A topic célja a BMW motorkerékpárok tulajainak és azoknak a szimpatizánsokanak az összefogása, akik szeretik ezt a motormárkát.
Szinte hihetetlen, hogy nincs ilyen Topic még!
Ez tényleg érdekes kérdés. Az biztos, hogy viszonyítás és igényesség/érzékenység kérdése. Meg az is, hogy a BMW mindig egy kicsit bénább váltókat csinált mint a japánok, pl. Nagyon nem mennék vissza az időben, nézzük csak a BMW-imet. Az első egy F650CS volt, a szomszédomnak is ilyen volt, pár évvel újabb, mindkettő váltója hosszabb úton járt és nagyot csattant, pl. N-ből egybe és egyből kettőbe, de akkorát, hogy a szomszéd utcából hallottam amikor szerelő elvitte próbakörre és váltott párat. Azt mondta, hogy ezek mind ilyenek, nem rossz. Azt meg tudtam szokni, mert következetesen csinálta, és nem akadt, nem darált, csak csattant. A következő egy R850R volt, nem emlékszem semmi rosszra a váltójával kacsolatban, azt hiszem olyan BMW-sen működött, kicsit hosszabb út, kicsit csattant, nem volt gondom vele. Azután sokáig a DCT-s Honda NC volt, mellette próbálgattam más motorokat, is, volt egy OHC GS, egy DOHC R1200R, meg egy Tiger 800, egyiknek sem volt gondom a váltójával. Azután volt a DOHC GS, semmi gondom nem volt a váltójával. Azután vettem egy 2013-as LC-t, az nagyon szar volt, pedig nagyon akartam szeretni. Egy hét alatt mentem vele vagy 600 km-t (délutánonként, munka után), azután visszaültem a DOHC-ra és nem akartam már az LC-t. Egymás mellett álltak az út szélén járó motorral, a DOHC Doxa, az LC betonkeverő hangot adott, kb. A váltója is legrosszabb volt az LC közül, amiket utána próbáltam. FJR-es cimborám túraenduróra akart váltani, elmentünk motorozni a két GS-el cserélgettük, kb. két óra után azt mondta, hogy a DOHC egyértelműen jobb motor, jobb vele menni, első helyen a váltója miatt. Ha GS-t venne, csakis a DOHC-t. Pedig direkt vak teszt volt, nem mondtam el neki előtte, mi az én véleményem. Eladtam, használtam tovább a DOHC-t. A következő évben vettem egy 2017-es LC-t, azt mondták ez már ráncfelvarrt, javítottak a váltón. Próbaúton nem volt tökéletes, de jobbnak tűnt. Kardán hangja nem volt, a motorja szebben járt, a váltója jobb volt, mint a 2013-asé, de nem elég jó. Másik ismerősömmel cseréltünk túra közben, neki a legutolsó DOHC GS-e van, amikor leszállt, azt mondta, hogy rossz a váltó. Kereskedőtől vettem, garanciális volt. Visszavittem, kipróbálták, szerelő megállapította, hogy kopott a kuplung, nem emel ki rendesen (37e km-nél???), kicserélték, nem lett jobb. Elvittem másik szerelőhöz, azt mondta, hogy nagyon nagy volt a nyomás a kuplungfolyadéktartályban, amikor kietekerte a csavarokat spriccelt mindenre. Kicserélte a folyadékot, nem lett jobb. Elment próbakörre, azt mondta, hogy ezek ilyenek, a kardán és a nagy nyomaték miatt nem tudják jobbra csinálni. Eladtam, tavaly ősszel vettem egy 6 hónapos 1250-es GS-t, volt benne 2900 km. Eddig ez a legjobb, de ezt sem tudtam megszeretni, 4000 km alatt sem. Közben amikor a BMW-hez vittem vissza a motorokat, pl. gumicserére vagy kuplungjavítása, mindig kaptam cseremotorokat, egyszer egy R1250R-t és két 1250GS-t. Egyiknek sem volt hibátlan a váltója. Egyik sem volt olyan szar, mint a 2013-as LC-nek, de igazán jó sem. És mentem közben 1290-es KTM-el, új Africa Twinnel, Tiger 900 GT Pro-val és Tiger 1200-al, mindnek hibátlan volt a váltója, a gyorsváltó is. A KTM-re nem emlékszem jól, mert keveset mentem vele, de a két Triumph-nak direkt figyeltem a váltójára, a 900-as kibéreltem hétvégére, minden körülmény között, lefelé is felfelé is hibátlan volt, a gyorsváltó is. Pár hete mentem egy új Kawa Z650-el, az is hibátlan volt. Összefoglalva, az utóbbi 2 évben mentem 6 LC-vel, egyiknek sem volt igazán jó a váltója, mentem 7 másféle motorral, ideértve a DOHC-t, az összesnek jó volt a váltója. És két motorozni jól tudó, tapasztalt cimborám próbálta ki két LC-met, a 2013-ast és a 2017-est, FJR-ről és DOHC-ról ülve át, és mindketten panaszkodtak a váltóra. Biztos, hogy van valami konstrukciós különbség az LC-k és a többi motor között. Ha meleg motorral felteszel egy LC-t középsztenderre, leállítod a motort, beteszed egyesbe, behúzod a kuplungot, azt várnád, hogy leoldja a kereket a motorról, igaz? De nem, ha próbálod a csizmáddal elforgatni a hátsó kereket, nehezen megy hiába húzod tökig a kuplungot. Ha álló motorral egyesben tologatod behúzott kuplunggal, akor is érzed, hgy nehezen gurul. Mintha soha nem oldana ki teljesen a kuplung. A többi motor csak hosszabb állás után viselkedik így (kimegy az olaj a kuplunglamellák közül?), de meleg motornál leoldanak rendesen. Valószínűleg ennek köze van a kelleltlen, darabos váltási érzethez, csattanáshoz, daráláshoz. Én is únom már a témát, lehet csak túl magas elvárásaim vannak egy 22e eurós, a világ legjobb motorjának tartott járművel szemben, ami a váltón kívűl tényleg nagyon jó minden másban. És pontosan ezért nem tudom elengedni.
Azért én nagyon szeretném kipróbálni a GS-ed, hogy tudjam milyen a rossz, mert eddig csak a sajátommal mentem, ami jó. Amit még ki tudnék esetleg próbálni (3db 1250-es, meg két 1200-as), azokra is azt mondják, hogy jó.
Elhiszem, hogy a tied nem jó, de lehet akik azt mondjuk, hogy a mienk jó, mi is csak megszoktuk hogyan rossz?! Ez fura nekem.
És nem, szerintem itt nem az van, hogy nem mondjuk meg milyen szar a mienk, mert akit ismerek azok soha nem is panaszkodtak még a váltóra. Egyébként az első 500 km-en nekem is furcsa volt, hogy nem olyan mint egy japán, de hát nem csak a váltója nem olyan hála istennek :D
Na...megkönnyebbültem, hogy nem kell Tigert vennem :-) Szerencsére nekem leér a lábam a GS-ről és az enyém váltója pöpec :-)))))) Már csak egy gerinc kellene, hogy megüljem :-)))))
Következő kép közelítettem meg: egy Új állapotú eszközt az Új árához viszonyítunk, ami sajnos 400+e jelen esetben újonnan, ehhez jön a kereslet kínálat, ami nem fedi egymást, mert kínálat az nincs használtból, kereslet viszont nagyon is van rá, így gyorsan gazdára talált. (Köszönöm Kupec!)
Nem korrekt ez az összehasonlítás mert a középkategória erős versenyzőjét (ami nem is az utolsó modell), hasonlítom a felső kategória királyához, egy 2018-as Triumph Tiger 800 XRT-t egy full extras 2022-es 1250GS-hez. Árban is kb. fele a Tiger a GS-nek. Azért kezdtem másik motort keresni, mert a GS-t a darabos váltója miatt nem tudtam megszeretni 4e km alatt sem. Meg mert nekem egy kicsit nagy is. A Tigernek hibátlan a váltója és telitalppal leér mindkét lábam, az ülés normál állásában is.
De minden másban a GS a jobb, így foglalnám össze és ezzel le is lőttem a poént.
Motor: a fő különbség a háromhengeres motor ami sokkal kevésbé nyomatékos, viszont sokkal pörgősebb, halkabb, inkább sportmotorosan kell vezetni és nem lehet nyomatékból, mert az nem nagyon van neki. :) Autó kontra traktor. Bár papíron kb. 2/3, valójában kb. felének érződik, mert azt a 95LE/79Nm-t is magasabb fordulaton adja le. Jó a gázreakció, lehet vele jól haladni, de nem a nyomatékból előzés az erőssége. Nem a GS-hez kell hasonlítani és akkor rendben van, szerethető amúgy.
Kényelem: elsőre OK, de 300 km után fájt rajta a hátsó felem, farcsont környékén. A GS-en ilyen nem volt soha. Mindkettőn van markolat és ülésfűtés elől-hátul. A Tiger-en mintha egyenletesebben melegítene. Szélvédelem: A GS-en jobb, valahogy magasabb az egész eleje, a plexi is szélesebb (az ADV plexi van rajta) több szelet fog. A Tiger egy kicsit küzdelmesebb, több szelet kap a vállam és hangosabb is, bár azon sincs turbulencia.
Váltó: A Tiger hibátlan, bár gyorsváltó ezen a modellen nincs, de nem gond, mert jó érzés váltani. A GS darabos, csattanós, akadós. Gyorsváltó van rajta, de az sem egy sikertörténet.
Futómű: Nagyon érdekes. Azt vártam volna hogy a GS egyértelműen jobb, de ez nem így van. Amiben a GS jobb, hogy stabilabban tartja az ívet, a Tiger kisebb és könnyebb motor, nincs meg ez a stabilitás amit azt gondolom hogy a boxer motor ad. Egy hibás mozdulatra, úthibára könnyebben leugrik kicsit az ívről, de kontrollálható, nem veszélyes vagy ilyesztő. A Tiger is meglepően jól dönthető, kb. mint a GS. A Tiger futómű elől-hátul kézzel állítható. Ez nem nagy hátrány nekem, egyszer beállítom és 98%-ban egyedűl megyek jó úton, a GS-en sincs okom állítgatni.
Műszerfal: mindkettő TFT, a Tiger-é kissebb, de jól kezelhető és jól leolvasható. A Tiger gombjai este világítanak és gyárilag van rajta kiegészítő lámpa. Ezek közül a világító kapcsolók jók, a kieg lámpát nem tudom mikor mire fogom használni. Külső: A GS egyértelműen korszerűbb, kiforrottabb, nekem sokkal jobban tetszik.
Világítás: Mindkettő LED, a Tigerrel nem mentem még sötétben, a GS valószínűleg jobb a szinszabályozás/kanyarbavilágítás miatt, meg amit láttam, hogy a Tiger-nél nem olyan éles az átmenet. Fogyasztás: ugyan olyan körülmények között a Tiger 0,5-1 literrel kevesebbet fogyaszt.
Egyelőre megtartom mindkettőt, remélem idővel megérzem melyik marad és melyik megy. A jó váltó és a hozzám passzoló méret kontra minden más. Az is szempont lesz, hogy tudom-e kényelmesen tartani a tempót a cimboráimmal a kanyargós szakaszokon, legalábbis akikkel a GS-el tudtam. :) Ennyi jutott eszembe, ha valamit kihagytam, kérdezzetek.
Nem kritikának, javaslatnak szánom, de szerintem a kipu ára túl van lőve. Szerintem olyan 200 körül lehet a reális ára. Én pl. 150-ért vettem anno kéz alól a karcmenteset.
Köszönöm mindenkinek aki itt és privátban megosztotta a gerincproblémákkal kapcsolatos tapasztalatait.
Sokat segítettetek! A tanácsok, tapasztalatok, tippek alapján összeállt az út, amit végig fogok vinni és remélhetőleg nyárra már motoron fogom szelni az Alpesi hágókat :-)
Na, és ez az, amit itthon kb akkor tudsz elintézni, ha egy ilyen német motort megveszel, honosítod, és nagyon figyelsz, hogy mindent be is írjanak. Az, hogy heroinárú ABE-s extrákat megveszel, és megpróbalod beíratni, az nem megy.
Tavaly egy rockerszerű német sráccal motoroztam, sok módosítás volt a motorján. Eddig semmi különös nincs a történetben, van sok ilyen otthon is. De. Miközben sorban álltunk a fagyizó előtt, büszkén mesélte és mutogatta, hogy van ABE papírja az összes nem gyári alkatrészről, azaz minden full legális. :)