Elég sokan ismerik, hallgatják. Valószínűleg nem szabad hagyni, hogy ilyen csúnyákat mondjon a kormányra, pártokra, mert a hallgatói még azt találják hinni, hogy ezt büntetlenül lehet. Ezért kell a cirkusz az ügyészséggel.
Tudom, meghallgattam a számot. Nagyon lírai. Szépen hozza a kisembert, akit kétségbeejt és dühít a helyzete és kapaszkodik a lelkében élő jóba, amit a Himnusz fejez ki itt. Jól sikerült szám szerintem. (Sosem hallgattam volna meg, ha nincs róla a topik. :))
De legalább megint elbasznak egy csomó pénzt ökörségekre.
Pedig egy civilizált országban annyi történt volna, hogy számot meghallgatni, utána eljárást megszüntetni bűncselekmény hiánya miatt, oszt mehet az irattárba 3 A4-es lap.
Most meg jegyzőkönyvek meg mindenfaszom elpöcsölés napokig.
Biztos nincs más kivizsgálnivalója a zügyészeknek.
Az, hogy a fülük botját nem mozdítanák, ha csak a Gyurcsányt bazmegozta volna le.
Egyértelmű, hogy politikai az indíték. Lomnici ügyben nagy csend. Károlyi emlékhely meggyalázásban szintén.
Aztán, ha analógiát akarunk, vegyük például Fábry szlovákosított himnuszát..az valóban kifigurázása a himnusznak (szvsz nagyon jól sikerült és nem hinném, hogy a himnusz ellenében tette). Erről nincs vizsgálat, ugye?
Itt jelenleg egy qrva szó nincs a himnusz kifigurázásáról, viszont fáj az Orbán bazdmeg és a szügyészség is érintett.
Ez az egész történet inkább a "beszólt ez a piszok Dopeman, tanítsuk móresre" tényállását veti fel, most már jogi útra terelve.
Mitől sérültek volna a nemzeti jelképek (ez esetben a Himnusz)? Ha így lenne, ahogy mondod, akkor egy válogatott meccsen sem volna szabad elénekelni a Himnuszt, mert utána erősen bazmegol a nézőközönség.
Amúgy meg érdemes meghallgatni és sajnos tökéletesen igaza van. Nem kedvelem Dopemant, de tulképpen azt mondta ki, amit mi is gondolunk a politikai elitünkről.
És valóban birkák vagyunk, hogy hagyjuk magunkat xopatni, váltószámban. Tisztelet a kivételnek a parlamentben is.
Pofátlan végkielégítések? BKV, MÁV? Hagyó?
A mostani érában: Szíjjártó? Lézer Jani, havi egymillás kocsibérlésével? 300 milla budapesti önkorminak? Sorolhatnánk reggelig.
Lehet más a politika? Ahha. Lehet, egy másik országban.
Az, hogy a fülük botját nem mozdítanák, ha csak a Gyurcsányt bazmegozta volna le.
Egyértelmű, hogy pilitikai az indíték. Lomnici ügyben nagy csend. Károlyi emlékhely meggyalázásban szintén.
Aztán, ha analógiát akarunk, vegyük például Fábry szlovákosított himnuszát..az valóban kifigurázása a himnusznak (szvsz nagyon jól sikerült és nem hinném, hogy a himnusz ellenében tette). Erről nincs vizsgálat, ugye?
Itt jelenleg egy qrva szó nincs a himnusz kifigurázásáról, viszont fáj az Orbán bazdmeg és a szügyészség is érintett.
Itt nem a bazdmegelés önmagában a jogi probléma, hanem a bazdmegelések közé szőtt Himnusz-sorok, ami felveti a nemzeti jelképek (ebben az esetben a Himnusz) megsértésének jogi tényállását.
*látható, hogy dopeman munkásságát nem kimondottan lájkolom, igazából a rap- et, mint irányzatot komoly atrocitásnak gondolom, a jóízlés és az esztétika ellen. ettől függetlenül, azonban felháborítónak és aljasnak minősítem az ellene folyó eljárást.
Azért mert egy tanu köteles az igazságot és csaki az igazságot mondani, míg egy vádlottnak joga van a saját érdekében elhallgatni dolgokat, sőt akár hazudni is.
Ez a mostani trükk!:O)) Ezt alkalmazzák egyre gyakrabban.
Mi van ha pitingernek megvan a kotta, de az ő olvasatában így köll játszni? Persze ha esetleg nem is tud kottát olvasni, az sem mentesíti a következmények alól.
hát, ha abban a szarban* felfedeznek bármiféle zenét, akkor biz' azt a szakértőt igen sürgősen be kell utalni a fülészetre :)
*látható, hogy dopeman munkásságát nem kimondottan lájkolom, igazából a rap- et, mint irányzatot komoly atrocitásnak gondolom, a jóízlés és az esztétika ellen. ettől függetlenül, azonban felháborítónak és aljasnak minősítem az ellene folyó eljárást.
-> "75. § A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével." <-
Ez esetben a hatóság úgy alakítja az álláspontján és arra fog hivatkozni, hogy csúnyán/szinte már a felismerhetetlenségig eltorzította Erkel zenéjét.
De…
Mit tehet a hatóság, hogy bizonyítson?
Szakértők jelenlétében meghallgatják a nótát és a Himnusz sorainál figyelik a dallamot, ha felismerhető az erkeli dallamvilág, akkor bizony nem nyerő a védekezés.
És így talán még kilátástalanabb a zenész helyzete.