Kovács Zoltán kormányszóvivő a Guardiannak azt nyilatkozta, nemigen látni olyan közép-európai országokat, amelyek például brit civil szervezeteket finanszíroznak politikusok befolyásolása céljából.
A választókat Amerikában más módon kívánták befolyásolni. 2012-ben alapították Hungary Initiatives Foundationt. Az Átlátszó derítette ki, hogy az alapítványon keresztül
a magyar kormány fizetéseket ad az Egyesült Államok kongresszusi tagjainak,
számos eseményt szponzorál Washington D.C-ben,
és számos Fidesz-barát, Amerikában bejegyzett szervezet kapott jelentős mértékű támogatást.
Nyilván dolog nem független attól, hogy szavazatok szerzését várják el a VMSZ-től a következő magyarországi választásokra.
De amellett, hogy állami pénzen vásárol voksokat a Fidesz, egy külföldi országban egy pártot támogat. Tehát nem pusztán egy civil szervezetet, amelyik kifejti a véleményét (tehát politizál), hanem egy pártot, amelyik deklaráltan a hatalom megszerzésére tör.
Az eddigiek alkalmasint megfelelően igazolják, hogy
az Orbán-kormány külföldön civil szervezeteket, pártokat és politikusokat egyaránt szponzorál, valamint közvetlenül is beleavatkozik más országok belső ügyeibe.
Annyi különbség azért kétségtelenül van, hogy a magyarországi civil szférát finanszírozó alapítványok adózott magánpénzeket költenek a szponzorációra, az Orbán-kormány meg a mi zsebünkből kivett adóforintokat. Magyar közpénzt.
De amit nekik szabad, az másoknak nem megengedett.
Képzeljük csak el,
mi lett volna, ha egy külföldi kormány újsághirdetésben kampányol a Fidesz tavalyi kamunépszavazásán,
vagy mi lenne, ha kiderülne, hogy egy külföldi kormány egy magyar pártot szponzorál 50 milliárd(!) forinttal.
Kovács kormányszóvivőről pedig ismét kiderül, hogy vagy nagyon alultájékozott érdemi kérdésekben, vagy már megint hazudott.
Itt sok ökör csak szitkozódni tud, de ilyen a jó hozzászólás ami megmutatja az utat például egy elhelyezkedni akarónak és hogy merre építse a kapcsolatait.
Légy erős, hogy a Fidesz saját szervezetében sokkal nagyobb a tarifa, mint amennyit egy valódi civil szervezetnél bármikor is kereshetnél. Ezek nem szarral gurigáznak, itt milliárdok szoktak gazdát cserélni adott alkalommal.
Ha az orosz hekkerek akarnák, egyet pattintanának, és szerte a világon nem maradna:
– kő kövön, – szem szárazon, – őrláng égve, – Gucci Habony Árpád kezében.
Kettőt pattintanának, és:
– nem lenne többé NATO, – nem lenne többé Amerika, – nem lenne többé Európai Unió, – nem lenne többé szárazföld, – nem lenne többé óceán.
Nem lenne nevetés. Nem lenne sírás. Nem lenne semmi. Nem semmi sem lenne.
Hogy csinálják?
Hiszen:
– az orosz gazdaság csupán akkora, mint a holland, – az oroszok tizedannyit költenek fegyverekre, mint az amerikaiak, – az oroszoknak nincs másuk, csak gázuk, olajuk, vodkájuk és autokráciájuk.
Különben pedig:
– a legjobb filmeket Amerikában készítik, – a legjobb autópályák Németországban vannak, – a legtöbb informatikus Indiában található, – a legtöbb ember Kínában él, – a legszebb lányok magyarok (állítólag).
És mégis az orosz hekkerek a világ urai. És mégis ők irányítanak mindent – a közel-keleti válságtól az amerikai választásokig. És mégis Chuck Norris Vlagyimir Vlagyimirovics.
És mégis mozog a föld.
És mégis bevonult Lengyelországba az USA 3. páncélos dandárja, James Mattis, Donald Trump védelmiminiszter-jelöltje pedig nagy fenyegetésnek nevezte Oroszországot.
És ennyit mára az oroszpropaganda különleges-antagonisztikus ellentmondásairól.
A pártoskodás csak terelés, jól tükrözi a magát minden pártban jelentősen képviseltető szabadkőművesség. Lista a 1626.-ban. Minden olyan dologban benne vannak, ami lényeges, és köze van a hatalomhoz pártfüggetlenül Őket nem osztja meg a pártoskodás, mint minket. Azt a mi hülyítésünkre találták ki.
Martonyi elvtársad a privatizáció vezetője volt Medgyessy Péter jobbkezeként...és az a különleges még benne, hogy a legvégén lépett be az MSZMP-be...amikor a legtöbb már farolt kifelé...
Pont ez a lényeg, hogy az emberek többsége szívesen leváltaná az Orbán kormányt, de nem ezzel az ellenzékkel képzelik el. Ez ki is derült egy közvéleménykutatáson, meg be is bizonyosodott 2014-ben azzal, hogy az emberek nem mentek el szavazni, mert nem volt alternatíva, így meghagyták a hatalomban a fideszt. Ugyanis ezt a nemzetrontó ballibsi bagázst semmiképp nem szeretnék vissza. Ez most is látszik bármelyik közvéleménykutatáson.