Még az is előfordulhat, hogy válaszol. De ehhez minimum jól kell kérdezni.
Figyelem!
A topik címében az SOS nem azt jelenti, hogy itt gyorsan lehet segítséget kapni hanem azt, hogy
Összefoglaló jelleggel a többi fórum moderációs topikjaihoz innen célszerű elindulni: Közlemények
A nem ennek megfelelő kérdések törlődnek.
Modi, neked pedig szeretném jelezni, hogy az eddigi véleményemet, mely szerint korrekt módon dolgozik az Index moderáció, indoklással, ma nagymértékben megváltoztattam :)
Üzenem annak, aki letiltatott, hogy én eddig az összes hozzászólás törlési kérelmemet a nyílt színen kértem a moderációs topicban :) lévén szerettem volna ha tudta volna, hogy én vagyok :) és mert nem vagyok gyáva :), valamint meg tudtam indokolni, hogy miért kérem :).
Ezt nevezem nyílt kommunikációnak. Aki nem így teszi az vagy gyáva vagy nem tudja megindokolni :)
Ugyanebből a fórumból 645-670ig, az egyszerűség kedvéért az összes hozzászólást is törölni kellene.
Ja igen. Továbbá preventív jelleggel, jobb a békesség alapon megoldható lenne az is, hogy a bernus76 többé ne reklámozhasson eladó játékautomatákat egy játék szenvedélyről szóló fórumban?
ibi17-nek és minden más rokonjának, reinkarnációjának üzenem, hogy mielőtt valamit valahova beírunk, nem árt elolvasni, hogy azt hova tesszük. A cookie és a trójai között is vannak különbségek. Ezeket a problémákat a T. Szerk! megfelelő topikjaiban célszerű feszegetni. Az a tény, hogy valaki leírja, "tójaikat" küld neki az Index, az önmagában elég sok minden lehet, amiért hosszas hangoztatás után az érintettek akár jogi útra is terelhetik az ügyet. (Arról nem is szólva, ha tényleg így lenne, akkor ezzel a történettel lenne tele a sajtó ebben az uborkaszezonban).
Ajánlom ezen topik a topikleírásának tanulmányozását. A további ide történő, itt értelmetlen beírások további tiltásokhoz fognak vezetni.
Az index fórumozásom kapcsán tójaikat kapok folyton. Ugyanis engedélyeznem kell az 'Elfogad minden sütit' opciót. És akkor jönnek. Miért nem elég nektek a 'Csak a látogatott oldalakról fogad el sütit' opció?
Ennek a topiknak az 560. hozzászólásában találsz a problémáidra válaszokat. Az abban leírtakhoz tartjuk magunkat. Kompetencia vitába beszállni nincs értelme, mert hamar a Moderátor segíts! marad az utolsó instancia.
Akkor javasolnék egy nagyon-nagyon megszívlelendő dolgot neked:
Ha 2-3 pedofil állatot agyalok, tiltok le és törlök egy moderációs topikban akkor ne szállj be outsiderként demokráciáról hablatyolni, mert ha az ilyenkor használatos DEL gomb-nak csak a szele csap meg téged, attól is megtántorodsz mintha gyorsvonat jött volna szembe...
Ne, soha ne szállj be kívülállóként (azaz nem érintettként) egy moderációs balhéba különösen egy moderációs topikban.
Amúgy láttam, hogy nem te vagy a főkolompos, a hétfejű_sárkánynak szólt a finom célzás, de neked válaszoltam, hogy te is értsed.
Kikérem magamnak ezt az ocsmány stílust attól, akihez én normálisan szólok. Attól, hogy modi vagy, még nem a seggedből rántottál ki. Mielőtt megrágalmazol, h egy ócska sokadnick vagyok, ráadásul pasinaknézel, legalább olvass utánam!!!