AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Lehet. De én arra is gondoltam, hogy abban az intézetben lett elmebeteg, ahová bezárták. Mert ha a környezete valakire folyamatosan azt sulykolja, hogy elmebeteg, akkor óhatatlanul is megjelenhetnek ennek a tünetei az emberen, pláne egy kamaszon.
Egyébként az első részben még ott sírt a srác, szinte meglepetten és traumatizáltan, hogy Kate meghalt, nincs többé. Lehet hogy nem akarta megölni, vagyis nem tudta, hogy a tettének milyen következményei lesznek/lehetnek?
Szerintem egyértelműen látszott a 3. részben, hogy full pszichopata/érzelemmentes a srác, a szülők nem tehettek volna semmit, hacsaknem olyasmit, amit Dexter apukája tett a kis Dexterrel. Nem véletlenül kérdezgette a pszichomókus, hogy "de érted, mi az, hogy halál? / érted, hogy Kate nincs többé?" stb.
Mellesleg a 2. részben feldobott szálak (Incel-ezés, a másik srác szerepe, stb), meg a motiváció nem nagyon lett kibontva a végére, de azért elég kerek a történet így is, a megvalósítás meg annyira profi, hogy ilyet a Csernobilnál láttam kb utoljára.
a végén a kissé didaktikus "mit kellett volna csinálnunk" lelkizés lehúzza egy picit.
Miért húzza le? Abban a helyzetben mi lett volna a helyzetre adott helyes válaszreakció a szülők részéről, ha nem az, hogy felteszik maguknak a sorsrontásra vonatkozó kardinális kérdést, hogy mit kellett volna csinálniuk, nyilván másképp.
Nyilván elmehettek volna a moziba, eljátszhatták volna lelkizés nélkül, hogy az élet megy tovább, de akkor meg fatuskó érzékenységűnek lennének titulálva és emelkedett volna a filmvégi hangulat?
Mondasz valamit, bár nekem mind a négy rész tetszett, ha nem is egyformán, leheletnyi különbségekkel, de hát stílusában, hangulatában sem volt egy homogén a sorozat, inkább amolyan hullámvasút-jellegű. Szóval az 1. és a 3. epizód emelkedett ki számomra leginkább. Sőt, mi több, a 3. akkora filmművészeti csúcsteljesítmény minden szempontból, hogy kicsit rá is paráztam, ezt csak elkúrni lehet a végére, de szerencsére egy másik utat választottak, és nem akartak még nyomasztóbb, idegtépősebb, pláne nem patetikusabb-heroikusabb irányba menni. Persze ha a 3. rész lett volna a finálé, szerintem akkor is kerek egész, de jó ez így, ahogy van, a maga - ahogy mondtad - enyhén didaktikus, hogy azt ne mondjam, szentimentálisabb lezárásával. Azt hiszem, a héten újra nézem, kíváncsi vagyok, másodjára mit fog adni.
Ami az Adolescence-et illeti. Jó volt. Főleg a második és a harmadik rész tetszett, az utolsó a barkácsáruházas jelenetig iszonyú erős, aztán a végén a kissé didaktikus "mit kellett volna csinálnunk" lelkizés lehúzza egy picit. Hogy ez depresszív lenne? Nekem biztosan nem, ellenkezőleg, tök jó, hogy néha valami értelmeset és relevánsat is csinál a Netflix. Hogy a valóság depresszív, elkeserítő, traumatizáló, elviselhetetlen, az egy másik kérdés, de ha szó van erről, akkor - és csak akkor - van rá - talán - esély, hogy valami megváltozzon.
A Misfits és a Danzig közötti, a másik kettőhöz képest manapság kevesebb figyelmet kapó átmeneti Glenn Anzalone projekt. A gép által prezentált tagek ellenére itt már szerintem nem a punk dominál, persze van még benne, de alapvetően ez egy gothic rock lemez. Bár James Hetfield szerint minden idők 10 legjobb lemezének egyike, és érteni vélem, miért, szerintem ez egy viszonylag hullámzó színvonalú kiadvány. Van rajta egy rakás zseniális szám, például a Danzig riffelős világát már egy az egyben előrevetítő Mother of Mercy, az ultragoth Let the Day Begin, a perverz és még a többinél is fenyegetőbb hangulatú Human Pony Girl mind a stílus és a korszak emlékezetes felvételei, de vannak kevésbé karizmatikus számok is. A hangulat viszont mindvégig izgalmas, érdemes elmerülni benne. 81.621/100
Azt már szerencsére sosem tudjuk meg, hogy milyen lett volna a Slayer Lombardo játéka nélkül, de az bizonyára nem a véletlen műve, hogy a legjobb Slayer lemezeken ő dobolt és azok a lemezek az ő játékával lettek a műfaj alapkövei. Ahogy a Twin Peaks is a zenéjével együtt lett akkora kultfilm, amekkora anélkül nem biztos, hogy lett volna. Másképpen fogalmazva: ahhoz, hogy a Twin Peaks ne csupán egy legyen a többi filmsori között, hanem valami "hozzáadott értéke" is legyen, ahhoz kellett a nagy zeneszerző, Angelo Badalameni zsenije is.
Sajnálom, hogy a harmadik évadban már nem csendülnek fel azok a szép melódiák, amelyek az én szememben a filmet igazán naggyá s oly halhatatlanná tették, mint amilyen a kultusz.
Bár amennyire én tudom nem is lett akkora osztatlan sikere a harmadik évadnak.
Jó, de egy filmnek szerves része a zene. Persze, hogy annak is van hozzáadott értéke. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy a Slayer jó, de azért Lombardo dobjátéka nélkül nem volna az igazi :)
Értett a mester az atmoszférateremtéshez, zenével vagy anélkül. Egyik kedvenc jelenetem ever, mikor a zárkában kiderül, hogy SPOILER on Lara apja volt Bob SPOILER off.
