Nem azt írtam, hogy álatlánosságban, hanem, hogy gyakran. És nem csak a jegyzők, hanem mindenki, aki le akar hengerelni hozzá nem értőket, mert senki sem szereti, ha kiderül a tudatlansága, ezért bennfentesként bólogatnak.
Ha ismered Jerome K. Jerome könyveit, abban leír egy történetet. Két diák unta már a társaság sznobizmusát, és elhatározta, hogy megleckéztetik őket. Elterjesztették, hogy egy német professzor az évszázad legvidámabb kupléját adja elő, ráadásul úgy, hogy végig tragikus arcot vág. Persze németül. A társaság, akik csak úgy tettek, mintha tudnának németül, végighahotázta a dalt. A végén kiderült, hogy nem vidám, hanem szomorú végű tragédia volt. A társaság villámgyorsan feloszlott.
Szóval, ha nem értünk hozzá, inkább nézzünk utána, vagy vigyünk magunkkal saját szakértőt.
Szerintem ez az eset, annak előzményeivel és részleteivel mintha meglenne "nekünk". Csak azért írtam le, mert ez olyan súlyú cselekmény, ami alátámasztja a fegyelmi eljárást (ez is, többek között), tehát a 6 millió kifizetése is túlzottan nagyvonalú gesztus lenne.
Amúgy - már ne is haragudj - azért általánosságban csak nem csinálják ezt a jegyzők, szépen is néznénk ki! Lehet, hogy olyan jegyzők csinálják, akiknek valami céljuk van.... Nemcsak inkorrekt, de szakmailag is erősen kifogásolható.
Érdnek mostanság a jegyzőivel sem volt túl nagy szerencséje, remélem, a következőt körültekintően választják ki.
Ezt a módszert gyakran alkalmazzák a jegyzők. Előfordult még Erdélyi idejében, hogy a képviselői kérdésre beidézett egy hosszú paragrafusszámot, és elmondta, mi van benne. Aztán valaki vette a fáradságot, és utána nézett. Egészen más volt benne. Csak hát a magabiztosan előadott szalmai halandzsa sokakat meg tud győzni.
Nos, 2005-ben, amikor az ÉTV-döntés volt első körben (2005. június), magam is tanúja voltam a magatartásának. Jakab Béla megkérdezte tőle - egyenesen hozzá intézve a kérdést -, hogy véleménye szerint törvényes-e a megoldás, az üzletrész-átruházási szerződés. Ezek után felolvasott egy olyan közigazgatási hivatali állásfoglalást, ami teljesen másra vonatkozott (egy olyan elővásárlási jogra, amely az ominózus ügyben egyáltalán nem merült fel - tehát nem a szokásos elővásárlási jogra -, egy nyakatekert jogi esetre), ezzel tájékoztatta a képviselőket, anélkül, hogy azt a kérdést, amelyet ő maga ezügyben feltett a közigazgatási hivatalnak, felolvasta volna. Azaz az állásfoglalás másról szólt, az ő kérdéséről, ő pedig egy attól eltérő kérdésre vonatkozóan olvasta fel. Biztos vannak itt többen, akik emlékeznek, ahogyan arra is, hogy hörögtem. Ugyanis ez nem más, mint a képviselők egyenes szándékkal történő félrevezetése. Gondolom, megvan az adás, s az iratok is nyilván (meg amúgyis megjelent itt-ott, többször is, sőt, az eredeti jegyzői kérdés is szerepelt ezen a topikon, mint ahogyan az is, ahogyan más összefüggésben igyekszik nem odaillő választ adni, s ezzel a képviselőket tévedésbe ejteni. Ezt már nem is nevezném rosszhiszeműnek, hanem annál is súlyosabb az eset - mondom, más kérdésre adott választ olvasott fel, mint amely a Jakab Béla kérdésére (és más képviselők kérdésére is) vonatkozik.
Igazad van, ezért érthetetlen is, hogy ez a jegyző miért tett politikai nyilatkozatot. De ezen túllépve, ha nyilvánosan hazugnak nevezi a polgármestert, nyilvánosan megkérdőjelezi hzzáértését, rossznak minősíti (élő tévéközvetítésben!) szinte minden cselekedetét, akkor világossá válik, hogy az együtdolgozásról már szó sem lehet. Nem oplitikai, hanem szakmai összeférhetetlenségről van szó tehát, mert a jegyző asszony elmondta, hogy évekig fideszes vezetésű helyeken jegyzősködött, tehát politikai jellegű gondjai nincsenek. Mint ahogy DB-nek sem politikai afférjai voltak Erdélyivel.
Egy olyan jegyző személye, aki alatt 3,8 milliárd Ft adósság halmozódott fel, és ezt a bukott polgármesterrel kórusban opzitív szaldóvá akarják változtatni, hát legalábbis kétséges. Nem gondolom, hogy ilyen veszteségek mellett jó lett volna a szakmai munkája. Sőt. A könnyebb ellenállást választva mindenben lefeküdt DB-nek, s most ezt szívja. KIcsit késő most gerincességet mutatni. 2004 óta összesen nem szólalt meg annyiszor, mint most az utolsó két ülésen. DB mellett hallgatott, mint...
Bocs, de ezzel nem értek egyet: a jegyzőnek teljesen politika- és személysemlegesnek kell lennie, a hivatal vezetése és egyéb teendői között szigorúan csak a szakmai szabályoknak megfelelve, s ehhez képest akár változhat a pm személye is, hiszen a pm tisztség kevésbé "szakmai", mint a jegyzőé.
Pl. ott van a sportcsarnok-semmisségi per. Abban is - ahogy hallottam - felmerült (bár egyáltalán nincs a per tárgyával ok-okozati összefüggésben, de a város jogásza mégis belekeverte az ügybe) a korábbi vagyonrendeleti szabályozás a 300 millióról. Ezt - meg mást is - törvényességi észrevétellel illettek, meg kellett változtatni a vonatkozó törvények szerint. Szerintem önmagában elég ok lenne arra, hogy a jegyző - a törvényesség fő-fő őre - menesztve legyen. De még ez sem elég, mert mint tudjuk, szerződést is kötöttek (sportcsarnok-beruházás, üzemeltetés, stb.), amely ugyancsak törvénybe ütközött, ráadásul ezt az ügyészség kérte megállapítani. Ez sem elég ahhoz, hogy ingyen távozzon?
Egyet azért nem értek. Ha olyan dolgokat követett el, amiért fegyelmi jár, mire fel kapott volna akár 6 milliót is? Persze nem igaz, hogy csak ezt nem értem, mert én azt sem értem, hogy pl. a képviselők miért részesülhetnek szexuálpatalógiai aktusban, amikor a határozott idejű megbízásuk végetér.
Nem értem mi itt a probléma. Olyan eljárásban van része (szabályos jogszerű) amiben ő részesített nem egy hivatali dolgozót az elmúlt években. Azzal piciny különbséggel, hogy ők nem kaptak milliós összegeket… Az ő érdekükben is fel léphetett volna valaki…
Miközben az igazi erkölcsi válságot nem az okozza az országban (amit mindenki tudott korábban is), hogy egy politikus hazudott. Hanem az, hogy már nem egy-egy politikus tekintélye van veszélyben, hanem az ország politikai vezetésére vállalkozó (Hivatott? Hááát... Hát épp ez az!) réteg teljes egésze. Úgy nem lehet sem egy országot, sem egy város vezetni, hogy a vezetettek nagyjából fele azt sem hiszi el, amit az épp aktuális vezetők kérdeznek. És ebben bűnös az is, aki hiteltelen módon, hazugul és szakszerűtlenül vezet, meg az is, aki nem a szakszerűtlenség, hanem a másik személy ellen lép fel, csak hogy ő kerüljön jobb hatalmi pozícióba. Jó lenne, ha el tudnánk jutni oda, hogy mindkét oldalon elfogadható vezetők lennének, akik valóban azt képviselik, amit hirdetnek, sőt valóban azt hirdetnék, amit képviselnek. Akikről előre lehetne tudni, hogy milyen jellegű intézkedések várhatóak tőle. Akik nem tesznek könnyelmű kijelentéseket arról sem, hogy mit szeretnének lerombolni. Akik nem népszerűek, hanem eredményesek (és ezzel népszerűek) akarnak lenni. És akkor el lehetne dönteni, hogy "most rá szavazok, mert a jelen helyzetben az ő intézkedései visznek jobban előre". És akkor lenne, amikor azt mondanám én is, hogy "kissé elbillent a bal felé a mérleg, rakjunk a másik oldalra is". De háborúban ugye össze kell tartani... Szóval veszélyes játékok folynak itt, mindkét oldalon és minden szinten. Ahány embert nyer, aki harcra hív, annyit veszíthet is.
"... De csak addig. A jegyző tk. második ember a városban. Ha nem tud együtt dolgozni a pm-rel, mennie kell. ..."
Déja vu érzésem van: ez olyan Döcsakovszky-s szöveg! Akkor sem tetszett, most sem. (Megj.: a törvények másképp szólnak.)
A jelenlegi jegyzőnek nem emiatt kellene mennie, hanem azért, amiket tett - illetve nem tett. Szerintem sok kárt okozott a városnak, de egy politikai színezetű és rosszul előkészített fegyelmivel csak annyira lehet jutni, mint Harmat Bélának sikerült.
Az ilyen ügyek bele vannak kódolva a rendszerbe. Az a normális, hogy ha változik a vezetés, bizonyos szintig változik a vezetőség is. De csak addig. A jegyző tk. második ember a városban. Ha nem tud együtt dolgozni a pm-rel, mennie kell. Csak hát tele van jogásszal a parlament, és védik a fajtájukat, köztük a jegyzőket is. Szerintem a jegyzőt is csak ciklusra kellene választani, akkor elkerülhetőek lennének a hasonló esetek.
Így van az, amikor a helyi politika két nagypárt csatározásává fajul. Az egyik kétséges indokokkal próbálkozik eltávolítani egy - enyhén szólva - vitatható tevékenységű jegyzőt, a másik pedig hirtelen a törvényesség védőjeként lép fel ugyanazon - jobb ha menne - személy mellett.
A végén csak vesztesek vannak. Az utóbbiak azért, mert a nekik parírozó helyett új vezető kerül a Hivatal élére. Az előbbiek azért, mert a Munkaügyi Bíróság anyagi és erkölcsi elégtételt nyújt az eltávolított személynek. Mi érdiek meg fizetjük a veszteségeket, a cirkusz költségét az adónkból. :)
Ha egy csöpp esze lett volna, békében távozik hatmillióval: ez is több, mint amit akárki elérhetett volna. Nem értem, miért kellett kijelentenie: ha harc, hát legyen harc. Talán valakik fölbiztatták?
40 milliót kért a jegyző a távozásért?! Nem szégyellte magát? Jobb helyen ha valaki rosszul végzi a munkáját, örülhet, ha megússza, nemhogy jutalommal távozzon!
Teljesen jogszerűen fog eljárni a városvezetés, ebben biztos lehetsz.
Ha megalapozott a fegyekmi eljárás, a bíróság helyben hagyja. Erdélyi László annak idején, tudomásom szerint azért nyerte meg a pert, mert formai hibát vétettek: nem jól állították fel a fegyelmi bizottságot, valamelyik jogszabályt nem vettek figyelembe.
Az engem nem tesz boldogabbá, hogy egyik jogszerűtlen és szakszerűtlen társaság helyett másik van hatalmon. Nem valószínű, hogy a város érdeke ez lenne. Sőt egész biztos, hogy nem az az érdeke. Attól még nem lesz a kuplerájból zárda, hogy más lányokat alkalmaznak, de ugyanazt csinálják.
"Mert ha el is veszti az önkori a pert, akkorra már más jegyző lesz, vissza nem lehet helyezni, és megkapva a kártárítést, távozik" Vagyis kerül, amibe kerül, csak menjen. Végülis nem saját zsebből kell fizetni, majd mi, adózók összedobjuk! Jó buli...
NEM! Tessék jogszerűen eljárni, mert az sokkal olcsóbb, és tisztességesebb!
Egy munkaügyi per mindig kétesélyes, de mint DB volt polgármester kifejtette az ülésen, ez a zegyetlen mód a jegyző eltávolítására, ha az nem akar menni. Mert ha el is veszti az önkori a pert, akkorra már más jegyző lesz, vissza nem lehet helyezni, és megkapva a kártárítést, távozik. e mint mondtam, a per kétesélyes. Prejudikálni egyik oldalról sem érdemes. Akárokozásról szóló résznél odaírtam, hogy szvsz, és én mondhatom ezt, mert nem fogok részt venni semmilyen vizsgálatban, véleményem meg lehet. Védi a hátsóját, ez természetes, védje is, ha van egy csöpp esze. Kívülállóként drukkolhatok az egyik félnek, mondhatom is a magamét, mások meg a magukét. Nem vagyok döntési helyzetben - és nem is szeretnék ott lenni.
A jegyző tevékenységét nem kevés bírálattal illettük ezen a fórumon, vagyis ha valaki úgy értékeli a következőben írtakat, hogy mellette állok, minimum téved. Remélem, az ellene indított fegyelmi eljárás alaposan elő lesz készítve és nagyon aggályosan jogszerűen lesz lefolytatva, már csak azért is, mert nem szeretném, ha az adóforintjaimat egy rossz jogász bénázása következtében egy rossz jegyző kártérítésére kellene költeni pl. utak építése helyett. A "rendelkezésére álló rövid idő alatt a legtöbb kárt akarja okozni" kijelentés mindezek ellenére prejudikáló és rosszindulatú, mellesleg ha valaki tudhatja, mely vezetők dolgozhattak jogsértően, az éppen ő. Lehet, hogy csak a hátsóját akarja ilyen módon védeni. De remélem, kínosan ügyelnek majd a fegyelmi eljárás indítói arra, hogy ne az ilyen kijelentéseket tevők üljenek ott, ahol a döntés születik, mert elvakultan csak olyan döntést lehet hozni, ami később igencsak támadható.
A testület megszavazta - gondolom nem meglepetés - a fegyelmi megindítását.
Jegyző asszony - kérdésemre - elismerte, hogy 40 000 000 millió azaz negyvenmillió forintot kért távozásáért, és a polgármester által felajánlott hatmilliót nevetséges összegnek nevezte. Kifejtette, hogy ő itt akar dolgozni, ezért mondott ekkora összeget. Segesdi János kérdésére, miszerint ha össze tudták volna szedni a 40 milliót, elment volna-e, nem tudott válaszolni. Elsápadt és csöndben maradt. Szóval, a közpénzért aggódó jeygző asszony simán megcsapolta volna 40 millióval a közpénzt. 54 éves, nem értem, miért ettte ki magát ennek a tortúrának, amikor tisztességes ajánlatot kapott. Mikor megtudta, hogy fegyelmi indul ellene - tegnapi napon -, gyorsan, délután fél 6-kor fegyelmi eljárást kezdeményezett 3 vezető beosztású köztisztviselő ellen. Vagyis szvsz a rendelkezésére álló rövid idő alatt a legtöbb kárt akarja okozni.
A 40 millió általános közfelháborodást okozott a közalkalmazottak és köztisztviselők körében. Miközben ők sokszor éhbérért dolgoznak, a mohóság milliókat akar kisíbolni magának.
"Igazi" döntés, fegyelmi döntés nyilvánvalóan még nem születhet. Amiről "ilyenkor" vitatkozni és határozni "szoktak":
= van-e alapos ok fegyelmi vizsgálat megindítására és indítanak-e fegyelmit?
= kik legyenek a fegyelmi (vizsgáló)bizottság tagjai?
= a vizsgálat idejére fel kívánják-e függeszteni a hivatalából a fegyelmi alá vont személyt?
Ezekről abban az esetben vitázhatnak nyílt ülésen, ha ahhoz az érintettek - jelen esetben leginkább a jegyző - hozzájárulnak. A rendkívüli TV adás arra utal, hogy a hozzájárulását valószínűleg megadta.
Ha a hírek igazak, órái vannak csak hátra. Az is igaz, hogy még rövid idő alatt is képes nagy károkat okozni. Mert ha kardot rántott, azt használni is akarja.
Bővebbet megtudhatsz a helyszínen, vagy az Érdi TV-ből (az ÉrdOnline-on megjelent híradás szerint a rendkívüli testületi ülést az Érdi TV egyenesben közvetíti - ma este, 18:30 órai kezdettel).