Pénzverdei, Pv vasútról minden jöhet, történelmi leírás, adok-veszek, képek, stb...
Más kereskedelmi portálok felhasználóinak itteni keresése, itteni beazonosítása (Vatera, olx stb.) TILOS és kizárással jár.
PV3 pirosból is volt sötétebb árnyalat (lásd 2127 számú bejegyzés), sőt nekem van sötét PV6-om, lehet az épp ugyanaz az árnyalat (lásd 1810 bejegyzés). Majd lefényképelem, ha hazaértem.
Szia, remek ötlet, hogy valamelyik kiállításon hozzuk össze a ritka PV darabokat. Ha nem lesz közben más alkalom, akkor lehetne ez a következő Temofeszt is. Megbeszélünk egy napot és mindenki hozza a kincseket. Klassz lenne a személyes találkozó is. Próbálkoztunk evvel már tavaly is, de akkor csak több részletben sikerült összehozni. A dátum idén október 7-9., bevéshetjük jó előre a naptárba. Reméljük Karika mester megint lelkes kiállító lesz, akkor meg is járathatunk mindent :-) Üdv, Ákos
Nekem van Ral kártyám,egyik Pv-s cuccomnak sincs benne megfelelő szín és nem is lehet,mivel nem Ral kód alapján keverték a színeket.Talán nem is volt még Ral akkor.
Van legalább 3db (ennyiről tudok, az egyik az enyém) sárga PV3 kék felirattal. Itt az eredetiség megkérdőjelezhetetlen mert eredeti a klisés feliratozás.
ui: Hogy mért készült? 1.: Mert jól néz ki. 2.: Beleillik a "szines" Előre sorba. 3.: Maradt egy kis Helikon sárga.
A PV3 és PV6 "pirosa" totál egyforma és PIROS. A "karácsonyi ???? PV1-ek" BORDÓK.
Sajnos ezt fényképről monitoron keresztül alig látni de szabad szemmel jól megkülönböztethető a két szín.
Egyszer ha mindenki elozza egy kiállításra a "bordóit" akkor majd összenézzük van-e egyforma árnyalatú és melyiken milyen a felirat. RAL skálázni felesleges fénykép és monitort nézve.
Abban egyébként teljesen igazad van, hogy sajnos sok PVs / Tóth-os kérdésre már soha nem lesz meg az egzakt válasz, de a teóriáink -- még ha adott esetben nem is igazak -- akkor sem teljesen légböl kapottak, hanem más gyártók történetéböl ismert dolgokon alapulnak. A lukratív amerikai piachoz valo igazodás, az arra való törekvés nagyon sok euopai gyártónál megfigyelhetö. Még mostani honi iparmüvész kortársaink is szívesen látogatnak York-ba replika darabjaikkal... Üdv!
A Helikonra gondolsz, mert Elörét én még nem láttam, de ez nem jelent semmit, mert nem vagyok egy PV szakértö. A Helikonra pedig azt mondanám, hogy ha igaz volt, hogy próbálták az amerikai piacon is eladni, akkor figyelembe véve az amrikai vonatok festésének abszolut tarkaságát, evidensen volt, hogy egészen "vad" Helikonos szinezésekkel is kisérleteztek. Üdv!
A személyvagonok piros szine szvsz nem "pártspecifikus" volt. Mind az Elöre, mind pedig a Pannónia készletekben is gyakori volt a piros vagon.
Ezzel szerintem jóval inkább a klasszikus német játékvasút hagyományt követték, amelynek egyszerübb, de tetszetös készleteiben gyakran fordult elö egy zöld posta-/csomagoskocsiból és egy piros meg egy kék személykocsiból álló szerelvény. A posta-/csomagos zöld szine magáért beszél, a piros szin az étkezöre, a kék pedig a hálókocsira utalt. Az egyszinü zöld, kékeszöld készletek pedig a korszak MÁV szerelvényeire emlékeztettek. De ez csak egy teória.
Egyetértek, túl sok a megmaradt piros mozdony ahhoz, hogy egy magánszemélyről legyen szó. Inkább műszakvégi maradék hasznosítás, talán ezért sem bajlódtak mindig feliratozással.
Sziasztok, ez is egy furcsaság, de szerintem jóval késöbbi, valószinüleg a Bzmot-ok hatására elkövetett átalakítás, szintén ezüst tetökkel. Amerikában árulták. Üdv!
Nagyon érdekes az ezüst tető. Nem tudom ez az ötlet annak idején ez honnan jött, de az enyémnek is ilyen volt a teteje. Az enyémnél az átfestés biztos, mert az elaó hölgy elmondta a mozdony legendáját. A hölgyeknek a korát nem illik kérdezni, de a hatvanas évek elején született és van egy kilenc évvel öregebb bátyja, aki viszont Amerikában él. Nos az ominózus mozdony annak idején az övé volt. A hölgy mindig is ilyennek ismerte a mozdonyt, de az édesapja azt mondta, hogy annak idején ő festette át. A kaszni festése nagyon profi, belülről is tökéletes. A mozdony alvázba kapaszkodó fülecskéi is le vannak festve, tehát teljesen szétszedték. Úgy néz ki, hogy szórópisztollyal festették le. A kapaszkodókat biztosan a festés után rakták vissza, mert semmi festéknyom nem látszik rajta. Viszont az irányváltó tolókarja és a hátsó lámpák hiányoztak. A foglalatok is és vezeték sem ment hátra. A tető kályhaezüst szerű, elég sűrű anyaggal volt lefestve és valószínűleg ecsettel történ. Amikor nitró hígítóval lemostam, nem volt alatta más színű festék és alapozó sem. A mozdonyon sem csík, sem felírat nincs.
Nagyon érdekes ez a piros / bordó mozdony legenda. Elég jól kitárgyaltuk, de az eredetéhez nem jutottunk közelebb.
Amikor hozzám került a bordó mozdony, akkor természetesen nekem is beugrott a karácsonyi képeslap és hogy lehetne belőle ilyet csinálni. Íme a képeslap egy kicsit nagyobban:
Ezek után elővettem egy komplett Pannónia áramszedőt és rápróbáltam egy Előre mozdonyra:
Rögtön látszik, hogy ez nagyon nem passzol rá, lelóg elöl-hátul. A képeslapon szereplő Pannónia áramszedő tehát biztosan át van alakítva, meg van rövidítve. Ez alapján szerintem biztos, hogy a Pannónia áramszedős bordó mozdony egy ügyes kezű modellező műve. Hogy a kép kedvéért készült-e, vagy valaki magának csinálta-e, azt tényleg csak esetleg fotós tudná megmondani.
Na tessék, pár napra elmegyek és máris alig győzöm visszaolvasni a fórumot :-) Közben sok kérdés felmerült a bordó modonyokkal és az enyémmel kapcsolatban is. Igyekszem szép sorjában válaszolni.
Én a bordó mozdonyomat évekkel ezelőtt vettem egy nagy kupac PV vonattal együtt. Az eladó egy ismerős családtól kapta, akiké erdetileg volt, de több információval sajnos nem tudott szolgálni. A többi vonat elég leharcolt állapotban volt, de minden eredeti állapotú volt, nem volt átalakítva semmi. Ez persze nem bizonyít semmit.
A bordó mozdony is elég viharvert volt. Valóban bordó és nem piros. Csinálok majd valamikor egy képet a piros Pannónia vagon mellett, így mindenki tudja mihez viszonyítani. A mozdonyon nekem is szürke tető volt, ami azért érekes, mert a leírtak alapján nem ez az egyetlen. A festékkopások alatt viszont látszik a drappos szín. Ez tehát át lest festve, az biztos. A bordó kaszni Gergő leírásához hasonlóan eredeti festésnek tűnik. Nincs alatta sehol zöld szín, a füleken nem látszik szétszedés nyoma, belül is bordó. Kopás van rajta bőven, ott sincs zöld alatta. Véleményem szerin eredeti festésű. Evvel egyetértettek azok a sok PV-t látott gyűjtők, akik látták már. De ez ügyben nem nyitnék vérre menő vitát, nekem úgy tetszik, ahogy van, és örülök, hogy van egy ilyenem. 100%-ra akkor merném mondani, ha én vettem volna annak idején egy boltban, de akkor még nem is éltem.
A feliratozás nehéz kérdés. Az enyémen fehér csík nem látszik az oldalán. Hogy lekopott-e, vagy nem is volt, azt nem tudom. Felirat is csak nyomokban látszik, inkább csak a körvonala, mint a festék. A zöldével megegyező MÁV felirat és az elején a PV1 határozottan kivehető. Megpróbálom majd lefényképezni, de semmit sem ígérek. Egy sima oldalfotón semmi sem látszik.
Ilyen állapotban került hozzám:
A tető helyett feltettem egy eredeti drapp tetőt, de eltettem a hozzá kapott szürkét is. Aztán egy alapos tísztítás következett, a motort teljesen szét kellett szedni, mert nem volt üzemképes. Érdekesség, hogy az irányváltó kapcsoló helyett szelén volt benne, erről tettem már fel képet, de íme ismét (már kipucolt állapotban):
Még egy kis kiegészítés Az egész szín ügyet kiváltó mozdonyom, aminek a vásárlását leírtam az előzőekben, a RAL kártyámat mellétéve RAL 3001 Signalrot ) színű. Természetesen ennek a lefestését sem a Pénzverőnél készítették, de korban abban az időben és nagyon jó minőségben.
Beszkenneltem a RAL kártyámat. E szerint én még mindig a 3011 mellett vagyok. Lehet, hogy elnéztem a RAL web oldalat, mert a RAL 3012 a lilás az enyémen.
De osztom az előttem szólók véleményét, mert egy fényképről tényleg nem lehet eldönteni a helyes színt.
Ne haragudjatok, de teljesen esélytelen fénykép alapján, monitoron keresztül színkódot egyeztetni :D (Fényképezőgép+fehéregyensúly+megvilágítás+monitor+színbeállítás+szemérzékenység) Erre alapozott színkóddal durván félre lehet vezetni valakit, aki aztán tényleg ez alapján lefest egy mozdonyt. Simán láthattok valamit lilásnak, ami aztán lefestve barnás. Ha Gergő nem ad ilyen számot, amit műszer, vagy kártya alapján magához a vonathoz néztek, akkor mi se tegyük.
Igen, a szinhasonlítás, eltalálás nem egyszerü dolog és még az egyik legfontosabb faktort meg sem említettem, hogy milyen fényforrás mellett készült egy fotó, vagy nézzük a referencia targyat. Egyébként meg ugyis az a legfontosabb, hogy ha belevág valaki egy ilyen projektbe, akkor elsösorban neki magának tetszen a végeredmény. Üdv!
Amennyiben a RAL web oldalat nézzük, teljesen igazad van a RAL 3013 kóddal. Nekem egy régi RAL und Firmen farben nevű rengeteg színt tartalmazó kártyasorozatom van. Ebben szerepel a RAL 3013, ( Tomatenrot ) és az általam megadott RAL3011 ( Braunrot ) is. Az én kártyámban szereplő nem is hasomlít a web oldalon lévőhöz, pedig ugyanaz a kódszám. A web oldalon lévőt inkább halványlilának látom.
Itt lehet esetleg tovább finomítani a tónus meghatározást, mert nekem pl. a 3013-es közelebbinek tünik, DE nyilván ezt mindekinek a monitor beállításai is, valamint a saját szemének a szinképeltolódása is befolyásolja. Sajnos nem egyformán látjuk a szineket, ez pl. a türkiz tartományra különösen jellemzö, s a korral csak erösödik. Üdv!
A RAL színkártya alapján legközelebb a RAL 3011 (Braunrot ) árnyalat van ehhez a színhez. Ki - ki használja vérmérséklete és kedve szerint. Mivel semmi sem teljesen biztos, én nem fogom átfesteni a Pannónia piros színre hajdanán átfestett mozdonyomat és ennek megfelelően általam átfestett kocsikat .
Pár infó az én "bordómról". Cornides Tamástól vettem kb 10-15 éve. Aki esetleg nem hallott volna ról, tőle származik a -"hiteles PV történelem"-amit 1978-ban Szabó Ferenccel (PV formatervezője) való személyes találkozása alatt készített el.
Az Ő gyüjteményében állítása szerint már "jó régóta megvolt" mint kaszni, a motort és az alvázat én tettem alá akárcsak a tetőt az áramszedővel.
Így maradjunk csak a kaszninál. Sehol nem látszik rajta zöld festéknyom még az összeillesztett és "fülezett" résznél sem. A fülek hibátlanok tehát soha nem volt szétfeszítve és újra összenyomva. Kívül belül bordóra fényezett (nem festett, fényezett.) hasonló vastagságban mint a sima zöldek (ez egy-két leverődésnél látható). A fényezést még akkor készíthették mikor még nem volt összeillesztve a két oldal és nem voltak felrakva a kapaszkodók sem. Ezen a mozdonyon is akárcsak a zöldeken körbe végigfut egy fehér csík ami eléggé lekopott az évek során de a kapaszkodók alatt például jól látszik. A vonalvezetése mesterien egyenes ilyet csak "hivatásos csíkozók " tudtak szerintem készíteni. A feliratok biztos ,hogy kézzel festettek de az is mesteri munka.
Hogy gyári-e vagy csak utánzat a képeslap miatt, vagy gyári-protó esetleg valóban készült pár bordó karácsonyi a gyárban ezt tényleg csak akkor tudnánk ha valaki beszélne Alapffy Attilával és esetleg Ő emlékezne honnan került a "képeslapos bordó" a fotómasinája objektívjébe vagy előkerülne egy PV gyári dolgozó a fényezőműhelyből.
Addig csak abban reménykedhetünk ,hogy vki előhoz egy BORDÓ KLISÉZETT darabot ami kizár minden kételyt.