Régóta fontolgattuk többen, hogy szükség lenne olyan topicra, amelyik a nagyobbacska (kb. 6-10 éves) gyerekekről szól, mert sok "régi" fórumozó gyerekeivel együtt "kiöregedett" a várandós-szoptatós-babázós-kisgyermekes topicokról. Pedig ahogy nőnek a gyerkőcök, egyre tágul a világ, egyre több megbeszélnivaló merül fel az emberben. Úgy gondoltam, hogy itt mindenről essék szó, ami ezt a korosztályt és szüleit érinti, vagyis lehet az iskola, szabadidő, különóra, evés, játék és minden, ami belefér...
Köszi a tanácsot. Dehogy hurroglak le. Nem azért kérek tanácsot, hogy lehurrogjam azt aki adja :o)
Nálunk a nappali=szülői háló azért nem jön össze, mert az egy átjáró rész igazából. Ahogy bejössz az ajtón, egy szélfogó fal után ott a nappali és abból nyílik a félszoba, a fürdőszoba, a konyha. Tehát egy nyugodt percünk sem lenne. Nincs olyan, hogy magunkra csukhassuk az ajtót...:o)
Derszu, tehát azt mondod, hogy 10 éves koruk körül? Az jó, addig még minimum 3 évünk van, tehát a kicsi sem lesz már annyira kicsi, ráadásul az anyagi helyzetünk is körvonalazódik annyira, hogy vagy nagyobb/más elosztású lakásba költözünk, vagy megcsináljuk az emeleten azt az egy plusz szobát.
5 éves, 6 éves, 10 hónapos.... ráértek még. Majd ha a kislányon jelelentkeznek a másodlagos nemi tünetek, akkor neki kell külön szoba a fiúknak meg egy másik. Vagy a nappalit átrendezni úgy, hogy háló is legyen egyben (éjjere kinyitható kanapé és tsai) és minden gyereknek külön szoba. (MIelőtt lehurrogsz, nekem két egynemű gyerekem volt, és tudtam mennyire nem bírnak egy szobában meglenni, annyira különböztek, és bizony mi a férjemmel akkor beköltöztünk a nappaliba és nekik lett két külön szobájuk)... szóval ez is egy megoldás.
Naszóval... az volt a téma, hogy fiúk lányok mikor mennek külön szobába...
Nna, ez engem is nagyon érdekelne, mert nem tudom, hogy hogyan is legyen.
Nálunk a felállás: 6 éves fiú, 5 éves lány, 10 hónapos fiú. Fent van két hálószoba, meg lent a nappali mellett még egy. Most úgy van, hogy fent alszik mindenki. Egyik szobában mi, a másikban a gyerekek. A lenti pedig játszószobának lett berendezve. A terv az volt, hogy a két nagy külön szobába megy és mi leköltözünk férjjel a lenti kis hálóba. De ugyi szaporodtunk. Ha most szétpakolom őket, akkor ha éjjel Menyus felébred, akkor caplathatunk a lépcsőn, később meg, ha nem lesz rácsos ágyban, akkor félek, hogy elindul lefelé és leesik... Szerintetek mikor lehetne szétaltatni a bandát? Másik, hogy kit/kiket tegyek egybe? A két nagyot, akik egy év eltéréssel kezdik az iskolát vagy a két fiút, akik között majdnem 6 év a korkülönbség. Nálunk a nővéremmel ugyanennyi volt és az agyára mentem. Persze későbbre (majd ha egyszer sok pénzünk lesz) van még egy rész fent, ahová lehet csinálni egy pici szobát, de az még néhány év.
Ötletek? Mit javasoltok? Előzmény, hogy a két nagy gyakorlatilag mindig együtt volt eddig, de most érzem, főleg Boldizsáron, hogy néha már vágyna egy kis magányra.
Én nem érdeklödtem,hanem szóba került.Azt is tudom,hogy Ausztraliába szinte lehetetlen vízumot kapni.Akiket ismerek,és kimentek,mind úgy,mint ahopgy itt is valaki írta.Megvette a jegyet,aztán agyö!Kimennek túristának,aztán lesz ami esz.Igazából valóban volt róla szó itthon,de annyira nem foglalkoztat a kérdés.Mikor itt szóbajött,válaszoltam,hogy oda én is szívesen kimennék.Ennyi.
Én nem nagyon akarom tovább részletezni már a dolgokat,mert csak vita van belöle.Eddig is a kérdésekre válaszoltam,de ha nem úgy válaszolok,ahogy elvárják,akkor megy a szitkolózás.Válaszolok még a kérdésekre,de aztán én lezártam a témát.Nem várom,hogy bárki is megoldja az én problémám.Én csak érdeklödtem a Waldorf után,hogy hogy is van pontopsan,mert szerintem boldogan is lehet jó eredményeket elérni,mint ahogy az itteni emberek is hasonló rendszerben tanulnak,és a végén mégis szuperjó egyetemeken végeznek szuperjó tudással.Bizony,el kéne döntenem,hogy mit is akarok,éppen ezért erdeklödtem pl az iskola után,mert nekem ez egy fontos kérdés,és ha úgy látom,hogy nekem nem tetszik otthon egyik iskola rendszer sem,akkor inkább maradok.Lehet,hogy nekem nehéz itt,de a gyerekemnek jó,és az fontosabb.+En is megjártam sok országot(nem túristaként),és tudom,melyikek azok a helyek,ahova nem mennék,és melyikek azok,amiket fontolóra vennék.Viszont belefáradtam a külföldbe,ezért akartam felmérni a terepet,hogy milyen is otthon.Ez nem azt jelenti,hogy megyek is,egyenlöre csak feltérképezem az otthoni helyzetet.A férjem izlandi,és természetesen van beleszólása a gyerekünk életébe.Izlandi létére ö sem szeret itt.Sok ide született embernek is komoly nehézségeket okoz az itteni éghajlat és a téli sötétség,az állandó jellegü szélviharok(megjegyzem,pl most télen minden másnap 100-150km/h-s szél volt),a rövid max 15 fokos tél...Sok a depressziós izlandi ezek miatt a dolgok miatt.Ö mondjuk nem depressziós ettöl,de el tudna viselni egy jobb klímájú helyet.Én semmit nem tervezek a férjem nélkül,max átmeneti megoldásként lehetnénk külön rövid ideig.
Iskolában nem tudok tanulni tovább sajnos,mert akkor nem kapnám a havi pénzem,és kölcsönt meg nem engedhetek meg magamnak.Viszont tanulok így is.Az internet teli van jobbnál-jobb CNC-s anyagokkal,amire normálisan állandóan továbbképzésekre kellene járni,de ez mind fent van a neten szuperjó tanító könyvek formájában.
Ha kitelepulessel kapcsolatos kerdeseid vannak, azt nem itt kellene feltenni, hanem az illeto orszag kovetsegen, konzulatusan, esetleg a weblapjukon olvasgatni. Ausztraliaba bevandorolni kizarolag szakkepzett, lehetoleg diplomas, legfeljebb kozepkoru, egeszseges embereknek van eselye. Csalad eseten az egesz csaladnak egeszsegesnek kell lennie, asztma pl mar kizaro ok. Itt egy link a keresett szakmakrol.
Az éghajlat miatt,mert itt a hideg miatt nem nagyon lehet kimozdulni,meg a sok munka miatt,mert itt az a normális egy férfinál mondjuk,hogy reggel 8-tól akár éjszakába nyúlóan dolgoznak,de a nök is sokat dolgoznak.Amúgy biztos,hogy egymás között jobban összejárnak,csak a külföldieket fogadják be nehezen teljesen.Nem bántanak soha,kedvesek,segítökészek,de olyan igazi jó barátnöm,akivel mindent megbeszélhetek,csak 1 van.Ezen kívül vannak barát családok a férjem részéröl,akiket nagyon szeretek,de öket nem én szereztem be. :)
Szerintem teljesen mindegy, hogy valaki masnak mi nem tetszett egy adott orszagban, az altalad abszolut kizart delauropai orszagokba is emigralnak sokan magyarok, nekik megfelel. Azt kellene kitalalnod, hogy te mit szeretnel, nem azt nezni, hogy mit nem. Ausztraliaban ozonlyuk van es sok a capa, oriasiak a tavolsagok es semmi tortenelem. Del-Afrikaban kosz es bunozes. Nemetorszagban kockafejuek es nem birjak a kulfoldieket. Izlandon hideg van es hosszu a tel.
Ehhez kepest mindenhol elnek boldog es boldogtalan emberek, vannak jo es rossz iskolak, ez nem attol fugg, hogy hol elsz, hanem toled. Nemregen olvastam egy statisztikat, ma a legjobb Norvegiaban vagy Daniaban elni, nem emlekszem, de mindegy is. Ott is van, aki onnan elvagyik, ismerek Magyarorszagra telepult dan csaladot, nekik ott jobb.
Azt is ki kellene talalnod, hogy teljesitmenycentrikus iskolara vagysz vagy gyereket boldogga tevore (nem zarom ki, hogy letezik ezek kombinacioja is, de ez a ket tulajdonsag volt a ket ellenpont). A waldorffal az a bajod, hogy nem eleg eros, a sima allamival, hogy gyereknyuzo.
Lenne egy kerdesem is. A ferjed, a gyereked apja, aki izlandi es jol erzi ott magat, mit szol a te tovabbtelepulesi otleteidhez? Vele vagy nelkule, de a gyerek sorsaba van beleszolasa.
Meg egy kerdesem van. :) Miert nem kezdesz te tanulni valamit, tovabbkepezni magad, a szakmadban vagy azon kivul? Ha ugyis otthon vagy munkanelkulikent, remek alkalom, hogy kezdj valamihez, aminek kapcsan uj munkat talalhatsz, uj baratokat, ismerosoket, talan megismersz olyanokat is, akik nem annyira zarkozottak, mint a mostani ismeroseid.
Azért én ezt nem értem... azt írod, hogy az iskolarendszerbe egymás szeretetére nevelik őket, nincsen hangos szó, veszekedés stb, és ezek után, ha felnőnek begubóznak a lakásukba, nem barátkoznak? Ez mégis hogyan működik? Nálunk meg ugye az iskolában verekednek, a tanitónő gyakran kiabál velük, a szülők otthon gyakran seggreverik a kölyköt, hazudoznak stb, aztán mégis itt elképzelhetetlen az élet a fiataloknak barátok nélkül.
A testi bantalmazas szerintem meg nem is a legrosszabb fajtaja a brutalizalasnak, az altalad irt 90% messze sokkal tobb, ha hozzavesszuk peldaul azokat, akik az 5-6 eves gyerekeiket heti sok edzesre, kulonorara, versenyzokent sportversenyre, felvetelizni es meg ki tudja hova hurcoljak. Beleultetve a KISgyerekbe a teljesitmenykenyszert, a versenyzes nelkulozhetetlenseget.
Van olyan szulo, aki nem banja, sot helyesli, ha a pedagogus bantalmazza a gyereket.
A baratnodnek valoszinuleg savanyu a szolo, a legjobb erettsegi eredmenyekkel buszkelkedo 2 angol iskola allami realgimnazium az iden, megelozve maganiskolakat is. Viszont felvetelivel lehet csak bejutni, sokszoros a tuljelentkezes, valoszinuleg az o gyereke nem uti meg a (magas) mercet, marad a maganiskola, ha meg tudjak fizetni, vagy a korzeti gyujto. Es ugyanezen az alapon a te, valoszinuleg az angolt sem annyira beszelo gyerekedre sem varnak tart karokkal, van eleg jelentkezo, aki nem csak 1 evig kivanja igenybevenni a szolgaltatasukat. Es aki beszel angolul, nem kell neki azt kulon tanitani.
(Arrol nem is beszelve, hogy mit tud hasznositani egy magyar gyerek a magolason alapulo oktatasbol egy olyan rendszerben, ahol az egyeni felfedezesen, kutatason alapul a tudas megszerzesenek legjava.)
majd ha elköltözünk, amit nem tervezünk :-) mi 2 gyerekre hitelesítve vettük ezt a házat, de közbe megszületett Emmus, így a fiúk maradnak együtt. esetleg kamaszkorban az alagsorban lévő vendégszobát beáldozzuk, de ahhoz tényleg nagyfiúnakkell már lenni, annyira kiesik a körforgásból, oda gyereket egyedül nem tennék le.
ööö, a "nagyobb" lányos anyukáktól olyan elrettentő évszámokat hallok a korai érésről, hogy én a "jobb megelőzni " érvvel teszem ilyen hamar külön őket. Az csak erősíti a dolgot, hogy nem is férnének el rendesen együtt.
Nálunk egyelőre egy kupacban az összes. Azt gondoltam, hogy ötödiktől a csajszi kap külön szobát, aztán egy évre rá, amikor a nagyfiú ötödikes lesz, akkor ő is. De lehet, hogy ez korai vagy késő.
A Nagy külön van...a kicsik majd jövőre válnak szét, amikor épül egy plusz szoba :) akkor kezdi majd a másodikat a Középső, ill. nagycsoportos lesz a Törpördög
Arról,hogy honvágyam van,mert otthon van a családom,és föképp az anyukám,a barátaim,és hogy nem bírom az itteni éghajlatot.Viszont erösen gondolkodom,hogy mi a heltes megoldás,mert otthon nem tetszik a rendszer,és a fiam érdekeit nézem elsösorban,mégha ez olyan nagyon hülye dolognak is számí egyesek szemében.Elöször csupán a Waldorfon gondolkodtam,mert sok hasonlóság van az itteni suli,és a között,de nem tudom,hogy a Waldorf mennyire lassú,és mennyire készít vel az érettségire.Ebben adott sok tanácsot Forg.Aztán ahogy vele beszélgettem,sorba kérdezték,hogy de mi tart itt,meg mért nem megyek haza,én meg válaszoltam erre,hogy mert otthon is látok sokproblémát,és egyenlöre nem vagyok biztos abban,hogy a hazaköltözés a megfelelö döntés.Aztán ahogy írtam azokról a dolgokról,ami nekem nem tetszik otthon,mindenki nekem esett.Végülis nem bánom,hogy így nekem estek,mert ebböl is tisztán látszik,mit kell tennem.
No akkor térjünk vissza a magyar iskolarendszerhez, az itthoni iskolásokhoz :)
Azon gondolkodtam, hogy akiknél tesók vannak, pláne különneműek, mikortól rakjátok őket külön szobába? Erre is már annyi véleményt hallottam. Én most arra hajlok, hogy felső tagozattól, ötödikes kortól.
Délafrikába eszem ágába sincs menni!Ott a barinöm lakik.Én már régóta Ausztrálián gondolkozom,mert nálunk mindannyian beszélünk angolul,tehát a nyelv nem lenne probléma,és az egy fejlett-gazdag ország,sok jót hallottam azoktól,akik kimentek oda.De habokra nem mennék egy repcsijeggyel,csak ha legáluisan mehetnék,és ha találok munkahelyet,szópval ez így valószínüleg nem fog összajönni.
Igen,ilyen elöfordul,ha valaki gyorsan ír. :P Te biztos tökéletes vagy.Jól elövetted a magyar éned!Tipikus otthoni szokás.A szemétkedés,meg hogy kiemelünk valamiböl egy lényegtelen részt,és belekötünk az élöfába is.És még ti mondjátok,hogy nem rosszm+ajúak a magyarok! :DDD Hát ez vagy te!Ép érvekkel már nem tudsz jönni,akkor jön ez.Na pont ezért goindolom azt,hogy nem viszem a fiam haza ilyen hülyék közé.
Mondjuk ez az Izland-Dél-Afrika-Ausztrália c. Bermuda-háromszög, ez tényleg viccnek is kezd rossz lenni. Más kérdés, hogy egy ilyen rossz vicc mit vált ki megfáradt hazánkleányaiból... :)
Hja!Azt én sem állítom,hogy minden európai országba kimennék.Pl délre biztos nem,hiába szép.Anglia meg a másik,ahova én nem mennék.Ott is negyon sok a bünözés,nagy a munkanélküliség,de ettöl függetlenül még van,akinek bejött.Maradnak a skandináv országok,de ott meg az a baj,hogy nagyon más a természetük,mint a miénk.Sokkal hidegebbek.Az iskolarendszerek jók,gazdag országok,de nehéz megszokni a szociális életüket.Vannak ismeröseim,akik arra laktak.Olyasmi,mint nálunk.Évek alatt talál az ember 1-2 barátot,magyarul meg kell tanulni egyedül feltalálni magát az embernek.Nekem ez nem megy sajnos.Viszont,mivel van egy kisfiam,elsösorban az ö érdekeit kell néznem,és ezért nem tudom,hogy döntsek.Neki itt tök jó.Ebbe nött bele,ezt szokta meg.
ez még bőven nem igazolja azt az állítást, hogy itt csak gyerekbántalmazó pedagógusok és szívtelen szülők élnek
Ha jól emlékezem, én nem írtam ilyen állítást. Azt írtam például, hogy ezerrel húz el mellettünk a világ, ami az iskolákat illeti, meg például azt, hogy a családok 90%-ában bántalmazzák a gyerekeket. Ezeket sajnos valóságosnak is tartom.