Meg fogod érni, hogy miztán ráültek ezekre a lovakra és befutottak, majd elérik azt, ami a valódi üzleti támogatóik érdeke, a következő vesszőparipa mondjuk a feszülefek betiltása lesz:-), mondjuk félelem keltés, gyermekek lelki békéjének megzavarása, halottgyalázás, stb címén:-).
Azzal fenyegetik őket, hogy pokolra kerülnek, pedig csak a szabad akaratuk es boldogsagukat teljesitij ki:-))).
Igen ez lesz:-). Persze a valodi cel, hogy beruhazasok es forrasok felett exponalhassanak.
"Kerényi – akit becézőleg Keróként emlegettek művészkörökben – ott rontotta el, hogy a fenekeléseket a színpadon kívül követte el. Ha mindezt a színpadon teszi, tegyük fel, reverendában, az érzékeny műkritikusok a mai napig ájuldoznának, hogy milyen „hihetetlen művészi érzékenységgel dolgozta fel a pedofil papok erőszakoskodásának súlyos emberi problémáját”.
Semmit. Dedeg egy kicsit, hogy nemisúgyvan. Aztán bölcsen hallgat egy ideig, majd újra előhozakodik ugyanazzal a hülyeséggel, mintha mi sem történt volna :-(
PIROS: nőknek kedvező, velük kivételező szövegrészek (ebből is van jó pár)
ZÖLD: elismeri a férfiak esetleges áldozati státuszát (elvétve fordul csak elő)
Azt pedig ugye már megbeszéltük, hogy az egyenjogúság csak a bekezdés végéig tartott és eszükben sincs ugyanúgy foglalkozni a férfi áldozatokkal, csak azért tették bele azt a részt, hogy az egybites femcsiknek legyen mit lobogtatniuk.
"A teljesség igénye nélkül emeljünk ki néhány különösen figyelemre érdemes tényt és részletet:
1. Az egyezmény már bevezetőjében is több más, a nemi alapon diszkrimináló nemzetközi egyezményre hivatkozik.
2. Az egyezmény minden alapvetése egy radikális feminista ideológiára épül (lásd: lilán aláhúzott rész a szövegben). Ez nem mást jelent, minthogy a férfiakat erőszaktevőként, bűnelkövetőként azonosítja az egyezmény.
3. Az egyezmény szerint a nőkkel szembeni erőszak szexizmus/nemi alapú bűncselekmény, ezért az eltérő (súlyosabb) megítélés alá, mint az erőszak többi formái.
4. A szöveg törvényerővel rögzíti, hogy a férfiak nem szenvednek el nemi alapú erőszakot, így a szövegből teljes egészében kimaradt azoknak a területeknek az említése, ahol valójában a fiúk-férfiak válnak gyakrabban erőszak áldozatává. Különösen kirívó az a nemi szerv csonkítással kapcsolatos valótlan állítás, miszerint abban a lányok-nők gyakrabban érintettek, miközben köztudott, hogy társadalmunk egyetlen szó nélkül tűri, hogy fiúk-férfiak tömegeit csonkítsák meg nem létező “jótékony egészségügyi hatásokra” és vallási rituálék szentségére hivatkozva.
5. Az egyezmény kitér arra, hogy a nőkkel szemben elkövetett erőszak az emberi jogok megsértése és diszkrimináció, azonban semmilyen választ nem ad arra, hogy miképpen kell tekinteni a férfiakkal szemben elkövetett erőszakra.
6. Az egyezmény rögzíti, hogy olyan Európát szeretnének, amely mentes a nőkkel szembeni erőszaktól (de arról nincs szó, hogy a férfiakkal szembeni erőszaktól mentes Európát szeretnének).
7. Az egyezmény kijelenti, hogy hozzá kell járulni a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetéséhez, hasonló állítást nem fogalmaz meg a férfiakkal szembeni erőszakkal kapcsolatban.
8. Az egyezmény előírásai szerint nemzetközi együttműködést, átfogó kereteket, szakpolitikát és külön intézkedéseket kell megtervezni és megalkotni a női áldozatok védelmében. A férfi áldozatokat mindez nem illeti meg az egyezmény értelmében.
9. Mivel az egyezmény szövege a “nők” kifejezést kiterjeszti lányokra is, ezért előirányzatai egyben azt is jelenti, hogy az egyezmény külön védettséget biztosít a lányoknak, addig a fiúkat semmilyen védelem nem illeti meg.
10. Az egyezményben résztvevő feleknek kötelezettségük van arra vonatkozóan, hogy minden nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetést tiltsanak és hatályon kívül kell helyezniük azokat a törvényeket, amelyek a nőkkel szemben alkalmaznak megkülönböztetést. Eközben a férfiakat hátrányosan megkülönböztető törvényeknek nem emel gátat, így annak sem, hogy Magyarországon a férfiak csak később vonulhatnak nyugdíjba.
11. Az egyezmény kimondja, hogy a női szervezetekkel együtt kell működni, a férfi szervezetekről említés se esik.
12. Az egyezmény amikor kifejezetten említi a fiúkat és férfiakat, akkor is oly módon teszi, hogy járuljanak hozzá jobban az erőszak megelőzéséhez, mint a nők…"
Ez tök szépen hangzik, csak épp a szerződés HEMZSEG az olyan pontoktól, ahol nyíltan megkülönböztetik a férfiakat és a nőket.
Mondjak egy egyszerű példát hogyan lehet ezt elírni látszólagos ellentmondás nélkül? Például úgy, hogy az egyezmény csak a női nemi szervek csonkítását ítéli el, a férfiakét nem. Ezt persze biológiai nemtől függetlenül megteszi, ha férfi vagy rád ugyanúgy vonatkoznak a női nemi szervek csonkítását tiltó törvények... köszi...
"Az Isztambuli Egyezményben is kiállnak a férfiakért:"
Ez csak a parasztvakítás, hogy a feminácizmus 'hasznos idiótái' lobogtathassák, ha kritika éri a szent egyezményüket.
Olvasd már el az egész szöveget. De legalább a következő bekezdést:
"4. nemi alapú erőszak megelőzéséhez és a nők ilyen erőszakkal szembeni védelméhez szükséges különleges intézkedések ezen Egyezmény értelmében nem minősülnek megkülönböztetésnek."
Na, eddig tartott a nemek egyenrangúsága, a 3. bekezdés elejétől a 4. elejéig :-(
A hazug embert pedig előbb utolérik, mint a sánta kutyát.
Az Isztambuli Egyezményben is kiállnak a férfiakért:
3. Ezen Egyezmény rendelkezéseinek, különösen az áldozatok jogainak védelmét szolgáló intézkedéseknek a végrehajtását a részes felek kötelesek biológiai nemen, társadalmi nemen, származáson, bőrszínen, nyelven, valláson, politikai vagy más véleményen, nemzeti vagy társadalmi származáson, nemzeti kisebbséghez való tartozáson, vagyonon, születésen, szexuális irányultságon, nemi identitáson, életkoron, egészségi állapoton, fogyatékosságon, családi állapoton, migráns vagy menekült jogálláson vagy más jogálláson alapuló megkülönböztetés nélkül biztosítani.
Portik komoly rendőrségi, nemzetbiztonsági kapcsolatokkal rendelkező, védett ember volt, amikor azt tehetett nőkkel, gyermekekkel, idősekkel, aggokkal, amit akart!
A terrorizál, zsarolt, életveszélyesen fenyegetett családnak a rendőrségen csak annyit mondtak:
"vigyázzanak, mert úgy fogja kinyírni a családtagokat, hogy soha nem tudják bizonyítani, hogy nem öngyilkosok lettek! Ne tegyenek több feljelentést, ha jót akarnak, felejtsék el a lányukat és 4 unokájukat!"
Ja, és mit írt az akkori miniszterelnök 2005-ben:
nem tud segíteni, ez egy családi ügy.....
Persze, az egy családi ügy volt, hogy egy - ma már tudjuk ki! - rettegésben, zsarolásban, terrorban, megalázásban tart embereket, gyerekeket, mindezt rendőrségi, nemzetbiztonsági és politikai segédlettel!
Kik és miért voltak ennyire hálásak Portiknak? Kiknek volt ilyen fontos egy köztörvényes bűnöző?
....szükség lenne rá, hogy a férfiak is megkapják a megfelelő támogatást.
Tovább nehezíti a helyzetet a sajátos kettős mérce a házasságon belüli erőszak megítélésénél: míg az emberek jó része semmilyen körülmények között nem tartja elfogadhatónak, ha egy férfi megüt egy nőt, addig fordítva egyáltalán nem ilyen szigorú a bírálat. Ez mutatkozik meg a hatóságok reakciójában is. Nem egyedi az eset, hogy egy férfi panaszt tesz a rendőrségen, és ahelyett, hogy bizalmat és támogatást kapna nevetség tárgyává teszik, vagy rosszabb, magát találja a vádlott székében. Általános mentalitás ugyanis, ha házasságon belüli erőszakról van szó, hogy csakis a férfi lehet az erőszaktevő. Ennek oka a férfiak általános megítélése a társadalomban: a férfi erős. A férfi nem sír. A férfi meg tudja védeni magát. Képzeljük el, hogy ilyen általános vélekedés közepette miként áll egy férfi az ismerősei elé azzal, hogy felesége fizikailag bántalmazza őt.
Szóval csak belebüfögtél egy baromságot az éterbe. Ahogy az egy, a tűzről épp levett répafőzelékhez illik: az is pöfög még egy darabig, míg ki nem hűl.