Köszönöm szépen a válaszokat:) Valszeg Pat Pan ötlete marad, mert közben a párom is mondta, ha 5-vel bedobozolom a tücsköket, akkor megeteti ő is Gyulakomát:) (mit neki két görény és egy rakat virág mellé még az is:)
Szombaton fenn volt az említett barátosném és megmutattam neki Gyulát. Teljesen oda és vissza volt a narancssárga pöttyös farkáért:) (nem félreérteni:)
Gyula, megunván, hogy a kezemben van, átmászott a pólómra, ott felmászott a vállamra és ott üldögélt. Azért ezt nem hittem volna, hogy ennyire nincs már félelemérzete:) MI meg ott humorizáltunk, hogy "most, most fog a torkomnak ugrani és széttépni":))) De ő csak ült nyugodtan, sőt, azt nehezményezte, hogy levettem a vállamról és visszatettem..
Én semmit nem csinálnék vele a helyedben, hagynám Gyulát ott ahol van, egy hetet simán kibír! Mielőtt elmész megeteted, plusz hagysz bent néhány tücsköt, meg egy darab salátát, hogy a tücsköknek is legyen mit enniük. Ha Gyula éhes lesz, majd levadássza őket. Szerintem sokkal rosszabb lenne neki egy hétig más helyen. Gyulaotthonhagyós nyugodtan elutazós. Szerintem.
azért kérdeztem, hogy ne legyen belőle baj. Van nála is több kisebb terrárium, így lehet saját terkója. Csak tudod, a hülye emberi lelkünk gondolta, hogy esetleg jól ellehetnek együtt:) - bár a kisördög bujkált bennem, hogy mi van, ha mégsem?:)
Egyébként Gyula nem beles már annyira (lecsökkentetettem a tücsökadagját kétnaponta 4, max 5 tücsökre - ezzel most szépen elvan).
Viszont a melegítőkő három napja nincs bekapcsolva és így is megvan az éjjel minimum 24, nappal 26-28 fok a terráriumban. Szükség lenne, hogy néha azért kapcsoljam be? A lámpával már szórakozom, de igazándiból nem ettől van meleg nála..
Lenne egy nagyon lúzer kérdésem (de ezt már megszokhattátok:)
December közepén elutazom egy hétre. Ami mind szép és jó is volna, de Gyulát nem merem a páromra bízni (elég lesz neki a két görény és a növénypark:)
A barátnőmnek van két leopárdgekkója (a nemük kétséges, az egyik valszeg hím:). Ő szívesen be is vállalja Gyulát - kétféle verzióban. Vagy beteszi a másik kettő mellé, vagy külön terráriumba tenné.
Gyula kb most 6-7 hónapos lehet, az ő két gekkója pedig max 2-3 hónappal idősebb.
Berakhatja-e melléjük, vagy már eleve meg se próbáljuk, mert csúnya verekedés lesz belőle? (nem tudom, hogy pontosan mikor lesznek ivarérettek és mikortól ölik egymást a hímek..)
Nézd mán! Velem szétt akarta offoltatni a topicot békával meg tengeri akváriummal, most meg helyreutasít. :-)
Legközelebb, ha frissen vedlett gekkót rakok be, felnyomsz a moderátornál hogy rakja át a HUSZ-ba? (hölgyek urak sex) :-))))
A fotón éppen a répahajú barátnőm kérges tarkóján pihen az egyik.:-))))))
A terrárium barnás-vörösses hátterét látod. A közeli vakuzás színeltolását kompenzáltam úgy hogy a gekkó valós színében legyen látható. Így lett a répás csaj.:-))
király! Nem is életlen, pedig gyorsak mit az atom.
Én is rakok fel egyet.A színekbe belenyúltam kicsit , a háttér nem ennyire vörös.A gekkó viszont ilyen színű.:-)
Márpedig a leopárdgekkók isznak, most sikerült odaérnem a géppel....
Nagyon szomjasak voltak, ahogy beöntöttem a vizet, mindhárman odarohantak, és egyszerre ittak. Azért ennek a pillanatnak az elkapásához sokára találtam meg a gépet.
Terrárium szellőztetésre, jó megoldás egy kicsi proci hűtő ventillátor, a szellőzőrácsra, 3-12V ig változtatható adapterről meghajtva.A feszültség beállításával ki tudod választani a megfelelő forgási sebességet. Ez cirka 2500 HuF komlett. Meg lehet turbózni egy időzító kapcsoló órával az plusz 600 ft.