Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
A Gázlángot én is megnéztem tegnap (na jó,a közepe táján elszunnyadtam kicsit), de nekem valahogy nem volt meggyőző az egész történet. Inkább csak csodáltam Ingrid Bergmann finom szépségét.
Viszont amit nagyon várok: dec.25-én az M1-en 20.10-kor Belle és Sebastien (2013) film! A könyvet nagyon szeretem,így kíváncsi leszek a filmfeldolgozásra.
Valahogy mindenki meg akar felelni a nagy karácsonyi várakozásoknak,amit a média is sugall. És nem mondhatom,hogy én ki tudom vonni magamat alóla... Bele kellett telnie néhány évnek abba,hogy rájöjjek,nem fontos azon veszekedni a családdal,hogy ki mit vesz fel este a szűk családi körben tartott vacsorára... Ez külsőség csak...
Én is nekiálltam a youtube-n keresni Kocsis Zoltántól egy ilyen videót,találtam is, talán 2010-es felvétel volt és tényleg nagyon jóóóó.... :) Köszönöm az ötletet. Bevallom egyébként,hogy a Virtuózokat én nem néztem (egyéb "tehetségkutatót"sem nézek már - az idézőjel nem a Virtuózokra vonatkozik persze!-), de annyi felől hallottam jókat róla,hogy egyrészt a gálát igyekszem majd figyelemmel követni,másrészt ha lesz belőle másik évad, bele fogok kukkantani.
Tegnap újra megnéztem a Gázláng című, immár klasszikusnak számító filmet. Az az időnként nagyon finom, időnként brutális módszer, amivel a felesége lelki egyensúlyát teszi tönkre, változatlanul meggyőző számomra. Következetesen alkalmazza a húzd meg – ereszd meg játékot, és finom művészettel hozza megalázó helyzetekbe a feleségét a saját házában is,
Viszont amikor a végén letartóztatják, az jutott eszembe, hogy minden harmadéves joghallgató kihozza a börtönből. Elvégre milyen vádat emelhetnek ellene? A gyilkosságot nem lehet rábizonyítani, a művésznév használata nem tilos. A saját (és a felesége) házában akkor megy fel a padlásra, amikor akar. Ha megtalálta a drágaköveket, nyugodtan mondhatta, hogy odaadja a feleségének. Amit tett, az szemétség, de ez nem büntetőjogi kategória. Az egyetlen vád, ami megáll, a bigámia, és ezt is próbálhatja kimagyarázni.
Viszont a film szuggesztív erejére jellemző, hogy vagy hatodszor látom, de csak most kezdtem el erre gondolni.
Szívből egyetértek, jó néhányan osztják a véleményedet. Ráadásul sok kolléganőmtől hallottam, hogy ugye karácsony lesz, meg kell hívni az anyósomat-apósomat, ex férjemet, elvégre nem tilthatom ki, a gyerek szereti, és ha ő jön, nem hagyhatja a kocsiban az új feleségét, de unom, hogy folyton nekem kell viselkedni, arról nem is beszélve, hogy hét embernek nyolcfélét kell főzni. Egyszóval szép és jó a karácsony, ha nem viszik túlzásba. Persze, mint oly sok mindent, ezt is családja, no meg a szokások határozzák meg.
Most hogy így magunk között vagyunk, be merem vallani,hogy szeretnék egyszer úgy karácsonyozni,hogy nem karácsonyozom.... Nem szeretem,hogy már októberben karácsonyi díszek és karácsonyi dalok között vásárolhatok, nem szeretem az ünnepnek ezt az elüzletiesedett változatát.... Természetesen nem rossz,ha összejön a család,ha egy kicsit le tudunk lassulni... Én is ezt gyakorlom most,vagyis a lelassulást,próbálom kicsit magam mögött hagyni a munkahelyi dolgokat....
Alighanem jobban jártál mint én, mert a vásáron egy fiatal nő énekelte a Kiskarácsonyt, de olyan sziruposan, hogy igyekeztem minél messzebb kerülni tőle.
Viszont egy fiatalember bréket táncolt, nagyon jól, egy másik meg szobrot játszott, az se volt rossz, eléggé méltányolta is a közönség.
Erről jut eszembe, kb. tíz évvel ezelőtt egy áruházi eladónő sóhajtva mondta, hogy egész nap ezt hallgatja, no meg a Mennyből az angyalt, meg a fenyőt, úgyhogy ha hazamegy, így szól a fiához: Tegyél már föl egy kis heavy metált, légy szíves Pedig az utóbbit nem is szereti, de ami sok, az neki is sok.
Köszi Zsanna, máris keresem Kocsis "stílusgyakorlatát" (Már nézem is közben a másik képernyőn, itt még "csak" 45 variáció van)
Boros Misin éppen az előbb fakadtam sírva, és most már nagyon sajnálom, hogy nem néztem a virtuózokat...Az X faktort bezzeg nézem!
Viszont nemrég láttuk a Carment az Erkel színházban, bár az én esetemben sajnos látásról szó sem volt...Annyira mesze voltunk a színpadtól, hogy még látcsővel sem tudtam a távolságot áthidalni :(
A kisfiam (9 éves) velem ellentétben remekül lát, és a zenei ízlése is egészen jó, így ő is élvezte az előadást. A nagyfiam (19éves) sokkal kevésbé élvezte, úgyhogy őt a szünetben hazaengedtem :)
Na, jövök megint a "szokásos" hangversenyemmel :-))) (Közben színházban is voltam, a Carmen balett-változatát láttam. Kicsit formabontó volt itt-ott, de tetszett.)
Az első rész "szívem-csücske" Csajkovszkij volt, a Diótörő, közben kivetítőn a rajzfilmből mutattak részleteket, - amelyik részt éppen zenélték.
Ez is nagyon jó volt, de ami igazán fantasztikus volt, az a második rész. Kocsis a Kiskarácsonyt feldolgozta 47 féleképpen - ezt nyomták le zsinórban. Egyszerűen zseniális volt. Kocsis játszott a gyorsasággal, a ritmussal, a hangszerekkel, a hangsúlyokkal - és mindíg más jött ki ugyanabból a 4 sorból :-)) Középkori ének stílussal kezdett, aztán jöttek az olaszok, aztán mazurka, keringő, polka, kóló, egészen a regtime-ig, - ez szédületesen jó volt, végül pedig Járóka Sándor-stílusban fejezték be. Hihetetlenül jó volt. (Ja, és közben a kivetítőn a biztonság okáért mindíg írták is, hogy mire hajaz most a stílus.)
Biztos fent van a youtube-on, érdemes meghallgatni. Én iszonyat rühellem a karácsonyi dalokat, de ez valami zseniális volt :-)))
És a komolyzenéhez kedvcsinálónak érdemes még rákeresni a kis pécsi Boros Misire - amit pl a múlt pénteken zongorázott, és ahogy az előadta, azzal biztos mindenkinek a szívébe belopja magát ez a kicsi fiú :-))
Tegnap meglátogattam a Vörösmarty téren lévő karácsonyi vásárt. Most is érdekesnek találtam, de mintha tavaly-tavalyelőtt többen lettek volna ott. Most is szépnek találtam a kiállított tárgyakat, legalábbis a többségüket, mert azért itt is becsúszott egy-két kissé giccsgyanús kerámia. Nem maga a csésze, hanem a ráhevenyészett kép volt az, a mi nem tetszett. De ez volt a kisebbik rész, a többi érdekes és kellemes látnivaló volt. Bevallom, amikor megpillantottam egy gyapjúból készült, szűrrátéttel díszített, barna-drapp színösszetételű ponchót, hangosakat sóhajtottam. Gyengéd, mély érzésű ember lévén, meg se mertem kérdezni, mennyibe kerül. Viszont gyönyörködni lehetett benne. Volt más színben is, de nekem ez tetszett a legjobban. Szép és egyedi ékszereket is láttam, csontból, szaruból, tűzzománcosat, kerámiát, fából faragottat egyaránt. Az ínyenceket sem mellőzték, volt csokoládé, marcipán, mézeskalács, sajt, kolbász, és egy csomó lekvár, érdekesnél érdekesebb összetevőkkel, mint pl. meggy vörösborral, vagy füge almával. Én egy szeder-kökény párost vásároltam, hamarosan megkóstolom. De volt diólekvár, illetve medvehagymából készült pesto is. Nagyjából másfél órát nézegettem, egy-két dolgot vettem is, aztán irány haza. Aki arra jár, nézze meg, könnyen lehet, hogy érdekesnek találja.
Hát,így visszatekintve az évemre, talán a legnagyobb élményt Zorán februári Aréna-beli és szeptemberi zsinagógás koncentje jelentette. És valahogy úgy érzem,nem utoljára voltam az ő koncertjén...
Tegnap láttam egy Huszti Péter előadást, ami …sárból, napsugárból címmel hangzott el. Délelőtt tartották, és a közönség jelentős része nyugdíjas hölgyekből és kevés számú urakból tevődött össze. Akadt azért néhány fiatal is, de tényleg csak néhány.
Ami magát az előadást illeti, nagyon tetszett. Huszti Péter a színészpályáról beszélt, méghozzá érdekesen, azokról az óriásokról, akikkel együtt dolgozott. Jó néhány érdekes anekdotát mesélt róluk, a közönség élénk tetszésnyilvánítása mellett. A szerepeiből is vetített kisebb részleteket, még fekete-fehér is volt benne.
Azt egyik ilyen történetet én is elmondom, még akkor is, ha ezt inkább a kortársaim fogják méltányolni.
A történet zenei aláfestéseként a Lenin, a hős ki csak népének élt dallama hangzott fel. A jelenlévők arcán diszkrét mosoly jelent meg, és szinte érezni lehetett, hogy a nosztalgia szelleme átsuhan a termen.
A hatvanas évek elején a Madách Színház társulata látogatást tett Moszkvában, és megtekintették a Lenin-mauzóleumot is. Előtte hosszas eligazítást kaptak, ami szerint viselkedjenek illendően, ne ácsorogjanak hosszan a koporsó előtt, ne vigyorogjanak, ne tegyenek megjegyzéseket, ne beszéljenek egymás közt, ilyesmiket. Kicsit furcsállta ugyan, hogy felnőtt embereket általános iskolások szintjén kezeljenek, de szépen belenyugodtak, ugye más hely, más szokás. Másnap megtörtént a látogatás, Huszti Péter Márkus László és Kiss Manyi mögött állt a sorban. Manyika olyan szigorú és elszánt képpel meredt maga elé, hogy szegény Márkus alig tudta visszafojtani a nevetését. Erre Manyi már úgy meredt rá, mint egy zord gyezsurnaja, amitől Márkus majd’ megfulladt. Végül sikerült uralkodnia magán, simán besétáltak, megnézték Lenin elvtársat a koporsóban. Manyika, fittyet hányva az eligazításnak, megállt a koporsó előtt, hosszan szemlélte, majd megszólalt: Gyerekek, hiszen ez a Petrik Jóska!
Nagy siker volt, mint akkor, mint most.
Érdekes véletlen, hogy utána könyvárba mentem, és az első könyv, amit megláttam, Huszti Péter szintén …sárból, napsugárból című könyve volt. Talán nem is kell mondanom, hogy rögtön lecsaptam rá.
Tegnap voltam a Szabó Magdáról megemlékező esten. Ott volt a szerző jogainak örököse, a keresztfia, Tasi Géza, és Bánfalvy Ági színművész, ő volt az Abigél Torma Piroskája. Bánfalvy Ági mondta el, hogy az Abigél színpadon is nagy siker, már a nyolcvanadik előadáson is túl vannak. Legutóbb Nagyváradon léptek fel, ott is nagyon tetszett. Ő is szerepel benne, csak ezúttal Horn Micit játssza. Szó, illetve kép esett az író (nem rajongott érte, ha írónőnek mondják) különböző kitüntetéseiről. Ez annyit jelent, hogy egy-két rövidebb filmrészletet játszottak be pl. az Ajtó színpadi változatáról, illetve a kitüntetés átadásáról. A kedvencem az olasz nyewlvű beszéd volt. Sajna, az olasz tudásom hiányos. De a Magda Szabó, az Emerenc Szeredás, illetve a La porta kifejezést azért megértettem. Egyébként sok érdekes dolgot hallottam pl. az Abigél forgatásáról, meg az írói örökség kiadásáról. Arról is, hogy a Für Elise folytatásának terve már megvolt, szóban fel is vázolta, de a megírására már nem került sor. Egyszóval: megérte elmennem!
A tegnapi napon az Írószövetség könyvtárában Tímár Gábor beszélt a nemrégiben megjelent új könyvéről. Az eredetileg USA-ban kiadott könyv címe Addiction, azaz Szenvedély, a magyar kiadás címe Felhőlovagok. Ez persze regény, de a Magyar Királyi Légierő történetével foglakozik ilyen keretek között. Csak egy esetet mondok el, mert megragadt bennem. Amikor Sándor jugoszláv király ellen merényletet követtek el, Jugoszlávia jegyzékben követelte a bűnösök kiadatását, ugyanis szerintük Magyarországon képezték ki őket, és most is ott rejtőznek. Ez nem meglepő, de az ironikus, hogy a jegyzék szövege majdnem szó szerint megegyezett azzal, amivel az Osztrák-Magyar Monarchia kérte Gavrilo Princip ügyének kivizsgálást. Hiába, járt utat a járatlanért el ne hagyj!
Sajnos, nem tudtam végigülni az előadást, mert hat órakor Nemere István szerepelt egy emelettel följebb, és kénytelen voltam távozni. Sajnos vagy sem, de én sem lehetek egyszerre két helyen.
Tegnap esedékes volt a színházi premierre szóló bérletem. Vesztett éden címmel lett volna egy előadás. A plakát képéből ítélve, Madách Imréről szólt. Erre felkészülve érkeztem a művelődési házba, de rögtön gyanús lett, hogy a színpad helyett a kisteremben gyűltek össze a nézők. Azért nagyon meglepődtem, amikor Nádas György jelent meg a színpadon, és közölte, hogy az eredeti darab elmarad, őt és a fiát, aki színész lett, és a Turay Ida színházban dolgozik, felkérték a beugrásra.
Lehet, hogy csak azért, mert nem erre készültem, de azt éreztem, hogy az elmondott viccei és történetei a másodlagos frissességű kategóriába tartoztak. Időnként csak kötelességérzetből nevettem, de olyan is volt, hogy csak a szám húztam el, de nem mosolyra. Aztán azért belejöttek, mert amikor a fiával együtt léptek fel, egész szellemes volt, például az, amikor a fiú magyarázta az apjának,m miért vírusos a gépe. Végül is, nem csalódtam nagyot, hiszen volt előadás, és Nádas Györgynek is volt annyi színpadi érzéke, hogy a műsort az apja egyik slágerével fejezze be, így aztán egész nap azt dudorásztam. Azt is belátom, hogy hevenyészve összedobni egy műsort csöppet sem könnyű.
A hard sci-fi, legalábbis számomra, az Asimov-Clarke vonal, ők voltak a kedvenceim, pontosabban most is azok.
A XIX. századi angol írónőket pedig azért kedvelem, mert végre emberi érzelmeket találok bennük. Nem csak a szerelmi szálra gondolok, hanem az szülő-gyerek, illetve testvéri kapcsolatra, mi több, időnként a főnök-beosztott viszonyra is, no meg a környezet ábrázolására.
Köszi a választ. Én is nagyon szeretem a XIX. századi angol írónőket, és a sci-fit is. Most már azt is tudom mi az a hard sci-fi mert megnéztem :) A másikat szeretem jobban :)
A szó mai értelmében vett sci-fi a XIX. századtól indul, erre volt jellemző a hatalmas léptékű technikai fejlődés, ami Angliában volt a leggyorsabb. A gőztraktor egy csomó ember munkáját tette fölöslegessé, akik a városokban indultak, és a gyárakban dolgoztak.Ezeket a gyárakat ábrázolja pl. Mrs. Gaskell: Észak és Dél című regénye. Az ő hősnője írja egy barátjának: Láttam a poklot, havazik benne. Egy textilgyárban járt, gyapjúpelyhek szállingóztak a levegőben, valóban olyan volt, mint a havazás.Néhány helyen már használtak valami ülepítőberendezés-félét, de ez drága volt, és néhol maguk a munkások tiltakoztak érte, mert egy keveset óhatatlanul lenyeltek a gyapjúból, ezért nem nagyon éreztek éhséget. A luddita munkáslázadásoknak egy jelentéktelen epizódját, de hitelesen ábrázolja Charlotte Bronte a Shirley c. regényében.
Az is társadalmi jelenség, hogy felbukkant egy újabb fogalom: a szabadidő. A mezőgazdasági munkában télen is el kellett látni az állatokat, ha ezt befejezték, a nők szőttek-fontak-varrtak, ezt némi társasélettel összekötve, a férfiak javítgatták a szerszámokat, esetleg elvonultak az ivóba, egy-hét korsó sörre, és némi beszélgetésre.
Városon viszont ez nem volt, maradta a ginkimérések, amik olcsó és pocsék minőségű italt adtak. Az érdeklődőbbje viszont vett újságot és esetleg könyvet is, amit a fejlett nyomdatechnika révén elég olcsón árultak.
Azt is megtudtam, hogy a megszokottá vált fehér esküvői ruha Viktória királynőtől származik, aki ebben ment férjhez, a többi nő meg utánozta.
A fentebbi gondolatmenet Kovács "Tücsi" Mihálytól, a Galaktika egyik szerkesztőjétől származik, én csak felírtam és idézem, viszont elég meggyőzőnek találom.
Néha érdekes módon adódnak a dolgok. Pl. a Zwack miniüveg gyűjteményben volt három csöpp palack, amik a Brontë nevet viselték. Vajon mi lehet a tartalmuk?
Aztán pár napja az egyik ismereterjesztő csatornán esett szó a Voynich-kéziratról, de nem lettem tőle okosabb.
További egybeesés, hogy az irodalmi műfajok közül szívesen olvasom a legtöbbet, irodalmi vegyeskoszton élek, hogy Hegedűs Gézát idézzem, de van két nagy kedvencem: az ún. hard sci-fi, és a XIX. századi angol írónők. Szombaton, a Hungarocon rendezvényen megtudhattam, mi az összefüggés a kettő között.
Ezt a jó történetet kár is lett volna kihagyni. Egyébként az egyik testvér csak két hónappal élte túl a másikat. Biztos hiányzott az egészségéhez, hogy nincs kit utálnia.
Érdekes ötletet adtál arra nézvést,hogy hova is vihetném el kedves rokonaimat,ha jönnek látogatóba.... Rögtön rákerestem a gyár honlapjára,ahová fájdalom,de a születési dátumom alapján vígan beléphetek,kissé elmúltam már 18 :)
Az anekdotát a két nem beszélő testvérről azt hiszem, már hallottam, talán Zwack Péter mesélte valamelyik interjúban.
Ma délelőtt látogatást tettünk a Zwack Unikum látogatóközpontjában, ami egyben múzeum is. Nem tudom, mire számítottam, de arra nem, amit láttam-hallottam, mert érdekesebb volt a vártnál. A belépőjegy egységes, mindenkinek 1500 forint, szerintem bőven megérte.
Elsőnek illendő módon jegyet váltottunk, majd bekísértek egy szobába, ahol a család és az általuk gyártott ital történetéről vetítetek filmet. Jó néhány érdekes dolgot láttunk, a cég történetet is érdekes volt. Szépen illusztrálta, hogy a kiegyezéstől az első világháborúig milyen óriási fejlődésen ment át a magyar ipar. Azon csöndesen derültem, hogy a gyár alapítója 94 éves koráig vezette a társaságot. Utána csak azért nem, mert meghalt. A fiai vették át az üzletet, ők viszont annyira összevesztek valamin, hogy nem voltak hajlandók szóbaállni egymással. Az irodájuk közös szobából nyílott, ahol a család ügyvédje ült. Amikor az egyik fiú beérkezett, szólt az ügyvédnek: Mondja meg a Bélának, hogy jó reggelt! A cég ennek ellenére virágzott, egészen a második világháborúig. Aztán részint lebombázták, részint kirabolták.
Nem mindenre emlékszem, amit láttam-hallottam, de azért igyekszem valami képet adni róla. Egy másik teremben néhány régi unikumos üveg, no meg sok fénykép és használati tárgy volt kiállítva. Ezek közül két kedvencem volt: az egyik egy ezüst kóstolópohárka, inkább tálacskának látszott, de ezt bor kóstolására használták, nem likőrére. Nagyon tetszett még egy csöpp pénztárca, csak egy-két centivel volt nagyobb, mint egy gyufásdoboz. Lehet, hogy gyerekjáték? Érdekes volt még Zwack Mici élete, ő volt Ady Endre (egyik) múzsája, legalább másfél évig. A költő őt becézte Mylittának. Mici minden reggel megivott egy korty likőrt, és azt mondta, ettől örökké fog élni. Ha addig nem is, 96 éves korái mindenesetre élt, messze túlélve ezzel Adyt. Úgy tűnik, hosszú életű a család.
Az emeleten volt egy minipalack-gyűjtemény, nagyjából 17.000 darab. Miután csak végigfutottunk rajta, csak pár darabot tudok felidézni, de hát egyszerre ennyit úgysem lehet figyelmesen szemügyre venni. Volt minden földrészről, a legtöbb persze Európából, Jó pár hazai is, ezek legtöbbje ismerős volt. Aztán következett a pince, ahol kóstoló is volt, éspedig a hagyományos Zwack, és a Zwack szilva. Nem vagy-vagy alapon, hanem mindkettő. Ehhez a látogatáshoz fehér köpenyt és sapkát kellett fölvenni, amit megtarthattunk, ha ezt akartuk.Mindannyian nagyon méltányoltuk, hogy felfelé menet az elég magas lépcső mellé egy stabil korlátot is építettek.
Volt egy ajándékbolt is, a belépőjegy ellenében némi kedvezményt kaptunk a vásárlásra. A legtöbben vettünk, hiszen közeledik az Erzsébet-nap, no meg a karácsony is.
Egy biztos: Nem hinném, hogy itt sikerülne megtartani az antialkoholisták összejövetelét!
A mai nap ellátogattam egy nyugdíjas klubba, megbeszéltük az e havi programot. Ez a klub egy könyvtárban működik, és ahogy körülnéztem, vagy egy tucat, halomba rakott nagyméretű könyvet láttam. Közelebbről megnézve kiderült, hogy ez az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című könysorozat hasonmás kiadása. Ráadásul minden könyvtár ingyen kapja meg! Végre egy jó ötlet. Még nem volt beiktatva, ezért várnom kell a nézegetéssel, különben azonnal fejest ugrottam volna bele.
