Egyettértek veled. A civilekre szükség van! Kampányomban megjelent Nász Margit, Szabó Rudolfné. Én a volt SZDSZ-es kapcsolatokat használtam, de innen a fórumról is többen segítettek, aminek nagyon örülök.
Azért kell felmérni, hogy ki szavaztak a jelöltekre, mert az önk. választás stratégiáját ez alapján kell meghatározni.
Szerintem meg nem az a lényeg, hogy ki az szdsz pmester jelöltje, hanem , hogy mit, mikor, kivel, hogyan és miért akar csinálni.
Amikor beírtam az ügyvivői testület zárt üléséről a véleményemet, akkor még nem tudtam, hogy vannak tagok, akik a jövő keddi szdsz gyűlést is zárt üléssé akarják nyilvánítani.
Szerintem Pálmai Lacira szükség van, szükség lehet, mert valóban új színt hozhat a helyi szdsz életbe. Ugyanakkor az a véleményem, hogy az helyi csoport megújulását nem csak csoporton belül, hanem mára ez meggyőződésem azon kívül is kell keresni. Szemllyes és intézményesített szinten is kölcsönös kapcsolatot kell fenntartani a civilekkel. És nem csak a szlogen szintjén. Ez persez sok ember érdekét sértheti, de hiszem, hogy a helyi csoport megerősödése ettől függ.
Az én kampányomat a helyi csoporton kívül civilek is támogatták, szerintem sikerült megfelelő módon beépítenem a kampányba javaslataikat, ötleteiket.
Egyébként pedig, nem mindegy, hogy kik szavaztak rám? Kisebb részvétel mellett is jóval többen...
Érdekes gondolat, amit az ingázásról írsz, nem volna rossz, de tényleg max. rövid távon. Ugyanis közép távon elmenni egyszerűbb, mint ingázni éveken át bármilyen jó infrastruktúra mellett. A másik dolog, hogy milyen fogyasztást generálnak helyben? Mert fontos lenne, hogy az "szolnoki" fogyasztás legyen. Mert a Pesten megkeresett jövedelem esetén gyakorlatilag majdnem mindegy, hogy Szolnokon, vagy ott helyben vesz rajta taiwani cuccot, vagy esztergomi Suzukit, max a kiskereskedelmi árrés marad itt.
Jó, a többi kérdésre is "majd" várom a választ. :)
Gondolom az alacsonyabb részvételt mind a két körzetre értetted, akkor nálam mindjár 30 db szavazat a különbség! De mindegy.
Csak eltelt 4 év! Mi is lehetetett, mi történt? Nem tudom, de vannak alternatíváim. Mindenki választhat, szavazhat vagy lehetnek más elképzelései is.
1, Erdei Péter nagyon jó, tartalmas kampányt csinált.
2, A 3 vk. van egy jelenleg működő balodali polgármester. Létezhetnek olyan baloldali választók, akik az első körben pártnál az MSZP-t és - mivel a magyar szavazás mindíg valaki ellen történik, ezért - Erdei Pétert jelölték meg.
3, Évek óta a közvélemény kutatók ugyanazt az SZDSZ támogatottságot mutatta ki mindkét körzetben.
Hű, akkor sorban!
Szolnokon: Kassai u. még mindig! Sok mindent lehet rám mondani, de azt hogy Szolnokot ugródeszkának tekintem, azt azért nem. 1,5 éve naponta ingázok Pestre autóval, de a családom itt van és itt is marad!
"Programomban" - bár ezt többen megkérdőjelezik - azt az álláspontot képviseltem, hogy addig amíg az infrastruktúra, "ipar" nincs olyan színvonalon Szolnokon, hogy eltartsa ezen ingázókat, addig az a feladat, hogy elérjük, a közlekedésük legyen egyszerűbb, mert az ott megtermelt pénzből itt generálnak fogyasztást. (rövidtáv)
Ha ezt nem lépjük meg el fogjuk veszíteni Őket!
A következő állomás lehet az új munkahelyek teremtése. (középtáv)
Hátrány? Én nem így érzem.
Akkor majd válaszolok. :)
2002-ben magasabb szavazói aránnyal Fodor György 1555 fős voksot (forrás: index, Szolnokiak Szolnokért topic) szerzett az első fordulóban, most Erdei Péter 1782 ember szavazatát nyerte el, alacsonyabb részvételi aránynál (forrás: választás.hu).
Pálmai László 2002-ben 2005 főt (forrás: im.), most 1812 főt győzött meg (forrás: valasztas.hu), hogy rá szavazzon.