Akkor csak meg kell várnom, hogy 3 m magasra felfusson :). A talaj erősen homokos, nincs pangás, nincs csiga. Gyep lenne felette, nem mulcs és az öntözés megoldott kútról, automata. Gondolom így működne?
Körbe is nézek akkor Hayward fronton. 15 méterre mit ajánlasz, 1 Tomorit és hány termőst?
Én is a saját káromon tapasztaltam meg. Bár útálom az irtószert, mégis rászorulok. Kétféle kapható csigák ellen, az egyik a Super-D 750ft körüli, a másik kisebb, tasakos kb. 400ft-os, a Kotányi fűszerekhez hasonló csomagolásban. Ez utóbbit még nem próbáltam csak az eladó mutatta. Messzebb is szórni kell, én a tövektől 3m-ig szórtam és halomra döglött az összes házas és meztelen. Nem is gondoltam, hogy ennyien vannak. Most az esős időben új friss hullámban támadnak, de csak akkor szórom ki újra, ha már nem esik. Addig marad a nappali és az éjszakai őrjárat. Jó tipp egy bottal átszúrni őket és mivel kannibálok a többi odagyűlik (barna spanyol mezteleneknél láttam ezt) és falatozik belőle. Ekkor legalább a kivit békén hagyják, őket meg halomra lehet gyilkolni. Hozzáteszem e kannibál viselkedést elsősorban száraz meleg időben tapasztaltam.
Én is minden reggel azzal nyitok hogy összeszedem a dögöket egy sós nejlonzsákba és viszem a kukába. Mégis kb három növendék kivimet úgy tönkre vágták, hogy nem bírnak feltámadni.
A szőrös kivi (Hayward) 15-20m-re is elfut, a Jenny fajta csak 3m körüli magasságig megy fel. A félárnyékos helyet szereti, szerintem megfelel amit írtál. A föld legyen mérsékelten agyagos, ha túlzottan az, azt nem szereti. Tápanyagban gazdag és mindig nyirkos, de nem pangó vizes. Egy Hayward tő körül kb. 2m sugarú körben mennek a gyökerek a felszínhez közel. Érdemes vastagon mulcsozni, ekkor kevesebbet kell öntözni, no meg a mulcs előbb-utóbb komposztálódik is, ezért dupla haszna van. A meztelencsigák megőrülnek a kivi végén levő fiatal hajtásokért, ha vannak irtószer nélkül nem érdemes kísérletezni és főleg nem 15cm kürüli apró, emiatt olcsóbb fiatal növényekkel. Megyeri Szabolcs kertészetéből kiviszik kocsival az egész ország területére hogy ne törjenek össze a levelek, én is tőlük vettem 1m hossz körül.
sziasztok, próbáltam visszaolvasgatni, de nem nagyon találtam a kérdésemre a választ, vagyis hogy ez a kopasz minikiwi is ugyanolyan finom édes mint a normál változat? csak épp úgy lehet enni mint a szőlőt?
egyszer még sok éve kaptam egy kivi növénykét, de a 3. évben megfagyott a cserépben, nem tudtam hogy ki lehet ültetni a kertbe, akkor még fiatalka voltam és nem jártam utána :/
Kis segítség kellene, hogy az alábbi helyre érdemes-e kivit tenni, köszi előre is.
- fekvés hosszúkás (15 m) k-ny, jobbról tujasor, balról a ház oldala van 1,5 méterre, emiatt közvetlen napfény csak délelőtt éri max. 1,5 órát, ill. késő délután szintén max. 1,5 órát, elég-e ennyi direkt napsütés?
- kb. 2.8 méter magasan fut végig a fenti 15 m. hosszon pergola, arra futtatnám fel, kérdés, a 2,8 m-es magasság nem-e túl magas, feltud-e simán nőni olyan magasra?
Túl sokat nem tudok mondani a talajról, mert nincs semmilyen eszközöm a mérésekre. Budapesti kertváros, a környéken terem szőlő, eper, füge, cseresznye, barack, ribizli (bár az mostanában kínlódik) stb. Amúgy kicsit talán homokosabb a talaj.
Fajtafüggő. Ezt külön feltüntetik a vásárláskor ,hogy kell-e hozzá porzó növény.Pl az Issai az önporzós saját magát beporozza és termő virágok vannak rajta.A másik példa a Callosa itt már külön van a porzós növény.
Dugványok esetében tökéletesen azonos a dugvány az anyanövénnyel.
Külön kell dugványozni a porzósról és a termőről.Oltani nem kell a gyümölcs minősége ugyanaz.
Egyszer már nekifogtam a kivinek. De rendes koncepció és víz hiányában elhalt a projekt (a kivikkel együtt). Most azonban a tám is megvan, meg a víz is megoldott. Ültetnék kivit (egy porzó, 2 termő). Budapesten hol érdemes venni, és mit ajánlotok? A talaj homokos, de kap trágyát. Napos és locsolós.
Az is lehet, hogy túladagoltad a műtrágyát, de nem lehet egy problémát így megközelíteni. Előszöris azt kell tisztázni, hogy milyen talaj van, ezzel kellett volna kezdeni, egyáltalán hol van, milyen alapközet, erdő-mező, hegytető-völgy.
Így gyorsba tudtam szerezni áfonyás tápoldatot, ami a talaj általános savanyításához is jó elvileg. A magnéziumot is kipróbálom, addig kiderül ez a tápoldatozás mennyire használ. Végső esetben felásom a környékét, ha hozzáférek.
Amúgy az a furcsa, hogy az ültetőgödörbe a növény körbe kapott tőzeget, és igaz nem 2x2 méteres területen, de már 1-2 hét után jelentkezett a probléma amikor még nem hiszem, hogy elhagyhatta azt a tőzeges részt a gyökérzete (ez csak saját feltevés). Valami túladagolás nem lehet? Vagy hogy nem bírja a földbe szórt műtrágya granulátumot (Substral gyümölcsös granulátum)?
A nagy rohanásban ne felejts el magnézium tartalmú tápot is venni! (Akár drágább és hatékonyabb magnézium-kelátot, akár egyszerű és olcsó magnézium-szulfátot.) A vas-, illetve magnéziumhiány tüneteit ráadásul elég könnyen össze is lehet keverni, meg simán előfordulhatnak egyszerre is.
Egyébként a meszet nem kedvelő növények zömmel magnézium hiányától szenvednek a mérsékelten meszes talajon, a talaj meszessége egy határig a bőséges magnéziumadagolással kompenzálható.
A növényed ugyan sosem fogja olyan jól érezni magát, mint egy mészmentes talajon, de a Bombaba által megjósolt pár év terméketlen agónia esetleg kitolható 10-20 év terméssel jutalmazott időszakká. Viszont ehhez mindig, minden évben 2-3 alkalommal gondoskodnod kell a magnézium-utánpótlásról. A döntés a tiéd, csak ne válassz félmegoldást
A mini kivik levelei változóak. Valamelyik kissé csónakos, van amelyiknek piros a levélnyele stb erről nehéz beazonosítani.
Javaslom a félfás dugványozást ezt akkor megfelelő időpont amikor 80 cm körüli hajtásokat nevel a kivid .A növekedés folyamatos de az alsó levelek a vesszőn már jelzik a
hogy félfás állapotban van . Könnyen lepattinthatók.Az egész vesszőt nem tudod felhasználni .Általában két rügyre nyomjuk a földbe felül pedig 2-3 levelet hagyunk amit megfelezünk.Tehát kb 5 rügyre vágod.A következő ugyanígy de mindig figyelni kell arra, hogy a következő alsó levelek is könnyen lepattinthatók legyenek ha ez nem megoldható akkor már nem félfás az a vessző.80 cm-ből kb 3-4 dugványt lehet készíteni.A vessző vastagság alsó része 5-6 mm körüli ez a legalkalmasabb.Félfás vagy fás gyökereztető hormont kell használni.Földje tőzeges átlagos nedvességű talaj legyen. Az egészet nylon zacsival le kell takarni és árnyékos helyen tartani. Időnként szellőztetni kell. Nézz át a fagytűrő déligyümölcsökbe a mézbogyót hasonló módon szaporítottam.
Ha a talaj nem megfelelő, a kivinek talajcserét szoktak javasolni nem csak az ültetőgödörben, hanem a várható gyökérzónában, ami min. 2x2 méter x 0,6 méter. De már az is meglátszik rajta, ha a gyökere kiér a kicserélt zónából.
Adhatsz vasat neki meg sok mindent, de én elég rövid jövőt jósolok a kividnek, termést még kevésbé.
Az öreg kividnek évente kellene min. 3 méteres hajtásokat hoznia, de a fotód szerint a métert sem érte el.
A most ültetetteknél másfél zacskó (kisebb kiszerelésű, talán 5l-es) tőzeget tettem a gyökérzet köré összesen a kettőhöz, a granulátumot ebbe forgattam bele + adtam egy kis marhatrágyát.
A másikhoz elég nehéz hozzáférni, régebben tápoldattam locsoltam, most az is granulátumot kapott. Ezen kívül évente szórok köré egy kis tőzeget, de oda sem szoktam olyan sokat rakni.
Szóval akkor ez lenne a probléma? Esetleg ha jobban feltúrom és még 1-2 zacskó tőzeget kiszórok segíthetek rajtuk?
Milyen a talajod? Szerintem meszes, és a kivi azt nem szereti. Mennyire raktad a műtrágyát a gyökeréhez közel? A kivinek nem elég egy kis tőzeg az ültetőgödörbe, ennél nagyobb igénye van a talajjal szemben.
Az "öreg" kivid elég gyenge fejlettségű, világos színű, ez is a nem megfelelő talaj mellett szól.
Lenne két(remélem kicsi) problémám. Az előző évben vett tomuri/hayward kivi páros idén lett kiültetve és utána a levelen megjelent valamiféle gombás fertőzés(?). Vagy nem tudom mi lehet, de még nem mertem kezelni semmivel. Ültetéskor kaptak tőzeget, műtrűgya granulátumot, nem hiszem, hogy azzal lenne a baj. Viszont mindkét növényem megjelent ez a valami (1-3. kép). Találkoztatok már ilyennel?
A másik, hogy van egy 3. kivi is a kertben (4. kép), még régen vettük, nem tudom milyen fajta (szerintem a piacon aki eladta az sem volt vele tisztában). Már elég szép kis növény, szerintem az 5 éves kort is elérhette, de egyszer sem virágzott. Nincs valami tippetek mivel lehetne virágzásra serkenteni? Vagy már gondoltam arra is, hogy azon a részen talán túlságosan éri a nap (nyáron reggeltől estig ott sül a 40 fokban).