Mometta III-hoz az alap 50-es Ymmar-on kívül nem létezett másik sorozatban gyártott távmérős objektív.
Fejér Zoltán is a távmérő nélküli Mometta Juniorban látta a fejlődési lehetőséget amivel nem teljesen értek egyet, hiszen a Mometta III is használható bármelyik M42-es objektívvel csak akkor nem működik a távmérő. Akit ez zavar annak valóban a Mometta Junior lehetett a jobb választás pedig szerintem az, hogy a Mometta III-nál van távmérő legalább az 50-esnél az semmiképpen nem hátrány sőt. Főleg azért mert akkoriban kevés ember használt több objektívet. Van olyan szórólapom amiben már tényként kezelik és hírdetik a további távmérős MOM objektíveket a Mometta III-hoz, de azok sajnos nem kerültek sorozatgyártásba. Viszont nyilvánvalóan több objektív volt betervezve (összesen 4-re emlékszem).
Általánosságban a külső Gamma távmérő helyettesítette a belső távmérőt, de igazából az is csak az 50-es Ymmarral volt jó a Mometta Junior esetében (a beépített 50-es keresőkép miatt). A Mometta Junioron mondjuk egy 135-ös M42-es nem igazán volt használható mert ahogy ezt írtátok vagy távmérő vagy kereső kellett a gép tetejére (vagy mindkettő, de az már vicces). Nyilván a kereső lett volna fontosabb, de 24X32-es keresőképes külső univerzális kereső nálunk nem készült. Tudomásom szerint csak a Nikonnak volt ilyen méretű keresője, de az aranyárban volt már akkor is. Nekünk maradt a szovjetek KMZ keresője a 24X36-os keresőképpel ahol a szélső 2-2mm-et nem kell figyelembe venni és akkor már meg is érkeztünk. Tapasztalatom szerint legjobb kompromisszum a KMZ keresővel használni a Mometta III/Junior-t 50-estől eltérő objektív esetén a távolságot pedig saccolni kell (vagy zsebben vinni egy Gamma távmérőt).
Nem vagyok mometta guru. A guruk talán megerősítik, vagy záfolják.
..léteznek-e egyáltalán ilyen M42-es távmérős obik(széles látószög, kistele), és ha igen, akkor beszerezhetőek-e?
Nem. Ha volt is rá terve a MOM-nak, elhalhatott.
Fejér Zoltán Ungarische Kameras című könyvében azt írta, hogy a bázistávot és a menetet a tükörreflexes objektívekhez igazították, használatukkor a távmérővel kapcsolt élességállítást nélkülöznünk kell.
.. létezik-e olyan szerelvénysínbe illeszthető távmérő, aminél a különböző gyújtótávú obikhoz is hozzá lehet a képkivágást igazítani..
Ilyenről sem tudok. Úgy tűnik ők is az érdekes kinézetű megoldásban gondolkozhattak:
A cserélhetőség pedig nem mindig jelentett kötelező objektívparkot. A Csajka obija állítólag azért levehető, hogy a nagyítógépnél lehessen használni (de lehet, hogy legenda). Továbbá ott volt a Start fényképezőgép, hozzá csak a Heliosz-44 alapobi készült saját bajonettel. M39-es adapterrel lehetett Zenit-hez való obikat rátenni...
Tegnap olvastam egy magyar fényképezőgépekkel foglakozó oldalon, hogy a Mometta 3 fényképezőknél gondot okozott, hogy nem volt m42-es távmérős obikból választék, így nem igazán lehetett kihasználni az objektív csere lehetőségét. Ezt a problémát (az említett oldal szerint) volt hivatott megoldan a Mometta Junior. A távmérő elhagyásával már nyugodtan lehetett válogatni a sima M42-es obikból.
Egy ideje magamam is érdeklődök a téma iránt, és azon gondolkoztam, hogy ugyebár a Mometta 3as fényképezőnél bevezették az objektív cserélhetőségét, aminek (szerintem) akkor van csak értelme, ha létezik/létezett egy olyan elérhető obipark amire ténylegesen lehet is cserélni az alap obit.
Meg is kérdezném mindjárt, a Mometta Gurukat és minden kedves Topiktársat, hogy léteznek-e egyáltalán ilyen M42-es távmérős obik(széles látószög, kistele), és ha igen, akkor beszerezhetőek-e?
Ami a Mometta Juniort illeti ott se minden világos a számomra.
Az rendben van, hogy már nincs szükség távmérős obi használatára, viszont saccolni kell a távolságot, amit ha pontatlanul becsülünk meg, egy széles látószögű obinál még nem olyan nagy gond, de ha egy kistelét szeretnénk a vázba csavarni, akkor már bajos lehet.
Erre persze megoldást jelentene a Gamma távmérő beszerzése, viszont ekkor meg a keresőnek nem marad szerelvénysín. Egy megoldást magam is tudnék a problémára, láttam már olyan univerzál keresőt aminek a tetején van egy további szerelvénysín. Erre mondjuk már lehetne egy távmérőt illeszteni, így viszont elég érdekes lenne a gép kinézete.
A második kérdésem ezek után az lenne, hogy létezik-e olyan szerelvénysínbe illeszthető távmérő, aminél a különböző gyújtótávú obikhoz is hozzá lehet a képkivágást igazítani, vagy esetleg a Werra keresőjéhez hasonló módon a keresőben meg vannak jelölve az egyes obikhoz tartozó képkivágások?
Imádom a zorkijt, erősen gondolkodom rajta, hogy ha meglesz minden célom jövő nyárig, akkor elkezdek gyűjteni valami jobbminőségű Voigtlander objektívre hozzá :)
Margit-sziget
Deák téri pillanat :)
Ezen a gépen sajnos nincs képszerkesztő, nem tudok retusálni, elbézést a szöszökért :)
Láthatod, hogy nem egy boxgép szerkezete található benne. Egy gyöngyszem, a mérnöki munka tananyaga lehetne a mechanikája, ám mint fotómasina nem örök életű.
Elnézést mindenkitől, úton voltam.....................
Köszönöm elismerő véleményeiteket a Werra kollekcióval kapcsolatban. A legtovább keresett, és nemrég beszerzett Cardinal objektív megérkezése után készítettem el a képeket.
Az ám! Sohasem fogom elfelejteni. Ép a minap gondolkodtam rajta, hogy elviszem újragalvanizáltatni, meg veszek rá új bőrt, hogy majd ámulni fogsz rajta. Nincs még elfelejtve az egyezség, csak még tanulok :)
Sajna csak Ilfrd PAN 400 volt a film, de most fűzök majd be egy tekercs APX 100-at :)
Szóljatok, ha fárasztó vagyok, de a szkenneléssel egy új világ nyílt meg előttem. Már nem csak nagyíthatok magamnak, hanem megmutathatom másnak is a képeket :)