Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Na, az előbb írtam egy jó hosszút, de elszállt :-((
Szóval a Balokány az egy strand volt, viszonylag nagy zöld füves területtel. Igaz, a mellette levő töltés tetején megy a vasút, de hát ez azért kibírható volt akkor is.
Még a '80-as évek elején bezárták, azóta az enyészeté. Hogy ki a tulajdonos, azt passzolom, de hogy valami stikli van benne, abban biztos vagyok. Szerintem rohadt sokat érhet a terület, nem lehet véletlen, hogy vagy 30 éve nem történik ott semmi.
És még egy strand iszonyatosan kéne ennek a városnak.
Próbáltam rövidíteni, de csak mérsékelten sikerült.
Részt vettem a Múzeumok Éjszakáján, elmentem, hogy nézegessek egy kicsit. Ezúttal arra gondoltam, hogy olyan helyet, illetve helyeket keresek, ahol nincsenek annyira sokan, mert nem túl nagy kedvem volt tolongani. Majd kiderül, mennyire sikerült. Kezdtem a Tanulmánytárral, ahol már jártam néhányszor, és van pár kedvencem. Ezek egyike az az óra, ami 47 (vagy ehhez hasonló számú) város idejét mutatja, 24 órás számlapon, takarosan ABC sorrendben véve a városokat. A hátlapja üveg, és látni lehet az óra szerkezetét. Mutatja tovább a hőmérsékletet és a páratartalmat is, de ez csak hab a tortán. A másik, amiket mindig szívesen nézek, azok a távcsövek, ezek persze nem profiké, hanem lelkes amatőröké voltak, az amatőr szót a legjobb értelemben véve. Akárhogy is nézem, nagyon szépek. A harmadik kedvencem egy kisméretű modelltűzhely, azt mindig megcsodálom. A mellette lévő tárlóban a mártogatós tollak szerepeltek, rengeteg, különféle tollheggyel.. Ki lehetett próbálni, milyen az, madártollal, illetve töltőtollal írni, ez előbbit megpróbáltam, elég körülményes. Minden tiszteletem a krónikaíróké! Az egyik helyen pedig egy tévékamera is látható, rögtön hallani véltem az egykori tévéhiradó szignálját. Némi kalandos világjárás után jutottam le a MaNDA-ba, (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) nem volt könnyű odatalálni. Egy beszélgetésnek a végére értem oda, a Moszkva tér című film volt a kiindulási alap. Sok érdekes dolgot hallottam, és a háttérben levetítették néhány régi, ún, kultfilm plakátját. Bevallom, ezekből csak egyet-kettőt láttam, azt is a tévében. Kárpótlásul körülnéztem, egy csomó érdekes szerkezetet láttam, a kedvencem a diavetítő őse, a laterna magica volt, ez még petróleumlámpával működött. Aztán felfedeztem egy csöpp szobát, ott Macskássy Gyula egyik reklámfilmjét mutatták, a Darmol nevű hashajtót ismertették benne, a közismert mondattal: Míg ön alszik, a Darmol dolgozik! Egyébként jókat beszélgettem, és jól is éreztem magam. Elkezdődött egy filmvetítés, de nem vártam meg, indultam vissza Pestre. Arra gondoltam, hogy egy kisebb múzeumot választok, hátha ott nem lesznek tl sokan. A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai múzeumra gondoltam. Ahogy kiszálltam a földalattiból, menten gyanús lett, hogy hányan ácsorognak a kapu előtt, de azért befurakodtam. A múzeum kertjében is sokan voltak, de az épületbe való bejutáshoz olyan hosszú sor állt, hogy ezt inkább nem vártam meg, maradtam kint. Ez is érdekes volt, éppen egy indiai, nőkből álló tánccsoport lépett fel, megcsodáltam szép, színes ruhájukat és a kecses mozgásukat. Rajtam kívül még jó néhány embernek tetszett, mert nagyon megtapsolták. Zárótételnek az Iparművészeti Múzeumot választottam, szerencsém volt, nem voltak túl sokan. Bevallom, ezúttal inkább a földszinten lévő iparművészeket nézegettem, Egy fiatal nő ruhákat és táskákat árult, legjobban a ruhái tetszettek, olyasféle elegáns stílus, amit bárhova fel lehet venni, már úgy értem, valami ünnepibb eseményre. A táskái főleg farmeranyagból készültek, véletlenül sem volt köztük két egyforma, ügyesek és tetszetősek. Sajnos, nem az én stílusom. Ugyanezt elmondhatom az ettől nem mesze látható, csinos kis kalapokról. A harmincas évek filmjeiben lehetett látni ezeket a tenyérnyi, fátyollal díszített kalapkákat. Az eladónő (illetve ő is készítette), azt mondta, hogy eddig minden nő azt állította magáról, hogy nincs jó kalaparca, de amikor felpróbálta valamelyiküket, megnézte magát a tükörben és felsikkantott, hogy milyen jól áll! Ráadásul megtudtam, hogyan is rögzítik ezeket a kis csodákat: hát kalapgumival., ügyesen eldugva a frizura alá. Azon gondolkodom, hogy jövőre talán Szentendrére megyek, ott minden utcában két múzeum is van, lehet válogatni.
Ha szerencséd van, még valami kis fesztivált is kifoghatsz :-))
Nekem egyébként tetszik a Zsolnay-negyed. Jól megcsinálták, egy hátránya van, hogy kicsit kiesik a város vérkeringéséből. De hát a hely ugye adott volt :-)) Most látszik, mennyire nagyon hiányzik ott szemben egy működő Balokány.
/Az ilyen lusta dögöknek,mint én.... Tudom,hogy kifogás,de mindig olyan hétvége éjszakáján van ez a rendezvény,mikor nekem vasárnap itthoni munkám van és ha ellődörgöm az éjszakát,nem tudom,hogy csinálom meg utána az itthoni munkát frissen fiatalosan alvás nélkül ..../
Zsannának: megyek Pécsre augusztusban,Zsolnay-negyed megtekintése a cél! Már előre örülök az én kedves Pécsemnek! :-)
Mi több, volt kulturális főváros is. Megérdemelten lett az, csak nem nagyon használták ki a lehetőséget. Remélem, nem azt akarod írni, hogy Pécsen nem lesz rendezvény a Múzeumok Éjszakája alkalmával, hiszen bőven van miből válogatni.
A könyvhéten a közelébe se mertem menni a Vörösmarty térnek, mert ez alighanem végromlást hozott volna a pénztárcámra. Viszont a Rózsavölgyi Szalon érdekes ötlet, de elrakom a kissé hűvösebb napokra, nem kedvelem a túl meleget.
Pénteken a Rózsavölgyi Szalonban volt V. Kulcsár Ildikó legújabb könyvének bemutatója. Az unokatestvéremet kísértem el,ő akarta mindenáron megnézni, meg is vette a könyvet. Nekem elég annyi, amennyit a Nők Lapjában olvasok. Viszont a Szalon kellemes hely, lehet, hogy érdemes lenne ott megnézni néhány előadást. (pl. van olyan is, hogy Jordán Tamás-Molnár Piroska szerepel egy kétszemélyes darabban)
A könyvbemutató előtt-után körbenéztem a Vörösmarty téren,de most (sajnos vagy hála istennek?) nem találtam olyan könyvet,ami miatt megdobbant volna a szívem,így a pénztárcám nem könnyebbedett meg.
20-án lesz a Múzeumok Éjszakája, próbálom összeállítani a programomat, és némi meglepetéssel tapasztaltam, hogy jó néhány múzeum még nem döntötte el, mit is csináljon. Remélem, hamarosan bepótolják. Tavaly-tavalyelőtt Pesten voltam most Buda lenne soron, már ha sikerül.
A tegnapi napon szerét ejtettem, hogy meglátogassam a babakiállítást a Vigadóban. Most már előrelátó voltam, mert előbb felhívtam őket telefonon, hogy megkérdezzem, nyitva tartanak-e? Igennel feleltek, ezért elindultam. Majdnem nyitásra érkeztem, és kellemesen lepődtem meg, mert már jó páran voltak. Már a bejáratnál meglepetés ért, mert egy széken egy idős asszonyság ült, esernyővel a kezében, tisztesen kopott ruhában, fűzős bakancsban, ócska táskával a kezében. Figyelmesebben megnéztem, és babának bizonyult!
További meglepetés volt az, hogy milyen erős az irodalmi téma. Megszemléltem egy XVIII. századi fekete díszruhába öltözött idős nőt, és az első, ami eszembe jutott róla, hogy ilyennek képzeltem Jenőy Kálmánné nagyasszonyt, azzal a különbséggel, hogy ő kálvinista volt, tehát nem hordhatott olvasót. Aztán a következő sarkon szembetaláltam magam Harry Potterrel, aki éppen kividdicsedzésre készülődött. Hogy folytassam az irodalmi szereplőket, volt Holden Caulfield, Madame Chauchat, Hans Castorp. Mellettük egy rokokó ruhás, rizsporos parókájú dáma, aztán egy tinédzser lány, Cécile felirattal. Rájöttem, hogy ő alighanem Cécile Volanges lesz, a Veszedelmes viszonyokból, eszerint a mellette álló nő Merteuil márkinő lehetett. Viszont fájón nélkülöztem Valmont vikomtot. Némi kárpótlást nyújtott a tőlük nem messze lévő Miss Elizabath Bennet és Mr. Darcy a népszerű sorozat után alkotott figurája. Továbbá megnézhettem Agatha Christie-t írás közben, mondhatom, örültem neki. Nem csak a babák, de a környezetük is részletesen ki volt dolgozva, Christie pl. egy miniatűr írógépet vert. Néhány esetben az iparosok ünnepi viseletét is ábrázolták. Volt olyan sváb páros is, ahol egy hétköznapi takaros kékfestő ruhában a nő, klumpában, ing-mellény-nadrág-kalap összeállításban a férfi.
Úgy vettem észre, népszerű Mátyás király kora, az egyik jelenetben az egyszer volt Budán kutyavásár témát ábrázolta, de szerepelt a krónikaíró Kálti Márk is, persze, nem azonos képen. Jó néhány trubadúr, udvarhölgy, és egy udvari bolond is, aki igazán nélkülözhetetlen személy volt.
Volt múlt századbeli kalapszalon, néhány nézegető-próbálgató hölggyel, volt egy kártyázó társaság, egy, szecessziós ruhába öltözött, bubifrizurás lány, nagyon sok, szebbnél-szebb népviseletbe öltözött baba. Voltak olyan csöpp kis életképek, hogy egy üvegkalitkába kerültek, ilyen volt pl. a japán teaházat ábrázoló életkép.
Maga a kiállítás három, nem túl nagy szobára terjedt, de ezt jól használták ki, áttekinthető, jól megvilágított helyen voltak a figurák, bőven volt hely a látogatók számára is, még néhány fotelt is elhelyeztek, hogy aki elfáradt, onnan szemlélődjön. Szerda délelőtt volt, de amikor elmentem, már vagy húszan voltak, úgyhogy azt hiszem, népszerű rendezvénynek bizonyult, érdemes megnézni.
A Felszab.téri közért az "én időmben" Julius Meinl üzlet volt és isteni finom piskóta tortakarikát lehetett kapni,ezért akkoriban sok karamellás meg csokis tortát csináltam.....:)
Vasárnap a hatos villamoson utaztam, és felkaptam a fejem, mert a megállókat gyerekhangon mondták be, méghozzá egy fiú - egy lány beosztásban, mind angolul, mind magyarul.Kicsit csodálkoztam, de aztán rájöttem, hogy gyereknap van.
Ezzel nem állsze gyedül, sok ember megáll előtte, hogy megnézze, no meg fényképezkedjen vele. Remekül eltalálták azt a jellegzetes mozdulatát, amint a fejéhez kap. Ami a kutyát illeti, az is jól adja vissza ennek a fajta kutyának a jellegzetességeit.
Igen, akkor tényleg nem volt sétálóutca, de azért elég érdekes volt. Munka előtt-után sokat sétáltam és nézegettem, bár igyekeztem tudomást sem venni az árcédulákról. Nagyon jó antikvárium is volt ott, és törzsvendégnek számítottam. A Felszabadulás (Ferenciek) terén lévő közértben pedig időnként orosz jégkrémet lehetett kapni, nagyon szerettem, mert az legalább nem volt túlédesítve.
Jól összetalálkoztunk itt mi,akiknek valaha köze volt a környékhez.:)
Én a Jégbüfébe nem a sütik miatt jártam, pedig aki nálam édesszájúbb,az hazudik, hanem az akkoriban megjelenő gofri miatt, amit egy kis, az üvegportálon vágott kerek ablakon át árusítottak. Azt hiszem volt mogyorós, vaníliás, csokis meg talán lekváros...? És a Veres Pálné és nemtudommilyen utca sarkán egy olasz fagyizó is volt, oda is gyakran jártunk. És nagy szívfájdalmam, hogy a Kígyó utcában levő Mézesmackókhoz hasonló helyek ma már nem nagyon vannak. (vagy én nem tudok róluk) Ott is sokszor ettem.
Nem is tudom hirtelen visszaidézni,mikor voltam utoljára moziban magyar filmet nézni... talán Szabó István Ajtó c. filmjét láttam az Urániában,ha jól emlékszem. Viszont múlt héten valamelyik adón (tv2?) volt a Swing Kulkával, Csákányival,Törőcsik Marival,Ónodi Eszterrel, az viszont nagyon tetszett, örülök, amikor ilyen jó alkotással találkozom.
Érdekes lehetett akkoriban a környék, talán még nem volt sétálóutca a Váci utca....
Még valami eszembe jutott:én a Jászai Mari térre Óbudáról érkeztem a 9-es busszal. Arról leszállva a Falk Miksa utca sarkán megláttam a Columbo-szobrot a kutyával. És vessenek meg nyugodtan a műértők, de nekem tetszett, szeretem az ilyen szobrokat (is),amelyek "emberközelben" vannak.
Majdnem minden stimmel, csak nekem a harmadik munkahelyem volt 1985-től a Klotild Palotában :) Ó, azok a régi szép idők! Mindig könnybe lábad a szemem, ha arra járok, bemegyek a Jégbüfébe, és veszek egy pálmalevelet :)
Legutóbb pár hete a Kossuth moziba menet ettem pálmalevelet. Megnéztem a Liza a rókatündért. Nagyon kedves film dacára a sok férfihullának :)
Tegnap pedig a Cirko-Gejzirben a "Vanot". Így kérdezte a fiatalember: A vanra kér jegyet?, én pedig rábolintottam. A film kb. olyan volt mint a címe: Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Nem annyira szívmelengető, lélekemelő mint a Liza, vígjátéknak meglehetősen szomorú, de ha valaki éppen a kapcsolatvesztését gyászolja, mint pl. én is, pont megfelelő :) Takács Katalinnak pedig külön örültem benne. A "főhős" túlgondoskodó anyját játssza, aki még mindig megfésüli 29 éves fia haját, megírja helyette az önéletrajzát... Ezt a nőtipust zsigerből gyűlölöm, de ebben a filmben, valahogy a helyére került, szerethető volt. Az apja is egy nagyon kedves figura, aki többször is szemrehány a cipővel való bemenet miatt, merthogy "most takarítottam" :) Most megnéztem: 2014 októberben mutatták be, és a kismozik még mindig vetítik. Ritkaság ez egy magyar film esetében. Gondolom főleg a fiatalok szeretik, de idősebbeknek sem árt meg :)
A filmklubban kedden az Eszeveszett meséket nézzük meg. Sok szépet hallottam róla, a Pesti Estben asszem tizest kapott. Már a plakátja is lenyűgöző: egy eszelős tekintetű gyönyörű nő, vérfoltos menyassonyi ruhában.
A nosztalgiától én sem nagyon tudtam, no meg nem is akartam szabadulni, mert én is sokáig (1970-1977 között) dolgoztam a környéken, előtte meg arrafelé jártam iskolába is.
Ha minden jól megy, holnap a Jászai tér felé lesz utam, kipróbálom a cukrászdát!
Ez a bennszülött-turistáskodás nagyon jó dolog, nyári szabadságom idejére ilyesmit is tervezek. Néhány éve én is végigsétáltam a Váci utca Kígyó utcáig tartó szakaszán (kicsit nosztalgiáztam,mert az első munkahelyem 1985-ben a Felszab.téren volt - bal oldali Klotild palotában - és sokat járkáltunk a kolleganőimmel a Váci utcában), de felfelé nézelődtem,a házak díszítéseire és nagyon szépséges dolgokat lehet így felfedezni.
Tegnap viszont voltam egy Jászai Mari téri cukrászdában (Maródi cukrászda és mivel éppen fáj a térdem, stílusos is volt...:), nagyon kellemes kiülős hely, van diab. fagyi és néhány nyírfacukros sütemény is, szóval elő fogok még ott fordulni!
A tegnapi napon rászántam magam, hogy elmenjek a Vigadóba, és végre megnézzem a babakiállítást. Mit ád isten, akkor éppen zárva volt, csak erre az egy napra. Egy udvarias, de hajthatatlan fiatalember közölte, hogy most nincsenek nyitva, jöjjek holnap. Erre azt mondtam, hogy holnap meg én nem leszek nyitva. Sajnálkozva tájékoztatott, hogy még a pénztáruk sem üzemel., hiába érveltem azzal, hogy ehhez nem is ragaszkodom túlzottan. Csalódottan távoztam, de nem adom fel, nem ám! Szerencsére a kiállítás jövő hó közepéig nyitva van, úgyhogy hamarosan sort kerítek rá. Viszont nem mehettem haza, mert a környéken egy másik programom is volt, amire két és fél óra múlva került sor. Ezért úgy határoztam, turista leszek Budapesten, úgyis rég voltam az. Végigsétáltam a Petőfi Sándor utcában, majd a Váci utcán, egészen a Vásárcsarnokig. Rajtam kívül még jó páran azt tették. Az első észrevételem nagyon kellemetlen volt. A Budapest 4 posta (alias főposta) zárva. Szemlátomást hosszabb ideje, mert az ablakok módfölött porosak voltak. Nem értem, hogy lehet egy ilyen nagy értékű ingatlant így elhanyagolni?
Továbbhaladva iszonyatos bóvlikat áruló boltok tömegével találkoztam, de szerencsére nem mindegyik volt ilyen. Találtam egy olyan csöpp kis üzletet, ahol színházi plakátok másolatait, jelmezek képét, ruhaterveket, ilyesmit árultak. Mellette egy igazán csinos kézimunkabolt.
Egy biztos: az az ékszerbolt, aminek a kirakata előtt sokszor megálltam, még megvan, és határozottan megszépült, ez is valami. A környéken túltengenek az éttermek, és előttem ismeretlen okból ezek többsége olasz, vagy legalábbis annak akar látszani. Komolyan mondom, kész felüdülés volt egy olyan, ahol lángost, illetve marhapörköltet hirdettek.
Egyszóval sétáltam, nézegettem, és nem is olyan sokára elérkeztem a Nagycsarnokig. Ott viszont magyar hét volt, néhány kézműves árult többé-kevésbé érdekes dolgokat. Volt kefekötő, (nála legjobban a lóvakaró tetszett), kosárfonó, (nála egy csöpp játékkosár) szaruból különféle tárgyakat készítő művész, méhész, no és még egy-két másik. Itt is jól kibámészkodtam magam, és jöhetett az olvasókör. Nem is olyan rossz dolog bennszülött turistának lenni, legalábbis pár óráig.
Bevallom, sem Sárvár, sem az arborétum nem jutott volna eszembe, de a kirándulóbusz olyan kellemes megoldás volt, hogy rászántam magam, nem is bántam meg. Jó lenne pár napra visszamenni.
Sárváron életemben először ( de remélem,nem utoljára) 1986-ban jártam egy vállalati 3 napos kirándulás keretében,amikor is útba ejtettük Sopront, Szombathelyet, Fertődöt, Sitkét és Sárvárt. (Sitkén aludtunk egy jó kis fogadóban.) Ennyi év távlatából már csak arra emlékszem,hogy Sárvár tényleg kellemes,szép kis város,valamint arra,hogy a társaság tagjai minden városban olyan éttermet kerestek, ahol volt velő az étlapon.... Tavaly nyáron nézegettem,hogy lehetne oda eljutni tömegközlekedéssel, hát elég nehézkes... Úgyhogy várom a lottónyereményt,amikor is sofőrös kocsit fogadhatok...
Vasárnap egy nyugdíjasklubbal ellátogattam a Jeli Arborétumba, megcsodálni a rododendron virágzást, no meg az összes többi szebbnél-szebb növényt. Nagyon tetszett a hely, az magától értődődő, hogy a fák-bokrok szépek és jól gondozottak voltak, de remekül alakították ki a helyet. Sok ösvényvolt, jó néhány olyan, ahol akár kerekesszékkel is lehetett közlekedni. Volt egy csinos kis tó, játszótér, kilátó, továbbá madárdal és sok szép szitakötő. Megálltam nézegetni a tónál, és mellettem egy férfi azt mondta az unokájának, hogy a part mentén felhőben úsznak az ebihalak. Eleinte azt hittem, túloz, de amiről azt hittem, hogy iszap, az ténylegesen ebihalak falkája volt. A kedves szülők közül is képviseltették magukat páran.
Utána Sárvárra, mentünk, a Nádasdy kastélyt látogattuk meg, egy nagyon jól tájékozott és jóbeszédű muzeológus vezetett minket. A legjobb szövege az volt, miszerint az irodalom legfőbb ellensége az irodalomtörténész, Ezt Illyés Gyula állította, aztán megírta Petőfi életrajzát… Aztán folytatta az elmélkedést, a múzeum legfőbb ellensége a muzeológus, a gyerekeké pedig pedagógus. Az állítás első felének ő volt az eleven cáfolata. Nagyon érdekes dolgokat mondott el Sárvár egykori urairól a Nádasdyakról. Sokat beszélt az „erős fekete bégről”, Nádasdy Ferencről. Már a bejáratnál emléktábla hirdette Kanizsai Dorottya emlékét, és egyetértettem azzal a felirattal, hogy ő igazi magyar nagyasszony volt.
A kiállított gyűjtemény is érdekes volt, az egyik meny az üvegtárgyakat gyűjtötte, és láttam jó néhány csöpp üvegvázát, csak akkorák voltak, mint a kisujjam. A szomszéd tárlóban pedig még annál is kisebb palackok volta, kb. három centisek, plusz üvegtető volt rajtuk, amit aprócska lánc rögzített a váza füléhez. Láttam olyan kis szekrénykét, aminek a mását a Rembrandt kiállításon láttam, de van egy ilyen a Budatétényi Múzeumban is. Aztán bemutatott egy jó nagy szekrényt, és elmondta, hogy ezt a hatvanas évek elején vásárolták vissza, háromezer forintért. A helyrehozás után azért valamivel többet ér… Ennek ellenére sem tetszett, nekem nagyon túldíszített volt. Viszont a titkos fiókokat nagyon ügyesen helyezték el benne. A többi bútor, no meg az edények viszont nagyon tetszettek, sima, egyszerű, elegáns ezüst étkezőkészletet láttam, ezek nem az ünnepi asztal díszei voltak, napi használatra szánták őket. Kellettek is, mert egy kihúzható asztal mellett 37 személy is elfért.
Nagyon szép szőnyegek is voltak, ezek egy része, no meg az ezüstök egy befalazott szobából kerültek elő, egy tatarozás közben.
Egyébként maga Sárvár is tetszett, tiszta, rendezett, kellemes városnak tűnt. Ott is van arborétum, de oda most nem jutottam el. Talán legközelebb.
Meg volt említve :-)) Telefonos szerepében mondta a Szűcs Nelli: még munkaidőben is nézhették, mert mindenki a tévé előtt ült, senki nem telefonált. Talán még Brezsnyev elvtárs is azt nézte titokban :-))
