Azt nem láttam, hogy mennyire foltos a tiéd,de olvastam, hogy vannak olyanok.Szerintem, ha vírusos lenne, akkor a levélen és máshol is lenne elváltozás.
Hát, a képet nem sikerült idevarázsolnom. Hol van leírva, hogy hogy kell?
Bár nem is sokat láttatna, nagyon elmosódott.
Szavakkal a lényeg: néhány mm-es, jól körülhatárolt, hosszúkás fekete foltok (cirmok) 1-2 centinként, a gyümölcsszövet mintáját követve. A tárolás során nem terjednek. Az ízt nem befolyásolják. Mindegyik gyümölcsben hasonlóan fordulnak elő.
Vírusra gyanaxom, ez pedig valóban baltát jelent.
Egyébként Rappaitól van. Az első év végére elrákosodott a törzse, de az egész részt elzártam a levegőtől, és kiheverte, már azt sem látni, hogy hol volt. (Lehet, hogy véletlen.)
Egy érdekesség: most találtam a mag nélküli datolyaszilvák közt egyet, aminek volt 2 egészséges magja!
én pár évig dolgoztam a Gellérthegyen, szóval a fügéket úgy "téliesítettük" , hogy ami lombot összegereblyéztünk azt ráhordtuk a tövére olyan fél méter magasan..
télálló gyümölcsökből itt lehet nagyon sokat találni, és szerintem az árak is korrektek.
Most pakolok fel friss képeket a télálló kaktuszaimról, egyik-másik képen termés is látható amint kikandikál a hó alol. www.kep.tar.hu/odin88 a télálló kaktuszok mappában a Kaktuszok télen 2005-2006 almappa tartalmazza a friss fotókat.
Májusban érnek a gyümölcsök. Tavaly július közepén tudtam szedni magokat, akkor a termések már lehulltak a fáról, de a földről egy csomót lehetett szedni még. Idén már alig tudtam ugyanonnan szerezni, mert a tulaj összesöpörte azt a részt a fa alatt. Pontos címet is tudnék akár mondani, ha megtalálom a Rovinj-térképemet, ugyanis onnan hoztam a magokat. Egyébként önporzó, ha jól tudom.
Bocs, hogy nem jelentkeztem, de elutaztunk és karácsonykor sem jártam a fórumon. Köszönöm, de kis növénykét nem kérek, merthogy nekem pont az a lényeg benne, hogy én szaporitom. Ebben az esetben viszont magot fogok keresni, nem tudod véletlenül mikor érik. Eddig akárhányszor voltam kinn ugyanannál a növénynél ilyet még nem láttam. Vagy esetleg kétivarú és csak az egyiken van termés??? Na ebből látszik, mennyire értek hozzá...
Sziasztok. Mindenkinek aki a fügét földre akarja dönteni. Próbáltátok már egyáltalán? Irni, mondani könnyű, viszont nehéz megcsinálni. Az egy éves vesszők még lehajlanak, de a többéves (4-5 cm átmérő ) vessző, törzs már csak törik.Minusz 10-15-ig fólia, nád, egy kis lombbal jól elvan. Minusz 20-nál falat is rakhatsz köré szinte biztos elfagy.
Felhozom egy kicsit a topicot: A fák takarásához elég sok ötlet felmerült már, itt egy újabb:
Éppen most került a kezembe egy régi könyv ami füge takarásáról is ír. Abból indulnak ki, hogy a föld alatti részek szinte soha nem fagynak el ( a Gellért hegyen vannak 300 éves bokrok, amik a föld felett rendszeresen elfagynak, de ujrahajtanak). A lényeg az hogy egy árkot kell képezni a bokor mellett, abba elfektetni, egérirtót beletenni a rágcsálók ellen, majd szalmát, és arra földet. Azt is irják hogy a fagynál a fagyás mellett az egyik legnagyobb veszély a gyors felengedés, ezért a kitakarást is akkor tegyük meg amikor már a föld is átmelegedett, ráérünk április közepéig várni.
Inkább magot hozz horvátországból, ne hajtást. A magok könnyen kelnek és gyorsan nő a növény. Viszont 20-30 centis magoncokat tudok szerezni neked pár napon belül, ha kell, de sajnos pénzbe kerül, kb. 800 Ft. Ha érdekel, írj!
A japánnaspolya szerintem nem birja ki a mi teleinket takarás nélkül. Legalábbis én úgy gondolom, ill. megnéztem az egyik könyvemet is. Szóval, azért maradj a bevált takarásnál... Amúgy én is nagyon szeretnék egy ilyen növényt és minden évben hozok hajtást Horvátországból, de valahogy nem akar megmaradni. Valaki tudja, hogy mi a módszere? A könyv szerint sima dugványozással szaporitható.
Nem ilyen súlyos a helyzet az örökzöldeknél, mivel tulajdonképpen azoknak is leáll a növekedésük télre (pl. citrom, leander, fenyők), szóval bírják a takarást. Sőt inkább jobb, ha takarja az ember, mert napos téli napokon, mikor fagyott a föld, a vizet felvenni képtelen, ugyanakkor párologtató növény kiszárad. (pl. tuják). Egyébként ez a növény valóban örökzöld, ahogy trachy mondta, talán takarás nélkül is bírná, de én nem merek kockáztatni. Egy ilyen növény pár éve télen kifagyott egy kertben, pedig már legalább 10-15 éves volt.
Nem akarok okoskodni, de én ugy tudom hogy addig amig nincs nyugalmi állapotban a növény - tehát nem dobta le a leveleit - addig nem szabad takarni. Így akár el is pusztulhat.
No itt a japánnaspolyám a takarás közben, nádfonattal. November közepén, az utolsó enyhe napon takartam be, a közepére, kb. egy méter magasan forgácsot is kapott. Szerintem szépen fog telelni, max a felső levelei fagynak meg kicsit. Idén tavasszal elég csúnyán nézett ki, de már nem látszik rajta, sőt mintha ettől jobban is nőtt volna. Szóval szerintem elég, ha a füge köré egy ilyet teszel, plusz a tetejére eszkábálsz egy tetőt is, hogy nedvesség ne érje. Én drótból hajlítottam kupolát fölé és arra fóliát húztam, de így is szellőzik
Aztszem' korika is úgy akarja, mint én, vagyis, hogy a törzs mindenképp megmaradjon. Én sem kockáztatok majd.:) Úgyhogy azt jó vastagon be fogom takarni. Majd... Rijeka?:)
A fügét javaslom nádfonattal körbetekerni, ez önmagában már elég ahhoz, hogy a fagyos szeleket, a téli napot és a közvetlen, sugárzó hideget távoltartsa. A tavalyi tapasztalatom, hogy a jól beérett fügehajtások a -16-17 fokot kibírták takarás és károsodás nélkül.