Ez a koncert a nap híre. :))) És most időben kell érkeznünk, mert ők tényleg időben kezdték 2008-ban a koncertet. Mi is az első szám közepén vetődtünk be a tömegbe. :)
Basszus ezt nem gondoltam volna 2008 után megint Maiden a Szigeten. Akkor azt mondtam, hogy tuti nem megyek mégegyszer a Szigetre, hacsak nem lesz Maiden. Hát lesz!!!!
ezt én is így gondolom, max nem az első sorban őrjöng, inkább a keverő környékén békésen sörözget :)
pár éve vallom ezt az elvet, miután soulfly/farkas zotya roots alatt valaki belekapott a szemembe...hetekig fájt, senkinek nem kívánom, azóta inkább messziről élvezem a koncerteket
8-án finneknél, 11-én norvégiában játszanak, 17-én olaszoknál, szerintem inkább 11 után jönnek, talán szombaton vagy vasárnap, így a teltház duplán garantált.
A tavasz első rügyfakadásával egy egész bokornyi zenekart jelentett be kedvenc fesztiválunk, a Sziget, mely augusztus második hetében lesz nagyon jó az óbudai Hajógyári-szigeten. Az idei Sziget egyrészt az elmúlt 18 év legjobb bulijait sorakoztatja fel, így itt lesz az új lemezanyaggal érkező Iron Maiden
Na, pedig valamiért úgy rémlett, hogy valamikor nyár elején derült ki a dolog. Mindegy, én tartanám a tétet, miszerint sanszos egy sziget fellépés. Augusztusban Európában fesztivál turnéznak...kitűnő alkalom. Meglátjuk!
Ja, és indulhat a setlist játék haha:)
Szerintem amúgy nagyjából az lesz a koncepció mint a Dance Of Death lemeznél...ott is nyomtak egy nyári turnét, úgy hogy egy számot játszottak a még meg sem jelent új albumról, majd kis szünet után indult a lemezt népszerűsítő turné.
Szal nyárra ezzel kiegyeznék (legyen 17 szám, mindig annyit nyomnak kb)
The Wicker Man Ghost Of The Navigator No More Lies Montségur The Trooper Új szám Futureal Look For The Truth The Pilgrim The Evil That Man do Run To The Hills Fear Of The Dark Iron Maiden + Be Quick Or Be Dead The Number Of The Beast Halloweed Be Thy Name Running Free
szinte bármellik európai fesztiválnál már fél évvel korábban szinte mindenkit lehet tudni, ha napi szinten nem is, de hogy xy és abc zenekar is ott lesz
egy maiden-t azért tutira bejelentenének még a mi trehány szervezőink is
de zsiget idén is kimarad valszeg. tavaly a féknyomort és a life of agony-t lestem volna meg szívesen, másért nem mentem volna föl pár nap együttlétre
annyi pénzből inkább 1 hét nyaralás a tengerparton, bebaxni, meg fetrengeni ott is lehet, külföldieket ott is látok, és ha szerencsém van, akkor reggel 7kor nem kell drum and bass-re ébrednem :)
2008-ban viszont már február 2-án kiderült, hogy jönnek.
"Jön az Iron Maiden!
2008-02-02 06:00:59
BUDAPEST – A Vasszűz, vagyis az utóbbi 25 év legsikeresebb rockbandája, az Iron Maiden lesz a 2008-as Sziget Fesztivál nulladik napjának sztárfellépője."