„semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz,”
A mondat első felét „ semmit érte nem várván”, azonnal értelmetlenné teszi a mondat második fele: „a ti jutalmatok sok lesz,”.
Ezt az elvárást legfeljebb egy ateista ember tudja teljesíteni, egy vallásos már nem. (az ateista mivel nem hisz Istenben, ezért a mennyei jutalomban sem.)
"Isten megáldotta Noét fiaival együtt, és így szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, és töltsétek be a földet. föld minden állata, az ég minden madara, a föld minden csúszómászója és a tenger minden hala féljen és rettegjen tőletek: a kezetekbe adom őket. Minden, ami él és mozog, szolgáljon nektek eledelül, mindent nektek adok, mint a zöld növényt. Csak élő állatot vérével együtt nem ehettek."
Keresztény szempontból a politikai irány mindegy, hiszen egy keresztény lehet bármi: liberális, kommunista, konzervatív, fasiszta, kerdem, szocdem, stb., sőt lehet apolitikus is.
Nyilván tehát nem a politikai irány számít, hanem egyes erkölcsi alapkérdésekben az álláspont, lásd abortusz, homokos házasság, iskolai hittani, egyházak állami pénzelése, stb.
Ezekben ki áll közelebb a keresztény elvekhez, a mostani kormány vagy a mostani ellenzék zöme?
Nem kérdés az, hogy Jehova Tanúi belső eljárásai arra utasítják a véneket, hogy tartsák a gyermekek szexuális molesztálásainak eseteit titokban a rendőrség előtt. Mert arra utasítják.
És az sem kérdéses, hogy az egyház főhivatala egy olyan adatbázist tart fenn, amely tartalmazza az állítólagos szexuális támadók adatait évtizedekre visszamenően. Mint ahogy az sem, hogy Jehova Tanúi vezetői áthágtak törvényes szabályokat annak érdekében, hogy ne kelljen nekik kiadni ezt a listát.
Már három éve kezdődött el az a vizsgálat, mely a Jehova Tanúi szervezetében történő gyermekek elleni szexuális visszaélések eltitkolásának feltárását célozta meg világméretekben. Annak ellenére, hogy több kulcsfontosságú részletet megértettünk, még sok kérdés maradt nyitva.