"Az OVSZ-nek van két pontja, ami miatt ilyen jelzési képet nem lett volna szabad enegdélyezni:
- a jelző fényei között legalbb 60 cm távolságnak kell lennie, és
- jelző főlapján vörössel egyidőben más fény nem lehet. "
Reméltem, hogy azt fogod mondani, hogy:
- becsapós a kép, úgy vágtam össze, vagy
- kicsit megbuherálták a bizt.bert a peronfelújítás miatt, és azért volt rajta ilyen megtévesztő jelzési kép.
Az OVSZ-nek van két pontja, ami miatt ilyen jelzési képet nem lett volna szabad enegdélyezni:
- a jelző fényei között legalbb 60 cm távolságnak kell lennie, és
- jelző főlapján vörössel egyidőben más fény nem lehet.
Nyertetek, mindketten.
Valóban főjelző és fénysorompó-fedezőjelző kombinációjáról van szó. Ha a kitérőben a helyes menetirány szerint közlekednek a vonatok, a főjelző szabad jelzése magába foglalja a fedezőjelző szabad jelzését is. Ettől eltérő közlekedési rendben működ' csak külön a fedező.
Ződ villogó:
Szintén eltérő közlekedési rendben a másik vágányról induló vonat számára szabadjelzés.
Nyilván arról van szó, hogy jelzi az útátjáró lezártságát. Csakhogy van egy OVSZ, ami szerint fényjelzőn két fény közöt legalább 60 cm távolságnak kell lennie. Itt meg ugye ez nincs meg... Ha ez üzemszerű, akkor jól elbaltázták!
Ha megengeditek, egy kis rejtvénnyel szeretném egy picit megmozgatni agytekervényeiteket:
Mily jelzéskép látható e jelzőn? Egyáltalán üzemszerű állapot ez?
Várom a megfejtéseket akár itt, akár emilben!
Más:
Kész röhej ez a peronfelújítás. Elkészült Orgonás hegymeneti és Svábhegy völgymeneti, Művész út és Széchenyi-hegy I. vágánya. De a kedves kicsi alvállalkozó elfelejtette átadni őket, de már bőszen nekiesett Gyöngyvirágnak, és maholnap Szt. János Kórháznak is. Momentán ott tart a Fogas-üzem, hogy a holnapi, elvileg hétvégi menetrendhez szumma 1 (azaz egy) vonattalálkozási lehetőség adott: Erdei. Rajta kivül még a végállomások SEM!! Úgyhogy nemzeti Ünnepünkön "közkivánatra" 20 perces, munkanapi menetrend lesz érvényben holnap is. Talán hétvégére felszabaditják Orgonást és Svábhegyet, hogy a II. sz. szükségmenetrend életbe léphessen.
HB
ui: a 66-ost a múltkori firkász-támadás nyomaitól hellyel-közzel megszabaditották, de elég csúnya szegényke.
Esti gyalázat a Fogason:
Szeretett "művészeink" ismét megajándékoztak. Jelen esetben az 56-66-os szerelvény 66-os pótkocsiját egy ocsmány graffitival. A bőszen sikáló és káromkodó műszakosok azt panaszolták nekem, hogy ezt valami ritka gennyes föstékkel fújták rá, mert alig viszi a Graffiti-gél, és ahol viszi, ott nem kíméli az alapszínt sem. Mellékesen megjegyzem, hogy Városmajor állomást őrző-védő szolgálat felügyeli, akiket természetesen semmiért sem lehet felelősségre vonni, még egy alkoholszonda erejéig sem. Gratulálok!!!
"ha éjjel fagyna, akkor 2-3* végigdönget utasok nélkül a vonalon, levakarván a jeget a felsővezetékről."
Na,ez arra hasonlit,amikor anno Ráckevén az éjszakásnak üzemzárás és üzemkezdet közt Ráckeve és Tököl állomás közt oda-vissza kellett ingázni,hogy a felsővezetéket ne lopják le.
bocs, valóban, figyelmetlen vótam. Kárpótlásul képekben a peronfelújítás. (tán naponta fogom bőviteni)
Jelenleg a vonatok csak a II. vágányról indulnak Városmajorban, így a szerelvényforda és a személyzeti forda lényegesen eltér.
HB, aki ezúton dicséri meg a Fogas műszaki emberkéit, akik a legtraktorosabb kocsit, az 51-est V2 keretein belül úgy helyrepofozták, hogy szinte felsuhan a hegyre. Valszeg megejtettek egy kis kapaszkodó fk cserét, kuplungcserét, és megbuherálták a hajtóművet is, mely nem rólam, v. valamely ősömről kapta nevét.
Egyikőtök sem nyert.
Ha megnézed, a téli tartalék éjszakás, aki arra szolgál, ha éjjel fagyna, akkor 2-3* végigdönget utasok nélkül a vonalon, levakarván a jeget a felsővezetékről.
HB
ui: megkezdték a peronfelújítást, jó kis fototéma volt ma Városmajor I. vágánya az ott felsorakozó járművek szempontjából.
Köszi a válaszokat,ha nem gond,akkor ird meg a hétvégét is.
1500V Az jó sok,kell neki annyi?
Éppen a múltkor néztem,hogy a Fogas a villamoshoz hasonló jelzésrendszer alapján közlekedik.Itt nem akarják bevezetni a MÁV-nál is használt rendszert?
Viszont a bizber komolynak tünik.
1.Van a fogas szerelvényein SIFA?
2.Hány Volt van a drótban?
3.Hány forda van a fogasnál?
4.Van éjszakás forda?(Marad éjszakára járművezető Városmajorban?)
Ja, a plüssülés szerintem rosszabb a mostaninál. Egy maga alá pisáló leül a plüssre, azt napokig szellőztetik (mélyre ható takarítás biztosan nincsen). A műanyagot pedig lemosod hypos vízzel, és jó napot.
-plüssülés
-belső fok-gyem
-napi 2* subickolás
-a lehető legnagyobb menetrend-tartás
-tisztább megállók
-szórólapok
-az első évben a szokásosnál picit nagyobb odafigyelés.
-matrica
A gyakorlati részét te is ismered. Szó mi szó, azért egy kis arculatosítás ráférne a jó öreg Fogantyúra :-)