Minap olvastam egy érdekes cikket, amiben Ákos maga nyilatkozott az egyik albumáról ami 3-4 éve jelenhetett meg. Ilyen szavakkal jellemezte "ezen az albumon volt a vílágon először ilyen formában multimédiás rész"
Na ezen pipultam be! Nem tudom tudjátok e hogy ezt a un. CD-Extra fomátumot ELŐSZÖR MIKE OLDFIELD HASZNÁLTA mégpedig 1994-ben a Songs Of Distant Earth c. albumán. Egy teljesen egyedülálló multimédiás környezetet hozott létre ahol egy sajátos kis világot járhattunk be! Erre jön Ákosa világi egójával és tesz egy ilyen kijelentést azt hittem a falnak megyek amikor olvastam!! Várom a reakciókat!!
Megott
Lora!
Ha bemész Ákos honlapjára, az akos.hu-ra, ott van egy olyan, hogy rajongói oldalak, azon belül Horváth Zoltán honlapja, és ott bal oldalon a menüpontok közöt van olyan, hogy dalszövegek, és az összes bonanza CD rajta van, számokkal és szövegekkel együtt. Mazsolázz bátran! Én is onnan szereztem meg a Wartime szövegét. Aztán le is fordítottam úgy, hogy még rímeljen is. Így már végre értem a mondandóját, elég ledöbbentő! De király!
Egyébként: Megvan az induljon a banzáj. Eddig semmilyen bonanza albumom nem volt, úgyhogy ez az első. Nem tudom, nektek mi a véleményetek, de nekem tetszik. A zene tényleg kicsit viszaesés. Mármint Ákoshoz képest. Na csak ennyit akartam.
Üdv: Lora
Kedvem nem volt elolvasni az egész topikot, ezért csak az eredetei kérdésre felelek.
Ákos a magyar pop élet legnagyobbja. Nem az egyik hanem az egyetlen.
6almas, amit csinál, egyszerűen zseninek tartom, mind zeneileg, mind szövegileg, szóval 6almas, az, amit alkot.
Hogy mi a kedvencem tőle? Sokminden, szint azt mond6nám, hogy minden. Nekem egy száma nem teccik, a címe most k.ára nem jut szembe, mert be vagyok taszajtva, de van benne olyan, hogy a világot mutatmám meg neked de csak símogatom a melledet, mosta az uis jó hogy olcsó vagy és nem kell kérnem, hogy add magad... stb.
Na hogyha rangsorolnom kéne a számokat, akkor ezt raknám a második helyre, az összes többit az elsőre!!!!
Egyébként nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem a Szavak és csendek-ből a Napló feletteseimnek nekem nagyon bejön.
Először, amikor olvastam, annyira lesokkolt, mint kettő. Saját gondolataim jöttek velem szemben, ha értitek mire gondolok.
Egyébként, ha valaki tudja, hogy hol lehet beszerezni ákos verses kötetet székesfehérváron, vayg veszprémben, akkor tudass a velem!!!
köszi
tsabee
Üdv, mindegy, kinek... kissé szokatlan, és csak második próbálkozásra sikerült ez a bejelentkezés, tehát ha már véletlenül olvastad volna az internet tekervényessége folytán, hát ismétlésekbe bocsátkozom, sajna. Bár azt gondolom, hogy nyilvánvalóan megválaszolták már, csak a rendszer moderálta... Szóval Akarod még? Tényleg jobb, ha tudsz egy nevet, hogy kinek szól? Talán jó lenne különbséget tenni a marketing jellegű dalok és az igazán bensőségesek közt. Ami pedig a Hűséget illeti, meg a koncertet, jó, elismerem, hogy az utóbbi időszak számomra nem kimondottan fáklyásmenet volt, de azt gondolom, ennyire egyenletesen depressziót keltő albumot régen hallgattam. Csak az vigasztal, hogy maga az előadó valószinűleg jobban lehet ennyi lelki teher kiirása után. Én azonban nem igy vagyok vele, és ráadásul a hosszú i-t sem találom.
Szerintem az IKON album az egyik legjobb munkája Ákosnak
(persze a Karcolatok mellet)
de én most szerettem csak igazán bele pl a Beavatásba is
ja bocsesz nem köszöntem -----Szia(sztok)!!!
hát akkor búcsúzom is --------Szia(sztok)!!!
Paulina! A startlapon ráméssz az ákosos részre, és ott megtalálod a story cikket.
Idézet Ákostól, ami engem leginkább lenyűgözött az ikonban:
"ha bűnös is vagy
akard, és lehetsz még
újra tiszta
A hitedet MÁS
úgysem adja vissza"
Miután az ikon volt az első lemeze, amit megismertem, kicsit elfogult vagyok vele szemben, az egészet szeretem, úgy ahogy van. Újabban a végrét is. És rájöttem, hogy az ikon igenis egy jó dal! Hallgassátok csak meg!
Az előbb nem tudtam sehogyse belépni, azt hittem, már nem topicolhatok többet... Az fájt volna...
Üdv: Lora
nem tuggya valaki berakni azt a képet + cikket? mert nekem nincs meg a story :(
én egyszer láttam ákost a krisztával, vagyis gondolom az ő volt, mert a gyerkőc is ott volt. ákos a nyakában vitte (mármint a babát :) ). nagyon nagyon cukik voltak úgy együtt :)
Akarod még? Az az igazság, hogy nekem elég homályos ez a dal, nem igazán tudom hogy értelmezni, de érdekel a ti változatotok.
A storys cikk tényleg nulla. Azt hittem nagyobb szám lesz. de hogy az Kriszta? Egyébként lehet, és nem is érdekel, csak egyáltalán nem ilyennek képzeltem.
Írtam ide még régebben, hogy Ákos kicsit túlzásba viszi ezt az ideális popsztár dolgot, de rájöttem, hogy a féltelek te, költő körüli kacaja pont ezt akarja kifejezni, hogy ez egy ilyen komolytalan dolog. Szerintem. Bár ez még az ikon idejében volt, lehet hogy azóta változott a téma.
Engem érdekel ez az Akarod még! Írjatok róla.
Lora
Jó a storys cikk? Mondjatok már valamit! Nekem csak holnap lesz meg.
Egyébként arra jöttem rá (már korábban, csak itt még nem írtam), hogy Ákos hatalmas nagy igazságokat tud megfogalmazni a dalaiban. Legalábbis én rengetegszer gondolkodom hasonlóan. Hogy néhány példát is említsek:
"milyen nehezen kér, aki ritkán ad"
"sok ember közt vagy a leginkább egyedül"
"öngyilkos álmod mások álmodják neked"
Az utóbbi nekem nagyon bejött. Meg az, hogy
"jó volna látnod a holnapot, de MA nem akarsz élni"
Szerintem ezek olyan "aranyigazságok", és jó, hogy valaki kimondja őket, attól, hogy én is így gondolom, jó, hogy valaki megénekli őket. Perpillanat úgy vagyok Ákossal, hogy nagyon nem érdekel, de jön majd a koncert-idény... akkor aztán bezsongok.
Ennyi voltam: Lora
Azoknak a galad Akos rajongoknak, akik meg nem vettek meg a Huseg konyvet, ajanlom a Rozsavolgyi zenemuboltot ( Szervita ter ), ahol mindossze 1400 penzert meg lehet vasarolni a kotetet.
Hát a kérdéses KAU live verzió alapja ez a mix, csak rá van egy kicsit gitározva, vagy esetleg minimálisan van megváltoztatva. Szóval mondjuk úgy: Nagyon hasonlít...
szerintem is zárjuk le ezt a témát gyerekek, de még egy utolsó hozzászólás ehhez:
Na nehogy már abban mérjük a "szent zene" szeretetét, hogy kinek hány verseskötete, cédéje, koncertjegye van otthon, meg mióta szereti ezt az egészet. Ez a legnagyobb hülyeség lenne, bár én nagyon tisztelem a kezdetektől jelenlevőket. Tisztelem... Szóval elismerem, hogy aki a bonanzaalakulástól követi ezt a dolgot, azért az mégis olyan... Nem az, hogy nagy dolog, de akkor is valami!
birom ákost... de mindegy. kár, hogy csak most láttam meg a story-dolgot, ma már nem tudom megvenni! Ami késik, nem múlik. na pá, legyetek jók: Lorenka
Tegnap voltam az E-Clubban egy ún. Sales Kocsmában, amit a nagy cégek részére szerveznek zenés táncos mulatság! (azaz dizsi!) Belépő névjegykártyával, welcome drink, fellépő zenekar (most az Irigy Mirigy volt)...stb. Amiért írom mindezt, hogy álldogálok barátnőmmel a bárpultnál, és egyszercsak mellém áll egy magas srác. Odanézek, hát ki volt az? Hauber Zsolt, személyesen. Eléggé meg van hízva, rövid a haja, az is barnább, mint régen. Mikor már elegendő mennyiségű alkoholt fogyasztottam, gondoltam, hogy megszólítom, de addigra elment onnan. Én meg utána nem megyek!! Viszont a beszélgetéséből amiket hallottam, sikerült leszűrnöm, (naná, hogy kagylóztam!!) hogy elég nagy pofája van, fennhordja az orrát, és azt hiszi, hogy ő szarta a napot! /- ettől még jó zenésznek tartom/
Csak gondoltam, hogy megosztom veletek ezt az élményt!
Erre próbálok rávilágítani, hogy ne legyünk "fanok" ne csinaljunk magunkból New Kids-es rajongótábort.Egyszerüen tiszteljük és szeressük azt amit csinál és kész.Ez a tisztelet látszódjon a sorokból............
Persze erre nem képes mindenki, de aki érti amit próbálok ecsetelni legalább az tegye meg.
Aki meg továbbra is azhiszi, hogy a Nagytestvér az az Ákos dalaiban a Jóisten........