sokszor elég belekapaszkodni egy szóba, néha maga az alapmotívum és a ritmus ad támpontot, néha a negatív-pozitív kettőssége lesz a szempont.
Én pl. örülni szoktam, ha valaki az én versemet ihletőnek érzi...
Kedves Nicholetta!
Lehet, hogy a többi topikba nem verseket írtál! :))
Qszi pedig szerintem csak egy kis variációt írt, ami még kedvesnek is mondható, ha jobban megnézed... (Bocs, qszi, örülök, hogy megint a régi vagy, már azt hittem, elment a kedved a versírástól!)
Írjál, Nicholetta, minél többet, szerintem született költő vagy! Nem jelentek meg még a verseid valahol?
Üdvözlettel:
MaTeo
A szavak sorrendjének játéka.
Szerintem az, amikor elmondhatnád-, kifejezhetnéd másként is a gondolataidat, de te a vers formai világát választod. Hogy tudatosan, vagy nem, az már teljesen lényegtelen. Van olyan, amikor tudod, hogy mit szeretnél közölni, de addig nem teszed meg, amíg megfelelő formába, rímekbe nem tudod tenni.
Hát nagyjából ennyit. Ha nem voltam érthető, az azért van, mert teljesen le vagyok agyilag harcolva.
Itt vagyok megint, hogy megköszönjem kedves szavaidat! Örülök, hogy tetszik, amit írtam, ami persze - jól tudom - nem jelenti azt, hogy jó, vagy rossz a vers. Miután ez a kategorizálás a versek esetében nem helytálló, csak annyi lehet a célom velük ( persze az öncél mindenekelőtt :o), hogy valaki úgy érezze, mondott számára valamit. Lehet, hogy egészen mást, mint ami engem a megírásásra késztetett, de mégis megmozdított, létrehozott, életre keltett valamit valakiben, jelen esetben benned. És ez azért öröm a számomra, mert ebből úgy érezhetem, nem vagyok egyedül (ezt most a lehető legáltalánosabb és elméleti síkon értem).
Félre a filozofálással, még sosem gondoltam végig, hogy én valamit a szavak sorrendjével, és azok megváltoztatásával fejezzek ki, lehet, hogy tudatlanul is ezt tenném? Egyetlen dolog viszont tudatos, nem ragaszkodom a kötött formákhoz, DE a rímek számomra nagyon fontosak. Elmondanád,mit értesz te a szavak sorrendjének "játékán". (csak, hogy tudatosuljon bennem :o)
Minden topiclakónak üdv, Nicholetta,neked pedig külön is egy őszinte és hatalmas mosoly, a verseid miatt. Megtalálom magam bennük.
Hiszek egy istenben
De nem úgy hívják őt: Isten
Az ő neve EMBER
Ember, ki szabadnak és egyenlőnek született
S ki szabad és egyenlő szeretne lenni
De lehet-e? Hiszen míg egyenlőség van, nincs szabadság
S míg szabadság van, nincs egyenlőség
És egyvalami hiányzik még: nincs testvériség
Az emberek gyűlölködnek
Nem tudván: csak önmagukat gyűlölik
Hát miért nincs testvériség?
Miért nincs testvériség?
Az emberek nem tudják,
nem értik
Hogy egyek vagyunk mind?
Mi mind vagyunk
Az Atya, a Fiú s a Szentlélek
(Ámen)
Nagyon örülök az új, friss színfoltnak, ami verseiddel megjelent itt a topicban. Én sem
tudok mást mondani: remekbe szabott verseid
köszönöm.
Egyre másra csak erősödik az érzés, hogy a verseink nem mások, mint lelkünk egy-egy rímbe öntött napvilágra került pillanatai. Mint ilyenek legyenek öröm, legyenek bánat hordozói mindenképpen belőlünk születtek, és éppen ezért igaz kincsek, melyek nem adhatnak mást csakis magunkat.
Ezért olyan ismerősek néha az érzések, amit megfogalmaznak, ugye?
Köszi az elismerő szavakat!
Ha valakit érdekel,itt van még néhány versem:
Tévedünk...
Küld esőt ránk,
a fáradt vándorokra!
Akkor nem bánt úgy,
mikor könnyezünk.
Ha egy szentnek is fáj,
ráborul a pásztorbotra,
talán nem oly nagy bűn,
ha emberként tévedünk...
Idegen volt és ismerős lett,
megtörte bennem a régi csöndet.
Megölte végleg a bánatot,
hozott egy valódi holnapot.
Életet lehelt a vágyimba,
új erőt öntött a szárnyaimba.
Megszűnt a fájó szürkeség.
Írtam magamnak egy új mesét.
Értelmet adott sok semmiségnek,
közelebb hozta a Mindenséget.
Megtanított hogyan kell szívből nevetni,
s mennyire fontos igazán szeretni.
Míg álmainban élt,megváltoztatott,
s bennem hagyott végleg pár furcsa dallamot.
A valóság köztünk áll,ma tűröm hidegen...
Hisz az maradt,ki volt:Egy idegen.
Hazug kis láng az érzés,
eloltja könnyen egy fájdalom-eső.
Ma piedesztálon álló kőszobor,
holnap csupán egy bukott szerető.
A szenvedély csak szenvedés,
rossz dallam,sosem fog szólni.
Igaznak hitt szerelmeink,
lelkünk impressziói.
Ködbe veszett érintések
döbbent avarra hulltak.
Messze zajló mennydörgések,
memoárjai a múltnak.
Az illúziók zárt kagylói
csak az emlékről dalolnak,
mint egy liliom álmos bimbói,
ha a hervadásra gondolnak.
Új horizontok sem tűnnek fel,
hiába vándorlok felhőket hágva.
Kérdéseimre a végtelen Űr felel:
Engem is vár még a Semmi csodája...
Visszacsapódó barna körmök
marnak eleven húsba.
Megsárgult treff száll a fekete
háttér elott.
Kádban úszik a kiságy, a plafonon
Egy Rolls Royce sötét sziluettje
magába rejti fehér ruhás barátomat.
Ferdén rám vetülo utcai ablakok
képei, a város sürgésével.
Gombos-doboznyi gombok
vad táncba kezdenek
a parkettán, perdülve kerengnek,
míg le nem fekszenek társaik melle.
Képeslapok peregnek szemem elott
égig érő tornyokról.
Egyiptom már, Fáraó halotti maszk.
Most a fekete huszár márványfigurája
emelkedik a magasba.
Ezernyi dögvirág émelyítő illata
száll felém, rothadó hús tömeggé lettem,
gusztustalan pókhálóját szövi a lét
körém,
Valaha én is átéltem az ős-szájú állatok
megrendítő kedvtelenségét.
S még a krematórium nyugalmat ígérő
komfortmentes fekhelyeire sem gondolhatok,
Mert hát az sem lehet mindörökkön a másé!
Ültömben jön rám a visszatarthatatlan
gondolat,
Mi az, amit lóbálok lábaimként?
Azt, ami soha sem lehet enyém!
Önámítás az egész földi kiruccanás.
Az elektronok és protonok önkényes játéka,
Mert mi is vagyok én?
Egy biztos! Én nem vagyok én!
Esetleg mi együtt talán megmutathatjuk ...
de az sem mi leszünk, csak egy lehetőség!
Késő éjjel új területre léptem,
Megfeszült kezem a fegyveren,
De a szűk sikátorból egy színpompás térre léptem,
S be kell valljam, erre nem készültem.
Ahogy szétnéztem, láttam mindent:
Jót, rosszat, ármányt és szerelmet.
Idő kellett, míg agyam feldolgozta a sok ingert,
S akkor így kiáltottam: "Mindenkinek üdvözlet!!!"
Szép kis vers, s ha már szóba jött a ballada, akkor álljon itt valami hasonló:) :
A Vándor
Egy nap útra kelt egy kis Ember
Hátára vette ôt a nagy Tenger
Vitorláját dagasztotta a hűs Szél
S a Nap megígérte neki,
Addig süt rá, míg csak él.
Bejárt ezer Földet
Látott száz Csodát
Megismert sok új Népet
S nem ismert Határt
Látott mindent, mit Élő láthat
S szóra bírta a Holtakat
Megtudta az összese Titkot
S megértette a Dolgokat
Látott száz Szerelmet
S látott sok Halált
Ismert minden Érzést
S ismerte Önmagát
Egy nap meglátta ôt, a Szépet
S átlépte az örök Határt
Elítélték ezért a Népek
S elzárták tőle a Lányt.
A szerelem vétek, s lecsukták volna
Ô megadta magát, s elindult újra
Hátára vette ôt ismét a nagy Tenger
De mikor csak tehette,
Visszatért a Lányhoz a kis Ember.
Tanuld meg Te is,
Külsőd alapján ítélnek meg
S ha szeretni próbálsz,
Téged is elüldöznek
De ne add fel soha Álmaid
Te csak Szeress
Ne hagyd elfojtani Vágyaid
Térj Vissza
S szeresd, ki neked oly Kedves.
Sziasztok!
Bocsika, hogy én ide csak be-beesek, itthagyom a lábnyomom... de most az egyszer még megteszem, aztán ígérem én is vélekedni fogok.
T.-nek
Miért?
Ha tudod
ne titkold tovább!
Mondd miért,
hogy megint
a lelkembe vág
és okozva ezzel nyílt sebet
kiszívja minden csepp véremet.
Azt hittem végre
örökre vége.
Összetörtem
Elsöpörtem
De arcod újra
feldereng
és lelkemben újra megjelent
az érzés
s a kérdés:
Miért?
Ha tudod
ne titkold tovább!
Mert elevenen a húsomba vág
Miért,
mond miért a fájdalom
mely széjjelszakít
és fáj nagyon.
Mégis hagyom...
hagyom,
hogy a cserepek
mit összetörtem
s elsöpörtem
képeddé újra összeálljanak
és elevenembe találjanak.
És fájjanak.
Nagyon.
Miért?
- áruld el kérlek -
hogy mindíg azt hiszem, végleg
lezártam a múltat,
így többé nem sújthat
Mégis újra látom az arcod
és naponta vívok egy újabb harcot
amelyben győzni
de amit feledni
nem tudok.
köszönöm, hogy ennyire tetszett a vers. Imádom éjszaka hallgatni az eső hangját. Ez a vers is egy ilyen éjjelen készült félálomban.
Nem rendelés lenne ez, csak egy olyan vers, ami csak Neked készülne. Ha kapok egy-két szót, hangulatot, akkor ezt tekintem ihletnek, és ezen támpontok köré próbálok építeni egy verset. Lehet, hogy azok a szavak, amelyekből kiindultam nem is szerepelnek majd a versben, csak segítenek megtalálni a helyes irányt.
Természetesen itt vers versre születik.
Egy hölgynek mindíg igazat adok!:)
Tudom, ez kicsit késöbb lenne aktuális, de úgy éreztem ide kell tennem.
Téli Rengeteg
Bármerre nézek,
Hófehér a kép;
Fekete ujjak hegyén
Pihen a paplan ég.
Halotti lepel a táj,
S sűrűn szakad a hó;
Alszanak a csontváz fák,
S némán huhog egy bagoly.
Éhesen vacog a vadkan,
Odújában fázik a koca.
Őzgida remeg a hóban,
S fehér párát üvölt egy bika.
Néma Halál vágtat:
Vadat les sok farkas;
Éjjel majd nyugton alszik
A véres fogú ordas.
Halotti lepel e táj
S átvérzett a fehér hó;
Vak szem zokog:
Befagyott vizű tó.
Világoskék tenger;
Minden állat apró folt,
Beragyogja a tájat
A színezüst telihold.
Bármerre nézek,
Harc az életért;
De a Rengetegben
Ettől gyönyörű a Tél!
