A Kárpát- medencében korábban is éltek ungrik, hungárok, a honfoglalás előtt vagy kétszáz évvel korábban.
Forrás, adat létezik róla, Király professzor könyvében adatolta.
Így Nagy Alfréd IS igazolja, hogy az ungri/hungri/változatai névvel TÖBB népet is illetnek a források, eképpen pusztán e név alapján nem igazolhatunk "magyarul" beszélő entitásokat.
Mert egy névvel több népet, egy népet több névvel neveznek a források.
Ahogyan azt Hölbling oly frappánsan sommázza:
"...a hun, ungr és türk nevek pedig évszázadok óta jelölnek különböző népeket"
(In: Hölbling Tamás "A magyar honfoglalás forráskritikája" c. műve I. kötetének 237. oldal)
Így Király adatai nem igazolnak magyar nyelvűséget a 895 előtti KM-ben.
The manuscript you can see here is the earliest surviving version of Orosius’ work in Old English, probably copied in Winchester during the reign of King Alfred the Great (r. 871–899). It may have been a part of Alfred’s programme to translate important Latin works into the vernacular.
The Old English version is not a translation in the strictest sense, but more of a paraphrase, which mimics the style of the original. It includes many additions from other sources, most notably the voyages of Ohthere and Wulfstan who give an account of travelling in the Baltic. The translator retains the original text’s interest in the supposed sins of the pagans and appears particularly interested in accounts of military conflict. "
AD 880-ban nem is volt angol írásbeliség, természetesen Alfrédon kívül.
Hogyne lett volna, még sokkal korábban is.
"Old English literature or Anglo-Saxon literature, encompasses literature written in Old English, in Anglo-Saxon England from the 7th century to the decades after the Norman Conquest of 1066. "Cædmon's Hymn", composed in the 7th century, according to Bede, is often considered as the oldest surviving poem in English.[1]"
Te vontad kétségbe Alfréd tudósítását, neked kell kontrázni azt.
az h te a te szájalásodat mindennemű alátámasztás, tény nélkül igazolásnak nevezed, az aztán pofátlanság.
hihetetlen ez a szellemi mélység.
De hát nem tudtad Alfrédot Orosiussal kontrázni (és így engem sem), mit rikoltozol itt ??
ez nem logika, ez egyszerűen beképzelt pofátlankodás. nem először fordul elő, h alapdolgokat kell magyarázni. mutasd be!!! harmadszor ismétled magad, h igazolt tény, a SEMMIRE!
Ez egy sima forrásértelmezés volt, amelyet te nem tudtál ellenadatolni.
Tehát: Nagy Alfréd idejében a ma "Etelköznek" nevezett területen (és az egykori baszternák szálláshelyén, akik a római időkben, L. konzulsága alatt voltak e föld lakói) MA (= 880 körül) ott él a Hungerei nevű nép. Akkor és ott, ahol a DAI türkjei. Azaz a leendő honfoglaló magyarok.
Nagy Károlyról szerintem az összes irat hamisítvány.
De csak szerinted, az meg nem mérvadó.
Majd idővel úgyis bebizonyosodik. :D
A történelem akkor menne tovább, ha csak a még nem hamisnak bizonyult iratokra alapoznák a történelemt tanítást.
Majd akkor szólsz, és újratárgyaljuk. Egyelőre marad, ami.
Népek eltűnnek, 800 évig nem lakik ott senki majd "hirtelen" a semmiből előbukkan ott egy másik nép. :D:D:D:D
És te ezt nevezed tudománynak.:D
Először is, Nagy Alfréd nem ambicionált tudományos megközelítést, ő szimplán jelezte, hogy az illető konzul korában fellépő "baszternák vad népét" MA "Hungerie"-nek hívják. Nem ambicionálta az angol király kitölteni a 800 éves űrt az adott területen (= "Etelköz"). Hogy kik éltek itt a baszternák és a leendő honfoglalók között, irány a középiskolai történelmi atlasz. Tehát ne adj a tudomány szájába olyat, amit nem állít.
Konstantinápoly sikertelen ostroma, a bizánci addig rendszeres aranyjövedelem elmarad. Erre az időszakra tehető a hun-vend félvérek („a hunok fiai, akiket a vendek asszonyaival és leányaival nemzettek”) lázadása, akiknek élére egy Samo nevű frank kereskedő és fegyveres kísérete állt.
Samo haláláig (658) a hungárok békében hagyták őket élni kis országukban. (A mai Csehországtól északra.)
Kr.u. 631
Fredegár krónikája szerint ebben az évben a hunoknak is nevezett avarok birodalmában, Pannoniában heves küzdelem támadt azért, mert az uralomért versengés folyt; vita volt, hogy ki legyen az utód. Egyik trónkövetelő az avarok (vár) a másik a bolgárok (chuni) közül került ki. Nagy sokaságot gyűjtöttek össze, és ketten kölcsönösen hadba szálltak. Végül az avarok a bolgárok fölé kerekedtek. A legyőzött bolgárokat, kilencezer férfit asszonyaikkal és gyermekeikkel kiűzték Pannoniából. (Bajorország/Bajuvária lett új hazájuk.)
Nicephorus Patriarcha szerint ugyanebben az időben felkelt Kuvrat, Organas testvére a hunogundurok ura az avarok kagánja ellen és az országában felügyelő avar hadinépet súlyosan bántalmazva hazakergette.
Horvátok és szerbek telepednek a Balkán-félszigetre.
Kr.u. 662-663
Perctarit longobárd exkirály az avar kagánhoz menekül.
Kr.u. 680 körül
Theophanesz és mások is írják hogy Kuvrat halála után, negyedik fia (Kuber) kíséretével és népével az Avarországba tartozó Pannoniába költözött és az avarok kagánjának az alattvalója lett. A régészek ezt a népet a griffes-indás avarságnak nevezik.
Tehát újabb hun hullám érte el a Kárpát-medencét. Nyelvi problémáik nem lehettek, mert közismert, hogy az avarok és a bulgárok követeit is mindig hun tolmácsok kalauzolták Bizáncban.
Kr.u. 700 körül
Aventinusnál a következőket olvashatjuk; Theodo leányát, Utát Itáliába űzi. Landobertus menekültként az avaroknál Hunniában és Pannoniában halt meg.
Kr.u. 744 után
Paulus Diakonus szerint Liutprand longobárd király (720-744) mindig a legnagyobb gondot fordította a béke megőrzésére a frankokkal és az avarokkal.
„A bajorok és a karantánok megtérése” (Conversio) című salzburgi forrás arról számol be, hogy akkoriban a hunok kezdték a karantánokat ellenséges megmozdulásokkal súlyosan szorongatni. Akkoriban név szerint Boruth volt a vezérük; ő a bajorokat hívta segítségül. Jöttek is a hívottak sietve, kiverték a hunokat, biztosították a karantánokat, és a királyok szolgálatának rendelték őket…
Kr.u. 770 körül
Lázadás Karintiában a bajorok ellen. A történészek avar biztatást sejtenek az események mögött…
Desiderius és Adalgis itáliai uralkodása idején „gens Ungarorum” néven említi a Tregeste (Trieszt) környékén az isztriaiak dolgába beavatkozó népet.
Kr. u.782
A frank évkönyvek bejegyzése szerint az avar (hunok) kagán és jugurrus követei megjelentek Károly király Lippspringe-ben tartott gyűlésén a békesség biztosítása céljából.
Kr.u. 783
Barhebraeus Szíriai Krónikája szerint Staurakios, a rómaiak seregének vezére benyomult a Peloponnésosra, amely igen hosszú idő óta az avarokhoz tartozott, alávetette azt, helyőrséget helyezett el ott, és visszatért az avarok népéből való számtalan hadifogollyal meg birkák, lovak és tevék nyájaival.
Kr.u. 787. október 3.
Tass-ilo (Tasziló) bajor herceg Lech mezején vazallusi hűséget fogadott Nagy Károlynak.
Kr.u. 788
Einhard szerint Tass-ilo szövetségre lépett a bajorok keleti szomszédaival a hunokkal s nemcsak nem teljesítette a király parancsait, hanem őt még háborúra merészelte kihívni.
A hunok, miként Tass-ilonak megígérték, két hadsereget szereltek fel; az egyikkel a friauli őrgrófságot támadták, a másikkal Bajorország segítségére mentek. Mindkét fronton vereséget szenvedtek az időközben megérkezett Nagy Károly megszálló frank hadseregeitől. (Regensburgi csata) Maga a király is Regensburgba érkezett, és ott rendelkezett a bajorok határainak, illetve őrgrófságainak az ügyeiben, hogy az Úr oltalmával miképpen lehetnek biztonságban a már említett avarokkal szemben.
Kr. u. 790
Einhard szerint ebben az évben „Károly semmilyen hadmenetet nem hajtott végre, hanem Wormsban tartózkodva meghallgatta a hunok követeit, és aztán fejedelmeikhez elküldte a maga viszont követségét. Közöttük országaik határairól folytak tárgyalások, arról, hogy mely területen legyenek azok. Ez a vetélkedés és vitatkozás volt az eredete annak a háborúnak, amelyet utóbb a hunok ellen viselt.”
Más forrásból arról értesülünk, hogy Károly Bajorországba irányította át hadseregének a legnagyobb részét a hunok gonosz nemzetsége ellen.
Kr.u. 791
(Einhard) „A tavasz idejének elmúltával nyár eleje táján a király Wormsból kimozdulva Bajorországba utazott azzal az elgondolással, hogy a hunoknak tetteikért megfizet és lehetőleg minél gyorsabban háborút indít ellenük. Seregét két részre osztva, az egyik a Duna északi partját követve, a másik, amelyet személyesen vezetett a Duna déli partját követte, míg a hadsereg készleteit a Dunán a kedvező vízárammal biztosították. Először az Enns torkolatánál ütött tábort; ez a bajorok és hunok határvidékei között haladó folyó számított ugyanis a két ország biztos választóvonalának. Ott három napon át könyörgést tartottak, hogy ennek a háborúnak kedvező és szerencsés legyen a kimenetele. Aztán végre tábort bontottak, és a frankok hadat üzentek a hunok nemzetségének. A hunok őrcsapatait elűzték. Lerombolták erődítéseiket, amelyek közül az egyik a Kamp folyó felett, a másik Comageni városa mellett a Cumeoberg hegyen épült igen erős sánccal.” (Mai neve Küniglberg)
